Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-21 / 222. szám

4 DM MAGAZIN SZOMBAT, 1991. SZEPT. 21. VÖRÖSMARTY MIHÁLY Széchenyihez őrizzen sorsod s nemtód a közszeretettől. Nagy lehet ily áldás, ámde fölötte gyanús. Akkor óhajtsd azt. hogy téged mindenki szeressen. Majd ha ez árva liazát mindenikünk szereti. (1835) JUHASZ GYULA WEÖRES SÁNDOR Széchenyi Mint rab oroszlán rozzant ketrecében. Morogva élt Döblingben a beteg. S figyebe. hogv a távol magyar élet Egére áj vihar mint közeleg ? Es nelia néma egykedvűn besüppedt A; őrület fonák, hűs szőnyegén. S hallgatta, mint lehangolt hegedűket. Miket susog a kétség és remén v. És olykor kitekintett rácsa résén. S szimatolta a: ébredő szelet. Hej, a tavasz künn miiven is lehet'' És néha. kora fagyok ködös éjén. A pisztolyával babrált eltűnődve. S mint kandi gyermek, úgy bámult a csőbe (19181 Széchenyi A döblingi bolondházban futkos a gróf egymagában, csörgősipka a fejében, hetvenhét tőr a szivében ..Gyere haza édesapa, édes férjem gyere haza!" Ne legyetek közelemben, az Úristen kerget engem, a nyergest ki nem fizettem, minden asszonyt tönkretettem. Nincs a földnek annyi kínja mi énnékem elég volna s a pokolnak olyan kínja mi énhozzám méltó volna. „István urunk gyere haza. nagy veszélyben van a haza! Kedves szolgám, nem melletek átok veri a kezemet, lidérc Uh a szivemet, köd borítja az eszemet. Én öltem meg a hazámat, ezért üldöz kin és bánat, ha kitépnék a nyelvemet, tán az adna enyhülelet. A döblingi bolond/lázban futkos a gróf egymagában, csörgősipka a fejébe.', hetvenhét tőr a szivében. Kétszáz éve -1791. szeptember 21-én született (Régi vers, 1936) Gyermekkoromban a szekszárdi főutcát jelentette a neve: gimnáziumi történelemkönyvemben a bolsevikká maszkírozott Kossuth homályosította el: első igazi Széchenyi-élményem a nyolcvanas évek elejére esik. amikor kezembe adták a NAPLÓ-ját. - így a kételyekkel, hipochondriával terhelt magánemberrel előbb ismerkedtem meg, mint a történelmi személyiséggel. Nem mintha nem tudtam volna, hogy 1825-ben egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Tudományos Akadémia alapítására, hogy ó kezdeményezte a balatoni és a dunai gőzhajózást, hogy életművének ma is látható szimbóluma, a Lánchíd, először kötötte össze tartósan Budát Pesttel (ma pedig Közép-Európa legszebb - és napjainkban is használható ipari műemléke): tudtam, hogy 1848 őszén elméje elborult, s élete utolsó évtizedét a döblingi elmegyógyintézetben töltötte, tudtam a Bach-korszakról írott gúnyiratáról, a Blick-ról ('82-ben olvastam el egy még múlt századi fordítását ennek a német nyelvű osztrák-ellenes pamfletnek, melynek új kiadása még várat magára mióta!); sok mindent tudtam róla, és a kevésnél is kevesebbet, s ezt ma is szégyellem, bár bűnöm a koré, - de melyikünk elmebéli bűneit nem lehet a korra fogni?! Ma - miután rengeteget olvastam tőle és róla. s mitologizált alakját magam is próbáltam példaként és tanulságként felmutatni a nyolcvanhármas (andropovi) esztendőben -, ma talán már egy pillantással (blick-kel) élesebben látom ót. Látom a napoleoni háborúk utolsó csataterein nyargalászó huszártisztet, aki hiába vakmerósködik. a békekötés'és saját devianciája megakadályozza az áhított katonai karriert (mennyivel könnyebb dolguk volt Napoleon fiatal tisztjeinek, akiket egyetlen szerencsés haditett a tábornoki hierarchia csúcsára röpített); látom az erotomán fiatalembert, aki elől dugdosni kellett a cselédlányokat, s aki egész Itáliát végigkocsizza, hideg szívű és ölű szerelmét követve; aki testvérbátyja feleségét is elcsábítja és a halálba kergeti (élete végéig tartó lelkifurdalást szerezve), s aki ezek után egy evtizedig remenytelenul imádja majdani feleségét, aki a szerelmes gróf ostroma közben szorgosan szüli a gyermekeket (szám szerint hatot) öreg férjének, Zichy Károlynak, hogy aztán - az első férj halála után - nyugodt lélekkel, ám kihűlt érzékekkel nyújtsa kezét s mindazt, amit még nyújtani tud, a második szerepére kárhoztatott Stefi grófnak, amúgy: a legnagyobb magyarnak. „A legnagyobb magyar" - ezt Kossuth mondja róla, de a negyvenes évekre ó is a második szerepére kárhoztatja a magyar sártengert fölkavaró, de a kossuth-i ..sérelmi politikával" (ma populizmusnak neveznénk) szembeforduló, „finnyás" arisztokratát, - aki, mellesleg, több olajjal, gépzsírral koszolódott be egyetlen gőzgép javítása során, mint a nemzet nagysága előtt folyton leborulni vágyó Kossuth egész életében. Milyen szánandóan-emberi Széchenyinek a fokozódó népszerűtlenséget is vállaló hadakozása az új idők hőse, Kossuth ellen, nemzetét féltve még a bécsi udvar rossz illatú szövetségét is keresve: s milyen fölemelóen-emberi, amikor 1848 márciusában kezei nyújt a „sikeres szerencsejátékosnak". aki mindent egy lapra téve nyerte el azt, amiért ő évtizedekig fáradozott. S milyen lesűjtóan-emberi a szeptemberi összeroppanása - a félig kész Híd láncának a Dunába zuhanásától és Jellacic közeledő seregének, az elidegenített nemzetiségek bosszújának rémképétől idegösszeomlást kapó, Döblingbe menekített Széchenyi tisztánlátó őrülete, kozmikus önvádja! S milyen emberfölöttien-emberi az. ahogy az „őrült" gróf, már a szabadságharc bukása után, a nemzethalál nem igazolódott rémképeifői szabadulva, újra dolgozni és szervezni kezd! Mert a magyarság nem pusztult el leveretvén, hanem lélekben fölemelkedett, végre igazi, összetartó s az alapvető dolgokban egységes nemzetté vált, s az önző politikai csatározások lehetőségétől megfosztva a költészetével, zenéjével, erkölcsi nagyságával vált ismét példaképpé Európának keleti és nyugati felén egyaránt. Ezekben az években - a Bach-korszakban születnek meg Vörösmarty utolsó, immár világirodalmi értékű remekei, a legszebb Arany-balladák. Kemény Zsigmond és Jókai Mór elsó regényei, Liszt Ferenc ezekben az években játssza el a Rákóczi-indulót a fanyar köszönetet mondó Ferenc József előtt, s kezdi megteremteni a magyar zenét, amely a XX. század első felére a németnél, olasznál is fontosabbá vált, s indult meg - Bach miniszter által önmagának tulajdonítva, de valójában a Széchenyi-ösztönözte irányban - az a gazdasági, technikai fejlődés, amely a Trianon-előtti Magyarországot a világ élvonalába emelte, s amelynek pusztuló emlékműve a mai Budapest... Széchenyi élete ezen utolsó éveiben még a döblingi parkba se merészkedett ki, de elmegyógyintézeti lakosztálya (mert azért nem kórterem volt ez) az ellenállás centruma lett, egészen a rendőrségi leleplezésig és a családja meghurcolásától való félelem kiváltotta öngyilkosságig (1860. április 8.). Mennyi tetterő és mennyi bizonytalanság! Széchenyi István, a legtevékenyebb éveiben is, naplóbejegyzéseit többnyire a betegségeire, közeledő halálára vonatkozó balsejtelmekkel zárja; minden este a pokolba - enlelke poklába - szállt alá, hogy aztán reggel az országgyűlésre, az akadémiai urak valamelyik meddő vitájára vagy a Lánchíd munkálatainak ellenőrzésére siessen... s a nagy tervek megalkotása közben dühös cikket írjon a gőzhajója fedélzetét összeköpködő pipás magyarok kulturálatlanságáról, - sajnos, ma megint a hajdani köpködés válik általi: nossá, holott a Széchenyi-megálmodta sárés köpésmentes Európába kapaszkodnánk... Széchenyi István pokla a mi poklunk. De - bárha kövezetlen - út vezet az ó mennyországába: a polgárosult, Európához felnőtt, önmagával és szomszédaival megbékélt Magyarországba is. Adja Isten és mi is önmagunknak, hogy a kelet-európai népek közös fátuma ne téríthessen le bennünket róla. BAKA ISTVÁN ivei mmiíKí UH!i4 mh m mmm mm (•%'!£„/..,'« , pMHWiiRiR||igia| Y0&/Á