Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-31 / 178. szám

8 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. JÚL. 31. Szeged központjában, for­galmas helyen, árukészlettel, készpénzfizetéssel üzlet eladó. „Erotika 5 millió - 9132" jeligére a Sajtóházba CSÜTÖRTÖKI MEGLEPETÉS! A Szegedi Bőrdíszmű ISZ Kárász u. 6. sz. üzletében MINDEN HÉTEN, CSÜTÖRTÖKÖN, leszállított áron vásárolhat. Szerelettel várjuk Kedves Vevőinkéi! ELADÓK a Kereskedelmi Kisszövetkezetnél irodabútorok, asztalok, székek. Érdeklődni: Híd u. 6. Telefon: 11-426. Pofonosztás a parancsnoki sátorban A vádirat, a pofozkodó vásárhelyi katonatisztek büntető ügyéről szóló, már a Szegedi Katonai Bíróságon van. Mint tegnapi lapunkban olvashatták, julius 7-én. a Tatárszentgyörgyön gyakorlatozó Bercsényi Miklós gépesített lövészdandár négy sorkatonáját - korábbi fegyelmezetlenségeiket megtorlandó - hívatta két tiszt. A főhadnagy és a hadnagy pofonokat osztogatott a parancsnoki sátorban. A katonai ügyészség igazán gyorsan végzett a nyomozással, hiszen alig két hete történt a tiszti túlkapás, s a vádirat is kész. Az eddigi adatokból nem tudható teljes bizonyossággal, hogy a tisztek ököllel is ütöttek-e. illetve egyikük rugdosódott-e, amit a négy sértett sorkatona állít. Ezt tagadja az elsőrendű vádlott, a főhadnagy és a másodrendű, a hadnagy is. A; egyébként eddig igen jó előmeneteld, többször parancsnoki dicséretben részesített két pályakezdő hivatásos katona a pofonokat elismeri. Hogy tettlegességre ragadtatták magukat, abban bizonyosan befolyásolta őket a sör, amit aznap ittak, egy-egy üveget ismernek el. Indulatukat gerjeszthette az is, hogy mikor a parancsnoki sárorba hívatták a katonákat, azok nem az előírásnak megfelelően voltak öltözve, nyeglén, cinikusan válaszolgattak. A nyomozás során váltig állították a katonák, hogy voltak szem- és fül­tanuk. ketten is. Az állítólagos tanúknak azonban nem sok hasznát vették a történtek rekonstruálásakor. Egyikük, egy törzsőrmester, aludt az ágyán, csak arra ébredt, hogy valaki ráesik, a másik jelenlévő pedig a szóbeli felelósségrevonásra emlékszik. Miért járt a büntetés? Azért, mert, állítólag a gyakorlatot megelőző hetekben a négy sorkatona többször is késve, illetve ittasan érkezeti vissza a laktanyába, egyikük még a szolgálatot is megtagadta egy ízben. A beszerzett dokumentumokban szerepel az egyik katonáról az is, hogy a vásárhelyi Kossuth térről rendőr állította elő a helybéli kapitányságra: eléggé el nem ítélhető módon, ott szeretkezett a téri padon, partnere kislánya jelenlétében. Hogy ehhez van-e közük a liszteknek vagy nincs, az is teljesen közömbös. A katonai fenyítőjog igen széles skálájú, az engedetlenség és a pontatlanság például szabadság elvonással, kimenő eltiltásával, soron kívüli feladatok adásával torolható meg, pofonnal nem. A főhadnagyot alárendelt megsértésének részben folytatólagosan elkövetett bűntettével, a hadnagyot a szolgálattal való visszaéléssel, az alárendelt megsértésével, illetve könnyű testi sértéssel vádolták meg. A hadbíróság augusztus közepén kétnapos tárgyaláson hoz ügyükben ítéletet. Fekete pontok A napokban egyik ismerősöm parkoló Dáciájának behorpasztotta valaki a sárvédőjét. Mindezt fényes nappal, egészen forgalmas helyen, mégsem hagyott betétlapot a vétkes gépkocsivezető. Még szerencse, hogy a sérült autósnak volt casco biztosítása. így az önrész levonása utan kapott valamicske pénzt a tulaj, ez azonban - kis kárról lévén szó ­nem fedezte a javítási költséget. A; eset akár hétköznapinak is minősíthető, ha nem kellene félni attól, hogy az új kötelező fele­lősségbiztosítási rendszer bevezetése után ez egyre gyakrabban ismétlődik meg. Amíg a benzinárban volt a biztosítás, nem okozott gondot a betétlap, olyannyira nem, hogy visszaélések is bőven akadtak. Összetörte valaki saját autóját, ke­resett egy ismerőst - egy közepes méretű viseltes teherkocsi bármilyen károkozásra képes -, elkérte a be­tétlapját s az esetek nem kis részében egyszerűen, casco nélkül is kifizet­tette a biztosítóval saját kárát. Köztudott, hogy az űj felelős­ségbiztosítással egyidóben valami­féle feketepont-rendszer is elkezdő­dik. Ez teljesen logikus, ha valaki hosszú ideig nem okoz kárt. miért fizessen ugyanannyit, mint aki évente „meghúz" egy-egy autót. A koccanásokért tehát fekete pont jár, ami később közvetlenül érinti ­emeli - a kötelező felelősség­biztosítás díját. Ennek kétségtelen előnye, hogy nem osztogatják majd úton-útfélen egymásnak a betétla­pokat - ha mégis, akkor valamiféle fekete árfolyam is kialakulhat -, kevesebben károsítják meg a biztosí­tókat. A baj csak az. hogy ezután esetleg többször előfordul, behor­pasztott autónk ablaktörlője alatt nem találjuk majd a vétkes gépkocsi­vezető betétlapját. (Ha ez túl gyakori lesz, talán az is elmegy cascót kötni, akinek eddig meg sem fordult a fejében.) Amennyiben ismeretlen marad a károkozó, még a cascóval rendelkező autósokat is érhetik hátrányok, s ezek korántsem intézhetők el egyetlen kézlegyintéssel. Először is az önrész. Ma a leggyakoribb az öt-, tíz-, húszezer forintos önrészesedés, a cél egyértelműen az: minél kevesebb legyen a havi biztosítási összeg. A casco betétlap nélkül is fizet ­mintha a tulajdonos önmaga okozta volna a balesetet -. de csak az önrész levonása után. Ez pedig 15 ezer forintos kár, és tízezer forint önrész mellett csak ötezer forintot jelent. És valamennyi mérget, mert ennyiért aztán nincs az a mester, aki kikalapálja és lefesse a sérült autót. A másik hátrány, hogy egyetlen ilyen aktussal elvész a casco-kcd­vezmény is, amely két év baleset­mentesség esetén egy hónap, há­rom-négy évnél két hónap díjkedvezményt ad. Nem irigylem a feketepont-rendszert kidolgozó szakembereket, akiknek nemcsak a biztosítók közötti egyeztetés miatt fájhat a fejük, hanem arra is figyel­niük kell, nehogy túl sötétre ­drágára - sikerüljenek azok a fekete pontok, mert akkor még kevesebb betétlapot csúsztatnak majd a gépkocsik szem előtt lévő ab­laktörlői alá. KOVÁCS ANDRÁS ^*34tCJUMMqttaJU*Jat3UiOOCI!ra536aa6ft30t!OOODCIIOPaOeO D DaBCOBODBOMDODPBOOODPOO jaOOGBOOaOOaOOaDBODIWOaBaOOOPUBaDttflOUtlOaOOfllHWOMtMiOUaaOOWIO^ Kukoricanemesítők FOTÓ: GYENES KÁLMÁN A húslavina ellenszere A helyi agrárkamara és mezőgazdasági szövetség kezdeményezésére tegnap, kedden a megyei önkormányzati hivatal épületében a termelőket, feldolgozókat, kereskedőket és fogyasztókat képviselő meghívottak megyei Vágóállat-hústermék és Szabvány Tanács megalakítását határozták el. A szükséges szervezési feladatokra és a működési feltételek kidolgozására előkészítő bizottságot választottak. A terméktanácsok az ezután körvonalazandó, európai mintákat követő agrárpiaci rendtartás fontos elemei. A mezőgazdaság több ágazatának válsága figyelmeztető jel, mekkora áldozatokkal jár, ha előzetes elképzelés,' stratégia nélkül szabadulnak rá a szabadpiac anarchikus viszonyai. A hasonló esetek ismétlődésének egyedüli ellenszere az édekeltek összehangolt magatartása. A helyes irány megtalálásához információkra, egymás szándékainak pontos ismeretére van szükség. A mostani megbeszélés ennek a folyamatnak lehet az egyik elindítója. A párhuzamosságok nem kizártak, de ez is jobb, mint a tétlen várakozás. A húsipar jelenlegi helyzetéről, a látható tendenciákról Bihari Vilmos, a Pick Szeged Szalámigyár vezérigazgatója szólt. A keleti piac dollárelszámolásúvá válásával, a szubvenciók csökkentésével már tavaly számoltak, így a csökkenő kivitelnek megfelelően idén 400 ezer sertés vágását tervezték. Tekintve, hogy az állatállomány csökkentésére nem szü­lettek hathatós intézkedések, a túltermelés kényszerű levezetése az elsó félévben 265 ezer darabos felvásárlást eredményezett. Emiatt 700 tonna nagysúlyú sertésből származó, nehezen eladható, gyenge minőségű hús szaporodott fel a hűtótárolókban. Bőrös félsertést alacsony áron, illetve negyedévi határidőn túli fizetéssel tudtak csak exportálni. A minőségi darabolt húsrészek kivitelének „melléktermékét", a 800 tonna apróhúst sem lesz könnyű eladni. Szeptemberben megkezdik a szerződéskötéseket, szalámigyártásra és belföldi forgalomra 400 ezer darabos mennyiségre kötelezik el magukat. Az azonban biztos, hogy nyugati exportra csak a fehér hússertések tömött állagú húsa értékesíthető. A termelőknek is előbb-utóbb ehhez az igényhez kell alkalmazkodniuk. Mag Pál, a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatója 2 milliárd forintos első félévi iparági veszteségről számolt be. A feldolgozott mennyiség kétharmada a tavalyinak, s még ennek is a felét külföldön értékesítik. Ez a szint továbbra is fenntartható, de mivel a közös-piaci lefölözés 3-5-szöröse az exporttámogatásnak, 5-10 százaléknyi veszteségük képződik a jelenlegi felvásárlási árak mellett. Belföldön a túlkínálat miatt olcsóbban adják a készítményeiket, mint tavaly, miközben a felvásárlási árak 20 százalékkal nőttek. Mivel a támogatásnövelésre kevés az esély, felvásárlási árcsökkentésre készülnek. A hozzászólásokból kiderült, a termelók zöme belátja, ezután csak a piac által elfogadott minőséget szabad előállítani. A feldolgozóknak olyan széles árskálát kellene kialakítani, amellyel a jó árut díjazni, a rosszat büntetni tudják. Igy csak az menne tönkre, aki nem tud. vagy nem akar alkalmazkodni. Természetesen a feltételeket előre korrekten ismertetni kell. és a feladatra vállalkozóknak minden szakmai segítséget meg kell adni. T. SZ. I UTAZÁSI IRODA AJÁNLATA: ISZTAMBUL VIII. 10-15., gazdag program, idegenvezetővel városnézés; fakultatív programlehetőségek. PÁRIZS VIII. 16-22., 5 nap a fény városában, félpanziós ellátással. SAN MARINO-RÓMA­VATIKÁN VIII. 25-30. KEDVEZŐ ÁRAKON!!! Jelentkezés: PÁRIZSI ÁRUHÁZ, TEL.: 21-396. A Szegedi Szabadtéri Játékok ideje alatt a PICK MÁRKAÁRUHÁZ BÜFÉJE a Nagyáruház passzázssorán, előadásnapokon, a vasárnapok kivételével, este fél 9-ig tart nyitva. Előadás előtt kényelmesen megvacsorázhat és a PICK SZEGED által előállított SZALÁMIFÉLÉKBŐL vásárolhat. A kiválasztott terméket kívánságára díszdobozba csomagoljuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom