Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-17 / 166. szám
10 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAQYARORSZÁQ SZERDA, 1991. JÚL. 17. \1A KÖZÉRDEKŰ TÁJÉKOZTATÁS 1991. JULIUS 17., SZERDA NÉVNAP: ENDRE Valószínű a német Endres, Endris, Endcrs, Enderle nevek nek, az Andrcas változatainak rövidülése, lehet a szláv Andrej magyar módosulata, esetleg a hazai latin Endrcas rövidülése is. ELEK Az ismeretlen eredetű régi magyar Velek személynévből. A görög Alexiosz megfelelőivel később mesterségesen azonosították. Ennek a görög névnek a jelentése: védő. A Nap kel 5 óra 4 perckor, nyugszik 20 óra 37 perckor. A Hold kel 12 óra 12 perckor, nyugszik 23 óra 3 perckor. A Tisza vízállása kedden Szegednél plusz 111 cm. HETVEN ÉVE született Szenes Hanna (19211944) költőnő, Szenes Béla író leánya. 1939-ben Palesztinába ment. 1944-ben önként jelentkezett az angol hadseregbe, ejtőernyős kiképzést kapott, s hadnagyi rendfokozatot szerzett. Harmadmagával a jugoszláviai partizánok közé dobták, feladatuk a magyarországi zsidók deportálástól való megmentése volt. A csendőrök azonban elfogták őket. s Hannát hosszú kínvallatások után a Margit körúti fegyházban kivégezték. Összegyűjtött írásait Versek és tanulmányok címmel adták ki Jeruzsálemben, s fennmaradt naplója is, amely szintén megjeleni Izraelben. MENTŐK: 04. RENDŐRSÉG: 07. TŰZOLTÓSÁG: 05. MÁV INFORMÁCIÓ: 10-906. VOLÁN INFORMÁCIÓ: 13-098. AUTÓMENTŐ: 26-555. ZÖLDTELEFON: 12-513. GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: Munkanapokon 7-18 óráig: 12-287; 12-487. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 14-968. 14-722. VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 10-155. GÁZKÉSZÜLÉK HIBABEJELENTŐ: 22-844 (Démász), GÁZKÉSZÜLÉKJAVÍTÁS, HIBABEJELENTÉS: 14-097 (SZÉSZ). DÉL-MAGYARORSZÁGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY (támogatás, üdülés, programok): Szeged, Deák Ferenc utca 29. Telefon, telefax, üzenetrögzítő: 10-595. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE. Szeged, Szilágyi u. 2. Fogadóórák: hétfőn 8-17, keddtől péntekig 8-10 óráig. Telefon: 21-83323. A GONDOSKODÁS ALAPÍTVÁNY Családsegítő Szolgálata július 17—18-án 9-17 óra között az Eszperantó utca I. szám alatt kedvezményes (nagykereskedelmi árnál olcsóbb) vásárt rendez, amíg a készlet tart. Kapható: üdítők, konzervborsó és uborka. A SZEGED VÁROSI Vöröskereszt vásárt tart újszegedi klubjában (Székely sor 21.) július 18-án 9-17 óráig. A kínálat: bálás ruha, cukorka, nyári papucsok és ruhák. KÖZLEKEDÉS ORVOSI ÜGYELETEK | GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér (I.V57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Önálló Osztálya (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 8. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház. (Kálvária sgt. 57.) tart. A járóbeteg sérülteket 16 órától a baleseti felvételes osztály látja el. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére. Szeged, Szentháromság u. I. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPAL! ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-fól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambulans ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 22-655. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET: ma este 7 órától holnap reggel 7-ig a Fül-Orr-Gége klinika tart ügyeletet (Tisza Lajos krt III.). Telefom'lO-2331200-as mellek. MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15.30-18, pénteken 11-12.30 óráig. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca I. szám alatt, telefon: 24-824. SOS. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: minden este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. A hívás ingyenes. TINI-TELEFON: hétfőtől péntekig délután 4-től este 7 óráig: 12-011. IFJÚSÁGI DROGTELEFON 54-773. Minden munkanapon 8-16 óráig TRAFFIPAX: Július 17-én Szeged környéke. 18-án Szeged 47. és 45. számú főutak. LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS! 8 Ft kiállással: lakásra, egészségügyi intézményhez, nyilvános telefonfülkéhez, iskolákhoz, kollégiumokhoz. SZERVIZ kLSZO Háztartási gépjavítás a helyszínen is. Attila u. T.: 11-928. Hűtőgépjavítás 6 órán belül. Nagy J. u. T.: 14-108. Televízió-rádiójavítás azonnal, videójavítás 24 órán belül: Bartók tér 5. T.: 26-333. Ipari klímajavítás, neonreklámszerviz, motortekercselés (24 órán belül), villanyszerelés, érintésvédelmi felülvizsgálat, lakatosmunkák, kerékpár és kerti kisgépek (fűnyíró) javítása: Moszkvai krt. 15. T.: 23-677, 13-958,23-638. Vállalkozóknak, intézményeknek MUNKÁT, diákoknak MUNKAALKALMAT nyújt a JATE MELÓ-DIÁK Diákszövetkezeti Csoport Szeged, Petőfi S. sgt. 30-34. Telefon: 21-611/52, munkanapokon 10-16 óráig. SANED-FRISCO FÉRFI-NŐI FODRÁSZ-KOZMETIKA, TESTMASSZÁZS, SOLARIUM Szeged, Vitéz u. 5. Telefon: 21-713. KÁRPITOZOTT BÚTOROK JAVÍTÁSA: Párizsi krt. 28. Telefon: 24-212. SZILÁNK ÜVEGEK, TÜKRÖK méretre vágása, beépítése expressz határidővel is. ÜVEGES kellékek, aluprofil, gitt, ragasztó, szerszámok nagyker áron. Árkedvezményes 8-as eurobronz. Teréz u. 42. Telefon: 62/264)95. m EPl LETBADOGOS. Telefon: 29-202. FRIGÓ HÁZTARTÁSIGÉP-SZERVIZ l'etófi S. sgt. 16. Telefon: 15-318. Hűtőgépek, fagyasztók, mosógépek, fagyasztók, centrifugák javítása. Hűtőgépek, fagyasztók, palackhűtők kölcsönzése. Nyitva: 9-17 óráig. FUVAROZÁS, FUVARVÁLLALÁS Belföldi áruszállítási, rakodási, daruzási feladatait éjjel-nappal megoldjuk. Tisza Volán Szeged, Bakay N. u. 48. Telefon: 6211-440,6261-922. MDimiI Duba István niyinM Újszeged, Közép fasor 41-43. Telefon: 23-343. Nyitva: 8-16 óráig. Olasz autóriasztók. RF.NT A CAR AUTÓKÖLCSÖNZŐ Szeged, Kiss Menyhért u. 2. Ügyfélfogadás hétköznap 9-16 óráig. Telefon: 12-043. CAR ALARMS ISA3 CELSIUS KFT Hűtőgép, hűtőkamra, gázkészülék, gázkazán, klíma, valamint háztartási, nagykonyhai készülékek beüzemelése, javítása, karbantartása. Szeged, Ág u. 3. Telefon: 12-572. JÁRMŰJAVÍTÁS VAGYONVÉDELEM Közületek és magánszemélyek részére telephelyórzés, rendezvénybiztosítás, pénzszállítás, őrzés, személyvédelem, magas értékhatárig biztosított páncélszekrények szállítása garanciával. Levélcím: 3S Service Szeged, Pf. 881. Telefon: (62) 22-969. TOP TRADE KFT. VALLALKOZÁS SZERVIZ Cégalapítás, hitelpályázatok, külkereskedelmi engedélyek és jog ügyintézése. MARKETINGSTÚD1Ó Propagandakampányok szervezése, arculattervek, reklámtanácsadás. Telefon: 56-598. EXPORT-IMPORT BONYOLÍTÁS! - Hazai, külföldi cégek részére képszaktanácsadás! - Kisteherautók, kisautóbuszok bérbeadása. Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. Telefon: 14-763, fax: 22-705. SOKSZOROSÍTÁS Legkedvezőbb árakkal, egynapos határidővel is vállaljuk kiadványok, konferenciaanyagok, jegyzetek, árjegyzékek, termékismertetők, szórólapok, stb. elkészítését. Hívására fejkeressük. Ingyenes házhoz szállítás! Telefon: 62/30-871. Buknicz Pál vállalkozó. K - Hazai , cégek rí JüNITA ) viselet, i IFA és Barkas gépjárművek, E-5, HL 60-02 típusú pótkocsik javítását, műszaki vizsgára való felkészítését vállaljuk rövid határidőre, kedvező árakon. Ugyanitt szervizszolgáltatás. INTERGLOB, Szeged, Fonógyári út 10. WALD CO()._ KFT. Faanyag gondjait bízza ránk! Felfűrészelés, házhoz szállítás, fakivágás. Szeged, Szatymazi u. 18. Telefon: 24-530. ÉPÍTTETŐK FIGYELMÉBE! Mindenféle faanyagot, hajópadlót, lambériát hozott anyagból is készítünk. Kedvezményes ár! MÉHÉSZ KFT. telephelyén, a Napos u. 5. szám alatt. ÚJ SZOLGÁLTATÁS! nSDMiS Csatorna, lefolyódugulás szakszerű hibaelhárítása. Síremlék, emlékmű, épülethomlokzat tisztítása a legkorszerűbb technológiával. Szeged, Dózsa György u. 4. Telefon: 14-131, vagy a 21-398-as lakástelefonon. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÁS | INFORMÁCIÓ SZOLGÁLTATÓ ÜGYNÖKSÉG Szeged, DeákF. u. 18. Telefon: 13-144,13-999. Hétfőtől péntekig 8-16 óráig. Bármiben tevékenységet végez, végezne - vagy keres, keresne... ENTER Számviteli, Kereskedelmi SzolgálUtó KFT. Vállal: gazdasági társaságok, magánvállalkozások részére - teljes körű számviteli, adminisztrációs tevékenységet, szaktanácsadást, - hitelpályázatok elkészítését, - betonfelületek, tartályok műgyantás bevonását, tetők szigetelését, - kereskedelmi, ügynöki tevékenységet. Cím: Szeged, Bocskai u. .VB Telefon: 62/13-533. 62/30-828, 6213-450. AJANLATAINK OLVASTA MAR? % HEVES 1NE K. KATALIN KÖNYVKERESKEDŐ Kereskedőház: Szeged, Dr. Boross J. u. 6-14. Telefon: 12-33324. mellék. WILBUR SMITH: A halál neve: Caliph, 189 Ft. Nyers erő és brilliáns logika csap össze a szerző legújabb sikerkönyvében. EGY JÓ ASZTAL KATAKOMBA ÉTTEREM és PIZZÉRIA Szeged, Nagy Jenő u. I. Telefon: 23-305. Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 11-24 óráig. Vasárnap szünnap. KISBAKTER ÉTTEREM Szeged, Kossuth Lajos sgt. 74C (SZVSE-pálya). Telefon: 14-707. Nyitva tartás: 11-23 óráig. -Pacalpörkölt 130 Ft - Csülök Pékné módra 120 Ft - Tekeresi göngyölthús 140 Ft -Velő rántva 130 Ft - Házi rétes 25 Ft SZABADIDŐ SZÓRAKOZÁS | TESTKULTÚRA Tanfolyamok az SZVSE sporttelepén. Női torna: kedd, csütörtök 19-20 óráig (300 Ft/fó). Ju-Jitsu: hétfő, szerda, péntek 19-21 óráig (400 Ft/fő). Body building: hétfőtől péntekig 8-12; 14-20 óráig, szombaton 8-12 óráig (400 Flfő), Cím: Szeged, Kossuth L. sgt. 74C. Telefon: 14-707. DISZKÓK TISZA GYÖNGYE diszkó bár, Újszeged, Partfürdó. Telefon: 53-340. Nyitva: 21-03 óráig. Belépés díjtalan. Műsorvezető: Jimmy. ^OTICC*^ EROTIKUS MASSZÁZSSZALON TOPLESS BÁR Szeged, Jakab Lajos u. 6. Telefon: 10-912. Nyitva: 14-04 óráig. VIDEÓ, akkor VIDEÓ CÁPÁK Várjuk a hét minden napján 1/2 8-22 óráig. Ajánlatunk: Lány alibije, Látogató. Kereszttöltés u. 31. Telefon: 25-924. KULTURÁLIS PROGRAMOK MA A JATE-KLUB hallgatói büféje könyvtári kerthelyiséggel, fénymásolóval - mindennap 11-13 és 18-24 óra között a város tanár- és diáklársadalms rendelkezésére áll. INGYENES JOGI TANÁCSADÁS 16.30 órától az ifjúsági házban. Tartja: dr. Kis Lajos jogtanácsos. FILMVETÍTÉS (ingyenes) nyugdíjasoknak a Dugonicsban délután 4 órától: Te rongyos élet. COUNTRY-KLUB a Juhász Gyula Művelődési Központban 19 órátóL A MAGYAR-FINN BARÁTI KÖR félévi utolsó rendezvényén, melyet a Sárga üdülőtelepen rendeznek meg 17 ónkor, Imxli Kniivüi volt finn lektorral találkoznak ÉTELKÓSTOLÓVAL egybekötött indiai estet szervez a Magyarországi Krisna Hívők Közössége Í9 órakor, a Juhász Gyula Művelődési Központban. HOLNAP VAKÁCIÓ AKCIÓ délelőtt 10 órakor az ifjúsági házban. A kézműves foglalkozáson flakonbabákat, fiakonbábokat készíthetnek a gyerekek. HAJÓKIRÁNDULÁST szervez a Százszorszép Gyermekház július 22-én Csongrádra. Gyülekező háromnegyed 8 órakor a gyermekház előtt. Részvételi díj várhatóan 200 Ft/fó. Jelentkezni lehet a Kálvin tér 6-ban. KÖZÉLETI ESEMÉNYEK MA KATONA GYULA, a 13. sz. vk. képviselője 16-18 óráig fogadóórát tart a Vízművek és Fürdók Tisza Lajos krt. 88. szám alatti épületének I. emelet 16-os szobájában. GYIMESI KÁLMÁN, a 10. sz. vk. képviselője 17-18 óráig tart fogadóórát a városháza (Széchenyi tér) 113. számú szobájában. TÚHEGYI JÓZSEF alpolgármester fogadóórát tart 16-18 óráig a városháza 102-es termében. DR. T1CHY RÁCS CSABA, a 14. sz. vk. képviselője (Alsóváros) 17-18 óráig fogadóórát tart a Rákóczi u. 11. szám alatt. HOLNAP KIÁLLÍTÁS SZEGED ART GALÉRIA Arany J. u. 9. Telefon: 25-544. FESTMÉNYEK, GRAFIKÁK ADÁS-VÉTELE Aba Nóvák Vilmos, Ziffer Sándor, J. Miro, Tóth Menyhért, Tornyai János, Rudnay Gyula és más neves hazai és külföldi festők munkáinak bemutatásával állunk az érdeklődők rendelkezésére. Telepy Károly festményeket keresünk. KIRÁLY ZOLTÁN országgyűlési Képviselő és DR. TICHY-RÁCS CSABA önkormányzati képviselő meghívja Alsóváros lakóit 17.30 órakor, a Rákóczi utca II. szám alatt tartandó lakossági fórumra. Napirendek: I. Képviselői beszámoló (előadó Király Zoltán) 2. Tájékoztató a kábeltelevíziós hálózat szervezéséről. 3. Alsóvárosi Kábeltelevízió PJT. alakulása (előadó: Tichy-Rács Csaba). 4. Egyéb alsóvárosi problémák. INGYENES JOGI TANÁCSADÁST tart a Független Kisgazdapárt a Kereszttöltés utca 13. szám alatt délután fél 6-tól 7 óráig. A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat. Leadás legkésőbb a megjelenés előtti napon 12 óráig levélben, vagy hétköznap a 12-825-ös telefonon (Czakő Julianna). Engedményes termékvásár Tisztelt vásárlóink! Értesítjük Önöket, hogy a Csongrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat valamennyi általa gyártott tápból, a június 30-i árak figyelembevételével 150 Ft/100 kg engedményt ad. Ezen túlmenően a búzakorpát 600 FVIOO kg + zsák, a takarmánylisztet 650 Ft/100 kg + zsák áron értékesítjük. Szemes termékeink: takarmánybúza 560 Ft/lOO kg, takarmányárpa 560 FtlOO kg, takarmánykukorica 870 FtlOO kg, takarmány rozs 540 FtlOO kg áron vásárolhatók meg takarmányboltjainkban. Tájékoztatjuk Tisztelt Nagyfogyasztóinkat, hogy amennyiben készpénzzel fizetnek, a fenti kedvezményeket részükre is biztosítjuk. Engedményes termékvásár