Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-06 / 157. szám
12 RÖVIDEN DÉLMAQYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. JÚL. 6. Meleg marad, de kevésbé lesz fülledt az idő. Szombaton kevesebb lesz a felhő, több a napsütés. Az északi, északkeleti szél élénk, időnként erős marad. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 17 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű. Földtörvényre föl(d)készülve * MHSGYEKARÓ ELAD 6 Kinevezések a SZOTE-n Tegnap a Parlamentben Göncz Árpád kinevezte a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem új rektorát, dr. Fráter Loránd egyetemi tanárt. Ugyancsak tegnap nyújtották át a megbízólevelet a SZOTE újonnan kinevezett tanszékvezetőinek: dr. Pintér Sándor egyetemi tanárnak, a gyeremekklinika új igazgatójának és dr. Lonovics János egyetemi tanárnak, az I. számú belgyógyászati klinika új intézetvezetőjének. Professzori kinevezést kaptak: dr. Virág István és dr. Füzesi Kristóf, a gyermeklinika orvosai, valamint a dr. Szabó János és dr. Fülöp Ferenc a SZOTE Gyógyszervegytani Intézetének munkatárs ai. A templom egerei SZÚTS ÉDUA RAJZA iliillllliiSIILl m WBfWM mmm ^IIImííé^I 4, 6, 23, 35, 65 FOTÓ: BÁNYAI JÁNOS Új bűncselekmény született Magyarországon „Szakmabeliek" az emberrablásról A rendőrség hatalmas erőkkel nyomoz tovább az eltűnt szegedi lány megtalálása érdekében. A laikus közvélemény az emberrablás kifejezéssel illeti a példátlan esetet, ugyanakkor a nyomozás alapjául a zsarolás szolgál Hol a hangsúly e bűnügy ben, a rabláson vagy az eléggé el nem ítélhető pénzszerzési módszeren? Egyáltalán van-e jelentősége az elnevezéseknek, ha igen, akkor milyen értelemben, s választ kértünk büntetőügyekben jártas, helybeli szakemberektől arra is, milyen gyakorisággal fordult elő eddig Szegeden és kórnyékén zsarolás. - A városban és a megyében meglehetősen ritka volt még a zsarolás klasszikus esete is, mely egyébként történhet erőszakkal és fenyegetéssel - mondja a büntető bíró. Rendszerint kényszerítenek valakit, hogy tegyen illetve ne tegyen meg valamit, a zsaroló jogtalan haszonszerzésre törekszik. Mondjuk, pénzt kér egy birtokában lévő, kompromittáló levélért, „bizonyítékért". Az ilyen jellegű zsarolások 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. Ha a zsaroló életet és testi épséget veszélyeztet, kettőtől nyolc évig terjedően büntethető. - A szegedi, zsarolásnak nevezett bűnügy életveszéllyel jár, nem? Ön szerint melyik a fontos, az eltűnés ténye vagy a váltságdíj? - Szó szerint emberrablás történt, ezt kell hangsúlyozni. Olyan bűncselekmény, amelyet a magyar Büntető Törvénykönyv nem ismer, amelynek veszélyessége beláthatatlan. Emiatt minél hamarabb szükség lesz a törvényi szabályozására, magas büntetési tétellel fenyegetve, a zsarolásénál mindenesetre magasabbal. Azt kell látnunk, emberéletről van szó. Jelentősebb, emlékezetesebb helybeli zsarolási ügyre nem emlékszik az ügyészi munkában jártas szakember sem, ám sötét jövőt jósol: - Azt hiszem, számíthatunk az emberrablás többszöri előfordulására. Egyértelműen durvulnak a bűncselekmények, egyre agresszívebb a magyarországi bűnözés. A szegedi emberrablás első volt a sorban, szokatlansága valóban meghökkentő. Hogy bekövetkezett, az szinte törvényszerű. Aki tájékozott a hazai bűnözés mértékéről, nem lehet nagyon meglepve. - Többször előfordult az országban csecsemőlopás. Azokat hogyan értelmezi a jog, nem emberrablások voltak-e? - A kisgyerekekért nem kértek semmit, tudtommal nem volt követelésük a tetteseknek. A csecsemőlopások szaknyelven a családi állapot megváltoztatását jelentik, bűncselekmények, de nem emberrablások. - Jelentős bűnügyek nyomozásában részt vesz az ügyészség is, úgy tudom... - Ha a konkrét ügyre gondol, biztosíthatom, kiemelkedő súlyú bűnügynek tekinti az illetékes ügyészség. Általában az ilyen esetekben több szem többet lát alapon utasíthatja a nyomozó hatóságot bizonyos intézkedések megtételére. Csak annyit mondhatok, nyomoznak teljes mellszélességgel. M E. KFT AUTÓKERESKEDÉS Szeged, Etelka sor H-6723 T: 62/25-944. Figyelem.' Svájci importbői származó, kiváló minőségű gépkocsik alkalmi áron kaphatók. Honda Prelude 2 i. 16 V, 2,5 éves, 1 150 000 Ft Ford Fiesta 1,6 D, 6 éves, 380 000 Ft Mitsubishi Colt 12 szelepes, 4,5 éves, 439 000 Ft Mercedes 300 D, extrákkal, 10 éves. 650 000 Ft Alfa Romeo Alfa 33 extrákkal, 4 éves, 500 000 Ft VW Golf 1,1, 10 éves, 210 000 Ft Ford Taunus 2,3 GLS, kitűnő állapotú, 10 éves, 250 000 Ft Citroen GSA Pallas, 9 éves, 220 000 Ft FIAT Ritmo 105 TC, 6 éves, 260 000 Ft Alfa Romeo Alfasud 12 éves, 160 000 Ft Renault 14, 8 éves, 155 000 Ft Mazda 323 kombi, 10 éves. 220 000 Ft Opel Omega 2,0 i. 4,5 éves, 890 000 Ft Opel Kadett 1,6 GT, 4 éves, 450 000 Ft Lancia Y 10 Fire 4,5 éves, 390 000 Ft Mazda platós kisteherautó, 0 km. 1 250 000 Ft; Megrendeléseket is felveszünk. Konvoj Autókereskedés kínálata Szeged, Etelka sor 3. Telefon: 13-270,22-781. Egyes nyugati és keleti gépkocsikra 5 százalék kedvezményt adunk! Mercedes 300, Turbo, dízel, új 3 750 000 Ft Ford Scorpio 1988-as, 1 030 000 Ft Ford Escort 1,6, Leaser, kombi, 1985-ös, 480 000 Ft Ford Escort XR 3, 1984-es, 410 000 Ft BMW 520, i, 1985-ös, 710000 Ft Alfa Romeo 33, 1984-es, 450 000 Ft Alfa Romeo 2000, 1983-as, 340 000 Ft Alfa Romeo Guiletta, 1982-es, 380 000 Ft Opel Ascona 1,6, dízel, 1987-es, 580 000 Ft Opel Ascona 1,6, DOHC, 1981-es, 370 000 Ft Peugeot 205,1,1 GR. 1987-ös, 440 000 Ft VWPassat 1,6, dízel, 1985-ös, 640 000 Ft FIAT Regata 1,7, dízel, 1987-es, 580 000 Ft FIAT Ritmo dízel, 1985-ös, 365 000 Ft Mercedes 200, dízel, 1978-as, 360 000 Ft A Konvoj Autóscentrum új szolgáltatása: nyugati gépkocsikhoz autóalkatrészek, karosszériaelemek beszerzése, értékesítése megrendelés alapján, kiskereskedők részére is. Önálló igazgatói tanács Riporter kerestetik Riporteri, bemondói, műsorvezetői munkákra hirdet pályázatot a Városi Televízió a Telesystem Rt.-vel karöltve, amelyre részletes önéletrajzzal és fényképpel ellátott levélben lehet jelentkezni a VTV címén. Szeged, Fekete sas u. 11. szám alatt július 20-áig. A jelentkezők közül többeket alkalmaz majd a Városi Televízió, a legjobb pedig eljut a TV-TV nyári bentlakásos tanfolyamára. A költségeket a VTV és a Telesystem Rt. viseli, a tanfolyam augusztus 26. és szeptember 1. között lesz Budapesten. Az Országos Társadalombizr tosítási Főigazgatóság vezetője. Botos József tegnap, pénteken azzal a céllal hívta össze Szegedre 19 megye társadalombiztosítási intézetei, illetve a nyugdíjfolyósító intézet vezetőit, hogy megalakítsák az Igazgatói Tanácsot. E döntéshozó szervezet felállítására azért van szükség, hogy a társadalombiztosítás reformjának megvalósításához nagyfokú önállósággal rendelkező, helyi szervezetekre építhessenek. Az Igazgató Tanács hatáskörét rövid időn belül kidolgozzák, s az augusztus 26-i ülésükön elfogadásra terjesztik elő. Véradás Induló nemzetközi járatok A Tisza Volántól kapott információ szerint a határállomások előtti forgalmi dugók miatt leállított nemzetközi járatokat ismét indítják. Megfejtések - nyertesek A június 29-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: MINDENNEMŰ MOZGÁS ÉS HALADÁS LEGNAGYOBB AKADÁLYA A RENDETLENSÉG. Könyvutalványt nyertek (amit postán küldünk el): Gitay Zoltánné, Selyem u. 2/A., Ökrös Józsefné, Május I. u. 12., Gunda Miklósné, Homonnai u. 7., Csanádi Lajos, Vág u. 11/B., Csikós Sándor, Szellő u. 3., Patai Sándor, Iker u. 24. Csak saját felelősségre Csütörtökön este az utolsó két magyar turistacsoport is hazaérkezett Jugoszláviából. Az IBUSZ két autóbusza kerülő úton, olaszországi tranzitszállással hozta haza az utasokat. Tóth László, a vállalat kiutazási igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy csoportokat továbbra sem indítanak déli szomszédunkhoz. Egyéni turistáknak pedig csak akkor foglalnak szállást a jugoszláv tengerparton, ha írásban nyilatkoznak, hogy saját felelősségükre utaznak. (MTI) Majmok hete gyerekeknek A Szegedi Vadaspark munkatársai nem érik be annyival, hogy érdekesebbnél érdekesebb állatokat nevelnek, mutatnak be a látogatóknak. Ismeretterjesztő tevékenységgel is kiegészítik a látnivalókat. Hétfőtől vasárnapig rendezik meg a gyerekeknek a majmok hetét. A rendezvényt a Délmagyarországi Piért Kereskedelmi Vállalat 41. számú lerakata. a Szegedi Kender-és Műanyagfeldolgozó Vállalat és az OSZI (az Orosházi Állami Gazdaság Számításés Irodatechnikai Szervize) támogatja. Pintér Tibor tanár és a Vadaspark dolgozói érdekes, játékos feladatokkal örvendeztetik meg a vakációzókat. A résztvevők nem árt, ha jó megfigyelőképességgel rendelkeznek, de mászóképességüket is kipróbálhatják a programban. A feladatok nyilván a majmok életéhez kapcsolódnak majd, tehát akik kedvelik ezeket az állatokat, látogassanak el a héten a Vadasparkba. Rajzolni is kell majd, így jó, ha a nebulók színes ceruzát, zsírkrétát visznek magukkal A szegedi véradóállomás és a városi Vöröskereszt szervezésében júniusban 1562-en adtak 613 liter vért. Bakson 50, Dócon 15, a Florinban 24, a Kisteleki Áfészben 18, a Csomitervnél 3, a Defagnál 32, a Magévnél 8, Ópusztaszeren 18, a Centrum Áruházban 13, a Csomiépnél 11, a szalámigyárban 39, Ásotthalmon 88, a JATE-n 35, a SZOT Forrás Gyógyüdülőben 16, a szegedi határőrségnél 42, Tiszaszigeten 13, a Magas- és Mélyépítő Vállalatnál 20, a MÁV Fűtőházban 43, a Településtisztasági Vállalatnál 9, a tiszaszigeti határőrségnél 15, Mórahalmon 117, Rúzsán 78, a sándorfalvi tsz-ben 7, a rendőrségnél 17, a véradóállomáson 831 személy adott vért. Júniusban 24 szívműtétet, 7 érműtétet és 2 veseátültetést végeztek. Szegedi táncosok sikere Az idén rendeztek először Magyarországon profi táncversenyt. A budapesti országos bajnokságon Őze László és Pálinkó Lujza, az ismert szegedi táncospár lett az első a latin-amerikai táncosok versenyében. Ketten meghaltak, öten súlyos sérüléseket szenvedtek a szerdán késő éjszaka Balástya külterületén történt közúti balesetben. Egy szegedi illetőségű gépkocsivezető előzés közben összeütközött a vele szenben haladó, német rendszámú gépkocsival, majd az azt követő dán kisbusszal. A szegedi gépkocsi vezetője és egyik utasa a helyszínen meghalt, másik utasa a kisbuszban utazó négy személlyel együtt súlyosan megsérült. * Csütörtök éjjel a pécsi határórkerü let beremendi őrsén egy szolgálaton kívüli határőr géppisztolyával halálosan megsebesítette Szabó Gábor határőrt, pincehelyi lakost. Az ügyben a Kaposvári Katonai Ügyészség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást. Személytaxi, tehertaxi, autómentés V OLÁN TAXI KFT. 13-333 16-666, "W, 23-333 fytaxí autómentés, ^ Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS mb. (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10„ Sajtóház. Telefon: 2+633'; titkárság: 13-7I0; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-13a Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Fekete sas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 185 FL ISSN 0133-025X