Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-10 / 212. szám

KEDD, 1991. SZEPT. 10. DÉLMAGYARORSZÁQ HORIZONTOK 7 Hová tűntek a bolondok? Mióta a Balkán kapuja lettünk, pontosabban: egy abszurd szemétlift, amelyben alulról fölfelé hull a szemét, megváltoztunk mi is, és a város is, amelyben élünk. Hová tűntek például a bolondok? Hová tűnt az az öregasszony, aki néhány éve még a Komócsin téren álldogált (már a tér neve maga is a tiszta őrület volt): rongyokba, nejlonzacskókba bugyolált lábbal, kibontott ősz hajjal állt ott órák hosszat mozdulatlanul, és az arcan piszkos patakokban folytak-csurogtak a könnyek: valamit motyogott is maga elé - imádságot? átkot? -, olyan volt. mint amilyen Mária Magdolna lehetett öregkorában... Miért sírt. kit siratott, mibe bolondult bele - ki tudja? Vagy talán ó volt köztünk az egyetlen épeszűhiszen a Jézust sirató Mária Magdolnát is bolondnak nézhette a környezete - ő volt az. aki túlhangolt idegrendszerével, az irántunk érzett szánalomtól összeszorult szivével előre érezte, maga elé meredő vizenyős-szürke szemeivel előre látta, mi vár ránk? (Ugyan mi? kérdezhetnék, tisztelt olvasóim, holott önök is érzik, ha nem is merik maguknak bevallani, hogy a kelet-európai Apokalipszisnek még csak a kelletén vagyunk.) Ennek az öregasszonynak volt egy ..párja" Szekszárdon, a szülővárosomban. Háborús özvegy - özvegy menyasszony volt. akinek vőlegénye elesett a Don-kanyarban, de ő ebbe nem tudott belenyugodni. Felvette ugvan és haláláig hordta a gyászruhát, de mindennap kiment a vőlegéns elé a vasútállomásra, minden vonathoz. Iiú.sz évig. harminc évig, talán tovább is - nem tudom mikor tűnt el Szekszárdról. (A kiváló helytörténész. Töltős Gábor szép novellát irt róla. én pedig a Komócsin téri öregasszonnyal összevont alakját léptettem színre drámakísérletemben. A völgy felett lebegő lányban.) És hová tűnt a Léggömbárus? Ő bizonyara nem volt bolond, legfeljebb különc - kutya-vontatta kerekes rokkantszékében gyakran láttam végigvonulni a Kárász utcán: gázzal felfújt léggömbjei a szék karfájához kötve ringatóztak, színes árnyakat vetítve sovány arcára, a felső ajkára tapadó vékony - a: is lehet, hogy feslett - bajuszra. Fekete öltönye, fehér inge. gondosan megkötött nyakkendője - mindene makulátlan volt. még a nyomorék lábaira húzott lakkcipő is. - talán éppen emialt éreztük démoninak. Indokolt a többes szám: én az említett színjátékban. Géczi János pedig Kezét reátevé. hogy lásson című regényeben szerepeltette. Démoni jelenség volt. Vagy csak mi láttuk annak? Mindenesetre bocsánatkéréssel tartozunk az emlékének. És hová tűnt az a vézna, ballonkabátos férfi, aki - kezében szatyorral - mindig sietett valahová, de valahogy minduntalan a Széchenyi tér kórul keringett, naponta töbször is találkoztam vele... Mi dolga volt a világban, miért szaporázta folyton a lépteit, miért riadt meg a furcsálkodó tekintetektől? Hiszen nem is volt rajta semmi furcsállnivaló! embernek dolga van a világban, el kell intéznie, mielőtt a Végzet közönyös villáma lesújt rá - ennyit, nem többet sugallt a viselkedése, fürkész-kapkodó tekintete. - miért is néztem őt bolondnak ? Az ő képe idézte fel bennem Segesvár bolondjáét. Segesváron csak egy-másfél órát tölthettem, mégis sikerült találkoznom veié. Kopaszra nyírva, második világháborús katonaköpenyben loholta harmincöt fokos hőségtől olvadozó utcán - pillantásom épp hogy súrolhatta őt. mégis belémhasitott a felismerés: ez ő. a Bolondok Titkos Világszövetségének teljes jogií tagja, a Teremtés csődjébe beleőrült Teremtő egyik földi helytartója, akinek számára egy napon - a mindenl-megíátás napján megállt az idő, s azóta - tél van, nyár van. mindegy neki - nem veri. neih vetheti le az elkoszlotl posztóköpenyt, abban kell járnia örökkön-örökké, az idők végezetéig, felkiáltójelből lassan kérdőjellé görbülve. - de hová tűnt előle a jajkiáltás, hová a kérdés9... Es hová tűnt az a negyven év körüli, enyhén pocakosodé, rendetlen szakállú, zilált öltözetű férfi, aki - kezében lyukas reklámszatyorral kulcscsomókat és kiflivégeket potyogtatva. a semmibe meredő tekintettel járja Szeged utcáit, buszok, villamosok elől az utolsó pillanatban félreugorva... (Azt hiszem, jobb lesz. ha most abbahagyom mielőtt még rám ismer valaki.) Nem. bolondok mar nincsenek. - autóstolvajok, garázdák, egy százasért a beledet kiontó épelméjűek léptek a helyükre... 0. nválcsurgató, együgyű-holdog hetvenes-nyolcvanas évek! BAKA ISTVÁN „Halat fogtunk, de jó halat nem láttunk" Kamcsatkai naplójegyzetek Szabadtéri pravoszláv mise volt érkezésünk másnapján, szeptember elsején, vasárnap délulán a kamcsatkai Petropavlovszk központjában az angol-francia-orosz síremléknél, pár száz méterre az Avacsa-öböl partjától. Körülöttünk a távolban két-háromezer méteres, eleven tűzhányók. A gyarmatosító világverseny merész játékosaiként 1854-ben három angol és három francia hajó tengerészei szálltak partra, azt hitték, nincs megerősítve a város. Háromszáz szibériai kozák várta óket. A sírban balról körülbelül 50 angol és francia csontváz, jobbról ugyanannyi orosz. Száz évvel később. 1955-ben áz emlékező gyászmisét betiltották, tavalyelőtt szállt itt újra először a tömjén füstje. Mise után azt kérdezik a pópától a helybeliek: „Bátyuska, hogy áll az új templom?" „Amit elkezdtem, azt be is fejezem - felel a pópa a tető már kész." Itt nyugszik Kamcsatkában Charles Clerke. a Royal Navy, a királyi tengerészet kapitánya is. Cook kapitány expedíciójában a Resolution és a Discovery hajóknak parancsnokolt Charles Clerke kétszer kötött ki Petropavloszkban, másodszor végleg. Harmincnyolc éves korában, 1779 augusztus 22-én, amikor felfedező útra a félsziget belsejébe akart menni, megölte egy korják. az angol felirat szerint egy itteni vadember. Sírjára 1913-ban állított Nagy-Bitannia emlékoszlopot. Mára nagyon kevesen maradtak ezen a vidéken az őslakosok. Szovjet-orosz indiánnak lenni nem volt életbiztosítás. Vologyimer Atlaszov főhadnagy amikor a 17. század végén jakut katonáival és prémvadászaival erre jár, döbbenten jelenti a szibériai kormányzóságnak, hogy itt olyan idegenekre talált, akik nem fizetnek adót az orosz hatalomnak. Az adóztatás vadban, halban, prémben 30-40 éven belül elkezdődött. A helyi múzeum adatai szerint a 18. században a kamcsadálok, a korjákok, a csukcsok tizenkétszer keltek fel. A csukcsok még ma is mesélik, hogy milyen véresek voltak ezek a. nevezzük mai néven, függetlenségi háborúk. Eposzok szóltak róluk, amiket nem gyűjtött össze senki, amelyek töredékei ma is élnek. Es él Moszkvában a vicc-sorozat, amelynek hőse a csukcs. a szovjet Móricka „Lehet-e ezekről a harcokról, erről az ismeretlen történelemről olvasni?" - kérdezem Jevgenyij Ignatyevics Szigarjov kamcsatkai orosz költőt. „Lehet Leningrádban, a régi könyvekben. Itt nem lehet hozzájuk férni, mert igazak." Kétszáznyolcvanezer lakosa van a terület központjának, Petropavlovszk Kamcsatszkijnak. Illetve nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi, mert a katonákat nem számolják össze. Talán összesen félmillióan élnek a Bering fiottakapitány által 250 éve alapított városban. Ahol ma is, még mindig áll Vlagyimir Iljics tízméter magas szobra az Avacsa-öböl partján. Minden bizonnyal az északi félteke legkeletibb Lemn-szobra. és nyugat felé tekint. Az emberek arca űzött és van bennük egy adag kisebbségi érzés. Úgy érzik, hogy ők itt a világ végén laknak. Nem tudják, hogy helyben maradva is élhetnének a világ egyik közepén. Színaranyból húzhatnák föl ezt a várost és úgy fest, mintha egyből falurombolást építettek volna a Csendesóceán fölé, a hegy ek lábához. Csak turizmusból milliomos lehetne minden polgára. És jegyre adják a húst. a kását, a vajat, az étolajat, a cukrot, a háztartási eszközöket. „Halat fogunk, de jó halat nem látunk" - méltatkodnak az emberek. Az Avacsa-öböl túlpartján magasodó hegyeket a helybeliek se látogathatják meg. Zárt katonai terület. Két éve még az egész város az volt. A Balaton-felvidék nemrég leszerelt rakétásainak, a Bakony tilos útjainak, ahol mf voltunk a helybeliek, itt a vége. azok közt a zárt hegyek közt. Feltúrom az újságokat. A Kamcsatszkij Komszomolec arról a problémáról ír, hogy a 13 éves gyerekeknél sem ritka sajnos a gonorhea. A Szlobodnij Szaharin a Szabad Szaharin című heti kétszeri lapban pedig a Kurili szigetekről szól egy délszaharinban feladott olvasói levél. Azt írja, hogy a határokat csak egy újabb világháború változtathatja meg. Másképp olyasmi, mint a három Kurili sziget visszaadása Japánnak, szóba sem jöhet. (A Kurili szigeteket fölszabadító szovjet katonák hősi emlékműve ott áll Petropavlovszk Kamcsatszkijban. A város fölötti mélyzöld hegyoldalban pedig egy betonalapzatra emelt két torpedós romboló hajó. „Azt mesélik ezekről a népnek - legyint az itteni költő -. hogy Japánig jutottak. Holott mindenki tudja, nem ment odáig egy se!") Bering aranyozott, fekete emlékoszlopától tíz méterre egy emeletes, kékre festett faház áll a Szovjetszkaja utca 27-ben. Utcai frontján így kiált a mázolt felirat: „Hatalmat a szovjeteknek, lakást a népnek!" Az oldalán pedig ezt olvasom: „Hé képviselők, a patkányok, a bolhák, a svábbogarak a családtagjaink." Fönt északon az Oljutorszkij Rajonban. Hajlimu faluban él a 60 éves naiv festő. K. V. Kilpalin. Szarvastenyésztő volt, de megsebesítette a medve, nyugdíjba ment, azóta fest. Képei most itt vannak a petropavlovszki múzeumban. Nem a szarvastermelő szovhozt ábrázolja egyik se. Elementáris eróvel tör fel e képeken a rejtegeti műit. Az őslakosok maradékának egy l»is társasága tevékenykedik Kamcsatkában, a fél évvel ezelőtt alapított Asszociácija Narodov Szevera. vagyis Észak Népeinek Társasága. Kis vállalatokat működtet, amelyek erdei termékeket dolgoznak fel. s halászati vállalkozásokat tart fenn. A halászok, miközben főzik az Avacsa-folyó partján a lazaclevest, arról beszélnek, hogy nincs semmijük, nincs nemzeti életük, el fognak fogy ni, ahogy kipusztult az összes tengeri tehén. Az őslakosságból nem mindenkinek tetszik, hogy jöhetnek az idegenek Kamcsatkába, mert azt a keveset is megeszik, ami van. A havonta járó egy kiló cukrot sem kapják meg mindig, szeptemberben-októberben valószínűleg egyáltalán nem lesz cukor, csak szerezni lehet tízszeres áron. Szeptember 9-étól jelentós áramkorlátozások lesznek, hogy spórolják télire az energiát. Elutazásunk napján, szeptember 7-én pedig éppen kétnapos vizszünet kezdődött a városban. Ezekről a korlátozásokról azt tartja néhány helybeli, hogy a régi pártemberek csinálják annak érdekében, hogy minél előbb fölrobbanjon a társadalom. Legenda csupán, hogy a kamcsatkai természet háborítatlan. Nem egy Balaton nagyságú tó megsemmisült. A Petropavlovszkban szedett gombát háromszor át kell főzni, hogy kiforrázák belőle a mérgező any agokat. Nem nagy on vigyáz itt senki semmire. Akik idejönnek dolgozni 10-15 évre, azt hiszik, itt mindent lehet, mert ez a világ vége. Itt szeretnének meggazdagodni. De ez mostanában nem nagyon sikerül, az átlagfizetés 300 rubel, erre jön 200 sarki pótlék. Ez^a pénz ma már itt se ér semmit. Egy jrí'eg vodka 70 rubel a feketepiacon. Egy kiló paradicsom, amikor van, 25 rubel. Havi 20 kiló paradicsomot keres a nehéz természeti körülmények közé települt, gazdagodni vágyó dolgozó. És mire úgymond meggazdagszik, vagy legalábbis öszeszedi magát valamennyire, meghal, vag/súlyos szívbeteg lesz, mert ezt a változékony klímát, a nyirkos téli hidegeket csak a csökkenő őslakosság bírja igazán. Ritka itt a hatvanéves ember. Moszkva sokezer kilométerre van. Onnan nem lehet irányítani ezt a vidéket, mégis minden Moszkvától függ. Pontosabban azoktól a tábornokoktól, akik itt határt őriznek csupán, de jelenlétük súlya, hisz a lakosságnak körülbelül a fele katona, alapvetően meghatározza a társadalom életét. Ami a hagyományoktól sem idegen. A helyi tévében a politikai riportok alatt gyakran ott az előző napi inzert. Tegnapi híreken élnek, holott itt kezdődik a nap. A Csendes-óceán néptelen partján nyoma sincs annak, hogy a világban turizmus is van. A fekete, vulkanikus homokon menetrendszerűen járnak a péncélozott járművek, árokrendszer, mintha minden percben a japánokat várnák ma is. Ez itt ma is a Szovjetunió, holott az valójában már nem létezik. Kéthetes itt tartózkodás után tegyük fel a kérdést: kié ma a hatalom ebben az omló birodalomban? Formálisan létezik Gorbacsov, az elnök. De a Szovjetunió első embere az oros/. elnök. Jelcin. Neki dolgozik a hadsereg és az összeomlott KGB megtartott része. Valójában ezzel történt egy észrevétlen államcsíny. A Szovjetunió elnökének halalmát az egyik köztársaság elnöke gyakorolja: Borisz Ny ikolajevics Jelcin Oroszországból. ZTLFCI MIKLÓS Inkább „csetnik" maradok! Szabadság, vagy halai! Túlfűtött nemzeti indulatok Belgrád utcáin. Pécsről hívnak telefonon, valamit meg kellene beszélnünk kétszáz kilóméter és két év távolából. Rég nem látott ismerőseim egymásnak adják a telefonkagylót, váltsunk néhány jó szót, mielőtt belevágnánk. - Hogy vagytok - kérdi a nagy ellenzéki, aki a rendszerváltással nem, hogy jobb pozícóba (pasztba) nem került, de korábbi egzisztencáját is elvesztette. Nem értem, kire vonatkozik szíves kérdésében a másokat feltételezés, hiszen sem feleségem, sem gyermekem, mostani kedvesemet meg nem ismerheti, sót nem is tudhat róla. - Kösz .megvagyok! -felelem. - Pedig elég rosszul áll a szénátok! - folytatja, nem engedve a többes számból. Végül kiderül, a szerbeknek áll rosszul a szénájuk, mert egész Európa előtt lejárattatják magunkat, mert amit odát művelnek a horvátokkal, az albánokkal, s nem utolsósorban a magyarokkal, az gyalázatos. - Nem. Nem álltam be a csetnikek közé, és vajdának sem kértek föl!válaszolom meg a n^isik ismerős kérdését...És ez így megy napok. hónapok óta. Kolgáim épp úgy lecsetnikeznek. mint jóbarátaim. Már, -már megszoktam csipkelődésüket. Nyilván tudják, az. értelmetlen öldöklés nem kenyerem, s nem azért írok óvatos fenntartásaimnak hangot adva a jugoszláv helyzetről, mert én származásom szerint inkább a szerbek (szénás)szekerét tolnám, hanem egyszerűen nem viselhetem el az uszítást, legyen akár cigányokról, zsidókról, vagy szerbekről szó. Még jó, hogy nem vagyok szerb! Családnevem nem magyarosított, sőt nagyon is tucatmagyar. Keresztnevem már némi szláv eredetre vallana, ha nem vennénk figyelembe, hogy a század húszas évitől egészen a hatvanasokig divat volt Ivánnak keresztelni az újszülött fiú gyermekeket. Ha apám után Horvátnak. Németnek neveznének, akkor is csupán tucatmagyar volnék. A legutóbbi népszámláláskor mégis szerbnek vallotam magam, hogy a mások, a kissebségben lévők számát szaporítsam. Még jó, hogy szerb vagyok! És sváb! De mégis magyar! Talán éppen ezért borzongat meg a kisnemzeti nacionalizmusok egyre viharo-, sabban kavargó hideg szele." Hiszem, hogy a bel- és külpolitikai helyzetelemzésre vállalkozó újságíró feladata az ismert tények feltárása, és azok vélhető okainak, következményeinek bemutatása. Ezért akár lecsetnikeznek a jövőben, akár nem, továbbra sem fogok hamis híreket terjesztve, - tudósításaimban leellenórizetlen információkat tálalva - az uszítók táborába állni, legyen szó szerbekről, horvátokról, románokról, magyarokról, vagy teszem azt szlovákokról. Inkább „csetnik" maradok, sem hogy, ha már Jugoszláviáról van szó. minden szerbet lecsetnikezzek, s minden, az öldöklésben életét vesztett horvátolt egy elnyomatott, hazája szabadságáért elesett mártírnak nevezzek, vagy, hogy erre valami módón u.talást tegyek. A háborúk nem bűnös és ártatlan népek fiainak harcai. Éppen ezért. Isten mentsen meg bennünket az olyan kormányoktól, melyek makacs belső problémáik megoldatlansága miatt, gyengülő politikai befolyásuk, végső soron hatalmuk megtartása végett háborúba sodorják nemzetüket és a velük együtt élő kisebbségeket. VARGA IVÁN I- KM MÁSOLÓK. TARTOZÉKOK'FÁS KELLÉKEK, TKLKÉAXOK. SHARP IRODATECHNIKAI VEVŐSZOLGÁLAT 166-70-32,166-74-49, 201-20-44 PÉNZT VRGÉPF.K' SZÁMOLÓGÉPEK. MENEDZSERÉ Ú.KI'I \tf