Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-17 / 218. szám

2 MELLÉKLET DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. SZEPT. 17. Fejezetek egy BEK-győztes életéből Szent Miklós, a kereskedők, halászok, révészek és vízenjárók védőszentje a Vörös Csillag nevű „hajót" juttatta révbe... Paradoxon? Az - a javából, éppen ezért nem késlekedhetünk magyarázattal: 1991. május 29-ének éjszakáján Vörös Csillag ragyogott Kari egén a San Nicola-stadion fölött. A belgrádi Crvena Zvezda százhúsz percnyi küzdelem után tizenegyesrúgásokkal legyűrte az Olympique Marseille gárdáját. Hogy a Bajnokcsapatok Európa Kupája 36. kiírásának döntője nem tartozik a sportág felemelő eseményei közé? A Zvezda-hívőket ez már akkor sem érdekelte, mi, kívülállók pedig idővel feledjük a San Nicola-i vergődést, s csak az marad meg emlékezetünkben, hogy 1991-ben a Crvena Zvezda együttese lett kontinensünk futhallkirálya. Lépjünk a királyi udvarba, ismerkedjünk meg Európa legújabb szupercsapata mindennapjaival... Zdravo, Szeged „Vöröscsillagtalanítások" korát éljük. Az elmúlt négy és fél évtized talán legjellemzőbb szim­bóluma sorra lekerül a középüle­tekről, itt, Kelet-Közép-Európában; szimbolikájának lenyomata egyre halványabb e térség mindenáron nyugatiasodni akaró emberének tu­datában. Egy helyütt azonban nem tóm­pulit) fénye, sőt: talán soha nem ta­pasztalt fényességgel ragyog, hó­dolói tíz-, meg százezreit vakítva el hétről hétre. Jugoszlávia leg-fut­ballcsapata (a legnagyobb szurko­lótábort, a legerősebb, a legered­ményesebb, a leggazdaságosabb, a legszervezettebb, a legnagyobb sta­dionnal büszkélkedő), a Crvena Zvezda - emberi léptékkel mérve ­alig két emberöltőnyi múltra visszatekintő történelme legdicsőbb fejezetét írja. A múltat végképp eltörölni ­akkoriban a világmegváltás szino­nimájaként használt - szlogenjének szellemében fogant a belgrádi fut­ballklub. 1945. március 4. napját mutatta a naptár. A bergenbelseni haláltábor még működik, ám Szer­bia már feléledt háborús „ájula­tából", s Belgrádba hívja az ország fiatalságának képviselőit. Az Or­szágos Ifjúsági Konferencia han­gulata természetesen emelkedett. A szónokok egymásra licitálnak a múlt elítélésében és rózsaszín jövőfestésben. A régi módon nem lehet élni, tanulni, de még sportolni sem. S természetesen az eddig volt kluboknak sem, hiszen ezek a retrográd eszmék melegágyai, meg­fertőznék az új kor új (fiatal) em­berét. így léptek a városi, polgári egyesületek helyébe az állami, szakszervezeti, minisztériumi, ifjúsági klubok. A Crvena Zvezda (Vörös Csillag) ez utóbbi kate­góriába tartozott, belügymi­nisztériumi „szponzorálással". A CZ futballistái még azon a napon (!) be is mutatkoztak, 3-0-ra verték a hadsereg I. hadosztálya II. ezredének válogatottját. Ez ám a szervezés! A szülőatyák semmit nem bíztak a véletlenre. A megszüntetett vagy erre a sorsra ítélt klubok menőit szipkázták el természetesen, így történhetett meg, hogy miközben a klubalapító ifjúsági konferencia szónokai még nagyban mondták a magukét, a CZ labdarúgói - a fertőzött polgáraiktól „bevonul­tatott", s a piros-fehérbe bújtatással nyomban tisztává lett sztárok, Rajkó Mitics, Branko Sztankovics, Predrag Djajics vezérletével - az alig létező alakulat első, történelmi sikerét aratták. Hozott anyagból dolgoztak tehát, s ez a megoldás máig nem ment ki a divatból a belgrádi Ljutiea Bogdán utca l-ben. Hány jugoszláv él Jugoszláviá­ban? - hangzott az éveken át oly népszerű, mára már aktualitását vesztett politikai vicc kérdése. „Hu­szonvalahány millió". „Tévedsz, öregem, csak egy, Tito." A parti­zánvezérból lett marsall-államfő minden vágya az volt, hogy a sok nemzetiségű országban a nemzetek, nemzetiségek, felekezetek „testvéri barátságban" éljenek együtt. Joszip Broz vágya álom maradt, ezt éppen napjaink jugoszláviai történései igazolják a legjobban. A Crvena Zvezda azonban ebben is cáfolja a történelmet. Tito kreációja. Ju­goszlávia agonizál, a CZ ugyan­akkor él és virul, annak ellenére, hogy a legszebben megtestesítve a titói eszmét - máig megmaradt ízig-vérig jugoszlávnak. A vörös csillagos, piros-fehér mezt hor­vátok, bosnyákok, albánok, ma­gyarok ugyanolyan magától érte­tődő természetességgel viselték, s viselik, mint a szerbek. A piros­fehér kohó (Miljan Miljanicsnak, minden idők legsikeresebb CZ­edzőjének - négy bajnoki arany, három hazai kupagyőzelem a jugoszláviai válogatottak jelenlegi felügyelőjének, koordinátorának kifejezése) üzemzavar nélkül dol­gozott az elmúlt évtizedekben, nagyszerű eredmények sorát ter­melve ki. (A 18 bajnoki cím, a 12 hazai kupasiker, a bari bravúrt megelőző két BEK-, illetve VVK-, UEFA Kupa-, valamint egy KEK­elődöntő önmagáért beszél.) Csak egy-egy példa a CZ összjugoszlávságára, a kez­detről, illetve a jelenből. A Zvezda első aranycsapatának játékát az ügynevezett „mágikus négyszög" határozta meg. E nagyszerű alakzat két „szöge" magyar volt, Mitics és Djajics mellett Takács és Pálfi je­lentette az akkori (ötvenes évek eleji) CZ csúcsát. A közelmúlt Crvena Zvezdája a Belodedics­Proszinecski-Szavicsevics-Pancsev tengelyen futott. A négy klasszis közül egyedül Miodrag Belodedics szerb! 0 sem az „igazi", hiszen két évvel ezelőtt Romániából szökött az „anyaországba". Proszinecski horvát, Szavicsevics montenegrói, Pancsev pedig macedón. Ennek ellenére nagyszerűen megértik egymást, egyként húznak. Joggal pályázik mindegyikük arra, hogy a Zvezda „hatodik csillaga" legyen. Erre leginkább a szőke minde­nesnek. Proszinecskinek van-volt esélye, hacsak nem orrolnak meg rá, hirtelen külföldre távozásáért... A csillag-státus a legelőkelőbb „beosztás" a belgrádi klubban. Nem osztogatják nyakra-főre, ed­dig csak öten büszkélkedhetnek vele. Az első a fenomenális Rajkó Mitics, a CZ alapítótagja és egyik első válogatottja. A második, Dragan Dzsajics. A 85 váloga­tottságával jugoszláv csúcstartó, Dzsaja minden felmérés szerint a valaha volt legjobb jugoszláviai futballista. Ma, technikai igaz­gatóként legalább annyit tesz a CZ felvirágoztatásáért, mint annak idején balszélsóként. Vladimir „Pizson" Petrovics a harmadik csillag. Pizson a Dzsajics-korszak után Zvezda karmestere volt, a az utánpótlást nevelgette. És végül a legfrissebb csillag, Dragan Sztoj­kovics, Pikszi - akár (csillag) társai - külföldön, konkrétan Veronában „pénzesíti" a Zvezdában a Zvezda által szerzett renoméját. (Nincs ugyan a „hivatalos" csillagok so­rában, de nem kevésbé ragyog Beara, Sztankovics (máig ő a legidősebb jugoszláviai labdarúgó, aki a válogatott mezét magára ölt­hette, 1965-ben 35 évesen búcsú­zott a Wembley-ben), Kosztics Ognjanov, Zebec, Acsimovics, Du­sán Szavics, Sesztics (a sor foly­tatható) neve. És akit a csillagok között kellett volna említenünk, hiszen az ötök egyike: Dragoszlav Sekularac. A szurkolók istenített Sekije nem­csak a CZ, de tán a jugoszláviai labdarúgás eddigi történetének legzseniálisabb jétkosa volt. Egyéni tragédiája, hogy a kor, melyben vi­rágkorát élte, nem kedvezett a másságnak. Senki mássága pedig nem pusztán abban jutott kife­jezésre, hogy ötezer dináros ban­kóval portalanította a cipőjét... Ötezer dinár a hatvanas években nagy pénz volt, a CZ mai értékét mállió dollá­rokban mérik. Ha hinni lehet ­márpedig miért ne lehetne? - az olasz Guerin Sportivo című szaklap kimutatásának, akkor a Crvena Zvezda napjaink legértékesebb (értsd: legdrágább) sztárcsapata. Csak a már említett tengely megér 35-40 milliót - dollárban... S eb­ben az összegben még nem szere­pel az együttes további menőinek, az ugyancsak válogatott Naj­doszkinak, Sabanadzsovicsnak, Sztojanovicsnak, Binicsnek, Jugo­vicsnak az ára. (A BEK-győzelem után az említett, már amúgy is csillagászati összegek bizonyára emelkednek.) A Crvena Zvezda pillanatnyilag kontinensünk egyik legjobb, a bari finálé után hivatalosan is a legjobb gárdája. Aligha véletlen, hogy az olaszok - kissé már a politikai vál­tozásokat is aktualizálva - névvál­toztatást javasolnak. Vélekedésük szerint a Crvena Zvezdának) ola­szul: Stella Rossa) mai napság már Stella Grossa (Nagy Csillag) el­nevezés dukál... BOSKOVICS JENŐ. SKRAPITS LÁSZLÓ í­Edzéslesen -.:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom