Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-09 / 107. szám

2 Hirdetés 1991. május 9., csütörtök Hosszabbított letartóztatás Törvénytervezet a felsőoktatásról Döntsön a bíróság... A felsőoktatási törvénytervezet koncepciójának két központi célkitűzése van: egyrészt a hall­gatói létszám növelése a jövőben, hogy az Magyarországon is érje el a nyugat- és az észak-európai arányokat. A törvénytervezet másik fő célja a felsőoktatás színvonalának emelése, valamint megteremteni annak lehetőségét, hogy a magyar felsőoktatás alkalmassá váljon a magyar diplomák európai elismertetésére. Ezt a tényt ismertette szerdán a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztériumban Király Tibor akadémikus, egyetemi tanár, a Felsőoktatási Törvényelőkészítő Bizottság elnöke. Az értekezleten - amelynek célja a „Koncepció a felsőoktatás törvényi szabályozásához" című tervezet bemutatása volt - a sajtó képviselőin kívül részt vettek a felsőoktatási intézmények vezetői, a diákszervezetek és a különböző érdekképviseleti szervek képvi­A gimnáziumok és a szak­középiskolák nappali tagozatán idén 56 ezer 900 tanuló tesz érettségi, illetve érettségi képesítő vizsgát - tudta meg az MTI munkatársa a Művelődési Minisz­tériumban. Hercegi Károly mi­nisztériumi tanácsostól. Az érettségik a nappali tago­zaton május 13-án. hétfőn kezdőd­nek. Ekkor magyar nyelvből és irodalomból tesznek írásbeli vizsgál a diákok. Másnap mate­matikából és fizikából készítik el dolgozataikat, míg május 15-én a gimnazisták idegen nyelvekkel folytatják az érettségit. Ugyan­ezen a napon a szakközépisko­lások szakmai elméleti tárgyakkal, a műszaki szakközépiskolások pedig fizikával folytatják a vizsgát. A közös érettségi-felvételi vizsgákat május 20-án és 21-én „Kissé túlzó, hogy az MSZP a szociáldemokrata, a liberális, a keresztény gondolatkör megje­lenítésére egyaránt alkalmas párt, kétségünk van azzal kapcsolatban is, hogy a pártállam ateizmusából kiindulva ószintén lehetne keresz­tény értékekeket képviselni. Azt a véleményt pedig, amely szerint a keresztény gondolatkör térnyeré­sét és megvalósulását az emberek többsége baloldali módon képzeli el. egyenesen politikai analfa­bétizmusnak. teljes politikai gátlástalanságnak tekintjük. Egyébként meg látható: a nyu­gat-európai kereszténydemokrata és keresztényszocialista pártok között nem oly nagy a különbség, mindkettő jobbközép párt. Talán a , kersztényszocialista pártok jobban kapcsolódnak a munkássághoz cs a keresztény szakszervezetekhez, erőteljesebben szorgalmazzák a szociális háló kiépítését. A KDNP belső strukturálódása is igazolja: a keresztényszocializmus értékeit felvállaljuk. A szegedi szervezet­ben például létrehoztuk a munkás selői- is. Király Tibor hang­súlyozta: Magyarországon most először kerülhet sor az egész felsőoktatás külön törvényben történő szabályozására. A koncepció szerint a törvény garantálni kívánja például a tanítási és a tanszabadságot, továbbá a felsőoktatási intézetek­ben folyó tudományos kutatás és művészi alkotó tevékenység sza­badságát. Leszögezi, hogy „kívá­natos az oktatáshoz való jog érvényesítése valamennyi arra jogosított megfelelő képzettséggel rendelkező szakember számára". A hallgatók felvételére vonat­kozóan a koncepció csak közép­iskolai érettségit, illetve poszt­graduális szint esetében az adott egyetem által előírt felsőfokú végzettséget szabja feltételül. A felvételre kerülő hallgatók számát, a koncepció szerint, a felső­oktatási intézmények joga megszabni. tartjók matematikából, fizikából, kémiából és biológiából. Ezzel a lehetőséggel 37 ezer 438 fiatal él. A nappali tagozaton június 3-ától 21-éig tartják a szóbeli érettségikel. A vizsgák tartalmá­ban és rendjében a korábbi évek­hez képest nincs alapvető változás -jelentette ki a minisztériumi tanácsos. A szaktanárok az egyes tantárgyakra érvényes központi témakörök alapján állították össze a szóbeli tételeket. A történelem­mel kapcsolatban kiemelte, hogy e tantárgyból, a kiadott témakö­rökben nem szerepel az 1945 utáni korszak, mert még nem készültek el hozzá a megfelelő tankönyvek. Esti és levelező tagozaton összesen 17 ezer 300 gimnazista és szakközépiskolás készül az érettségire. Számukra május 27-én veszi kezdetét az érettségi. és érdekvédelmi-, illetve a szo­ciális szakbizottságot. Ennek oka, az a tapasztalat, hogy a munkásság - mely megszenvedte a multat és megszenvedi a jelent, a jövőt - képviseletét valójában egyetlen párt sem vállalta föl. Mi megpróbáljuk bevonni ezt a réteget, illetve támogatjuk új szervezeteik - például szak­szervezetek - létrehozásában. A felülről erőltetett szerveződés biztosan nem megy, az alulról induló mozgolódás támogatására van szükség. Tehát a szociális érzékenység a KDNP sajátja, míg az MSZP-nek nincs erkölcsi alapja a keresztény eszme fölvdllalásához. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt munkás és érdckvédclclmi szak­bizottsága várja a bérből és fizetésből élőket, hogy gondjaikat megismerve még hitelesebben érvelhessen például az érdemleges szociális háló létrehozásáért" tújszászfl A Budapesti Katonai Bíróság szerdán meghosszabbította két hónappal (július 9-éig) 19 török­bálinti honvédnek a zendülés bűncselekmény miatt április 9-én elrendelt előzetes letartóztatását ­közölte az MTI munkatársának érdeklődésére dr. Hildenbrand Róbert hadbíró ezredes, a bíróság elnöke. A hadbíró elmondta: a katonai bíróság a bűnügyben nyomozást folytató Budapesti Katonai Ügyészség indítványa alapján döntött. Mint ismeretes, korábban 20 honvédet helyeztek letartóz­tatásba. most azonban csak 19 gyanúsítottról döntött a bíróság. Hogyan lehetne csökkenteni Szegeden a jelenleg csatorná­zatlan utcákban lévő ingatlanok, lakások számát? (Ez idő szerint a lakásoknak csupán 60 százalé­kában megoldott a szennyvíz elvezetése.) Méltányolhatók-e azok a kérelmek, melyek a köz­terület-használati díjak mérséklé­sére, vagy a város forgalmas terein lakókocsis szolgáltatások engedélyezésére futottak be a szegedi önkormányzathoz? (Sza­bad-e például - bármily elegáns ­valutaárusítót telepíteni a Klauzál térre?) Legyen-e az idén is a könyvtár Somogyi utcai parkoló­jában, a Roosevelt téren a híd alatt szeptember 30-áig, a Rerrich Béla téren és a Dóm téren pedi£ a szabadtéri idején „kitelepülos" vendéglátás? (A jövőben pedig nem kellene-e hamarább - már januárban - pályázatot kiírni? Az érdeklődők közül a legkedvezőbb ajánlatot tevő kiválasztása után ugyanis meg is kéne tán valósítani az elképzelést, azaz ennek minden gyártási, beruházási, kockázati tényezője a pályázat előre­hozatalával méltánylandó.) Mi legyen az Oskola-So­A POLGÁRHÁBORÚ Miközben jegyzeteimet ren­dezgetem, s szeretnék minden apró részletre visszaemlékezni, a rádió hírei óránként ontják a valós és valótlan híreket. Splitben, ahol napokkal azelőtt gondtalannak tűnő fiatalok százai gyülekeztek szokásuk szerint estefelé a tengerparti sétányon, most tankok dübörögnek. A horvát rendőrök pedig tétlenül nézik, amint a félelmetes tűzerejű vasszőmyekre felkapaszkodik a tömeg. Nézem az újvidéki televízió szerb nyelvű műsorát és nem hiszek a szememnek: a harc­kocsikra jutott, horvát nemzeti zászlókat lobogtató fiatalok a toronyban ülő sisakos katonát rugdossák, fojtogatják, azután leszerelik a löveg feletti gép­puskát. Vágás. Az iménti tömeg fedezékben. A tengerparti szél lágyan lengeti a piros-fehér sakktábla-címert zászlaikon. Nyilván a tömeg fölé lőttek. (Később tudom meg, hogy a katonákra lőttek, egyikük meg­halt. másik megsebesült; nem­zetiségük macedón.) Duna-parti képsorok követ­keznek, a Szlavóniából menekül­tekről. Néhány üres csónakot látni. Állítólag a menekülők kérték az operatőrt, ne kapja lencsevégre őket, mert otthon maradt szeretteik biztonságát féltik. Elhiggyem a több száz menekültről szóló tudósítást? Lehet, hogy csupán a szerb központi tömegtájékoztatás indulatkorbácsoló kitalációjáról van szó? Miért lettem hirtelen ennyire bizalmatlan? Magyarázat­tal tartozom: Jugoszláviában a központi sajtó az egyes köz­társaságok kormányainak szigorú felügyelete alatt áll. S bár létezik néhány független napilap és hetilap, sőt rádió- és tévéállomás is, tárgyilagosságuk többnyire kérdéses. A már korábban fokoza­tosan és tudatosan felzaklatott ke­Ennek az az oka, hogy időközben a katonai ügyészség saját hatáskörében szabadlábra helyezte K. G. honvédet. Róla orvosszak­értő állapította meg, hogy katonai szolgálatra alkalmatlan, s ez alapján intézkedtek leszereléséről. A Budapesti Katonai Bíróság megállapítása szerint a 19 honvéd esetében továbbra is fennállnak az előzetes letartóztatás törvényben meghatározott feltételei, ezért fogvalartásuk idejének meg­hosszabbítása törvényes, és a nyomozás érdekében indokolt. A nyomozás közbeni bírói döntéssel szemben a letartóztatottak több mint fele fellebbezett. mogyi-Kelemen-Bajza utca által határolt tömb ügyében kialakult tervezői és zsűri plusz főépítészi nézetkülönbséggel? Hogyan hangolható össze a pavilontelcpí­tési szándékokkal az a közgyűlési elhatározás, hogy csakis szakmai­lag megalapozott hasznosítási terv alapján engedélyezhető Szeged hangsúlyos terein - így a Dugo­nics és az Árpád téren is - a pa­vilonos árusítás? Miként tehető rendezettebbé az újszegedi Hargita ABC környéke? A Marx tér zsúfoltságának csökken­tésére megoldás volna-e - s vajon milyen feltételekkel -, ha a nagy­bani zöldség-gyümölcspiac kiköl­tözne a Cserepes sorra? Az ott lakók nyugalmát miként lehetne védelmezni? Vázlatos felsorolásban ezekről a kérdésekről cseréltek véleményt - s részben határoztak is - tegnap a városrendezési, -fejlesztési és -üzemeltetési bizottság tagjai. Bizonyára olvasóink is úgy vélik, érdekesek ezek az ügyek, ezért hát a részletekbe menő vitasorozat közérdekűbh témáit lapunkban egyenként ismertetjük majd. P.K. ELŐÉRZETE délyeket (a lehetséges előfize­tőket) nehéz józan gondolkodásra bírni. Azok. akik mégis megbíz­hatónak tűnő hírekre vágynak, kénytelenek egyidejűleg figye­lembe venni a horvát, a szerb és a szlovén sajtó állításait. Nem csoda hát, hogy most Horvátor­szágban a szerbek a Vjesnik, a horvátok pedig a Borba újságos standjait gyújtogatják. A poli­tikusok a háttérben mindent megtesznek az egyoldalú tájékoz­tatás teljes körű elbuijánzásáért. A gyakran homlokegyenest ellen­kező hírek egyébként valóban zavarba ejtőek. Nem is csodálkoz­hattam tehát, hogy az emberek utálják az újságírót, a külföldit éppúgy, mint a bel­földit. A Knin felé vezető úton a várostól 35-40 kilométernyire, a Horvátországban magát szerb autonóm területnek kikiáltott K raj ina rendőreitől kérek útba­igazítást. Alig-alig vergődtünk el idáig a Plitvice közelében lévő Drezsnik­Grádból. ahol az éjszakát töltöt­tük, kénytelenül. Az áprilisi hóesésben az utak szinte jár­hatatlanná váltak. Zadar felé hosszú kamionsor várakozik a fél­méteres eltakarítatlan hóban. A sapkáján vörös csillagot viselő, kék egyenruhás rendőr - talán mert szerbül kérdezem - előbb végigmér, majd int: mehetünk, Klin felé tiszta az út. Visszatérek a néhány méterre várakozó Attilához, beszállok a kocsiba. Nem értjük: ha arra szabad az út. miért nem indul el arra senki? Rövidesen megta­pasztaljuk A rendőr észrevette Sokáig halogatta Forráskút jegyzője, dr. Mezey Róbert a biriokháborítási perek napirendre tűzését. Az elmúlt év decembere óta ugyan egyre csak szaporodtak a beadványok, mind több, háztájit művelő gazdát ért sérelem, de a jegyző nem akart kapkodni. Bízott a békés megegyezésben, ám a Haladás Tsz közgyűlési határoza­tát megismerve - mely szerint a visszaigényelt földeket a szövet­kezet által kijelölt táblákban sorsolással adják ki és nem az eredeti helyen - nyilvánvalóvá vált, nem odázhatja el tovább, hogy e kínos kötelességének eleget tegyen. Jóllehet tudván tudta, a hajdani jussukat visszavenni akaró birtokháborítók és a sértett háztájisok készek lettek volna a megegyezésre, de hol van már ez a hajlandóság?! Immáron a közgyűlés határozatával elvesz­tette érvényességét: a háztáji tulajdon védelmet kapott. Nem A nemzetiségek helyzete minden országban a demokrácia fokmérője lehet. A Magyaror­szágon élő nemzetiségek gyorsan és hasonlóképpen reagáltak a rendszerváltásra. A szlovének, a szerbek és a horvátok kijelentet­ték: nem kívánnak továbbra is kétszeres kisebbségben maradni. Először mint a magyarországi délszlávok, és csak másodsorban mint horvát, szerb és szlovén nemzetiségek. E törekvésükkel egyidőben Jugoszláviában is megkezdődött az anyaország nemzetiségeinek önállósodási folyamata. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövet­magyar rendszámtáblánkat. Ketten, kezükben Kalasnyiko­vokkal megállítják piros Ladán­kat. Előkészítjük útleveleinkel. A forgalmi engedélyt kérik, majd átkutatják gépkocsinkat. Még a szennyesünkre is kíván­csiak. Attilán eluralkodik a kül­földi állampolgár tehetetlen dühe. Mit akarnak ezek? Miért csinálják ezt velünk? Végül, hogy végképp ne értsük „mit szórakoznak itt", meg akarnak büntetni, mert gép­kocsinkon nincs felségjelzés, hiányolják a H-betüt. Mutatom nekik az újságíró igazolványt, elmondom, hogy miért épp Knin teljesülhet a birtokháborítóknak az a követelése, hogy az eredeti tulajdonukat visszakapják, azaz jogszerűen visszavehetik. Ezzel összefüggésben természetesen az a felajánlásuk sem „él" többé, hogy az okozott kárt megtérítik. Konszenzus nem jött létre, a perekel tehát le kellett folytatni. Igazságügyi szakértőt hívott a jegyző, és helyszíni szemlét rendelt el a károkozás mértékének megállapítására. E szakvélemény után sorban hozta meg határoza­tait, amely a hatályos törvények szerint nem is lehet más: birtok­védelmet kaptak a sértett háztá­jisok. A birtokháborítók kötelesek az eredeti birtokállapotot vissza­állítani, és az okozott kárt meg­téríteni. A jegyző az államigaz­gatásnak ezen a szintjén lezárta ezt a „témát". O igen, de a birtokháborítók korántsem. Máris sokan bejelentették, bíróság elé viszik az ügyet... G. E. sége 1990-ben szétvált, és tagjai külön szövetségeket alkottak. Ez a magyar állam számára új támogatási rendszer kidolgozását tette szükségessé. Alkotmányhoz híven, ettől kezdve négy helyett hét nemzetiségi anyanyelvi lapot kellett támogatnia. A kormány nehézkesen és lassan reagált e változásokra, így a magyarországi szerbek új hetilapja, a tervekkel ellentétben ­majd félév késésseí - csak most, május 2-ával jelenhetett meg. A Srpske Narodne Novine bemutat­kozó száma tetszetős kivitelben. 8 oldalon ajánlkozik leendő előfizetői figyelmébe. (varga) felé vettük utunkat, hátha meg­enyhülnek. Hivatkozom az akk­reditációra is, de nem, hiába, hajthatatlanok. Elveszik útleve­leinket és 150 dinárt követelnek. Attilával majdnem összeve­szünk, mivel nála van a ben­zinpénz, de sikerül meggyőznöm: nem ez az a hely, és nem ez az az alkalom, ahol felesleges kelle­metlenségeket kell keresnünk. Fizetünk, majd visszakapjuk útleveleinket. Később nevetünk a történteken, hiszen akár vissza is fordíthattak volna, ha másért nem, a hóláncok hiánya miatt. Klin közelében kisüt a nap, olvad a hó és zuhog az eső. A mély szurdokvölgyek szikláin esemyős, puskás alakok vigyáz­zák az utat. A Pakrac környéki horvátok óva intettek, ne indul­junk erre a vidékre, mert az úton mindenkire lőnek Fényképezni ezért nem merünk; félreérthetik a mozdulatot. (Folytatjuk) Varga Iván * A jugoszláv belpolitikai helyzet kedd óta gyakorlatilag változatlan. A valószínűleg Bosznia-Hercegovinából Horvátországba vezényelt katopai alakulatok tegnap óta néznek farkasszemet a Mosztamál és a Listicénél dijukat álló. barikádokat emelt tüntetőkkel. Az esetleges incidenseket a köztársaság belügyi erői igyekeznek megakadályozni. A szlovén külügyminiszter szerint a Jugoszláv Néphadsereg úgy határozott, hogy a jövőben már nem veszi komolyan a politikusokat. A jugoszláv védelmi miniszter helyettese szerdán gyorsabb döntést sürgetett a polgári hatalomtól a hadsereg bevetése ügyében. A szerb kormányfő a rendkívüli állapot bevezetését indítványozta Horvátországban, míg a horvát államfő szóvivője kijelentette: a rendkívüli állapot kihirdetését Horvátország megszállásának, az ellene indított háborúnak tekintené. Tegnap délben a független horvát szakszervezet egyórás sztrájkot hirdetett a válság békés megoldása mellett. A jugoszláv államelnökség ülésén, jól érte­sült források szerint Bosznia-Hercegovina és Macedónia képviselője is hajlandóságot mutatott a Szerbia és a Crna Gora állal szorgalmazott katonai lépések megkezdésének engedélyezésére. Minden jel arra utal. hogy a hadsereg alakulatai Horvátországban rövidesen változtatni fognak eddigi passzív magatartásukon. Horvátország szerbek lakta területein továbbra is feszült a helyzet. Vukovár környékén a hadsereg megjelenésével elbontották a barikádokat, s tegnap már csak két család menekült a Dunán át a Vajdaságba. A tengerparton több magas fe­szültségű távvezetéket felrobbantottak Más terrorcselekményről nem kaptunk híreket Közelegnek az érettségi vizsgák AHOGY A KDNP LÁTJA Keresztény ­szocialista házasság? A keresztényszocialista értékekek képviseletét vállalja föl az MSZP azzal, hogy Szegeden is létrehozza a párt keresztény tagozatát - adtuk hfrül hétfői számunkban. A Kersztény­demokrata Néppárt szegedi szervezete azonnal reagált: volt alapító tagjuk „átpártolását" hátba támadásnak értékelik, egyébként pedig állítják, pártjuk Is felvállalja a kersztény­szocialista értékeket. A KDNP szegedi szervezetének társelnöke, dr. Kovács Kálmán és a munkás és érdekvédelmi szakbizottság vezetője. Nimcsovics Sándor fejtette ki részletesebben a kersztény demokraták álláspontját. Mi legyen a tereken ­és alattuk... A sajtó és az ellenőrzés Hetilap a szerbeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom