Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-20 / 221. szám
2 KÖRKÉP DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1991. SZEPT. 20. Az ügy csak a várost érdekli Lejáratási kampany indult a közgyűlés ellen, e mögött olyan politikai erők állnak, amelyeknek a választásokon nent sikerült kielégíteniük ambícióikat: s amelyek - szerencséjükre - megfelelő szócsövet találtak a városházán bellit. Lippai Pál esti bevezetőjével utolsó napirendi pontként folytatódott a műit heten félbeszakított. úgynevezett kö/törvényesügy a testület tegnapi ülésén. A polgármester kijelentette, ó maga soha nem követett el bűncselekményt, de egy kisebb közlekedési kihágásért, évekkel ezelőtt, pénzbírságot szabtak ki rá. A jogi bizottság délelőtt kialakított álláspontját dr. Piri József ismertette: dr. Dobozy Levente ellen nem javasolja sem büntetőjogi, sem polgári per indítását - ez csupán azt jelentené, hogy a vita a díszteremből a bíróságra kerülne át -, s az ügyvédi kamaránál sem szándékozik lépéseket tenni, hiszen az, ha akarta, a sajtóból értesülvén, már cselekedhetett. Mindazonáltal úgy vélekedik, a közgyűlésnek csak makulátlan ember lehet tagja - múltja ismeretében önmagára nézve minden képviselő vonja el a következtetést. Egyébiránt u köztörvényesség fogalma tovább tagolható, enyhébb, illetve súlyosabb esetekre. Csatlakozott e nézethez Békési Zoltán, és élesen megkülönböztette az. erőszakos nemi közösülést, a tolvajlást a vétlen baleset kategóriájától. A legutóbbi ülésről hiányzott Koha Róbert és dr. Simor Ferenc mindketten tisztának mondták magukat, ezzel a konzervatív frakció valamennyi tagja megtalálta a módját, hogy nyilatkozzék. Az ügy és az est egyébkent különös fordulattal és így megoldás nélkül ért véget: a közgyűlés határozatképtelenné vált. Az elhárítás lépett Mint arról hírt adtunk, a közgyűlés június végén hatásköri túllépési ügyeket vizsgáló belső ellenőrző bizottságot hozott létre. A munka eredményét dr. Mécs Imre elnök foglalta össze. Megállapította, hogy dr. Lippai Pák nem követett el hatásköri túllépést. (Hogy a litván állami küldöttséget a polgármester egyáltalán nem köszöntötte, az egyáltalán nem jogi kérdés.) Külön figyelemmel kísérte a bizottság az alpolgármesternek a Krüger-ügyben betöltött szerepét. Mécs Imre kijelentette. Tűhegyi József nem szerződést, hanem - mint az az angol fordításból kitűnik - szándéknyilatkozatot írt alá. s mindenben követte a polgármesteri instrukciókat, hatásköri túllépést egyáltalán nem követett el. Az ad hoc bizottság beszámolóját a közgyűlés elfogadta. Ugyanakkor a konzervatív frakció unszolására a polgármester felolvasta a köztársasági megbízott levelét, amelyben dr. Farkas László törvénysértőnek minősítette az önkormányzati érdekeltségű cégekbe történő delegálások módját. A megyei közgyíílés regisztrálta: A munkanélküliség nő, a „telefonhelyzet" marad Nem lőtt öngólt a Csongrád Megyei Közgyűlés tegnapi ülésen. A kepviselők - igaz, egyeztetésre is módot adó szünet után, de beláttak, s második fordulóban - egyhangúlag megszavazták, hogy ha mar maradi pén/.uk, akkor azt megmentik a falank allambacsitol. Ennek formája: 30 millió forinttal létrehozták a Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítványt, melynek alapító okiratáról az októberi közgyűlésen döntenek. A közgyűlés munkáját Lehmann István elnök vezette. A kényes pénzügyek előtt a testület más, közhangulatot befolyásoló kérdésekről is tárgyalt. Aggasztónak találta a munkanélküliek számát: megyénkben jelenleg több mini 11 ezer ember keres megélhetési forrást. Je az álláshelyek száma 70 százalékkal csökkent. A hozzászólók többsége kritizálta a munkanélküli segélyezés rendszerét, a képviselők hosszan sorolták a visszaélési lehetőségeket. Nincs gazdája az átgondolt területfejlesztésnek. A kormány gazdaságpolitikáját ötletszerűnek nevezték, sürgették a munkahelyteremtő beruházásokat. Kijelentették: az önkormányzatok ..nyakába szakadt" a munkanélküliséggel járó problémahalmaz. de ennek enyhítésére központi segítséget nem kapnak. A közgyűlés elhatározta: félévenként tájékozódik a megye munkaerőgazdálkodási helyzetéről. A megyei múzeumi szervezet munkája kiemelkedő, méltán nemzetközi hírű - jelentette ki a közgyűlés. Regionális feladatokat lát el. ezért szervezeti egységének megőrzése szükségszerű. Felvetődött, hogy a múzeumi hálózat fenntartásához, anyagi nehézségei enyhítéséhez a megyei jogű városok és a kormány támogatását kérik. OLCSÖ PADI.(ISZONYEGEK ás faliszőnycgck, panorámafüggönyök ::: paplanok $ pólók & női harisny anadrágok SZL'PI ÜLÉSHUZATOK trikós üléshuzatok :|í gépkocsiszónycgck Lakástextil. Szeged. Moszkvai krt. 2.VA. Utazás Kamcsatkában (5.) Két kirándulás Nem éppen veszélytelen Kamcsatkában kirándulni menni. Ma is változó, eleven a termés/et. És rendkívül erőteljes! Másfél-két méter átmérőjű, gőzölgő vízsugár tör fel hatvan méter magasra, másutt szelíden csörgedezik elő a forró víz a hegyoldalból. A vulkánok csúcsa alatt barna csíkok a hóban: láva folyik le. Augusztus végén egy turista alatt a szó szoros értelmében megnyílt a föld. A leningrádi egyetemista elsüllyedt a hegyoldalban, s azon a helyen két méter átmérőjű lyuk maradt, benne 140 fokos iszap fortyog. Még nem tudják, milyen mély. A jó földben, az óceáni éghajlaton a csalán is két-három méter magasra nő. De kiránduljunk inkább - ahogy eddig is - a társadalomban. Menjünk el például Paratunkába, ami a megyeközponttól egyórányi üt kocsival, s neves üdülőhely a környéken: termálvizek fakadnak a kövek között, fürdő van ott! Tekintsünk el az odajutás nehézségeitói, amit az üzemanyaghiány okozott, jóindulatúan föltételezve, hogy csak ezen 6 nyáron nem volt benzin, ideiglenesen. Nézzük inkább a fürdő épületét, azt gondolva róla. hogy építői az állandóságnak szánták... Bámulom, és arra gondolok, akkor járna mindenki a legjobban - a tervező is, ha volt! ha az építményt egy üres, éjszakai órán nyomtalanul eltüntetné a szökőár. Nézzük, mi épült a dolgozó népnek, önuralma idején?! Körülbelül másíélemeletes. deprimáló ház. A fala laktanyazöldre festve, az ablakkeretek, a kiszögellések rendőrkékek. Az ablakok koszosak. (Nyilván fegyveres őr áll a vizesvödömél, s a fürdő dolgozóit megakadályozza benne, hogy lemossák az ablakokat.) Jobbról keskenyke uzletajtó, fölölte kiírás: „SZOKI - VODI". (Szörpök - vizek,) De víz momentán egyáltalán nincs a gyógyforrásoktól tizenöt méterre fellelhető szaküzletben. szoki is csak egyféle. Hatoljunk beljebb a fürdőbe. Oda is egy keskeny ajtócska vezet, s a szűk folyosó egzotikus előtérben bontakozik ki. Teli ez az előtér játékautomatákkal, motoros hintalovakkal, elektromos nyuszikkal, de egyik se működik, vastagon lepi mindet a por. Vajon így szállították őket ide egy másvilági raktárból? Avagy felszerelésük idején még vidáman csilingeltek, kattogtak, zakatoltak, alifestő örömzenét szolgáltatva a bre/snyevi ..aranykor" lánctalpas bőgőinek brummogó akkordjaihoz? A tusolóban négy zuhanyrózsa. Kettő működik. A kettőből az egyik olyan életerővel, hogy el se lehet zárni. Kint a medencék. Kettőben van víz, az egyikben olyan forró, hogy nem lehet belemenni, a másikban. ha már termálvíz, egy kicsit hideg. A többi medence üres. És randa mindegyik. Ahol azonban valamilyen szinten jelen van a hatalom, ott rögtön jelen lesz az esztétikum is - a hatalom mennyiségétől függő mértékben. És ahol ott a hatalom, ott van mit enni is. És amíg ez ilyen egyszerű: főnöknek lenni, teli pocak mozgalom; „népnek" lenni, éhínség, addig nem normalizálódhat az ország - ami maradványaiban is birodalom -. hisz mindig arról lesz szó csupán, hogy a következő felvonásban ki zabálhatja teli magát. Az 1905-ös forradalom óta erről szól az orosz, aztán a szovjet történelem. A másik kirándulás képzeletbeli. Nem én kirándulok, hanem Petropavlovszk Kamcsatszkij dolgozó népét hívom meg a szállodába, ahol laktam. Nem régóta működik nyilvános szállodakent az intézmény. Az SZKP építtette magának, a környékbeli pártembereknek, s olyan másfél éve nyitották meg, külföldieknek és a belső elitnek. Földszintjén tanácsterem és biliárdszoba, mellette hatalmas társalgó, benne tökéletesen hangolt pianínó. Konyha, amiben az SZKP kiköltözése óta nemigen főznek. (Kiment a hatalom, csökkent a szolgáltatás színvonala, ám fölszökött az ár.) Az emeleten szép nagy hall, a folyosó végén pálmákért. hatalmas üvegfallal az öböl, az óceán felé. Petropavlovszk népe. ha beengednék ebbe az épületbe, láthatná, vezetői azért tudták, hogyan kell élni. (A helyi tévében mindezt el is mondtam.) Csak épp az embereket kutyába se vették, s azért építettek nekik olyan borzalmas lakótelepeket, amikhez képes Békásmegyer kertváros. Most fáradjunk be a lakosztályba, amit előttem Pavlov miniszterelnöknek nyitottak meg, mintegy két hónappal ezelőtt. (Azóta ó már a rabok keserű kenyerét eszi.) A lambériás előtérben hűtő, fogasok, de a villanykörte már kiégett. A hatszor négy méteres hálóból egy nyolcszor hat méteres tárgyaló nyílik, bútorzata az itt rendkívül elegánsnak száCement megrendelhető 490 Ft mázsája áfával, házhoz szállítással, (minimum 10 mázsa). Telefon: 62/15-162. Önálló területre azonnali belépéssel külkereskedelmi bonyolítót keresünk, angol, német ésAagy francia nyelvtudással. Érdeklődni lehet 56-585-ös telefonon. A távközlés nem tartozik a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörébe, de közügy, ezért a testület tájékoztatót kért Vojndr Lászlótól, a Szegedi Távközlési Igazgatóság igazgatójától. Az írásbeli beszámolóhoz és a szóbeli kiegészítéshez kapcsolódó képviselői kérdések mindegyike a kistelepülések telefonellátását sürgette, mert óriási mértékben megváltoztathatja az. elmaradott térségek életét is. A kérdezőket nem győzte meg a válasz: addig amíg nincs tőke és nincs távközlési törvény, nem bővíthető a telefonhálózat. ÚJSZÁS/I ILONA Gyógynövények, reformélelmiszerek, gyógykozmetikumok nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat. Egyes cikkekből 20% árengedmény! Szombatonként frissen szedett gyógynövényeket is árusítunk. Egészség BT. Mars tér, vásárlóudvar (Ipari Vásár területén) Megjelent! Számvitel, adózás és vállalkozás (Az új számviteli törvény a gyakorlatban). Fogy. ár: 980 Ft Viszonteladókat is kiszolgálunk! Kapható: LORD Könyvkereskedelmi Kft. 6721 Szeged. Bocskai u. 10-12. Tel.: 22-133/267. Életre szóló, értékőrző szép ajándék, meglepetés a márkás herendi porcelán! Esküvőre étkészlettel, kézi festésű dísztárgyakkal lepje meg kedveseit! Látogasson el hozzánk! Szeretettel várja önt a Herendi Porcelángyár Márkaboltja Szegeden az Oskola u. 17. sz. alatt. WÍÍopainTID tl 2b Lg, M rnító mozgalmi - vagyis egyszerűsített - koloniál. színestévé. („Minek kellett egy kuplerájba ennyi tanácsterem?" - csodálkozik barátom, a moszkvai költő, aki elkísért a hosszú kamcsatkai útra.) A fürdőszobában még bidé is van. Másutt, egy-egy önkiszolgáló étteremben a vécét sc képesek tisztán tartani, inkább bezárják. Ami félreérthetetlen nyomokat hagy a környéken... Természetesen az egész házban központi fűtés. De arra külön ügyellek a párttitkárok, hogy legfontosabb munkaeszközük, az önagyonülésezéshez nélkülözhetetlen popó meg ne fázzon! A hatalmas, kék csempével kirakott, beépített fürdőkád külső oldalán, a padló közelében kis vasajtó. Kályhaajtó. A fürdőkádba, ha jelesebb párttitkár érkezett. faszénnel külön is befűtöttek. (Utánaérdeklódtem, az eleve lerobbantnak épített lakótelepek lakásaiban a kád - ha van - nem fűthető. Ez csak a leninistáknak járt.) De mi van most? Kamcsatkából eddig - bármilyen rendszer volt is - Moszkva mindent elvitt. Aranyat, gyémántot, halat, vadat, féldrágakövet, fát... Semmit nem kaptak vissza a haszonból. Épp csak annyit, hogy - marxista szóhasználattal űjra tudják termelni a munkaerejüket. Ma abban bíznak az emberek, hogy ez megváltozik. Néhány százaléka a termelésüknek, öt, tíz százalék, netán egy kicsit több is, nekik maradhat. Az erejüket már kezdik fölismerni. Az augusztusi puccs három napja különösebb megrázkódtatások nélkül zajlott le Kamcsatkában. Szinte csak a területi központban. Petropavlovszkban tudtak róla, s ott is csak annyit vettek észre belőle, hogy a katonák nagyobb mellénnyel járkálnak, mint korábban. A többi település lakói azoknak a napokban málnát szedtek a tajgában - ezt a helyi lap írta! -, ők akkor tudták meg. mi történt, amikor már minden befejeződött. És döbbenten értesültek róla. hogy a nép ereje elsöpörte a diktatúra embereit. Most azt fontolgatják, nekik is van annyi erejük, hogy az életükön változtassanak. I Folytatjuk) ZELEI MIKLÓS Új színes tévét szándékozik vásárolni? Most ragadja meg az alkalmat! Távs/abályzós VIDEOTON színes televíziókat vásárolhat REKLÁMÁRON a AVIDIA Kereskedőház Rt. üzleteiben: fogy. ár viszonteladóknak régi ár új ár nagyker. ár + 25% áfa TS 3341 TXT 51 cm képátmérős 45 030 Ft 37 690 Ft 27 739 Ft. TS 3350 55 cm képátmérős 45 030 Ft 37 690 Ft 27 739 Ft. TS 3350 TXT 55 cm képátmérős 49 300 14 40 590 Ft 29 873 Ft. TS 4351 56 cm képátmérős 44 42011 34 660 Ft 25 507 Ft, TS 5356 63 cm képátmérős 52 100 Ft 45 800 Ft 33 717 Ft, TS 5355 TXT 63 cm képátmérős OSD 57 690 Ft 51 000 Ft 37 553 Ft. TS 6354 TXT 72 cm képátmérős OSD 66 550 Ft 55 230 Ft 40 648 Ft, TS 6357 TXT 72 cm képátmérős OSD, PIP 82 300 Ft 70 890 Ft 52 172 Ft. Szeged, 12. sz. VIDIA-üzlet. Kölcsey u. 12. Tel.: 12-378 Szeged, 17. sz. VTDm-üzlet, Rókusi krt. 31. Tel.: 14-618. Szeged, 19. sz. VIDIA-üzlet, Kossuth L. sgt. 9-13. Tel: 24-480. Szeged, V1DIA Diszkont Áruhíz. Bakay N. u. 52. Tel : 26-268. Hódmezővásárhely, 111. sz VIDIA-üzlet, Tanácsköztársaság tér 65. Tel.: 42-260. Szentes, 112. sz. VIDLA-üzlel. Kossuth L. u 22. Tel.: 6V13-250. Egy jó tv nyitott ablak a világra... AZ ALFÁTÓL AZ OMEGÁIG... • Promo-lndra CONIORCIO Tálunk az autó nem luxus. A PROMO INDRA CONSORClO-tól 60 havi részletre vásárolhat bármilyen típusú gépkocsit. Legyen tagja egyik 120 fás vásárlói klubunknak. A szerencsések már az eltó részlet befizetése után elvihetik autójukat. Ha igazolvánnyal rendelkezó üzleti képviselőnk felkeresi Önt, tudjon meg tóié minden részletet. Ha közvetlenül hozzánk fordul, az alábbi drnen vagy telefonon várjuk: Mirgai Zoltán irodavezető 6720 Szeged, Kölcsey u. 4. Telefon: 62-11-807 Fax: 62-25-099 PROMO-INDRA CONSORCIO. MAGYARORSZÁGON AZ ELSÓ. 6 4