Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-06 / 104. szám

(oO 81. évfolyam, 104. szám 1991. május 6., hétfő ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 185 forint Ára: 7,40 forint Nagy követségi bújócska Világtalanul a világban - A pártházból iskola lesz - Újfajta fegyverkereskedelem? - Három forduló, öt pont A hétvégén is óriási erejű viharok és suru esőzések aka­dályozták a segélyakciókat a bangladeshi katasztrófa helyszínén. A ciklon áldozatainak száma a helybéli Vörös Félhold szervezet jelentése szerint elérheti a 200 ezret, körülbelül egymillió embert fenyeget éhínség, és 10 millióan maradtak fedél nélkül. Rigában szombaton este egy fegyveres férfi merényletet követett el a szovjet belügyminisztériumhoz tartozó különleges alakulat parancsnoka ellen. A tiszt súlyos sérüléseket szenvedett, de életben maradt. Az akció éppen a lett függetlenség kinyilatkoztatásának első évfordulóján történt. Nem született megegyezés a Magyar Televízió és a Magyar Műsorszóró Vállalat tegnap esti tárgyalásán, amelyen azt vitatták meg. milyen feltételek mellett sugározható a TV 2 hajnali és reggeli műsora. Á műsorszóró vállalat már korábban bejelentette, csak akkor vállalja a szórás idejének növekedését, ha a televízió elfogadja a szolgáltatás díjának többszörös emelkedését. Ennek a televízió viszont csak költségvetési támogatásának megemelése után tudna eleget tenni. A sikertelen tárgyalások nyomán ma reggel valószínűleg nem láthatjuk a TV 2 elkészített és szórásra küldött műsorát. Újra eltemették Mindszenty bíboros hamvait Hívők tízezrei gyűltek össze szombaton Esztergomban az ér­seki székhelyen, ahol ünnepélyes gyászmise és világi megem­lékezések kíséretében a bazili­kában, a prímások sírkápolná­jában végső nyughelyre helyezték Mindszenty József bíboros, hercegprímás Mariazellból ha­zatért hamvait. Az újratemetés napján már a hajnali óráktól megkezdődött a hívek ezreinek áramlása a zász­lódíszbe öltözött érseki szék­helyre. Már jóval a gyászmise kitűzött kezdési időpontja előtt benépesültek a bazilika előtti téren a látogatók számára elő­készített szektorok. A világszerte megkülönböztetett érdeklődéssel kísért szertartásra szátAos külföldi vendég érkezett Esztergomba. Köztük volt Alois Mock osztrák külügyminiszter, H. H. Groer Bécs érseke, Kada Lajos érsek, a szentszéki kongregáció titkára, Jan Sokol nagyszombati érsek, Bálint Lajos gyulafehérvári püs­pök és Tempfli József nagyváradi püspök. A gyászmise meghívott vendégei sorában foglalt helyet Szabad György, az Országgyűlés elnöke és Antall József minisz­terelnök a kormány számos tagja kíséretében. A gyászszertartás kezdetét 10.30 órakor a bazilika harangjainak kondulása jelezte, majd az oszlopcsarnok előtt felravatalozott koporsó mellett elfoglalták helyüket a megjelent főpapok. A gyászmise kezdetét megelőzően elhangzottak a szertartás fócelebránsának, Opilio Rossi bíborosnak, a Szentszék képviselőjének köszöntő szavai. A bíboros II. János Pál pápa személyének képviseletében érkezett Esztergomba. A gyászmise a Kyrie dal­lamával vette kezdetét. A könyör­gés, a szentlecke és az evangélium után Opilio Rossi beszéde hangzott el. A bíboros méltatta Mindszenty József kitartását, helytállását a megpróbálatás éveiben és hangoztatta: a jelenlegi Szentatya, II. János Pál pápa is nagy csodálattal adózik az elhunyt kardinálisnak. Az egyházi és világi beszédek elhangzása után a gyászmenet a Mindszenty József hamvait tartalmazó koporsóval megindult a bazilika kriptájába. A prímások sírkápolnájában sír­helyének megáldása és beszen­telése után végső nyugalomra helyezték Magyarország utolsó hercegprímását. A sírkamráját lezáró márványtáblára „Az élet megalázta - a halál felma­gasztalta " jelmondat került. Gyorsított tempóban terelem a figyelmet a Tömörkény gimná­zium körüli terecske zöldet vörössel váltó fáira. Magamban azért drukkolva, vendégeim te­kintete a lombkoronáról ne essék a szerb templomot körülvevő gaznyira nőtt fűre. A templom zárva, megcsúszott tetójének lyukain benéz az ég. Nagy szom­szédja előtt viszont nagy élet: a dómnál násznép nyüzsög. Mintha csak színpadralépésre készü­lődnének: smink, jelmezigazitás, izgalom. A nézőtér nyugodt, a széksorokból csak néhány turista figyeli a nyáron világot jelentő deszkák restauráláshoz feláll­ványozott, hálóval bontott szín­falát, a templom főkapuját. Páran közülük velünk együtt sétálnak át a gyógyszerészkar előtti úttesten a Dugonics térre. Tehetjük, sehol egy mozgó jármű. A nagyáruház előtti parkolóban egyetlen kocsi, valutaüzér, cscn­cselő egyetlen se. Ünnepnapolnak talán? Csak Erdély lopódzkodott a térre: az egyetem előtt, Attila lábánál a kőpadon négy népvi­seletbe öltözött asszony üldögél. Hímeznek. Köröttük kiterítve szépséges kézimunkák rgagukat kínálják. Az asszonyok szótlanul, méltósággal dolgoznak. Szom­szédságukban két tizenéves fiú vitatkozik. Jó hangosan. A sok „b.... meg" kötőszótól nem lehet érteni, hogy min veszekednek. Csak a kulturájuk világos. Mint a téren szétdobált szemét... Miből a Kárász utcán most nincs, ünneplősre van söpörve. A sétálóktól is. Nagyon kevesen bóklásznak a kirakatok előtt. A gyalogos úttest ember nélküli szürke betoncsíkja azt kérdezi, miért nincs itt néhány fadézsa, kővályá virággal, örökzölddel. A Kis Vi­rág mintha kevés lenne az idegen­forgalomhoz. A nagyban pedig csak a név virág, a térre kerített cukrászdateraszon sehol egy szál zöld. Zavarnák talán a hatalmas kék napernyők, a szállást, a helyfoglalást hirdető kék felirat és a porszínű placc „harmóniáját"? Kitűnő fagylaltjukat nyalogatva gondolatban belekóstolok egy igazi délvidéki vendéglátóhely ízébe, s kívánom, bárha itt Sze­geden is ráéreznénk erre végre. A Boszorkány elé kis helyre kitett sok asztal látványa csak erősíti az óhajomat. S a gyanút: „a minél kevesebb befektetéssel, minél ki­sebb helyről, minél nagyobb hasz­not" mentalitás nyomain téblábo­lok. Eszembe jut kollégám tudósítása a csütörtöki városi köz­gyűlési vitáról: a közterülethasz­nálati díj emelési szándékáról, a vendéglátósok emiatti sztrájkkal, csúcsszezoni bezárási fenyege­tőzéseivel, az építőművész me­diterránumot idéző kerthelyiség óhajaival. Tűnődök pár pillanatig az árakon, azon, ki kit sarcolna meg. A postapalota gyönyörűen felújított épületének színeit sö­tétebbre árnyékolják gondolataim. Megborzongok. Vendégem vál­lamra teríti a kabátot. Pár lépéssel odább leveszem. A Széchenyi tér piros tulipánjai kö­zött fehérruhás menyasszony me­lengető mosolyát kapja le tekin­tetem és egy profi fotós. A képből gondosan kitakarjuk a halódó platánsort. Az alattuk üldögélő három öregurat vesszük inkább észre, akik egymáshoz közel hajolva nyilván épp összeesküvést szőnek Csepregi Éva rádiójukból hangzó énekével. Még akkor is rajtuk mosolygunk, mikor tükör­képünket már a színház ablakai mutatják. A derűt azonban lelopja arcomról a nemrég felújított épü­let homlokzatán már máladozó vakolat. Ösztönöm a régi-új Hun­gária felé fordít, hogy rámra­gyogjon napsugaras dísze. A Stefánia fái becsalogatnak a sé­tányra, de a park gondozat­lansága és két szabadon futkározó kutya kikerget. Szaporázunk a múzeum felé. A szökőkút, a lép­csőkön összesimuló tinik látványa megnyugtat. A kőoroszlán tö­vében mezítlábas, jógapózban meditáló, hosszú hajú fiú pedig már-már áhítatot kelt. Míg autókürtök nem fújnak ri­adót a rakpartról. Esküvői menet kiglancolt autósainak újmódi szo­kásaként repesztik szét a város főutcájának csendjét s kishíján a dobhártyánkat. A Szőke Tisza hajókürtjei felelnek nekik némán. A vízibástyáról hátukat egymás­nak vetve napozó fiatalok integet­nek, aztán tekintetük újra a vízre fordul. Nézik, nézzük a folyót ­hogy hazavihessük a májusi első szombat délután fény-árnyék játékát. Szabó Magdolna Göncz Árpád a Helvetia Hungaria megnyitásán Göncz Árpád, a Köztársaság elnöke svájci munkalátogatásának hét végi napjain először Thun városát kereste fel. A helybéli és a berni üzletemberek által öt évvel ezelőtt létrehozott alapítvány, a Pro Tun célja egy, a határokon áthidaló kultúrkör feltételeinek a megteremtése. A svájci-magyar kulturális kapcsolatok érdekelt­sége rendkívül nagy. A szombati bejelentés szerint az épület jö­vőben a magyar kultúra központja lehet a nyugat-európai országban. Azt tervezik, hogy különböző koncerteknek, kiállításoknak, irodalmi előadásoknak, vitaestek­nek ad helyet az épület. A Köztársaság elnöke ezt követően részt vett a Helvetia Hungaria Társaság újjáalakuló ülésén. A Társaságot 1918-ban hozták létre humanitárius célok­kal. A megjelent nagy létszámú magyar és svájci vendégek előtt dr. Rudolf Friedrich volt miniszter történelmi eseménynek nevezte a mostani újjáalakulást. Ma már a humanitárius segítség nem elég - mondotta Friedrich -, helyette a mélyrehatóan megvál­tozott helyzetnek megfelelő közreműködésre és segítségre van szükség. Nem állhatunk meg az eddigi gondolkodási modellje­inknél, az új politikai kör­nyezetben a svájci semlegességi politikát is újra kell gondolni. Nekünk is változtatnunk kell korábbi felfogásainkon, ilyen példáulaz Európával való kap­csolatunk. Ennek az új gondolkodási módnak az egyik gyakorlati megvalósulása lehet az újjáalakult Helvetia Hungaria Társaság. * Svájci látogatását befejezve vasárnap este Zürichből Bonnba érkezett Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. Richárd von Weizsackernek, a Német Szövet­ségi Köztársaság elnökének meghívására Göncz Árpád hétfőn kezdi meg négynapos hivatalos látogatását. Személyében először látogat magyar államfő az újra­egyesült Németországba. Ugyan­csak vasárnap este érkezett meg a bonni repülőtérre Für Lajos hon­védelmi miniszter. Háromnapos látogatásának hivatalos része szintén hétfőn kezdődik. VALUTAÜZÉR NINCS, SZEMÉT AKAD MAKÓI NAPOK Az örökbefogadott irodalom Május hetedike Makó város napja. A határ menti település egész hetes rendezvénysorozattal ünnepli, úgyhogy a napból Ma­kói napok lettek: egy kisváros önbecsülésének napjai. A sorozat talán legrangosabb rendezvé­nyére kaptunk meghívót szom­baton, egy tudományos kon­ferenciára, mely Makó irodalmi örökségét volt hivatott közelebb hozni a városházán megjelent érdeklődők számára. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád megyei tagozata, Makó város önkormányzati testülete, a József Attila Múzeum, a József Attila Gimnázium és Könyvtár nevében Dr. Sánta Sándor pol­gármester köszöntötte a megje­lenteket, s kérte a konferencia megnyitására Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság fó­titkárát. Makó irodalmi hagyo­mányai ném ismeretlenek az irodalomtörténeti kutatás szá­mára, mondotta a főtitkár, sőt, a huszadik századi magyar iro­dalom történetében rangos helye van, hiszen olyan műértő és pártoló kör működött itt annak idején, amilyenre ma is szüksége lenne az irodalomnak. József Attila életművébe is beépült a makói légkör. Mint Kabdebó Lóránt elmondta, már elég sok adat összegyűlt ahhoz, hogy a József Attila életmű igazi, szakszerű kutatása elkezdődjék, hiszen eddig József Attilát úgy próbálták becsempészni a köz­tudatba, mint kommunista költőt, akiről utcákat, sőt termelő szö­vetkezeteket neveztek el, akinek szörnyű köztéri szobrokat állí­tottak, de az életművét igazán nem engedték az emberek kö­zelébe. Fábiánné Szenczi Ibolya, a Csongrád megyei tagozat titkára ehhez, és a magyar iroda­lomtörténet egyéb kutatásaihoz, népszerűsítéséhez kérte a megyei önkormányzat segítségét, hiszen, mint elmondta, a Megyei Iroda­lomtörténeti Társaság támogatás híján nem tud működni. A tudományos konferencián Péter László tagozati elnök Móra Ferencről, Vörös László, a Ti­szatáj szerkesztőségének elnöke Juhász Gyuláról, Bécsy Tamás egyetemi tanár pedig a József At­tila-kutatásokról tartott előadást, aminek végeztén a makói Es­persit-ház udvarán Kabdebó Lóránt felavatta Lapis András szegedi szobrászművész József Attila: A Dunánál című dom­borművét. A jelenlévők meg­koszorúzták a ház irodalom­történeti kiállításánál elhelyezett József Attila szobrot. P.J. A messziről jött vendég és a lokálpatriotizmus természetesen kötelez városmutatóra. És természetesen a főutcával kezdjük: a Tisza-partot kell először látószögbe fogni. Hosszú percekre. Amikor tekintetünket elengedi az újszegedi fák zöldfüggónye és a vízen sodródó napsugár úszóházsori mozgással tört látványa, fellépkedünk a rakpart lépcsősorán. Lábunk alatt papír­zsebkendők, cigarettacsikkek, nylonzacskók, buszjegyek sze­métszőnyege. Juhász Gyula szobráig vezet. Méltatlankodnék, de a tőle alig pár méterre parkoló lengyel autóbusz turistáinak lármájától úgysem hallaná. Csak fejemet rázom: nem, nem kell márka, nem kell dollár. Cinikus méregetésüket hátunkon visszük a parti sétány fái alá. Nyugtatóként ismét a folyót néznénk, ha a mellvédre hqjló ágak engednék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom