Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-07 / 105. szám

12 Röviden 1991. május 7., kedd MÁJUS 8.: VÖRÖSKERESZT VILÁGNAP Szociális akciókkal ünnepelnek Hol vannak azok a régi szép világnapi ünnepségek, amikor csak szívhez szóló beszédekkel, a jó munkát végzők kitüntetésével, ajándékok átadásával emlékez­tünk meg Henry Dunámról, a háborús sérültek megmentésére szervezett Vöröskereszt megalapí­tójáról. Az idén sem marad el termé­szetesen az alkalomhoz illő, emel­kedett hangulatú ünnepség, amely 9-én, délután 3-kor lesz a Forrás Szállóban. „Gyújts fényt a sötét­ségben " címmel a diákok gyertyát gyújtanak a hősi emlékműveknél. Május 11-én - az egészséges élet­mód jegyében - sportversenyt szervez a Vöröskereszt a Kissta­dionban a Sportcsarnokkal közö­sen a községek általános iskolái­nak. A hangsúly azonban mégis a szociális célú akciókon lesz az idei ünnepen. A Füszért Vállalat, a Gabo­naforgalmi és Malomipari Vál­lalat, az ISV-Rt. és a Hústermelést Szervező Rt. támogatásával 700, a Vöröskereszt által vásárolt élel­miszerekből összeállított csoma­got kapnak a rászoruló, idős emberek. A Füszért, a Fonalfeldolgozó, a Topán Kereskedelmi Vállalat-rak­tár ma, kedden és szerdán mintegy 500 ezer forint értékű áruból ­szociális célú vásárt rendez, s mintegy 4 tonna zsírt kínálnak féláron az üzemek dolgozóinak. A Dcltex 200 ezer forint értékű felsőruházati cikket ajánlott föl. Fölújítja a Vöröskereszt az úgyne­vezett 2 Ft-os akcióját is, hogy a kispénzűek is jelét adhassák az elesettek iránti szolidaritásuknak. Ma 9-tól este 6-ig és holnap, szerdán délután 5-ig szociális célú vásárt rendez a városi Vörös­kereszt Újszegeden a Székely sor 21. szám alatt. Nyári szandálokat, ballagási szoknyákat, kamasz fiúnadrágokat, gyermek- és bébi­holmikat, fehérneműket, konzer­veket lehet itt venni, jutányos áron. Ch. Á. A lassú élet titka A Művészeti Alap Irodalmi Szakosztálya minden évben kioszt műfaji díjakat, melyeknek ezúttal több szegedi vonatkozása van. Iro­dalomkritikai műfajban idén Grezsa Ferenc, a JATE kettes irodalom­történeti tanszékének vezetője kapott elismerést, melyet az írószö­vetségben Bertha Bulcsú adott át. Ilyenkor szokás az esztendő leg­jobb első könyveit is elismerésben részesíteni. Az év legjobb első verseskötete Szíjj Ferenc könyve lett, melynek címe: A lassú élet titka. Szíjj Ferenc néhány éve a szegedi egyetem bölcsészkarán végzett, s újabban nemcsak költő, de szerkesztő is, a Pesten megjelenő Nappali Ház nevű folyóirat egyik munkatársa. Az elismerésekhez gratulálunk. UFO-TÁMADÁS? Azonosítatlan repülő tárgy „támadta meg" az angliai Kent fölött az Alitalia olasz légitársaság 57 utast szállító gépét - jobb híján ezzel az ideiglenes magyarázattal álltak elő a brit hatóságok hétfőn, egyelőre lezárván az április 21-én történt eset vizsgálatát. Brit lapok beszámolói szerint a mintegy 7000 méteres magasságban hala­dó repülőgép éppen a brit hadse­reg lyddi lőtere fölött szállt el, amikor a pilóta háromméteres, világosbarna, rakétaszerű tárgyra lett figyelmes. TEJIPARI SZIMPOZION A Csongrád Megyei Tejipari Vállalat telephelyén (Szeged, Budapesti út 6.) május 8-án délelőtt 10-től délután 2 óráig szimpoziont rendeznek. Az eseményen - amit tejipari gépbe­mutatóval kötnek egybe - Cseh­szlovákiából a Chirana nevű cég vesz részt, míg hazánkat a szolno­ki és a szegedi tejipari vállalat képviseli. A Nílus partján Két cigány kempingezik a Nílus partján. Éjszaka bekap­ja az egyiket a krokodil, a másik meg csak csodálkozik: - Te, Gazsi, hát nem is mondtad, hogy neked Lacoste hálózsákod van! (manczy) Filmjeim születése 4. Még egy ember Ezt a témát Tóth Béla író barátom adta ne­kem. Egyik beszélgetésünk során eltűnődött: - Tudod, asztalosinas koromban, mivel a falumban koporsókat is csináltunk, a mester mindig rám bízta a gyerekkoporsók készí­tését. Azt mondta, Béla, szépen rakjátok bele a halottat, egyenesen feküdjön, a kezét imára kulcsolva. Azóta nem szeretem az Istent, a papokat, és ne haragudj, az orvosokat sem. - Az orvosok nem csodatévők, arról nem beszélve, hogy olyanok vagyunk, mint a mesteremberek. Olyan cipész is van. aki a lábbelit szinte ráönti a lábra, de olyan is akad, akinek a cipője mindenütt tör. - Sokat beszéltél a szakmádról, igaz, hogy csak akkor, ha kíváncsiskodtam. Szeretnék egyszer belenézni ebbe a világba, csak vért ne lássak. - Erről gondoskodom. Pénteken ügyeletes vagyok, gyere be hozzám a klinikára, úgy estefele, elbeszélgetünk és mutatok neked egy-két érdekes dolgot. - Minden érdekel, de leginkább az emberek. * Pénteken este hatkor ott volt a klinikán. Beszélgettünk, teát szürcsölgettünk, elme­séltem neki, hogy egy csomó csoda korszerű gépet szerzett be a főnökünk. - Jó, jó. azokat is megnézem. De az embe­rek kicsodák, micsodák? - Olyanok, mint a többiek, így-úgy végzik a munkájukat, ki jól, ki kevésbé jól. A fizetés nem olyan lelkesítő. Megcsörrent a telefon. - Koma, a szemészetről telefonáltak, a tü­netek alapján vakbélgyulladása van egy betegüknek - mondtam, miután letettem a telefont. Az volt. A barátom nem tágított, beöltözött műtő „slafrokba", szabály szerint, és végignézte a műtétet. Amikor az osztályra lekísértük a beteget, meglepetéssel láttam, hogy az osztályvezető nővér még mindig dolgozik. - Hogy-hogy még itt van, Ilonka? Régen lejárt a munkaideje! - Tudom, de otthon úgysem vár senki, itt meg még el kell igazítanom a beteg sorsát. - Te, koma - súgta oda a barátom -, ez az ember érdekel engem! - Jó, majd bemutatlak neki. A barátom kivárta, míg Ilona befejezte a munkát. - Elkísérhetem? Úgyis olyan sötét van. A fónővér mosolyogva bólintott. * Pár nap múlva Béla barátom beállított hozzám a klinikára. Éppen ebédeltem. - Koma - kezdte szerényen -, egyél nyu­godtan, majd visszajövök később, nem akar­lak ebéd közben zavarni. Sikerült megnyugtatnom, hogy ó sohasem zavar. A hóna alatt aktatáskát szorongatott. - Koma, tudod milyen ember a főnóvéred? Bólintottam. - Hogyne. Nagyszerű, a szakmáját értő és szerető munkatárs, teljesen megbízható. Miért kérdezed? - Emlékszel, hogy pár nappal ezelőtt felkínálkoztam neki kísérőnek? - Igen. - Éjfélig beszélgettünk a lakásán. Tudod, hogy hol lakik? - Nem. -És azt sem tudod, hogy milyen körül­mények között? - Honnan tudnám? Béla belenyúlt a táskájába és egy írást vett ki belőle. - Megírtam, amit hallottam tőle, és amit gondoltam. Olvasd el. - Jobban szeretném, ha elmesélnéd. - Jó, akkor elmesélem. Tudod, hol lakik? A Tisza-parti szalámigyár mellett, egy kis ház konyhájában. Az összkomfort egy víz­csap, és az udvaron „pütyöre". Titokban a klinikán szokott zuhanyozni. - Ezt nem tudtam. - Elmesélte, hogy szereti a munkahelyét, de van valami, amit nagyon nehezen tud el­viselni. A gyógyíthatatlan betegek utolsó óráit a nővérnek tehetetlenül végig kell néz­ni, az orvost csak akkor hívhatja, ha beállt a halál. - Hm... Erre nem is gondoltam, pedig így van. - És mi a vigasza? Egy reménytelen szerelem. Mert akihez tartozna, az családos ember. így Ilona, aki pedig egyáltalán nem csúnya, inkább a magányt választja. „Még egy ember", ez az írásom címe. Olvasd el. - Elolvasom. Köszönöm szépen.. Németh András NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM A RADNÓTIBAN A következő tanévben is indul a Radnóti Gimnáziumban a nyolc­osztályos gimnázium. Azoknak a jelenleg 4. osztályos szegedi tanulóknak a jelentkezését várják, akik eddig tanulmányaik során az átlagosnál jobban szerepeltek. Telefonon (13-714) vagy sze­mélyesen lehet jelentkezni mun­kanapokon 8-16 óra között május 15-ig a gimnázium igazgatóságán. A felvételi tudnivalókról a jelent­kező tanulókat írásban értesítik. Paraszti önéletíró pályázat A pályázaton - melyet a Lakiteleki Alapítvány írt ki - részt vehet minden, határainkon innen és túl élő, hatvan éven felüli parasztpolgár. Pályázni lehet teljes önéletírással, vagy életünk egy-egy sorsfordító, megrázó, az utókor számára különösen tanulságos szakaszának részletes bemutatásával, az emberi élet természetes fordulói (gyermekkor, házasság, sikeres vagy balsikerű vállalkozások), továbbá a pályázó életét befolyásoló történelmi események (háborúk, hadifogság, beszolgáltatás, kuláküldözés, deportálás, forradalom stb.) emlékeivel foglalkozó önéletírásokkal. A pályázatok elbírálásakor előnyben részesítjük azokat, amelyek a saját élettörténetek leírásán túl tágabb társadalmi környezetük ­falujuk, városuk - bemutatására is vállalkoznak. A legjobb alkotásokból a Lakitelek Alapítvány könyvalakban gyűjteményt ad ki, a pályamunkák közérdeklődésre számottartó részletei pedig megjelennek a Honismeret, a Kis Újság, illetve a Magyar Fórum című lapokban, amelyekért a pályázók tiszteletdíjban részesülnek. A pályázatra beküldött önéletírások terjedelmének alsó határa húsz gépelt oldal, vagy negyven kézírásos oldal. Első díj: " 40 000 forint Második díj: 20 000 forint Harmadik díj: 10 000 forint A pályázaton kérjük, tüntesse fel a pályázó nevét és pontos lakcímét. A pályaművek beküldési határideje: 1991. augusztus 20. Az eredményhirdetés napja: 1991. október 23. A pályaműveket a következő címre kell küldeni: Lakitelek Alapítvány, Budapest 1399. Pf. 701-380. Felhős ég alatt Ma, kedden többnyire erősen felhős lesz az ég és sokfelé várható eső, záporeső, néhol zivatar. A változó irányú szél időnként megélénkül, zivatar környezetében megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 12 és 17 fok között alakul. Alsághírek Hazánk és Paraguay között semmiféle nemzetiségi konf­liktus nem áll fönn, és területi vitáink sincsenek - jelentette ki Jeszenszky Géza a dél­amerikai országhói visszatérve. * A kormány azt tervezi, hogy kormánypárti ellenzéki napilapot is indít. * Kiderült, hogy annak idején Pálfy Józsefet jogellenesen nyugdíjazták, ezért immár három főszerkesztő áll a Magyarország című hetilap élén. Az esetet bejegyezték a Guinesi Bookba. * A jövő héttől a Magyar Nemzeti Bank nem jegyzi az utolsó volt szocialista valutát, a forintot sem. • A csalások elkerülése érdekében az idei írásbeli érettségi tételeket egyáltalán nem hozzák nyilvánosságra. * Néhány szegedi bankfiók a Nagyáruház térségéből szerződ­tetett emberekkel kívánja meg­oldani aggasztó szakembergondjaiL (marta) Természetvédelmi napok Újszegeden Újszeged. Egy tenyérnyi termé­szet, összefüggő zöld folt a Tisza bal partján. Ilyenkor tavasszal csupa virág, csupa illat minden utca, gycrekzsivallyal telik meg a töltés és babákat sétáltatnak a kismamák, meg a nagymamák a Liget platánjai alatt. Valahogy a munka is jobban esik, ha a kertben végzi az ember. A természet az, ami megmaradt még nekünk végső mentsvárként, amikor napi mérgeinktől, stressz­től, bűzös kipufogó gázoktól, zaj­tól fáradt szervezetünk megújulni vágyik. S ami érték a város min­den lakójának, különösen szív­ügye az az ott élő embereknek. Környezet- és természetvédelmi napokat szervezett a Bálint Sán­dor Művelődési Ház ebben a hó­napban, számítva mindenki érdek­lődésére, aki szereti a természetet. A Madártani és Természet­védelmi Egyesület és a szegedi Környezetvédelmi Kerekasztal Szövetség rendezésében a megye védett természeti értékeit bemu­tató kiállítás nyílt, amely 13-ig tekinthető meg. Szívesen látják a művelődési házban a diákcso­portokat, s kívánságra bemutatják nekik a National Geographic videofilmjcit. Ma este 6 órakor Környezet­védelmi körkép - Szeged, 1991. címmel fórumot tartanak az Alsó-Tisza Vidéki Környezet­védelmi Felügyelőség osztályve­zetőinek és az önkormányzat környezetvédelmi bizottsága elnökének részvételével. Szerdán este 6-kor a tervezett Szeged környéki autópályákról lesz szó. Az est vendége: Káinoki Kis Sándor államtitkár. Szombaton, 11-én délelőtt rendezik meg a Madarak és fák napját a Ligetben, ahol madár­gyűrűzési bemutatót, odúk kihe­lyezését tervezik a madarászok. Vasárnapra kellemesnek ígér­kező kirándulást tervezhetnek a természet szerelmesei. A vetye­házi gyalogtúra résztvevői reggel 8-kor gyülekeznek a tápai komp Szeged felőli állomásánál. (chikán) Személy- és teherfuvarozás VOLÁN TAXI KFT. 13-333 TANFOLYAM - Számítógépkezelés, - szövegszerkesztés, - programozás oktatása. Hallgatóink a tanfolyam végén bizonyítványt kapnak. Munkanélkülieknek, GYES-en lévőknek jelentős kedvezmények. Munkanélkülieknek elhelyez­kedésben segítséget nyújtunk. Közép- és felsőfokú adó szaktan­folyamok. Szofi Bt. Telefon: 6226-642. Szeged, Debreceni u. (x) ROSSZ HIR A vidéki benzinkutak, takarék­pénztárak a mindenre elszánt bűnözők számára vonzó célpontot jelentenek. Legutóbb vasárnapra virradóra a pusztamérgesi OTP­fiókba próbált bejutni egy betörő. Nyilvánvalóan tudta, a bank fel van szerelve riasztóberendezéssel, •az pedig árammal működik, ezért elvágta az oda vezető kábeleket. Meglepetésére azonban a riasztó­készülék így is működőképes ma­radt és megfutamította a betörőt. Pénteken éjszaka egy Tisza Lajos körúti játék- és étteremből 21 ezer forint értékű, 15 darab biliárd golyót loptak. Ugyanazon az éjszakán az Ifjúsági presszó elől egy Lada gépkocsit próbáltak meglovasítani; a tolvaj, miután sikeresen bejutott a gépkocsiba, s elindította azt, nem jeleskedett mint gépkocsivezető, mert a parkolóval szemközti falnak üt­között, majd elmenekült. A Fonógyári úton lakókocsi gyulladt ki, feltehetőleg elektromos hibá­nak köszönhetően. A Szatymazi utcában drótvágóval felszerelke­zett tyúktolvaj járt és 42 baromfit vitt magával. MIKÓ­GYERMEKMŰSOR AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN Mikó István és a Pastoral együttes Kannibál bál (Robin­songok) címmel vidám gyermek­műsort ad csütörtökön délelőtt 10 órai és délután 2 órai kezdettel az ifjúsági házban. A hétvége folyamán a sándor­falvi Csibafa dűlőn három. Sze­geden a Fácán utcában egy hétvé­gi házba törtek be. A Vedres és a Kelemen utcából kerékpárt, a Sá­rosi, a Bakay Nándor, az Oskola és az Ádám utcákból, valamint a Csongrádi sugárútról motorkerék­párokat loptak. A Tisza Gyöngye diszkó elől pénteken éjszaka Mitsubishi, szombaton Lada 1200-as, a Hungária Szálloda elől szintén Lada 1200-as gépkocsit, a polgármesteri hivatal elől pedig kisteherautót loptak el. Betörték a Tabán utcai trafik, és a Toldi utcai Eldorádó butik kira­katát. Betörők jártak egy Csöndes utcai és egy Pulz utcai lakásban. Betörtek a Szent István téri Zöl­dért boltba, az üllési Áfész mű­helyébe, valamint a deszki szana­tóriumban lévő élelmiszerboltba. A Hungária Szálló előtt, a Tisza Lajos körúton, és a Kolozsvári sugárúton törtek fel gépkocsikat. A hét végén hét, személyi sérü­lést okozó baleset történt Szege­den, Sándorfalván és az 55-ös úton. Az elsőbbségadás elmulasz­tása következtében hárman súlyo­san, ketten pedig könnyen sérül­tek, ittas vezetés következtében egy súlyos sérülés történt, míg a figyelmetlen vezetésnek két súlyos és két könnyebb sérültje volt. GYERMEKTÁNCOSOK A Petőfi Csarnokban rendezték meg az I. Országos tehetségku­tató Gyermektáncversenyt, me­lyen a show team kategóriában a mórahalmi Arlechino gyermek­tánccsoport II. helyezést ért el. A II. korcsoportban a szegedi Hopping Mad táncegyüttes a IV. helyen végzett. t \ 16-666 ^ Telefon: 23-333 DÉLMAGVAR0RSZÁ6 INflPILfIPI Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS mb. (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv-és Lapkiadó KfL Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633*; titkárság: 13-710; olvasószolgalat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Fekete sas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknal és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18a FL ISSN 0133-025X

Next

/
Oldalképek
Tartalom