Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-10 / 187. szám
12 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. AUG. 10. MA 1991. AUGUSZTUS 10.. SZOMBAT NÉVNAP: LŐRINC A latin Laurentius név rövidüléséből. Jelentése: a Róma melletti Laurentum vidékéről szárma/ó férfi - mások szerint: babérkoszorúval díszített. A Nap kel 5 óra 32 perckor, nyugszik 20 óra 07 perckor. A Hold kel S óra 52 perckor, nyugszik 20 óra 02 perckor. A Tisza vízállása pénteken Szegednél plusz 266 cm. SZÁZHÚSZ ÉVE született Fényes László (18711944) újságíró, politikus. 1918 októberében tagja lett a Magyar Nemzeti Tanácsnak. Bűnrészességgel vádolták Tisza István meggyilkolásában, de fölmentették. Bécsbe emigrált, az Arbeiter Zeitung munkatársa lett. Később Pozsonyban (elepedett le, majd 1938-ban Franciaországba, 1940ben pedig az Egyesült Államokba ment. New Yorkban hunyt el. HETVENÖT ÉVES Szakos Gyula (sz. 1916.) székesfehérvári megyés püspök, az Országos Liturgiái Tanács és az Országos Magyar Cecília Társulat elnöke. HOLNAP 1991. AUGUSZUS 11., VASÁRNAP NÉVNAP: ZSUZSANNA A héber Sosanna nevet a bibliai görög és latin fordításai Susanna alakban vették át, ebből lett a magyar kiejtés. A héber név jelentése: liliom. TIBORC A latin Tiburtius név rövidüléséből. Jelentése: a Róma melletti Tibur (ma: Tivoli) városából való férfi. A Nap kel 5 óra 34 perckor, nyugszik 20 óra 06 perckor. A Hold kel 7 óra 25 perckor, nyugszik 20 óra 24 perckor. SZÁZHÚSZ EVE született Heltai Jenő (18711957) író, költő. 1918-tól az Athenaeum Könyvkiadó irodalmi igazgatója volt, később a Belvárosi Színházat, majd a Magyar Színházat igazgatta. 1957-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, s volt a PEN Club magyar elnöke is. Elsó verse tizennégy éves korában jelent meg, franciásan könnyed költeményei és dalszövegei igen népszerűek voltak. O találta ki a „mozi" szót. ORVOSI ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér (1357-es). Csak sürgős esetben! SZOMBATON BALESETI SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: a balesetet szenvedett személyeket a SZOTE Traumatológiai Önálló Osztálya, az új klinika tömbben (Semmelweis u. 6.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyelet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A járóbeteg sérülteket 16 órától a baleseti felvételes osztály látja el. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. VASÁRNAP a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják el. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET Szeged és Tápé felnőtt lakossága részére: Szentháromság u. I. Telefon: 10-100, péntek este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig. Szóreg, Tiszasziget, Újszentiván, Deszk, Kübekháza községek részére: dr. Balla Beáta, Deszk, Lenin tér 3. Telefon: 71-400. Kiskundorozsmán dr. Faragó József, Negyvennyolcas u. 26. T.: 61-209. Bordány, Forráskút, Üllés községek részére: dr. Vereczkey Csaba, Forráskút. Pusztamérges és Öttömös községek részére: dr. Hegedűs Zoltán, Öttömös, Béke u. 2. Telefon: 85-170. Mórahalmon: dr. Dézsi Csaba, Felszabadulás u. 32. Telefon: 81-047. Zákányszéken: dr. Sebestyén Balázs, Petőfi u. II. Telefon: 81-620. Kisteleken ügyelet a körzeti központi rendelőben, Kossuth tér 2. Telefon: 64-740. SZEMÉSZETI ÜGYELET: szombaton 8-12 óráig a II. Kórház szemészeti rendelésén (Kálvária sgt. 57.), 12-tól hétfő reggel 7 óráig központi ügyeleti szolgálaton (Szentháromság u. U GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13 órától 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon reggel 7.30-tól 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambulans ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 06 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 22-655. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI: szombaton reggel 8 órától 12 óráig szakrendelés az űjszegedi Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37. Telefon: 22-655), 12-tól hétfő reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika tart ügyeletet (Tisza L. krt. 111.), telefon: 10-2331200-as mellék. FOGORVOSI: szombaton-vasárnap és ünnepnapokon reggel 7-től 22 csak indokolt esetekben: Csongrádi sgt. 76. (a régi körzeti fogorvosi rendelő). Telefon: 14-127. MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15.30-18, pénteken 11-12.30 óráig. S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: minden este 7 órától reggel 7 óráig. T.: 11-000. A hívás ingyenes. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Szombat reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig: Szeged-Felsóváros, Északi városrész, Petófitelep, Baktó, Algyő, Tápé terű létén: dr. Major József, Algyő, Géza u. 33. Telefon: 67-262. Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. Rácz Zoltán. Szeged, Üstökös u. 6. Telefon: 24-275. Szóreg, Deszk, Kübekháza, Tiszasziget, Üjszentiván: dr. Tóth Tamás, Szeged, József A. sgt. 140B. Telefon: 23-006. Domaszék. Röszke, Zsombó: dr. Gősi Gábor, Szeged, Irinyi u. 22. Telefon: 27-395. Baks, Csengéié, Dóc, Ópusztaszer, Kistelek, Pusztaszer: dr. Sikter András, Kistelek, Bercsényi u. 3. Telefon: 64-198. Ralástva, Sándorfalva. Szatymaz: dr. Gombos László. Balástya. Dózsa G>. u. 2. Telefon: 78-502. Zákányszék: dr. Máthé Ellák, Ifjúság u. 3. Telefon: 81-720. Mórahalom: dr. Érben István, Felszabadulás u. 55. Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Tóth László, Pusztamérges, Móra tér 4. Telefon: 85-140. Bordány, Forráskút, Üllés: dr. Bordás János, Újszeged, Töltés u. 10. Telefon: 55-182. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. KÖZÉRDEKŰ TÁJÉKOZTATÁS I MENTŐK: 04. RENDŐRSÉG: 07. TŰZOLTÓSÁG: 05. MÁV INFORMÁCIÓ: 10-906. VOLÁN INFORMÁCIÓ: 13-098. AUTÓMENTŐ: 26-555. ZÖLDTELEFON: 12-513. ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 22-844. GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: Munkanapokon 7-18 óráig: 12-287: 12-487. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 14-968, 14-722. (Dégáz) GÁZKÉSZÜLÉKJAVÍTÁS, HIBA BEJELENTÉS: 14-097 (SZÉSZ): 12-572 (Celsius Kft.) VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 10-155. DÉL-MAGYARORSZÁGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY (támogatás, üdülés, programok): Szeged, Deák Ferenc utca 29. Telefon, telefax, üzenetrögzítő: 10-595. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE. Szeged, Szilágyi u. 2. Fogadóórák: hétfőn 8-17, keddtől péntekig 8-10 óráig. Telefon: 21-833*23. A MÁV TOURS Jókai utca 11. szám alatti irodája hétfő-péntek 8-18, szombaton 8-16 óráig tart nyitva, ahol vasúti jegyeket is árusítanak. Telefon: 24-166. A Zrínyi utca 10. szám alatti iroda nyitva tartása: hétfő-szombat 8-12 és 16-20 óráig. Telefon: 24-144. SEGÍTHETÜNK? - minden szombaton 6 órától vasárnap 6 óráig személyesen, vagy a 13-007-es telefonszámon (Kossuth L. sgt. 53.). LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS | o TAXI %) +L. fpj 8 Ft kiállással: lakásra, egészségügyi intézményhez, nyilvános telefonfülkéhez, iskolákhoz, kollégiumokhoz. SZERVIZ CELSIUS KFT. Hűtőgép, hűtőkamra, gázkészülék, gázkazán, klíma, valamint háztartási, nagykonyhai készülékek beü zemelése. javítása, karbantartása. Szeged. Ág u. 3. Telefon: 12-572. EPITTETÖK FIGYELMÉBE! Mindenféle faanyagot, hajópadlót, lambériát hozott anyagból is készítünk. Kedvezményes ár! MEHESZ KFT. telephelyén, a Napos u. 5. szám alatt. ÜVEG, TÜKÖR ES SZOLGÁLTATÁS Tükör- és hőszigetelt üveg készítése, bedolgozása, sík- és öntöttüveg. T.: 11-240. Kárpitosbútor-javítás. T.: 11-790. Szobafestés, mázolás, tapétázás, parkettázás, melegpadló-burkolás. T.: 23-7662. Költöztetés, rakodás, szónyegtisztítás.T.: 11-003. ELŐNYÖS ÁRON A KOMFORTTÓL! SÉTAREPÜLÉS SZEGED FELETT Felszállás a Bajai úti LMUP^^repülőtérről minden l^r szombaton és vasárnap 10-18 óráig egész óránként, kivéve 13 óra. Megfelelő létszám esetén soron kívüli felszállások. Felnőtteknek 500 Ft, gyermekeknek 400 Ft, 6 év alatt ingyenes. usza Háztartási gépjavítás a helyszínen is. Attila u. T.: 11-928. Hűtőgépjavítás 6 órán belül, Nagy J. u. T.: 14-108. Televízió-rádiójavítás azonnal, videójavítás 24 órán belül: Bartók tér 5. T.: 26-333. Ipari klímajavítás, neonreklámszerviz, motortekercselés (24 órán belül), villanyszerelés, érintésvédelmi felülvizsgálat, lakatosmunkák, kerékpár és kerti kisgépek (fűnyíró) javítása: Moszkvai krt. 15. T.: 23-677,13-958,23-638. Vállalkozóknak, intézményeknek MUNKÁT, diákoknak MUNKAALKALMAT nyújt a JATE MELÓ-DIÁK Diákszövetkezeti Csoport Szeged, Petőfi S. sgt. 30-34. Telefon: 21-611/52, munkanapokon 10-16 óráig. KÁRPITOZOTT BÚTOROK JAVÍTÁSA: Párizsi krt. 28. Telefon: 24-212. SÁNED-FRISCO FÉRFI-NŐI FODRÁSZKOZMETIKA, SOLARIUM Szeged. Vitéz u. 5. Telefon: 21-713. 1 éve Kecskeméten eredményesen működő természetgyógyász, Vovk Igor. Gyógyszer nélkül, fájdalommen lesen, szövődmény nélkül (bioenergia-átvitellel). Szeged, Gyapjas P. u. 16-24. (Fonás Szálló). Telefon: 53-422/21. fél 10-16 óráig. SZILÁNK ÜVEGEK. TÜKRÖK méretre vágása, beépítése expressz határidővel is. HŐSZIGETELŐ ÜVEG minden méretben, álosztóval is. Teréz u. 42. Telefon: 62*26-095. AJÁNLATAINK OLVASTA MAR? H HEVESINÉ K. KATALIN KÖNYVKERESKEDŐ K., Kereskedőház: Szeged, Dr. Boross J. u. 6-14. A Telefon: 12-33324. mellék. W1LBUR SMITH: Az angyalok zokognak. 219 Ft. Szerelemmel, bosszúval átszőtt, viharos drámai történet. EGY JO ASZTAL KATAKOMBA ÉTTEREM és PIZZÉRIA Szeged, Nagy Jenő u. I. Telefon: 23-305. Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 11-24 óráig. Vasárnap szünnap. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÁSI INFORMÁCIÓ SZOLGÁLTATÓ ÜGYNÖKSÉG Szeged, Deák F. u. 18. Telefon: 13-144,13-999. Hétfőtől péntekig 8-16 óráig. Bármilyen tevékenységet végez, végezne - vagy keres, keresne... külföldi jogi tanácsadástól az ipari alpinizmusig. VAGYONVÉDELEM Közületek és magánszemélyek réI szére telephelyőrzés, rendezvénybiztosítás. pénzszállítás, őrzés, személyvédelem, magas értékhatárig biztosított páncélszekrények szállítása garanciával. Levélcím: 3S Service Szeged, Pf. 881. Telefon: (62) 22-969. EXPORT-IMPORT ÜGYINTÉZÉS! x - Hazai, külföldi . cégek részére képJUNITA J viselet, szaktanácsadás! - Kisteherautók, kisautóbuszok bérbeadása! Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. 6720 Telefon: 14-763, fax: 22-705. SOKSZOROSÍTÁS A legkedvezőbb árakkal, egynapos határidővel is vállaljuk kiadványok, konferenciaanyagok, jegyzetek, árjegyzékek, termékismertetők, szórólapok, stb. elkészítését. Hívására felkeressük. Ingyenes házhozszállítás! Telefon:' 62-30-871. Buknicz Pál vállalkozó. VAGYONÉRTÉKELÉS LIVIIT BT. Telefon: 25-182 Szeged, Szilágyi u. 5. de. 8-12 óráig. SZOLGÁLTATÁSAINK: - ingatlanértékelés, vagyonértékelés. - hitelpályázatok készítése. - privatizációs szaktanácsadás. A magánvállalkozók, kisvállalkozók részére 25% áreneedmémt biztosítunk. LIGETETTEREM Újszeged (régi híd lábánál) Nyitva tartás: 9-02 óráig. Telefon: 53-784. Táncolni akar? Szórakozzon a Melody Combóval minden csütörtökön, pénteken és vasárnap este. Ajánlataink: -Pacalpörkölt 110 Ft - Tógypörkölt 70 Ft - Velórózsa rántva 100 Ft - Mustáros bélszín 150 Ft - Tatárbifsztek 150 Ft 7 FOGÁSOS EBED SVÉDASZTALRÓL: 260 Ft Szegeden, a Kék Csillag étteremben. Minden vasárnap 12-15 óráig. Telefon: 62*51-677. ÖREGHÁZ KISVENDÉGLŐ Szeged, Tavasz u. I l/B (Dugonics mozi után). Nyitva: éjjel-nappal, 0-24 óráig. Telefon: 21-923. - Velórózsák rántva - Marhapacal - Őzpörkölt - Milánói spagetti - Faszénen sült csevapcsicsa és tengeri hal (péntek, szombat, vasárnap) Száz fős, századeleji hangulatú kerthelyiseg 138 Ft 118 Ft 138 Ft 98 Ft SZABADIDŐ, SZÓRAKOZÁS"! TESTKULTURA Tanfolyamok az S7VSF. sporttelepén. Női torna: kedd, csüiórtök 19-20 óráig (300 Fvfő). Ju-Jitsu: hétfő, szerda, pentek 19-21 óráig (400 Frfó). Body building: hétfőtől péntekig 8-12; 14-20 óráig, szombaton 8-12 óráig (400 Ftfő), Cím: Szeged, Kossuth L. sgt. 74C. Telefon: 14-707. DISZKÓK TISZA GYÖNGYE diszkó bár, Újszeged, Partfürdő. Telefon: 53-340. Tinidiszkó 17-20.45 óráig. Éjszakai diszkóprogram 21.45-04 óráig. Beléódíjas. Műsorvezető: Kalocsai Sándor. VIDEÓ JOUR az ifjúsági házban minden pénteken és szombaton 18-22 óráig. Lemezlovas: Horváth András. HOTEL TISZA DISZKÓ KLUB minden pénteken és szombaton 21.30-03 óráig. Tinidiszkó 17 órától. Műsorvezető: Sajtos Szűcs László. SZÓKÉ TISZA HAJÓ. Disco bár 21-04 óráig. Szabadiéri terasz disco 21—02-ig, vasárnap terasz rock and roll parti. Belépés díjtalan. ^fft icce^ EROTIKUS MASSZÁZSSZALON TOPLESS HÁR Szeged. Jakab Lajos u. 6. Telefon: 10-912. Nvitva: 14-04 óráig. VIDEÓ, akkor VIDEÓ CÁPÁK Várjuk a hét minden napján 1/2 8-22 óráig. Ajánlatunk: Aki legyőzte Al Caponét. Aladdin és a csodalámpa. Kereszttöltés u. 31. Telefon: 25-924. GALÉRIA KAVEHAZ Szeretne jelentkezni fotómodell-, manöken-, hostess- vagy titkárnőképző tanfolyamra, melyet az Ez a Divat, a Modell's Modellügynökség és a Galéria Kávéház indít ez év szeptemberében? Az Arany János utca 9. szám alatt megteheti! Telefon: 13-703. Gyermekek részére is indítunk tanfolyamot! KULTURÁLIS PROGRAMOK MA PÁRKERESOK KLUBJÁBA várják a magányos embereket 18 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban. Belépő: 60 Ft. SPANYOL, NÉMET TÁNCCSOPORT műsora a mórahalmi művelődési házban. 19 órától. Belépő: 100 Ft. ROCK AND ROLL PARTY 20 órától a JATE-klubban. Házigazda: Tóth András (Óriás). HF.TFON VAKÁCIÓ AKCIÓ: délelőtt 10 órától aprók tánca - tánctanulás és táncház az ifjúsági házban. A NYÁRI ESTÉK KERETÉBEN beszélgetés Szeged messziről címmel, 19 órakor, a JATE-klubban. Vendég: Vágvölgyi B. András Fídesz-szakértó. Házigazda: Tráser László. A NEMZETI FILHARMÓNIA hangverseine 20 órakor a dómban: L'trich Meldau (svájc) orgonaestje. Műsoron: Bach, Dupré és Mozart-művek. | KÖZÉLETI ESEMÉNYEK! HETFON A MUNKÁSPÁRT (MSZMP) Belváros 11. szervezete 16 órakor taggyűlést tart a Kálvária sgt. 8. szám alatt. Téma: a XV. kong resszusa való felkészülés. A NEMZETI KISGAZDAPÁRT felhívja azok figyelmét, akik kárpótlási igényüket korábban a pártnál adták le. a postán megvásárolható egységcsomag űrlapjai s/erinl kell kárpótlási igenvüket benyújtani az illetékes inegyei kárrendezési hivatalokban. A párt információs helye és időpontja változatlan: munkanapokon 8-10.30 és 13-M óra. Telefon: 12-370. DR. VANYAI EVA alpolgármester fogadóórát tart szerdán. 15-17 óráig a Polgármesteri Hivatal I. émelet I 17-es szobájában (Széchenyi tér 10).