Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-13 / 189. szám

KEDD, 1991. AUG. 13. DÉLMAGYARORSZÁG HUNGAROLÓGIA 3 T

egnap délután a Kelvárosi Mozi nagytermében, Budapest és Becs után, megnyílt a harmadik hungarológiai kongresszus. Bár tegnapi számunkban azt írluk, hogy a plenáris előadasok és a szekció ülések nyilvánosak lesznek, a megnyitóra még nem mehetett he minden érdeklődő, köszönhetően a résztvevők nagy számának s a terem behatárolt Fogadó képességének. A kongresszust Ko Wickman, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság svéd, magyarul mégis igen jól beszélő elnöke nyitotta meg, s elmondta, hogy 29 ország mintegy 49(1 tudósa lesz itt. Szegeden, l'dvozölte egyúttal Láng Istvánt, az MTA jelenlévő főtitkárát, valamint Kálmán Attilát, a művelődési tárca politikai államtitkárát. Áldozatos munka előzte meg ezt a hatalmas vállalkozást, mondta az elnök, majd megköszönle Csákány Bélának, a JATE volt és Kona-Tas Andrásnak, az egyetem jelenlegi rekloranak, valamint Kristó Gyula professzornak és Monok István titkárnak a szervező, organizáló munkát. Minden előfeltétel adott, mondta Bo Wickman, hogy a kongresszus sikeres munkát végezzen a régi és új peregrináció kérdésében. E téma különösképp fontos ma, amikor az Európához s a Nagyvilághoz való larlozás a magyar társadalom egyik legaktuálisabb problematikája. A magyar bujdosók és vándorok eddigi történeteiben sok volt a tragikus felhang. Összpontosítsuk figyelmünket, kérte az elnök, ezúttal a pozitívumokra, vagyis arra, mi mindent kaptunk mi a világtól, s mi mindennel szolgált a magyar nép az egyetemes kultúrának. Hétfőtől megközelítőleg 300 előadás hangzik el a témában, s nyilván bizonyítja majd, hogv a hungarológia nem elválaszt, de segít közeledni Európához. Az ünnepi beszédet Göncz Árpád köztársasági elnök tartotta, s magát, a rá jellemző könnyed humorral, profi ünnepség-megnyitónak nevezte, lévén ez már-már napi követelménye jelenlegi szakmájának. Ez a kongresszus, mondta a köztársasági elnök, közel áll hozzá, és ő is azt gondolja, nincs aktuálisabb téma most a magyarság számára, mint ez. Göncz Árpád azt mondta, a magyarsag nem válaszút előtt all. Egy út áll előttünk. Ez a nép, akárcsak a szomszédaink, egy emberöltő alatt két súlyos társadalmi traumát, értékválságot élt meg, egyet 1948-ban, a másikat pedig éppen most, amikor a történelem kényszere alatt változtatunk, belátva lassanként, hogy nincsennek autochton kultúrák, mert még a nepi sem az. Elmenni a világba, majd visszaérkezni onnan, elhozni a világ rólunk alkotott kepét a magyarság önismerete szempontjából létkérdés. Lippai Pál, Szeged polgármestere a város polgárai valamint képviselő-testülete nevében üdvözölte a kongresszust. Mint mondta, nagy megtiszteltetés egy ilyen rendezvény, egyúttal pedig felelősség. Mindazonáltal a polgármester, jo hazigazda módjára, a tudósok figyelmébe ajánlotta Szegedet is. Róna-Tas András, a JATE rektora több minőségben üdvözölte a konferenciát. Tette ezt egyrészt a JATE polgársága, s tette az L'niversitas nevében, majd pedig abbéli örömének adot hangot, hogy a konferencia résztvevői lesznek ama szovjet laktanya első vendegei, amely a politikai elny omás jelképéből immár a kultúra otthona lehet. A rektor beszélt személyes magyarságképéről is, melyben elmondta, hogy Európát kulturális izoglosszák kötik össze, melyek kulturális vonalak s az európai kultúra jelképes térképén afféle szabásmintaként képzelhetők ek mint amikor sok-sok ruha szabásmintáit fektetik egymásra. A magyarság nem más, mint az európai izoglosszák egy egyedi, össze nem téveszthető szerkezete, amelyből csak egy van. A magyarság az egyetemes kultúra egy objektív formája. S természetesen nemcsak ez. A magyarság vállalás is, s mint ilyennek, jelentése van, nemcsak a nyelv, de kultúrája által is. Márpedig ha jelentése van, akkor szükséges érteni és megérteni egymást. A kongresszuson mától, úgymond, nagyüzem van. Tizennégy szekcióban folynak a nyilvános ülések, délelőtt és délutánonként a JATE Irinyi épületében. Európa hungarológiai egysége Nyilatkozik a Filológiai Társaság elnöke Ko W ickman svéd nyelvészprofesszor immár tíz éve a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság elnöke. Kiválóan beszéli ny elvünket, és mint nyelvész, eddigi tevékenységét a finnugor nyelvcsalád tagjai s a magyar nyelv művelődéstörténeti „boldogulásának" szentelte, ami annál is megbecsulendőbb, mert erre a távoli Svédországban, külföldiként vállalkozott. Wickman úrral a hungarológiai kongresszus megny itója után beszélgettünk, s először természetesen az érdekelt, hogyan lesz egy svéd egyetemi tanárból a magyar kultúra kutatója. SÍÍKSIKSJT:;^^ IQMmMmnmiMmmMmmKmmmmmmmmmmmammnmmmmmUmm - Nem egyetemi tanárként kezdtem kutatni a magyar nyelvet, hanem úgy lettem professzor, hogy a magyar kultúra vonzása már előzőleg megragadott. Amikor a stockholmi, aztán az uppsalai egyetemen érdeklődni kezdtem a nyelvtudományok iránt, 1936-ban a stockholmi egyetemen Lotz János mint külföldi leklor dolgozott. Ót hallgatva olyan érdekesnek találtam a hungarológiai problémákat, hogy úgy gondoltam, érdemes volna egy kicsit többet tudni a magyar nyelvről és Magyarországról; elhatároztam, a finnugrisztika és az önök nyelve irányába folytatom tanulmányaimat. - Ezek szerint ön már akkor felfedezte Magyarországot? - Hogyne, a háború előtt 1937-38-ban majdnem egy évig csereösztőndíjaském tanultam a budapesti Eötvös Kollégiumban, de a háború után csak a hatvanas évek végén tértem vissza s vettem részt nyelvészeti és finnugrisztika) kongresszusokon, majd természetesen a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság 1977-es alakuló kongresszusán. - 1977-ben alakult a prágai Charta, titkos ellenzéki mozgalmak működtek, de Közép- és Kelet-Európa még nem volt szabad. Hogyan képzelték el ilyen körülmények között a társaság működését? - A '77-es nyíregyházi magyar nyelvészkongresszuson, amikor a társaság megszületett, mi kezdettől fogva művelődéstörténetileg egységes Európában gondolkodtunk. Tehát kezdettől fogva az volt a terv, hogy mind a nyugati, mind a keleti országok kutatói részt vegyenek a munkában, hiszen a magyar nyelv művelői számára nem lehetett letagadni a kulturális és nyelvi mechanizmusok létezését. És így is lett. A magyarságtudomány életben maradása és fejlődése nélkül ma már elképzelhetetlen az egységes európai roűvelódéskultusz fejlődése. Közép-Európán keresz'ül a hungarológia szerepe elvitathatatlan Európa kulturális egyesítésében. - Hogyan érték önöket a: időközben bekövetkezett politikai változások' - Örvendetesnek találom azokat, hiszen a mi munkánkat is segítik, például félelem nélkül részt vehetnek benne a környező országok magyarságkutatói is. Természetesen Közép-Kelet-Európában ezután is adódhatnak majd problémák, de ennek ellenére nagyon örvendetes és pozitív fejlődés, ami végbement. Az is segíti a kutatás fejlődését, hogy nyugaton már egész másképp tekintenek Magyarországra, mint azelőtt. Az önök hazáját Svédországban is demokratikus európai országnak tartják, s nagyon is érdeklődnek utána. - Úgy tűnik, a hungarológiai kongresszus mintha egy kicsit „profilt váltott" volna. A nyelvészeti kutatásokról szóló beszámolókat történelmi szempontok színezik. Tudatos ez a ihúltfeltáró irányzat ? - Én nyelvész vagyok ugyan, s a társaságot is filológiai társaságnak hívják, de tagjai nemcsak nyelvészek és filológusok, hanem történészek, néprajztudósok és művelődéstörténészek is. Természetesen a politikai értelemben vett történelemkutatás nem a mi feladatunk, de a társaság profiljába az egész magyar és magyarsághoz kapcsolódó művelődéstörténet odatartozik. így lehetetlen lenne a történelemtől elszakadni. Ezt bizonyítják az új európai folyamatok, és az. hogy a hungarológia kutatása akkor lett igazin szabad, amikor a közép- és kelet-európai országok igazán szabadok lenek. A kettő szétválaszthatatlan. - A társaság vezetőségében ezen a héten tisztújítás lesz. Úgy tudni, ön is áradja a helyéi... - Az alapszabályzat kimondja, hogy az öt évenkénti kongresszuson újra kell választani a vezetést. Az elnök személyéről úgy rendelkezik, hogy egy személy két alkalommal megválasztható, de harmadjára már nem. Minthogy én második öt évemet töltöttem az elnöki székben, most biztos leköszönök. Jöjjenek a fiatalabbak. PANEK JÓZSEF Fogadás Szeged önkormányzata, a József Attila Tudományegyetem és a filológiai társaság fogadásán, tegnap este a városházán dr. Lippai Pál polgármester arról beszélt a vendégeknek, hogy a dél-alföldi régió e központjában hagyományosan büszkék a polgárok a város hírét-nevét a nagyvilágban öregbítő tudósokra. Szeged szellemi és művészeti értékeire. A város vezetőinek is egyik legfőbb törekvése, hogy Szeged nyitott legyen a világ értékeire, minél többen és minél több országból jöjjenek ide tudósok, művészek, turisták, s a szegediek is járhassák a külföldet. Öröm és megtiszteltetés tehát, hogy Szegeden lehet olyan nagyszabású nemzetközi tudományos találkozó, mint a hungarológiai kongresszus. Kifejezte reményét, hogy az önkormányzat és a város tudományos műhelyei a mostanihoz hasonló események megrendezésében ezután is együttműködhetnek. Szeged és tudományossága kölcsönös hasznára. Csákány Béla. az egyetem prorektora személyes élményeiről is beszélt pohárköszöntőjében; azt mondta, hogy már 12 éves korában megtudta egy Apáczai Csere Jánosról szóló darabból, amelyben, ha csak egymondatost is. de szerepet kapott, hogy a világot vándorlássál kell megismerni. S amint a szegedi egyetem rektoraként értesült, hogy éppen a peregrinációval foglalkozó hungarológiai kongresszus rendezési jogát megkapta az intézménye, attól kezdve minden döntésével a kongresszusra volt tekintettel. A prorektor mindazonáltal másoknak, kollégáinak mondott köszönetet az előkészítő és szervező munkáért; llia Mihálynak. Keserű Bálintnak. Kristó Gvulának. Monok Istvánnal Az elszigeteltség ellen Beszélgetés Klaniczay Tibor főtitkárral Valószínűleg nem lenne tizenötödik éve hungarológiai társaság, ha Klaniczay Tibor akadémikus a megalakulása előtti tizenöt esztendőben csak egyszer is azt mondja: belefáradtam. Bármennyire hihetetlen ugyanis lény, hogy éppen tizenöt év telt el az ötlettől a megvalósulásig; néhány irodalomtudós felismerésétől, hogy tudniillik szükség van a magy ar tudományokkal foglalkozók nemzetközi társaságára, addig, amíg ez valóban létrejöhetett, igencsak lassan foroghatott a Kárpát-medencében a történelemnek az ő kereke. 1977-ben, amikor megalakult a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, Klaniczay Tibort főtitkárnak választották. A neves irodalomtudós a mostani, szegedi kongresszuson arra készül, hogy átadja ezt a posztot. - Mi késztette arra, hogy ilyen fáradhatatlanul szorgalmazza a hungarológiai társaság létrehozását? - Szakmai bizonyosságok. Először 1960-ban döbbentünk rá igazán, néhányan, akik irodalommal foglalkoztunk, hogy kell egy szervezet, amely összefogja a világ magyar tudományokkal foglalkozó embereit. A háború után. amikor a nemzetközi tudományos együttműködés megkezdődött, kialakultak a világszervezetek, mi, magyarok teljes egészében kimaradtunk ebből az erjedésbói. Politikai okok miatt. Elszigeteltségünk mértékét azonban akkor érzékeltük csak igazán, amikor legelőször kimehettünk páran egy összehasonlító irodalomtudományi konferenciára, Hollandiába. Ez 1961-ben volt. Szorosan idekapcsolható a másik felismerés: tapasztaltuk, hogy milyen sokat jelent a világon minden szakembernek, ha tartozik valahova, ha nemzetközi társaság van mögötte. Aki angol irodalommal foglalkozik, azt meghívják az anglisztikai konferenciákra, rendezzék bárhol a világon; értesül a szakkönyvek megjelenéséről, adják ki bárhol a világon; állandó kapcsolatot tarthat más nemzetiségű kollégáival; s mindezek miatt is a saját intézményében növekszik a megbecsültsége, mert érzékelik a többiek: fontos tudomány lehet ez az angol irodalom, ha ilyen háttere van... Nos, ha valaki Los Angelesben tanított magyar irodalmat, annak nem voltak ilyen lehetőségei, legföljebb levelezett egy-két barátjával, esetleg megtudta, hogy tavalyelőtt milyen könyv jelent meg, de megszerezni már végképp lehetetlen volt, nem hívták soha sehova, tehát az egyetemén nem vették komolyan a stúdiumát. Ahhoz, hogy a hungarológiában valami pezsgés kezdődjön, hogy azok a kevesek, akik foglalkoztak szerte a világban a magyarságtudománnyal, ne legyenek elszigeteltek, következésképpen egyre többen lehessenek - kellett egy nemzetközi társaság. Végül pedig - és ez volt a harmadik szakmai indítékunk - rá kellett döbbennünk, hogy minden egyes nemzeti kultúrának óriási segítséget jelent, ha más népek szakemberei is kutatják. Képzelje el, ha Shakespeare-ről csak azt tudná a világ, amit az angolok írtak róla... Hol lenne Shakespeare? A nemzeti tudományok kutatása nemzetközivé váll - döbbentünk rá a hatvanas években. Csak a magyar nyelvről és irodalomról tudott keveset a világ, mert arról csak magyarok írtak. Holott, mondjuk egy belga - hogy ne csak a nagy nemzetekkel példálózzunk - az ő sajátos kultúrájára, műveltségére támaszkodva bizonyára olyan dolgokat is észrevesz a magyar költészetben, amit mi magunk talán nem. - Mikor készült el az első írásos dokumentum arról, hogy mindezek miatt kell egy nemzetközi hungarológiai társaság? - Az első javaslatot 1962-ben adtam be, nem aratott osztatlan sikert a különféle akadémiai bizottságokban. Ott keringett egy darabig, aztán szépen elsüllyedt. Időnként szóba került ugyan, de komolyabban csak a 70-es évek elején. Nem mintha sikerült volna elérni, hogy bárki fölfogja vagy megértse a szakmai szempontokat; politikai oka volt. A kultúrpolitika akkori irányítói szerették volna elérni, hogy valamiféle politikamentes kapcsolat létesüljön a külföldön élő magyarokkal, az emigránsokkal, a magyar származásúakkal, s kapóra jött a tudományos világszervezet ötlete. Ezután még hat év kellett; sok spekuláció, tervezgetés után megalakult 77-ben a társaság. - Hogyan változott azóta a hungarológia? Mi most a szerepe a világ tudományosságában ? - Azóta a hungarológia bevonult a nemzetközileg ismert tudományterületek közé. Ma már nem kell vitatkozni azon, hogy a magyar kultúrának, civilizációnak, nyelvnek éppúgy megvannak a sajátos értékei, mint a holland, lengyel, vagy bármelyik nemzeti kultúrának. Méltó a világ figyelmére. A hungarológia emancipációjában szerepe lehetett a fölfutott könyvkiadásunknak, a kultúránk külföldi propagandájának is, de a nemzetközi társaság létének köszönhetjük, hogy megszaporodott a magyarságtudománnyal foglalkozók száma a világon, mert elismerést nyert, hogy ez a tudományos diszciplína létezik. - Tapasztalatai szerint miért kezd el egy külföldi tudós hungarológiával foglalkozni? Melyek a legjellemzőbb indítékok? - Erről sokat vitatkoznak és sokat írnak, de nincs egzakt, szociológiai felmérés. Nagyon sokféle az indíték. Az egyik magától értetődő a magyar származás. Aki tudja a nyelvet, az önmagában érték, haszon, azért fizetnek. Ha Magyarországon valaki tud albánul és ismeri az albán kultúrát, az érzi, hogy ez érték. Nem mintha egy világnyelv lenne az albán, de mondjuk egymillió ember közül csak ő tudja. A másik dolog az. hogy a humán tudományokban van egy fejlődésvonal: a világ tudományosságát ma már senki sem azonosítja a nagy nemzetek tudományosságával, ami a 19. században még teljesen elfogadott volt. Ez kiment a divatból, egyenesen műveletlenségnek számít, ha valaki megpróbálja negligálni a kis népek kultúráját. A kiváló oxfordi Közép-Európa-történész, Evans professzor megtanulta a magyar és a cseh nyelvet. Nem tudnak versenyezni vele. Ennek köszönheti, hogy ó a világelső a 16-17. századi Közép-Európával foglalko/ó történészek között. Egy harmadik indítóok az, hogy világszerte túl sokan vannak a humánértelmiségiek, s csak úgy tudnak megélni, ha egyre többen kutatják a kuriózumnak számító témákat. Tapasztalható egy bizonyos kirajzás a kis népek, a kevésbé művelt világ felé. Dániában könnyebben megél egy hungarológus, mint egy francia szakos, meri ők sokkal többen vannak. Az érdek nagy úr, s mi akkor járunk legjobban, ha egyre többen jól élnek a hungarológiából. Mert az egy elismert tudomány, egy szakma. Én ebben bízom, a tudományosság lassú előrehaladásában, és kevéssé a politikai érdeklődésnek köszönhető nemzetközi figyelemben; a politika ugyanis változékony. - Nem titok, hogy főtitkári posztját át kívánja adni. Beszélne arról, hogy milyen érzésekkel? - Nemzetközi tudományos társaságok vezetőit általában csak két közgyűlés közötti időre választják. Hogy én ilyen régóta betöltöm ezt a posztot, azért van. mert egy új társaságban nehézségeket okozott volna a vezetőség haman megváltoztatása. A társaság életében nem valószínű, hogy túl nagy változásokat okoz a vezetőváltás, az én életemben is csak annyit, hogy körülbelül heti 4 órám fölszabadul és ennyivel több jut az egyéni kutatómunkára. - Min dolgozik? - Rengetegféle tudományos közéleti elfoglaltságom miatt félbenharmadában maradt sok munkám, de még nem foghatok ezekhez, mert egy nagy nemzetközi összehasonlító irodalomtörténeti könyvsorozat készül, harminc kötetből fog állni, az egyiket - a késő reneszánsz irodalmáról szólót - az én irányításommal írja egy 50 tagú szcrzőgárda.A fejezetek 7-8 nyelven íródnak, a kutatók körülbelül 20 országból valók, a 800 oldalas könyv végül franciául jelenik meg. el lehel képzelni, mennyi szervezéssel, levelezéssel, fordítással, tanácskozással, miegyébbel jár a dolog. 1992-re összeáll. Azután befejezem a saját könyvemet, ez egy monográfia, a reneszánsz kori magyar akadémiai törekvésekről szól. SULYOK ERZSÉBET