Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-22 / 145. szám

12 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. JÚN. 22. A Polgármesteri Hivatal Szakszer­vezeti Bizottsága 1991. június 23-án (vasárnap) 10-12 óráig bérli a Vidám Parkot dolgozói gyermekei részére. (x) !ll§ $ iTfs^^^I'StIIII III ,|;%:.f*f áíi i I I í.":ill:! Elöljáróban néhány kerékpárlopás­ról: a Siha-közben és a Tábor utcá­ban is a közös tárolóból vittek el bicik­lit (Csepel Lady, értéke 11 ezer forint, •11- Csepel Pannónia, 12 ezer forint), míg az SZVSE-pályától egy 10 ezer forintos Marathon tűnt el. A Nagyáruháztól 40 ezer forintot érő Simsont „lovasítottak meg", míg a Hunyadi térről egy kb. 60 ezer forintra taksálható Lada 1200-ast. Utóbbinak a rendszámát is tudjuk: UC 71-60. A Dankó Pista utcában egy Mercedesról lopták le a dísztár­csákat, a tolvajok azonban nem érték be ezzel, s meg is rongálták az autót - az összkir 70 ezer forintra tehető. Hírt kell még adnunk egy víkendházfeltörés gyanúsítottjának előállításáról, illetve arról, hogy az Olajbányász téren a Volán taxisok segítségével füleltek le egy fiatalem­bert a rend őrei, amikor éppen egy Ladát próbált eltulajdonítani. Első ízben rendeznek Magyaror­szágon 6 osztályos gimnáziumokkal foglalkozó konferenciát hétfőn és kedden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a Deák Ferenc Gimná­zium szervezésében. A gimnázium­ban hétfőn 9 órától Szalay István a JGYTF főigazgatójának megnyitó beszédével indul a program. Kálmán Attila államtitkár a közoktatás­politika aktuális kérdéseiről, Honti Mária helyettes államtitkár a köz­oktatás előtt álló szerkezetvál­tozásról, Urbán János a NAT funkciója és sajátos kapcsolata a „6 plusz 6"-tal címen, Vidákovich Tibor A „mérés" várható szerepe és módja a jövő közoktatásában, különös tekintettel a „6 plusz 6"-ra címen tart előadást. Délután fél 3 órától ugyanitt Kaján László a közoktatás fejlesztési pályázatokról ad bírálatot. A továbbiakban Halász Tibor a „6 plusz 6" lehetséges értelmezéséről beszél,jtnajd néhány kísérleti iskola alapkoncepcióját ismertetik (bajai III. Béla Gimnázium, szegedi Deák Ferenc Gimnázium). Az érintettek előadások közben tehetik fel kérdéseiket. Délután fél 5 után 5 perccel kezdődik a tantárgyankénti szekcióülések, amelyek kedden reggel 8 órától folytatódnak a gimnáziumban: ekkor a közös vélemények véglegesítése várható. Az ezt követő plenáris ülésen a szekciók ismertetik véleményeiket, illetve a közös gondolatok kiala­kítására vállalkoznak. Főiskolai diplomaosztás iPOIOTIOIirOllOGIP'TOO^ HilT DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkornyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS mb. (kultúra), GYURKI ERNŐ (sport), "NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THF.ODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633'; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedv Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 185 Ft. ISSN 0133-025X 6 plusz 6" Bérlik a Vidám Parkot Személytaxi, tehertaxi, autómentés VOLÁN TAXI KFT, 13-333 13-008 Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, északon és keleten egy-két helyen még várhaló zápor, zivatar. Ma a gomolyfelhőképződés mellett többórás napsütésre számíthatunk, eső nem lesz, a néhol még élénk északnyugati szél mérséklődik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12-17, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26-31 fok között lesz. Lottónyerőszámok: 7,13,27,56,83 NAGY LÁSZLÓ FOTÓI Két szegedi főiskola összesen 878 végzős hallgatója veszi át ma délelőtt szakmai oklevelét. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola levelezői tagozatán végzett 369 fiatal tanár ünnepsége 10.30-kor, a 374 nappali tagozatosé pedig ezt követően, 12 órakor kezdődik. Mindkét esemény helyszíne a Belvárosi mozi nagyterme lesz. Az ünnepélyes oklevélátadási ceremóniát a Himnusz hangjai nyitják, és a Szózat eléneklése zárja majd, ünnepi beszédet dr. Szalav István főigazgató mond. A műsorban a Magyar Irodalmi Tanszék hallgatói Költők koszorúja címmel összeállítással ké­szültek Markó Béla marosvásárhelyi költő verseiből, a levelezósök ünnepségén Nagy Gabriela főiskolai hallgató Schumann 6 a legdicsőbb a Földön című dalművét adja elő. a nappali tagozatosok ünnepségén pedig Szabadi Józsefné, az Ének-zenei Tanszék adjunktusa Dvofak Cigánydalok ciklusából énekel. Zongorán kísér. Mészáros Emma főiskolai docens. A Szegedi Élelmiszeripari Főiskola diplomakiosztó ceremóniája 11 órakor kezdődik a Tisza Szálló koncerttermében. Dr. Dinva László főigazgató 103 nappali és 32 levelezői szakon végzett hallgatónak nyújtja majd át az üzemmérnöki oklevelet. Babaváróknak - később A Debreceni utcai Család- és Nővédelmi Tanácsadóba, hétfőn délután fél 6-ra meghirdetett szülésre felkészítő tanfolyam technikai okok miatt egy héttel később, július l-jén fél 6-kor indul. Jelentkezni továbbra is lehet a helyszínen (Debreceni utca 2.), vagy a 22-740-es telefonszámon Oláh Timea védőnőnél. Négyfülü kismacska Selymes a szőre, lágyan dorombol szokásosnál kettővel több füle nőtt. és négy füle van. Mi az? Egy kedves A kis kandúr portréja természetesen kölyökmacska, amely a napokban azonnal felkerült a helyi lap bukkant fel Vlagyimir Dvorcov címlapjára, a tudósokhoz intézett uljanovszki rakodómunkás házában, kérdéssel: tudatlanok voltunk A cirmost csak az különbözteti mindeddig, vagy a természet meg hízelgő társaitól, hogy a egyszeri tévedéséről van szó? (MTI) Megfejtések A június 15-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: AZ EMBERNEK AZ A DICSŐSÉGE, HOGY VAN BÁTORSÁGA MINDEN ESZMÉ­HEZ. Könyvutalványt nyertek (amit postán küldünk el): Szörényi Ferencné (Klauzál tér 3.). Karsay Árpádné (Budapesti krt. 28/B). Sarkadi Nagy Pálné (Sziliért sg't. 38/B. II. 19.), Gyórffy György (Rókusi krt. 9/A.), Huhn Lajosné (Bocskai u. 9.), Gitay Zoltánné (Selyem u. 2/A.) A megfejtéseket pqstai levelező­lapon kérjük beküldeni, a megjele­néstől számított hatodik napig. Cí­münk: Délmagyarország, 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. - nyertesek A családi összeállításunkban megjelent Észtorna legutóbbi gye­rmekrejtvényeinek helyes megfejtői és nyertesei: Ifj. Csillik László (Madách u. 2.), Huszti Ágnes (Sólyom u. I l/A.), Adamcsák Ildikó (Sziliért sgt. 19.), Poleskei Tamás és Csaba (Jósika u. 7.), Rigó Zsuzsa (Csorba u. 7/B.), Gárgyán E. (Tárogató u. 44.). Miklós Andor (Nagyrét u. 30.). Szabó Erika (Mórahalom, István király út 6.), Bürgés Éva (Sándor­falva, Petőfi u. 43.), Bánfi Csilla (Arany J. u. 11.), ifj. Csillik László (Madách u. 2.), Temesvári László (Domaszék, Ady E u. 13.), Lengyel István (Tigér utca 52.) A rendőrség kérése Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség. Még május 17-én, délután fél három és három óra között halá­los kimenetelű közúti baleset történt az 55-ös főúton, a 29-es kilométer­kőnél, az ásotthalmi Shell-kútnál. Egy Szeged felől Kelebia felé tartó, ismeretlen típusú és rendszámú kamion összeütközött egy Baja irányából Szeged felé haladó Wart­burggal. A kamion vezetője a baleset helyszínét megállás nélkül hagyta el. A baleset helyszínére az elsők között érkezett egy piros Dacia Baja felől, két hölggyel. Az ó jelentkezésükre számít a rendőrség - telefonon a 23-01 l-es számon a ll-14-es melléket kérjék, vagy személyesen jelentkezzenek a szegedi kapitányság közlekedési alosztályán, munkana­pokon reggel fél nyolc és délután négy óra között. Később szerelnek le a határőrök Augusztus 15-e helyett csak 23-án szerelnek le a sorállományú határő­rök a pápa magyarországi látogatásá­val kapcsolatban felmerülő határőrségi feladatok miatt. A BM Határőrség illetékese az MTI-nek elmondta, hogy a várhatóan jelentősen megnövekedő határforga­lom-ellenőrzési, valamint biztosítási feladatokat másként nem tudnák ellát­ni, így is 20 millió forinttal nö­vekszik a szervezet kiadása. A késlel­tetett leszerelés mintegy 4400 fiatalt érint. Keleti György honvédelmi szóvi­vő a távirati iroda kérdésére megerő­sítette, hogy a Magyar Honvédségnél rendes időben augusztus 15-én szerelnek le a fiatalok. (MTI) Telefon: 23-333 Toyota Carina ü. kitűnő állapotú, 6 éves, 600 000 Ft Lancia Y 10,1000 kem, 4,5 éves, 390 000 Ft Honda Civic, vagon, 6 fi éves, 250 000 Ft Saab Turbo. 10 év. 210 000 Ft Mazda 323, Kombi, 10 év, 230 000 Ft AlfaSud, 12 év, 169 000 Ft Alfa Romeo 30, extrákkal, 4,5 év, 545 000 Ft Konvoj Autókereskedés kínálata Szeged, Etelka sor 3. Telefon: 13-270,22-781. Egyes nyugati és keleti gépkocsikra 5 százalék kedvezményt adunk! Ford Scorpio, 1987, full extra, 1 030 000 Ft Ford Scorpio, 1988, 990 000 Ft Ford Escort XR3,1984. 410 000 Ft Ford Sierca 2 L, 1983, 490 000 Ft Honda CRX 16V lói, 1988, 895 000 Ft Fiat Regata 1,7 dízel, 1987, 590 00 Ft Fiat Regata 100S, 1986, 470 000 Ft FiatUnoDS, 1,3 dizel, 1986, 490 000 Ft Fiat Ritmo. 1,7 dizel, 1985, 365 000 Ft VW Jetta, 1986, 670 000 Ft VW Passat Kombi. 1984, 340 000 Ft Citroen BX, dizel, 1987, 630 000 Ft Alfa 33, 1984, 450 000 Ft BMV 318,1978, 240 000 Ft Polski Fiat 1500,1990, 200 000 Ft A Konvoj Autóscentrum új szolgáltatása: nyugati gépkocsikhoz autóalkatrészek, karosszériaelemek beszerzése, értékesítése megrendelés alapján, kiskereskedők részére is. KFT AUTÓKERESKEDÉS Szeged, Etelka sor H-6723 T: 6225-944. Figyelem! Svájci importból származó, kiváló minőségű gépkocsik alkalmi áron kaphatók. Ford Tranzit D 2fi éves 1 600 000 Ft Honda Preludc 2 i, 16 V, USA. 2,5 éves, 1 150 000 Ft Mercedes 200 extrákkal. jó állapon! 10 éves, 410 000 Ft Mercedes 240 D, 13 év, 365 000 Ft Mercedes 300 D, extrákkal, 10 éves, 650 000 Ft Suzuki Swift GTI, 4 éves. 570 000 Ft VW Golf GTI, 11 éves, 225 000 Ft ' VW Golf 1,1 80 ezer km, 10 év, 240 000 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom