Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-06 / 157. szám

••4 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991.,HL. 6. BAKOS ANDRÁS VERSEI: Vacsora A sötét abroszon kenyér Kihűlt a hold ragyog szegetlen A fény hideg testekhez ér terített asztalon felettem Szétnéz az abroszon eszik kenyeret szeg talán a holdat Nem tudni miért éhezik mióta táplálják a holtak S lerántja abroszát ha virrad az Égi és bámul reám Szétszóródott ezernyi csillag csonttörmelék az asztalán Virradat Süllyedő hold erdő mögött éjjé feketíti a fákat Lassan sötétülő törött tükrön repedések az ágak Mint összeálló mozaik Egykor megálmodott valóság De széthulló szilánkjait megőrzik reggelig a tócsák Dal Fölötted némán feszülnek a drótok Léptedtől porlik a fagy ott beton Az éjen lyuk tátong a földre fénylő hideg csorog mint bevert ablakon Szilánkok szóródnak az űrbe lassan reménytelenné keményül a fagy Minden hiába árnyékod nem őrzik tovább a holdfénytől sápadt falak Két vers Eaton Darr emlékére A toronyóra régen ütötte a delet már a bögre földre hullt kifolyt a szilvalekvár most a visszhang felel Távoli csörrenés Elhallgat a veranda merül a csöndbe Es a cukor illatára felzümmög egy darázs Lassan álomba szjédít a déli napszúrás II. Messziről jössz felém a szürkületben egyre fénylőbb csillagokkal Leülsz előttem és körben száradó ruháim illata leng körül Látod száraz lépteid mögött már lehullt a harmat Hideg csöndben folfénylik a rét és reggelig nehéz cseppektől hajlik a fűszál ANTAL IMRE GRAFIKÁI Megjelent a folyóirat legújabb száma, ezúttal drapp színű, és már megtalálható a könyvesboltok pultjain. A fülszöveg írója most is az anonimitást választotta: „A valóság leginkább Jan Kott füléhez hasonlítható. Vagy Jan Kott fehér turbánjához. Vagy ahhoz az ütéshez, amelyet a fejére mértek, esetleg, amit az ő feje mért valamilyen tárgyra és most az őfeje viseli e bátorság nyomait, amely ütés miatt a fehér turbánt is viseli és amely fehér turbán miatt csak egyetlen füle látható." Tandori Dezső írásának címe: Lovak a télből. A szerző újabban rengeteget utazik, amit ugye korábban nem tehetett a népes verébcsalád miatt. S hogy hová utazik leginkább? Nos, hát a versenylópályákra. A cím egyébként Nemes Nagy Ágnesre utal. A lovak és az angyalok. Akarni? Akarnak-e ők? Szavuk értenem kéne, nem értem, és két madár nem beszél így egymásról. Hely Szellemeként Szpéró nem szól így, hogyan szól, mit láttál mégis, hogy Freudenau felé jöttél a busszal? Hirtelen színesedés, sapkák és zekék, mint egy Degas képen, vagy másutt, közelebb az éghez, ringva, lovak, igen lovak hátán, valami csoportban..." Solymosi Bálint újra novellával jelentkezik, s közli a lap egy szerb szerző, Branka Vukovic írását is, mégpedig RaszkoF Pompeji nyikovról. A novella címe: Az egyszarvú. Színhely: Szibéria. egyszer behívtak az irodák egyikébe és közölték, hogy az amúgy is enyhe büntetésemen még enyhítenének, ha hajlandó lennék elvégezni azt a feladatot, amelyre kiszemellek A sztyeppén, mondták a büntetőintézet építése óta egy egyszarvú lődörög, ki tudja, honnan érkezett, milyen faj, és milyen idős, de mindenképpen zavarja a többi állatot, amelynek természetadta joga a sztyeppén való szabad kóborlás..." Maradjunk továbbra is a prózai írásoknál. Zelei Miklós vallomásokat. írásokat közöl, jó néhény szegedi vonatkozással. „Szegeden azzal kérkedett ebben az időben - a hatvanas évek közepén! - az irodalmi lap főszerkesztője, hogy biztosító liszt volt Rajk László kivégzésén. Tudtuk, hogy ávós. Van ennek nyoma a Fazekas István-féle irodalmi lexikonban is. Ott azt olvashatjuk hogy Andrássy Lajos két évig rendőrként szolgált..." És egy másik vallomásos próza, ezútal Vasadi Péter tollából. Barátja volt Pilinszkynek. Erről van szó. „ ...János arról beszélt, hogy Péter ideje kétségtelenül itt van. Nem mindig bajok telepednek ránk, néha lepedékek. Függönyök. De ezek, mint a fal, megkeményednek. A depresszió, mint a beton. El van törve a lelki lábunk Hogy Ottlik se, meg Mándy se...." A verseket Bárdos László, Méhes Károly, Zalán Tibor, valamint Baka István fordításában egy 18. századi svéd költő, Carl Michael Bellman és Belányi György tolmácsolásában a 13. századi trubadúr, Guiraut Riquier jegyezte. E. R. Curlius a Retorikáról szóló írását Ötvös Péter vezeti be. „ A századelő egyik precíz német tudósa azonban értetlenül jegyzi meg, hogy az oroszlánok emlegetése teljességgel értelmetlen az Alpoktól északra..." Európai levelet Szántó F. István írt. Olasz posztmodem vándorkiállításon járt. „ A gyanú beigazolódik Az albumban csak antik szoborfejek gipszmásolatait találom, egy clown papírmaséját, és néhány, comicsból kivágott sheriff figuráját..." DARVASI LÁSZLÓ A nyugalmazott (3.) A Városi Harsonának nem kevesebbet köszönhetek, minthogy nem tudtam túladni a házamon, ami ugyan nem az enyém volt, de jó darabig úgy éreztem, ez megfelel, sőt jól is áll nekem, ez a sok tégla, gerenda, beton, cserép és léc. Mikor beteltem látványukkal, szagukkal és tapintásukkal, úgy gondoltam, ideje új őrhely után neznem, csakhogy ez idő alatt úgy leromlott a ház állapota, hogy hiába kértem a hirdetésben a minőségi cserét, azok bizottságot küldtek a fedelem alá, és megállapították, ez még romháznak se felelne meg. És meg is fenyegettek, hogy hamarosan rámdől és agyonüt és szörnyű, kínszenvedésekkel teli halálomat lelem a téglák, gerendák, betonok, cserepek és lécek között. Néztem egy darabig a bizottság tagjait, egyik lábukról a másikra helyezték a testsúlyukat, mikor megkértem őket, nem alázattal, inkább fenyegetőieg, hogy akkor meg nyilvánítsák műemlék jellegű házzá és kész tények elé állítottam őket, merthogy a ház anyagait egy századeleji furgonnal szállították ide, s annak precíz rugózása, az építőanyag-szállítás egy pazar kor utolsó bástyáját jelenti, a bástyánál összehúztam a szemem, s mivel az ilyen autók kikoptak, hát legalább az én házamban hadd emlékezzenek az emberek e pazar kor építőanyag-szállítására. Mondtam, hogy csak annyi az egész, hogy kiraknak egy táblát a falra, vagy adják ide, én is ki tudom rakni, ha a szögek helyét előre megfúlják nekem és akkor esetleg csak egy újabb világháború, vagy helyi akasztósok hiúsíthatják meg a minőségi cserét. A bizottság vezetője, egy alacsony, kopasz férfi erre azt mondta, hogy legjobb lenne ezt a házat felrobbantani, de az azzal a kockázattal jár, hogy a ház életben maradi csótányai, bogarai, patkányai, egerei, macskái és madarai elszabadulva új lakóhelyet keresnének és ez nemcsak a varos, hanem a kornyék biológiai egyensúlyát is veszélyeztetné. Felemeltem a sétapálcámat, lekapcsoltam a villanyt, az ágyra vetettem magam és örömmel gondoltam a dögvészre, ami majd elpusztítja a várost, ha végleg távoznom kell, minőségi csere lenne a javából. Szép halál várna a bizottság tagjaira, elevenen falnák föl őket a házam apró lakói, aztán a hentessel és raktáranyagkészletével folytatnák, a férfi és női fodrásszal, állataim egyesülve a bíróság alatti patkány- és dögevő haddal megtámadnák a közeli iskolát, a város elöljáróit, kiszednék a szemüket, azok meg gurulnának le a fehér márványlépcsőn, állataim berontanának a templomba, a rendőrségre, az információs központokba, megtámadnák a buszmegállóban és pályaudvarokon várakozó vagy éppen érkező utazóközönséget, a gyárak, üzemek dolgozóit szétmarcangolnák, kihúznák beleiket a városhatárba, ahol átvennék tőlük a kóbor macskák seregei, s majd ha végeztek szép és élvezetes munkájukkal, felkeresnék új otthonukat, azt a helyet, ahová bevettem magam, s megint egész lenne a nagy család, így élnénk békességben, mígnem újabb tömegmészárlásra kényszerítenek. Gyönyörű, gondoltam, a szemeim megteltek könnyel, s mikor a padlón heverő rongyért nyúltam, hogy letöröljem az arcomat, láttam, a bizottság elhúzta a csíkot. A gyönyörűségtől szitkozódni kezdtem: duguljon el a Városi Harsona és adja át lelkét, adja át valaminek. Vártam, hogy megjelenik a vércsík a konyha és a szoba közötti útvonalamon, nagy távolság, könnyen elvérezhettem volna, de a vastag, barna csizmanadrágom és a fölmosórongy jól elszorította a sebet, vagy sebeket, mert a vér egy irányból áramlott, viszont több nyílást, kisebbet-nagyobbat is üthettek lábamon a szilánkok. Arra nem gondoltam, ha elvérzek, bele is halok, csak elvérzek, jó, ezzel is megvagyok, aztán minden mehet tovább. PODMANKZKY SZILÁRD „ 'MN JU» .