Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-17 / 193. szám

2 KÖRKÉP DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. AUG. 17. Az út a jobb jövőbe vezet Tudósítónktól __ Ma délelőtt a program szerint Őszentsége, II. János Pál pápa, a Vatikán államfője Lengyelországból megérkezett a Ferihegyi l-es nemzet­közi repülőtérre. Göncz Árpád köz­társasági elnök fogadta a katolikus egyházfőt, szentatyámnak szólította és így üdvözölte: „Boldogan és meghatottan köszöntöm Önt magyar földön, valamennyi honfitársam nevében. Köszöntöm önt, II. János Pál pápát, a Szentszék vezetőjét, a Vatikán államfőjét és köszöntöm az egykori Karol Wojtylát, a lengyel jóbarátot. Ez a pillanat számunkra történelmi. Az ön személyében római katolikus egyházfő először lép arra a földre, amely ezerszáz esztendeje a magyarság hazája, s amelyet első szent királyunk. Szent István ezer éve ajánlott Szűz Mária, a magyarok Boldogasszonya oltalmába." (.le­gyezzük meg, hogy az összes magyar lap, beleértve az egyháziakat is, a Vatikán és Magyarország krono­lógiájában megemlít egy régi dátumot, 1052-t, amikor állítólag ugyancsak járt pápa Magyaror­szágon.) A köztársasági elnök arról beszélt a továbbiakban, hogy II. János Pál látogatása két nagyon fon­tos üzenetet hordoz: „Az egyik, hogy a Szentszék közel három évtizede folytatott keleti politikájának ered­ményeképpen, de a magyar papság és a magyar nép jelentős hányadá­nak megingathatatlan hitétől kény­szerítve már az egykori pártállam vezetése is érezte, nem a szemben­állás szolgálja hazánk, népünk érdekeit. A másik üzenet azonban sokkal fontosabb. Abban az foglal­tatik, hogy éppen a lengyel és a magyar kezdeményezés, erőfeszítés, sőt példa nyomán vette kezdetét Európa keletibb felének történelmi jelentőségű átalakulása, a szocializ­musnak deklarált kelet-európai diktatúrák felszámolása, közeledése a keresztény hagyományokat magába foglaló európai jogállamisághoz, nyugati demokráciához." Ezután Göncz Árpád kiemelte annak fontos­ságát, hogy 19J6 magyar októbere a lengyel nép melletti rokonszenv­tüntetéssel kezdődött. „A magyar állam fejeként és személyemben is örvendek - mondotta Göncz Árpád -, hogy szentatydm másfél millió emberrel találkozik hazánkban közvetlenül, magyar állampolgárok­kal, a szomszéd országokból ideuta­zott magyarokkal és nem magya­rokkal." Néhány perces beszédében a pápa megköszönte a szeretetteli fogad­tatást, elmondta, hogy különös szeretettel gondol a katolikus hívek­re, a magyar nemzet minden fiára és leányára. Majd így szólt: „Amikor néhány perccel ezelőtt megcsókoltam hazátok földjét, azt akartam kifejezni, ami most eltölti szívemet, a nagyra­becsülést országotok iránt, a benső­séges ötömöt, hogy itt lehetek közte­tek és az őszinte vágyat, hogy veletek járhassam azt az utat, amely Ma­gyarországot a jobb jövő felé veze­ti. " Majd utalt arra, hogy a szabad­ság új légköre egymagában nem oldja meg Magyarország minden problémáját. A pápa ezután helikopterrel Esz­tergomba utazott. Esztergomban a program már csúszott egy kicsit, s a hozzáértők azt mondták, ennek biztonsági okai is vannak, hogy ne lehessen percre kiszámítani, mikor épp hol halad el a pápa. Három óra után érkezett meg a bazilikához, ahol mintegy 50 ezer ember várta közös énekléssel, imával, tömeges áhítattal. Amikor II. János Pál elindult a prí­mási palotából, megszólalt a bazilika nagyharangja s amint a pápa autója feltűnt a tér bejáratánál, Liszt Ferenc Tu es Petrusával köszöntötte. A szentatya megáldotta a híveit és a bazilika sírkápolnájába ment, ahol a 80 magyar prímás közül tíz nyug­szik, középen Mindszenty bíboros. A szentatya tisztelgett és imádkozott a simái, majd a pápai oltár elé jött. Ezt az esztergomi bazilika oszlop­csarnokában állították fel, ha arrafelé néztünk, akkor már átláttunk Szlo­vákiába. A szentatya az atya, fiú és szent­lélek nevében magyarul köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután Paskai László prímás udvariasan rövid üdvözlő beszéde következett, majd az első pápai szentmise hazánk terü­letén. A pápa magyarul bűnbánatra szólította fel a szabadtéri mise részt­vevőit, a tömeg együtt mondta han­gosan a gyónási imát, majd a búnbo­csánatért való könyörgés követ­kézért. A pápai prédikációt, amit a szent||ya olykor magyarul mondott, Kada Lajos vatikáni érsek olvasta magyarul. Az esztergomi program azzal ért véget, hogy a lezárt Dunán a pápa hajóval Budapestre távozott, a Parlamentbe. Holnap a pécs-pogányi repülőtéren lesz szentmise. IWMIIIIMMMWmilliaaiMtIIIINMIHWIIItWMIIMItMW Kultúra és hit Illés Gyula Róbert új interjúkötete Egy félegyházi születésű fiatal­ember a kecskeméti piarista gimná­ziumban megszerzett érettségije után kántorkodott, majd a pannonhalmi bencés hittudományi főiskolán ta­nult. 1972-ben fogta magát, és „kül­földre szakadt": Londonban nyelv­bölcseletet, Bécsben teológiát, filo­zófiát, egyházzenét tanult. 1981-ben hittudományi tanulmányait Párizsban folytatta. 1983-ban szentelték pappá. Bonnban volt segédlelkész, közben posztgraduális filozófiai képzését a Sorbonne-on folytatta. Az ifjú teológus és filozófus, Illés Gyula Róbert 1983-ban interjút készített a neves jezsuita filozófus­sal, a „zsinati teológussal". Kari Rahnerral (1904-1984) innsbrucki dolgozószobájában. Az ő buzdítására látott hozzá, hogy Európa szinte va­lamennyi jeles teológusával és filo­zófusával magnetofon társaságában elbeszélgessen korunk időszerű teo­lógiai és bölcseleti kérdéseiről. Inter­júi 1985-től a Vigília és a Teológia hasábjain jelentek meg, majd kötet­ben két éve, 1989-ben itt Szegeden a szerző saját kiadásában. Olyan híres személyiségeket - bíborosokat, Európa-szerte ismert teológiataná­rokat - szólaltatott meg a hit és mo­dem gondolkodás kérdéseiről, mint Suenens, Lustiger, Balthasar, Leh­Erdélyi püspökök levele a szentatyához „Elég volt a Bukaresthez tartozásból" Tempfli József, a nagyváradi és Reizer Pál, a szatmári római katolikus egyházmegye püspöke II. János Pál pápához írt közös levelükben mondottak köszönetet az örömhírért, hogy Bálint Lajos gyulafehérvári megyés püspököt érsekké nevezte ki, a gyulafehérvári egyházmegyét pedig érseki rangra emelte. Ez ugyanis közös kérés volt a szentatyához ­olvasható abban a levélben, amelynek szövegét pénteken eljuttatták az MTI bukaresti tudósítójához. A püspökök mindezt jelentős gesztusként értékelik a Szentszék részéről az erdélyi magyarság irányában, a magyarországi pápalátogatást megelőzően. Ugyanakkor kötelességüknek érzik kifejezni, s ezt papjaik és a hívek is elvárják tőlük, hogy örömüket beárnyékolja az a tény, hogy kérésük második része nem teljesült, nevezetesen az, hogy a, két egyházmegye a gyulafehérvári érsekséghez tartozzék. A bukaresti apostoli nunciatúra ugyanis azt közölte velük, hogy bár Gyulafehérvár érsekség lett, a két egyházmegye továbbra is a bukaresti érsekség alárendeltje marad. A püspökök mély alázattal, de a legnagyobb határozottsággal arca kérik II. János Pál pápát, hogy a nagyváradi és a szatmári egyházmegyét a gyulafehérvári érsekséghez csatolja. Érveik között szerepel a földrajzi közelség, a Gyulafehérvárhoz fűződő 900 éves közös történelem és hagyomány. A hívek 85 százaléka magyar - hangsúlyozza a levél a nemzetiségek pedig mind a királyi, mind az ateista, mind a jelenlegi rendszerben rászorultak arra, hogy az egyház kiálljon mellettük jogaik védelmében. Bukarest mindezt nem tudja biztosítani. Ezt bizonyítja, hogy a bukaresti és a iasi egyház­megyékben a magyar katolikus híveknek nem védik jogait, hanem anyanyelvüket kitiltották a templomokból. A püspökök azzal zárják levelüket, hogy amennyiben alázatos kéré­süket a szentatya nem találja elfogadhatónak, mély tisztelettel kérik, hogy egyházmegyéiket közvetlenül a Szentszéknek vessék alá, mert a bukaresti érsekséghez semmiképpen sem akarnak tartozni. Utazásban a család jött divatba Bankház lesz az Express? Régebben felröppent már a hír, hogy privatizálják az Express Utazási Iroda egész magyarországi hálózatát. Aki mától a Kígyó utcában jár, s betér a szegedi irodába, bizony furcsaságokkal is találkozhat Ugyanis a Reálbank Rt. szegedi fiókjaként is működik az Express. Itt volna már a privatizáció? - kérdeztük dr. Lénárt Bélát, a kirendeltség vezetőjét mann, Congar, Schnackenburg, Kas­per, Ricoer, Tresmontant, Dummett. Most a Szent Gellért Egyházi Kiadó gondozásában új interjúcsok­rot kapunk kezünkbe. Jóval többen, csaknem harmincan szólalnak meg a mintegy kétszeres terjedelmű kötet­ben. Néhányan az elsőben is szere­peltek, de a beszélgetőtársak névsora olyanokkal is bővült, mint Ratzinger, de Lubac és Martini bíboros; Knoch, Klement, Gadamer, Lohfink profesz­szor, Habgood anglikán érsek, Molt­mann és Jüngel evangélikus profesz­szor; a magyar Gánóczy Sándor (Würzburg), Brandenstein Béla (1901-1989) (Saarbrücken), Vető Miklós (Rennes). Az első füzet két téma köré csoportosította anyagát: A zsinat után és A bölcselet kérdései feje­zetcímei alá. A mostani két újabbal (Hol áll ma az ökumenizmus?, Tanú­ságtétel és hit) bővíti ezt a kettőt. Kár, hogy az első kötetet oly köny­nyen átttkinthetővé tevő mutató ebből elmaradt. Az értékes interjúkötet 11. János Pál pápa látogatása idején kü­lönösen időszerű olvasmány. PÉTER LÁSZLÓ - Egyelőre még nem erről van szó. Pusztán egy szerződésről, amely szerint bankfiókként is működünk ezután. - Megéri? - Reméljük. Több lábon kell áll­nunk. Helyünk van, miért ne vágtunk volna bele. - Mivel foglalkoznak? - Elsőként a Reálbank lízing köt­vényeit árusítjuk, később más rész­vényjegyeket is forgalmazunk, de autókölcsönzéssel is foglalkozunk. - És a klasszikus banki hitele­zéssel? - Gyűjtünk betétet és adunk is kölcsönt, de az idén a lakosságnak még nem. - Értelemszerű lenne, hogy saját útjaikra kölcsönt nyújtsanak! - Mi is gondoltunk erre, jövőre meg is tesszük. - Apropó utazás. így a szezon vége felé, milyen az Express mér­lege? - Az elszegényedés nálunk is meglátszott. No meg a középosztály hiánya. Csak a nagyon olcsó, vagy nagyon drága útjaink keltek el. - Mi volt a sláger? -Görög- és Spanyolország. - Nem éppen olcsó! - A hajszolt világban az emberek többsége még áldazatok árán is költ arra, hogy pihenjen. Ami meglepő, hogy a családi utazás jött divatba. Azelőtt többen mentek egyedül, vagy barátnővel. Hiába, mostanában itthon, nem jut idő a családra, vala­mikor pótolni kell. -Mi nem sikerült az idén? - A jugoszláv utak teljesen elma­radtak. Nem jöttek be igazán az olasz útjaink sem. Beutazó vendé­günk pedig alig akadt. A volt szocia­lista országokból sem jöttek, de a már megszokott amerikai és francia csoportjaink is elmaradtak. - Mire számíthatnak azok, akik ezután indulnának útnak? - Egyre kedveltebb a francia rivi­éra. Az ősszel több csoportot is indí­tunk Nizzába. Sláger lesz minden bizonnyal a salzburgi sós tavak mellé tervezett utunk is. De a Benelux­államokba, valamint Ciprusra­Egyiptomba-Izraelbe is indítunk hamarosan csoportokat - de ezeket inkább a vastagabb pénztárcájú utasoknak ajánljuk. - Az elmúlt hetek autóbuszos szerencsétlenségei nem hoztak visszaesést? - Szerencsére nem. Sok kis iroda indít távoli utakat, de sajnos nincs meg az alapja. A buszok néha való­ságos csotrogányok, a sofőrök fárad­tak, túlhajtottak. Jó a verseny az ide­genforgalmi piacon is, de az alapvető feltételeket meg kellene követelni. Az Express nem is indít négy-öt évesnél öregebb buszokkal utat. Most speciális fékberendezésekkel is felszereljük a hegyi terepre induló járatainkat. R"G! Példaértékű lehet VGV - a nyereséges vállalat Amit a bizottság állít, az ma már történelem - röviden ebbe a mondatba sűríthető a városgazdálkodási vállalat vezetőinek véleménye az önkormányzattól küldött „felügyelők" átvilágító kiejelentéseire. Kovács Miklós, a VGV igazgatója, Széli Józsefné főkönyvelő, Sisák Géza főmérnök és Börcsök Attila, a vállalattól a felügyelő bizottságba delegált dolgozó merőben új hátteret rajzolt a VGV tevékenysége mögé. mmmmmmmmmmmi Értetlenül állnak a tény fölött: kénytelenek a sajtón keresztül érint­kezni a bizottsággal, mert Jenei Fe­renc elnök egyszerűen nem hajlandó az üléseket a vállalatnál tartani, pedig az a néhány száz bizonytalan sorsú ember csakis így ismerhetné meg a döntéshozókat. A bizottságnak ­mondták - nincs koncepciója, a mód­szeres munka teljességgel ismeretlen. A se füle, se farka üléseken ad hoc jelleggel vitatnak meg ügyeket, a bizottság elnöke be sem tartja az álta­la kidolgozott szabályzatot: két esetet kivéve nem is küldte el időben az érdekelteknek a megfeleld anyagot. Jegyzőkönyvet még nem láttak, ami tulajdonképpen nem is csoda, hiszen üléseiken nincs is jegyzőkönyv­vezető. A külső szakértők sorra lemondtak, ma már egy sincs. A bizottságnak nem lehet valós képe a vállalatról, hisz perceket ha töltöttek ott - olyan ez, jegyezték meg, mintha valaki nősülés előtt az anyakönyvi kivonatból s egy fénykép alapján tá­jékozódna választottjáról. A könyv­vizsgáló véleményét nem vitatták, de, mint megjegyezték, azok az adatok mára történelemmé váltak. Pillantsunk bele, kérték. 1983-tól körvonalazható a tendencia: mivel a VGV - az állami költségvetés foko­zódó nehézségei és az akkortájt elru­gaszkodó infláció idején is - évről évre nyereséget tudott produkálni, a tanács egyszerűen nem adott pénzt fejlesztésekre, s a legapróbb beruhá­zást is szigorúan ellenőrizte. A Távhőt ez a vállalat „nevelte fel", korszerűsítésére az utóbbi tíz évben 167 millió forintot költött. Ennek kazánjai, berendezései egyáltalán nem olyan elavultak, mint lefes­tették: egyesek a szétválást elősegítő pánikhangulatot keltettek. Az a bizonyos értelmetlenül nagy géppark a város méreteire, szükségleteire, és nem költségvetésére szabott. A sándorfalvi úti szociális komp­lexumot pedig a szemetesek használ­ják fürdésre, étkezésre, átöltözésre stb. A tanács soha nem engedélyezte, hogy az energia-, bér- és anyagkölt­ségek növekedését a vállalat szolgál­tatási áraiban megjelentesse. A város vezetése ezzel saját költségve­tését kímélte, s népszerűséget kere­sett a lakosságnál. A Szeged egész teriiletét átfogó - erre mondták, hogy szétszórt - vállalat különböző tevé­kenységei között természetesen előfordultak veszteségesek is, s való igaz, ezeket egyéb, belső források fedezték, de ha a tanácsnak jó volt, hogy például a köztisztaságot mások eltartják, az önkormányzatnak miért nem felel meg? Nevezhető ez keresztfinanszírozásnak, de, kevésbé pejoratív kifejezéssel, többlábon álló gazdálkodásnak is, amellyel a vállalat a problémák ellenére is fenn tudott maradni. A keletkező pénzt tényleg beforgatták - fejtegették éppen értékpapírba, vagy bankszám­lára helyezték: talán hagyták volna „dögleni"? Ennyit a történelemről. Mert mi a valóság? Az 1991. év első felének mérlege 16 millió forint nyereséget mutat - egyedül a kertészet vesztesé­ges: a város ugyanis nem ad megren­deléseket, a zöldfelületeket nem ve­lük gondoztatja. A sikeres gazdálko­dás - állították - köszönhető az annyira hiányolt létszámcsökkenté­seknek is. Amire a vállalattól rend­kívüli módon sérelmezett „vízfej" kifejezést használták: a központi adminisztráció 20 százalékkal épült le (túl azon, hogy a Távhő, is vitt el onnan embereket). További karcsúsítások? Amíg nincs készen az új vállalati fazon, mondták, addig nem tudják, milyen alakra karcsúsítsanak. Nevetséges, hogy a bizottság 80 százalékos költségmutatót emelt lü ­50 százalékot terveztek ideiglenesen, de ezt addig nem tudják lejjebb faragni, míg új feladataikat nem ismertetik előttük. A „vízfej" költségei - mint erre felhívták a figyelmet - nem egészen 10 százalé­kot tesznek ki. Lefokozták a pofozkodó tiszteket Milyen büntetés jár az alárendeltek ütlegeléséért? Mint ismeretes, július 7-én a Tatárszentgyörgyön gyakorlatozó hódmezővásárhelyi Bercsényi Miklós gépesített lövészdandár négy sorkatonáját bántalmazta egy sátor rejtekében két tiszt. Tegnap délelőtt a Szegedi Katonai Bíróságon hozott ítélet szerint az elsőrendű vádlott Kardos József főhadnagyot, alárendelt megsértésének bűntettében, elöljárói hatalommal való visszaélés vétségében, a másodrendű vádlott Laczkó Mihály hadnagyot három rendbeli szolgálati visszaélés vétségében, alárendelt megsértésének bűntettében, valamint könnyű testi sértés vétségében mondták ki bűnösnek. Büntetésül mindkettőjüket lefokozták (ami hivatalos katonatisztek esetében állásuk elvesztésével egyenlő), halmazati büntetésül pedig 12 ezer forint, és a perköltség megfizetésére kötelezték őket. Az ítélet nem jogerős: az ügyész három nap gondokodási időt kért, a védő és a vádlottak a lefokozás miatt fellebbeztek. A tárgyaláson a négy sértett korábbi állításai mind beigazolódtak. A pofozkodva fenyítéskor a két ­egyébként kitűnő előmenetelű - fiatal tiszt bizonyosan legalább enyhén ittas volt, sőt beosztottjaik számára is ­egy üveg sör erejéig - megengedték az italozást. A sátorban pofozás és az ököllel ütlegelés között mozgott önkényes télelősségrevonásuk eszköztára. Mindez azért történt, mert a sértettek nyeglén, flegmán viselkedtek elöljáróik jelenlétében, korábban pedig engedetlensé­gükkel és a laktanyán kívüli viselkedésükkel ger­jesztették fel parancsnokaik dühét. A négy sorkatona közül - mint időközben kiderült ­kettő idegileg alkalmatlan a katonai szolgálat ellátására. Egyikük július 23-án öngyilkossági kísérletet követett el. Orvosai szerint szándéka nem volt komoly. Tettét felte­hetőleg az váltotta ki, hogy aznap a gyengélkedő ablaká­ból a laktanya udvarán látta sétálni az őt bántalmazó tisztek egyikét. Bizonyára pánikba esett, hogy továbbra is parancsnoksága alatt kell szolgálnia. Az ítélet példaértékű. Reményt ad arra, hogy a Ma­gyar Honvédségnél nem fordul elő hasonló eset, vagy ha igen, akkor arra fény derül, s a felelősségrevonás sem marad el, elvégre az ilyesmi megengedhetetlen. Az ügy pikantériája az lenne, ha a két alkalmatlan minősítést kapott kiskatona a sorozó bizottság gondatlan tévedése miatt fordulna a bírósághoz. A „bent" töltött katonaidő ugyanis mind pszichésen, mind anyagilag károsította őket, nem beszélve személyes szabadságuk durva megsértéséről. Tudomásunk szerint hasonló igénnyel még nem indítottak polgári peres eljárást, tehát az ügy ilyetén alakulása precedenst teremtő lenne. De ez már egy másik történet kezdete.. VARGA IVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom