Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-30 / 203. szám

DÉLMAGYARORSZÁQ PÉNTEK, 1991. AUG. 30., 81. ÉVF. 203. SZÁM ALAPÍTVA: 1910-BEN HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 185 FT, ÁRA: 7,40 FT Embermesék Ravil megkérdezi, van-e még életkedvetek, fiúk? Én azt mondom neki, azért ne nagyképűsködj, mi is a szocialista táborban nőttünk fel, nemcsak te. Megszólal a nagymama, da, mi mindnyájan októberiek vagyunk - Férjhezmenendo leányok kiházasítására alakult Gizella Egylet tőkésített kötvénye - A manézs fénykörét kellene figyelnünk, hiszen ott fönn, a szédítő magasságban egy ember hegedül Valaki közülünk. Vagy éppen 92 évesen gyereket csinál... Mindketten háló nélkül Bosznia Belgrádban tüntet Csütörtök délben megérkezett Belgrádba, a Topcsideri Gárdapalo­tához és megkezdte a tüntetést a boszniai katonafiatalok szüleinek első csoportja. Rövidesen még mint­egy tíz autóbusz érkezik meg a köztársaságból, s Horvátországból is mintegy ezer szülő érkezését jelez­ték. Azt követelik, hogy a hadsereg szerelje le azokat a sorkatonákat, akik már letöltötték szolgálati idejü­ket, s hogy ne vigyék a fiatalokat a harctérre. Boszniában már két napja tartanak a hadseregellenes megmoz­dulások, amelyek mellett kiállt a köztársasági parlament is. A szülők szerdán eltorlaszolták a szarajevói főútvonalat a parlamentnél, hogy felhívják a figyelmet akciójukra. Legutóbbi követelésük az, hogy vonják meg a hadsereg költségveté­séhez történő boszniai hozzájárulást, ha a hadsereg nem szereli le a fiata­lokat, akiknek az eredeti szolgálati ideje épp most jár le. A hadsereg közben erőteljesen próbál fellépni, a Szerbiai Szocialista Pált is kemény közleményt adott ki, azt hangoztatva, hogy a szülők akciója az „utolsó jugoszláv intéz­mény lerombolására irányul". A szerb álláspont szerint a hadsereg Az amerikai és a brit kormány úgy döntött, hogy a korábban ígért humanitárius és technikai segélyen túl egyelőre nem ad további segítséget a Szovjetuniónak s a későbbi támogatást is a szovjet katonai kiadások csökkentéséhez köti. Washington tovább vár a balti államok elismerésével, amíg a szovjet Legfelsőbb Tanács formálisan is megadja a három köztársaságnak az önállóságot. E kérdésekről George Bush amerikai elnök és John Major brit kormányfő nyilatkozott tegnapi közös sajtóértekezletükön. Mihail Gorbacsov ugyanakkor az olasz televíziónak adott interjújában úgy vélekedett, hogy a balti államok függetlenségi nyilatkozata vét a szovjet alkotmány ellen. Gorbacsov szerint az alkotmányos normákat be kell tartani, s e törvényeket a balti államok nem tartják tiszteletben. A szovjet államfő hozzátette, hogy minderről a Nyugatnak is tudnia kellene. Tegnap folytatta ülését a szovjet parlament A Legfelsőbb Tanács határozatban kezdeményezett ügyészi vizsgálatot az SZKP vezető szervei ellen a múlt heti puccs támogatásáért, s jóváhagyta a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium, illetve a KGB új vezetőinek kinevezését. A testület hosszas vita után felfüggesztette Anatolij Lukjanovnak, a szovjet törvényhozás lemondott elnökének mentelmi jogát. Lukjanov ellen hazaárulás alapos vádjával eljárást indítottak. Mihail Gorbacsov délután előterjesztette az elnök mellett működő biztonsági tanács új tagjainak névsorát. A testületben a korábbi konzervatív politikusok helyett olyan reformerek kaptak helyet, mint Eduárd Sevardnadze, Alekszandr Jakovlev, Gavril Popov és Anatolij Szobcsak. meggátolja a nacionalista összetű­zések kiszélesedését, a felfegyverzett páltosztagok összecsapásait Zágrábban ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a hadsereg egyoldalú, s hogy nyíltan a szerb fegyveresek oldalára állt. A Vjesnik című zágrábi lap csütörtöki szerkesz­tőségi cikkében azt állítja, hogy Slobodan Milosevic szerb elnök „kész leírni a hadsereget". A lap ezt egyebek közt Vladislav Jovanovic szerb külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatára alapozza, amely szerint éppen Szerbia teremthet békét a jugoszláv válságban, az összes többi fél a háborúnak okozói, míg Szerbia békeerő. Milosevic elnök korábban úgy foglalt állást, hogy kormányzatának „nincs köze a horvátországi háborúhoz" - emlé­keztet a lap. Bírálják Jelcint Mind élesebben veti fel az oroszországi sajtó, hogy Borisz Jelcin orosz elnök túl messze megy, amikor területi követeléseket han­goztat a kiváló köztársaságokkal szemben. Az oroszországi rádió csü­törtök reggeli hírműsorában megszó­laltatott jogászok rendkívül veszé­lyesnek ítélték az orosz vezetés ezzel kapcsolatos kijelentéseit. Egyikük taktikai hibának nevezte, hogy Borisz Jelcin megengedte magának az ilyen jellegű megnyilvánulást akkor, amikor a sikertelen puccs után a politikai kezdeményezés teljesen a kezében van. Az Izvesztyija szerint katasztró­fával fenyeget, ha elindul a „területi lavina". A kommentár egyúttal emlé­keztetett rá, hogy a köztársaságok kétoldalú egyezményei éppen a határok sérthetetlenségén alapulnak. A Komszomolszkaja Pravda úgy vélekedett, hogy Borisz Jelcin egye­nesen megfenyegette a szomszédos köztársaságokat, főleg Ukrajnát és Kazahsztánt. - Okosabb lett volna, ha például az ott élő, jelentős számú orosz nemzetiség jogainak védel­méről beszélt volna, és nem a területi követelésekről - írta a lap, amely három szakaszra bontja az oroszor­szági vezetés legutóbbi egy hétben megtett lépéseit: - Az első augusztus 22-ig tartott, addig az alkotmány védelmében léptek fel az orosz vezetők; a következő négy napban a birodalom szétdarabolását végezték el; augusztus 26-ától, a területi igények felvetésétói kezdve pedig átvették a központ szerepét, megin­dítva a „földek begyűjtését". Orosz-ukrán megállapodás A kétoldalú politikai-gazdasági együttműködésről és a Szovjetunió többi köztársaságával kialakítandó kapcsolatokról aláírt ukrán-orosz egyezmény részleteit csütörtök dél­előtt a szovjet Legfelsőbb Tanács rendkívüli ülésszakán ismertette Jurij Scserbak ukrán környezetvédelmi miniszter, aki részt vett a kijevi tárgyalásokon. Az oroszországi vezetés szerdán sürgős küldöttséget menesztett az ukrán fővárosba, hogy a hivatalos fogalmazás szerint megvitassák a puccs utáni helyzetet. Megfigyelők a sürgősséget azzal megyarázzák, hogy az ukrán függetlenség kikiáltása és az oroszországi vezetés által hangoz­tatott területi igények hangoztatása után kiéleződött a viszony a Szov­jetunió két legnépesebb köztársasága között. (MTI) III. Erdei Iskola Konferencia Angliában a nemzeti tanterv része 1. Anglia. James Hindson Ang­liából érkezett, a Field Studies Council nevű szervezetet képviseli a konferencián, azt az intézményt, amely ott az erdei iskolák működését felügyeli. Előadásában elmondja, hogy Angijában és Walesben immár 50 éve sikeresen alkalmazzák a természeti környezetben való kör­nyezetvédelmi oktatást, annyira sikeresen, hogy a módszer mára már az állami oktatási hatóságok számára is igazolttá vált. Sikerült a hivatalos tananyagba integrálni, a nemzeti tantervben is benne van. Célja: a diákok aktív tanulással, a tudomá­nyos megismerés módszerein át a helyszínen ismerkedjenek meg környezetükkel, s ezzel együtt a környezetvédelem kérdéseivel. Szinte észrevétlenül, a tanulás és tapasztalás élményében elmerülve. A tanításnak persze pontos metodikája van; nem csak biológiát, de zenét, matematikát és irodalmat is oktatnak a szabadban. Nem kell bozzá egyéb, csak egy épület egy jellegzetes természeti környezetben, jó felsze­relés és konkrét programok, hogy a diák ne csupán azt tudja, mit tanul, de azt is, miért. És még valami: az erdei iskolákat a helyi hatóságok támogatják, a Field Studies Council pedig rendszeresen szervez „erdei" tanfolyamokat tanulóknak, tanárok­nak. gazdasági vezetőknek - sőt. potitiknolankb. Visegrád és Salgótarján után harmadik ízben Szegeden kezdődött meg tegnap az az országos konferencia, amely nevében az Erdei Iskola Egyesület által Magyarországon elsőként kezdeményezett oktatási formát jelzi, de valójában nem csak ezzel - a környezetvédelem és az oktatás általános kérdéseivel is foglalkozik. A háromnapos esemény első délelőttjén elhangzott előadások témái között ennek megfelelően éppúgy szerepelt az ökológia általános tárgyköre, mint a természet zenei megjelenítése vagy az erdei iskolai oktatás angliai tapasztalatai Persze, a legnagyobb várakozás talán mégis ez utóbbit fogadta, hiszen úgy tűnik, a Röszke és Mórahalom közötti bekötőút mellett, az egykori nagyszéksóstói tanyai iskola épületében nemsokára lehetőség nyílik az ország harmadik, Csongrád megye első erdei iskolájának megnyitására. 2. Nagyszéksós. A konferencia tanyai iskola falán a hajdani tábla gróf Klebelsberg Kúnó idejéből való, résztvevőit délután az 1977-ben, a fogadja: M. Kir. Állami Elemi a másik még régibb. A kényszerű helybéliek akarata ellenére bezárt Népiskola. Az iskola egyik épülete szünet után most talán újra oktatás folyik majd benne, Sára Endréné, az Erdei Iskola Egyesület titkára - a konferencia fő szervezője - el­mondja, ide tervezik az új iskolát. Tervezik, egyelőre csak tervezik, mondja, hiszen a két épületre igen­igen ráfér a tatarozás, s egyikben a diákok hálótermét is ki kellene alakítani. Pénzre viszont még csak ígéret van - az egyesület 250 ezer forintos igénylése több stációt megjárt már a megyei önkormány­zatnál. E tekintetben újfent az vehető biztatásnak, amit Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke reggeli konferencia-nyitó beszédében mondott: „Csongrád megye nem feledkezik meg az erdei iskola tervéről". Ami azonban már tény ­Katona László polgármester javas­latára a mórahalmi képviselő-testület a két épületet húsz évi ingyenes használatra átadta a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesületnek. Az oktatási programok előkészítése már a konferencia idején megkezdődhet, a laboratóriumi fel­szerelés s a könyvtár anyaga az isko­lák és a környezetvédelmi hatóság segítségével rövid idő alatt összeál­lítható. A támogatóknak pedig nincs más hátra, mint az angliai ügyvitelből levonni a tanulságot. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN s.p.s. Beszélgetés a kisteleki rendőrkapitánnyal 2 A mindengyüjtő 3 Kép-zavar 3 Hetedhét határon 4 R. Kiss Lenke művészetéről 5 Nemes Nagy Ágnes halálára 5 Új számlázás és díjfizetés a Dégáznál 12 Keressük együtt Helgát! 12 y Baka István: Búcsúzzunk nevetve! Munkatársaink csernobili riportja Életmód Magazinunkban - az őszi melankóliáról és a téli depresszióról, - a női és férfi klimaxról, - őszi bőrápolásról, - asztmás óvodások úszásterápiá­járól, r a fogszuvasodás megelőzésének iskolai programjáról olvashatunk. Áldás vagy átok Ami az egyik embernek áldás, az a másiknak átok. Soha nem közelít­hetők e szélsőségek? Tegnap csörög a telefon, s Vighné a Bartók tér 10­ből felháborodottan sorolja, hányszor szóltak már a buszok lehetetlen álla­pota miatt hivatalnak, szakigazga­tásnak, Volánnak, újságnak, s tessék, jöjjenek ki, akár fotóssal, nézzék meg. milyen állapotok uralkodnak a város szívében. Az utas meg - gon­dolom - örül, hogy a peremkerület­ből kényelmesen juthat be erre a vá­ros központjához közeli térre. A járat az egyiknek áldás, a másiknak átok. Belepillantok tegnap a városi televízió adásába, s hallom élő szó­ban is a jól ismert mondatokat, ame­lyek ezeken a hasábokon már több­ször is megjelentek. A postatorony építése kapcsán csapnak össze az indulatok: tudjuk, hogy erre a köz­pontra szükség van, ám a környéken lakók nehezen viselik el az épít­kezéssel járó kellemetlenségeket, a vélt vagy valós következményeket. Igazságot tenni szinte lehetetlen, a szakma érveit aligha fogadja el az. akinek erkélyéjére a hatalmas torony vet majd árnyékot, s a szakmai ma­gyarázatban igencsak csekély hely jut majd néhány környékbeli lakó fólszőlamlásának. Tudniillik valami­lyen áron mégiscsak tíz és tízezer ember telefonjáról van sző, ami Európában majdhogynem kötelező, íme, ami sokaknak áldás, az néhány embernek átok. Hány ezren és tízezren sóvárogtak lakásért, s amint kiutalták a lakóte­lepi másfelest vagy keltő plusz egyest, azonnal kényelmetlen lett a panel, a nyári meleg, a beázás, a szomszédból áthallatszó gyereksírás vagy popzene, a lépcsőházi kosz és a béna lift. S ha erejét megfeszítve házat épített valamelyik peremváros­ban, azonnal büdös volt a szomszéd disznaja, ingerelte a gyöngytyúk­kárálás és idegesen csapkodta ma­gán a szúnyogokat. Ami egyik pilla­natban áldás, arra a másik pilla­natban átkokat szórunk. Mert egyrészt nem vagyunk tekin­tettel a másikra, másrészt nem tudjuk elviselni mások életvitelét. Hová ve­zet ez? Elefántcsonttornyokat épít­sünk vagy normális emberi viszo­nyokat? Olyanokat, ahol nemcsak a telefon géphangja köt össze bennün­ket. Az lesz majd az igazi áldás. TANDI LAJOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom