Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-20 / 116. szám

1991. május 20., hétfő Sorsok, emberek 3 RÚZSAI „TETTESEK" Lehallgatták a forradalmat Bejön Laci, s mindaz, amit addig beszéltünk a ház gazdájával. Farkas Andrással, pillanatok alatt másodrendűvé válik. - Elment a hang... - mondja, széttárva karjait. - Gyenge a moduláció - hangzik a válasz. - Attilának milyen hívójele van? ...Miután töviről hegyire megtárgyalták a helyzetet, ami volt. van és lesz, vendéglátóm és társa, Kiss László magángazda, csirkenevelő tömören megfogalmazzák és felvállalják az alábbiakat: - Örült szenvedély rabjai vagyunk. Mi nem járunk kocsmába, rádiózunk, annak ellenére, hogy sokan - finoman fogalmazva hülyének néznek bennünket. Bár némelykor gondolkodóba ejtjük bírálóinkat. Legutóbb mentőt kellett hívni, megtettük. A segítőkészség alapvető tulajdonsága minden rádióamatőrnek úgyszólván lételemünk. Ez az, ami érdekel; a segítőkészség. Ami minden ember sajátja, csak olyan ritkán élünk vele... Mintha szégyellnénk. Avagy szeretnénk kiiktatni mindennapjainkból. A legújabb „értékek" - a rámenősség, az önös érdekek harcos kajtatása, a privát „erkölcs" vadhajtásai vagy minden, ami a pénz bűvöletéből fakad - visszaszorítják a képzeletbeli skálán a segítőkészséget. Bár egyik formájára, a jótékonyságra az előbbiek fokozott érvényesülése esetén „számíthat" a társadalom... Mintha gondolataimban olvasna, Farkas András megelőlegezi kérdésemet. - Másfél esztendeje, 1989. december 22-étől január végéig éjjel-nappal a műszerek mellett ültünk, egymást váltva. Tóth Attila és Bálint István voltak a társaim. Mi alkotjuk a rúzsai, C kategóriájú klub gerincét. A kérdés önkéntelen, s akár az éteren keresztül is elhangozhatna: - Miért tették? - Amíg mások, sok százan, gépkocsival, mint kiderült, életük kockáztatásával indultak segíteni a romániai, erdélyi forradalmat hiszen a hódmezővásárhelyi Tóth Sándor például Aradon áldozatként került be az évkönyvekbe -, addig mi megpróbáltunk szabad utat biztosítani nekik. Követtük a segélyszállítmányok menetét, biztosítottuk a kapcsolattartást. - Minek köszönhető e szerepvállalás? Rúzsa kivételes hely lenne az éteri hangok számára? - A tények igazolják: e térségből Budapest a legtisztábban a rúzsai adásokat fogta. Talán a kitűnően bevált antennánk miatt. Az is közrejátszhatott, hogy Rúzsa tengerszint feletti magassága 126 méter. Szegedé 84 méter. - Konkrétan, milyen összeköttetéseket biztosítottak? - A nagylaki és röszkei átkelőhelyekről minden igényelt információt, hírt közvetítettünk. A román rádióamatőrök segélyhívásait vettük és továbbítottuk. Amikor erőt vett rajtunk a fáradtság, a szegediek is besegítettek. - Csak a magyar vonatkozású újdonságokat szűrték? - Az akkori nyugatnémet szállítmányok irányításában és nyomon követésében is szerepet vállaltunk. A szegedi Vöröskereszt, illetve a Fonógyári úti központ is a mi adatainkra támaszkodott. - Nyelvi nehézségek nem adódtak? - Román tolmácsunk is volt sok esetben magnószalagra vettük az üzeneteket. Januártól keresőszolgálatot működtettünk. Mindez úgy vált lehetővé, hogy felhívásunkra több rádióamatőrtárs elutazott a konvojokkal. Az eltűnt emberek hozzátartozói ilymódon hozzánk fordulhattak... - Mivel a légtér igazán nemzetközi - az önök szolgálata a bizonyíték zavaró tényez<)k nem akadályozták ezt a megfeszített munkát? - A segítőkészség ezen a téren is megnyilvánult. A nemzetközi rádióamatőr-társadalom figyelembe vette szolgálatunkat, és békén hagyta azt a frekvenciát, amelyen dolgoztunk. Érvényesült az „úriember"-mentalitás, bár ez a mi világunkban mindennapos jelenség. - „Odaát", főleg a kezdeti időszakban, nem hallgatták le a valós információkat közlő adásokat ? - Meggyőződésem szerint a Securitate lefigyelte a szállítmányokat. Az atrocitások - jó, hogy felejtünk - ennek köszönhetők. Mikor rájöttünk, naponta változtattuk a rejtjeleket. - Mi az elégtétel - visszatekintve arra a másfél hónapra másfél év távlatából - egy ilyen erőkifejtés után? - Többszintű megnyugvásról beszélhetek. Egyrészt ezt más nem vállalhatta föl, csak mi. Ez a szakmai része a jelenségnek. Emberileg fölmérve, elképzelhető, hogy sok százan, ezren köszönték volna meg közreműködésünket, ha tudják, kihez forduljanak. A világon ugyanis - a múltkorában Uj-Kaledóniával teremtettem kapcsolatot - aki velem szót vált, annak HA 8 CO vagyok. Ennyi. Pataki Sándor Szoboravatás Szatymazon Bajtársait keresi a köveken egy öregember, nézegeti a neveket, talál is néhányat. Egyikről tudni véli, önként ment a harctérre, a másik akarta vagy sem: vitték. „Ungváron hall meg szegény" jegyzi meg csak úgy magának, amikor egy újabb hajdani ismerősre lel. Márta Márk, Szanka Ferenc, Pomázi Tibor, Sőregi György, Rózsa Mihály, Gombos Pál. Ördögh Mihály, és a többiek. Összesen nyolcvanötén. És akiket nem soroltak fel név szerint, csupán egyetlen mondat utal rájuk: nekik sem adatott meg a hazatérés. „Kegyelettel emlékezünk azokra a zsidó honfitársainkra, akik mártírokká váltak a második világháború poklában". Áldozatok. A második világégés értelmetlenül elpusztult szatymazi áldozatai. Erős, magas törzsű tölgyfák között emlékeztek meg róluk szombaton délelőtt a község templomkertjében. Nyeste Imre az apjára gondolt, akit sohasem látott. Dél-Erdélyben halt meg. 1944. szeptember 27-én, fia születése előtt egyetlen hónappal. Anyjának nem is merték megmondani a szomorú hírt addig, míg világra nem hozta fiát. „Bútorasztalos volt az apám, ha hazajön, biztosan másképpen alakul az életünk" - tűnődik el a férfi. Hány família mondhatná el ugyanezt! Ha hazajött volna... Régen beheggedtnek hitt sebeket szakít fel az emlékezés, az ünnepi gyászszertartás, amelyet Szatymaz önkormányzata, a római katolikus egyház (szatymazi plébánia), az emlékmű szoborbizottsága és az alapítvány kuratóriuma rendezett. A gyászmisén és az azt követő szoboravatáson megjelent dr. Eke Károly, Csongrád megye országgyűlési képviselője. Misét celebrált Gyulay Endre, Szeged-csanádi megyéspüspök. Prédikációja üzenet mának, jövőnek. Ember embernek farkasa ne legyen. A múlt minden tanúsága erre figyelmeztet. Ne veszítsük el egymást. Soha többé ne kelljen ilyen köveket állítani szólt a hit szavával minden jelenlévőhöz. Majd megáldotta a szobrot, amelyet a Gémes Katalin-Markolt György szobrászművész házaspár készített. A fehér süttői mészkőből kifaragott asszonyalaknál és a körülötte elhelyezett emlékköveknél koszorút helyeztek el a helyi önkormányzat, az általános iskola, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a FinnMagyar, a Homokgyöngye, a Móra TSZ, az iparostestület, az önkéntes tűzoltók, a gazdakör, a takarékszövetkezet, és az áfész képviselői és letették virágaikat a jelképes sírnál a hozzátartozók is. Báló Bertalan - vagy ahogyan faluszcrtc hívják, Berci bácsi -, kezdeményezése, hogy akik soha nem érhettek haza, mégis köztük legyenek, valóra vált. (Somogyi Károlyné felvétele) Gombos Erzsébet Tranzitúton Narkomániában „Nihilből fűz át semmibe, Sötétet lebegtető' fénybe fon Nulláz - és hiszed; az akarsz lenni, Szépséges, táltoseszű, szeretett..." Sokáig forgattam tanácstalanul a verstöredékek közül kiemelt fenti sorokat, kerestem bennük a tizenhat éves lányt, aki írta. Irgalmatlanul nehezen találtunk egymásra. Mikor rádöbbentem taszításaiban a könyörgésre és a bizalmával rámbéklyózott felelősségre, kishíján pánikba estem. Sohasem volt még dolgom kábítószeressel. S talán megmenteni sem szereltem volna senkit semmitől annyira, mint őt a narkótól. Iszonyúan kemény, testet-lelket gyötrő „átoküző" hónapok után vagyunk, immáron mindketten a menteni akarók oldalán. Közös elhatározásunk, hogy megélt, személyes ügyünk hitelével figyelmeztessünk másokat. Szilvia tizenöt éves volt, amikor: - Összedőlt körülöttem a család. Cirkuszok, válás, új apu emlékezik. - Menekülés az egészből, húztam el otthonról. Haverokat kerestem, egy kis nyugit. - És kábítószert találtál. - Egy frászt. A fene se tudta, hogy az lesz belőle. Csak azt akartam elérni, hogy a többiek befogadjanak, hogy tartozzak valahová. Ittak, hát ittam. Aztán a pia mellé jött a gyógyszer, a házibulikon főzött máktea és más kotyvalékok. Megittam, elkábultam, lebegni kezdtem. - Miből tellett italra, honnan volt gyógyszer? - Az szinte természetesen kerül. Ha nincs pénz, balkézszabály van. -Micsoda? - Hát az, hogy ami nincs lebetonozva, az elvehető, pénzzé is tehető. A pia vagy a receptlopás már olyan piti ügy, hogy ezekben a körökben nem is jegyzik. Tulajdonképpen kisstílűségnek számit a „teázás", a füvezés. A szipózás is az, és lassan ki is kopik. Helyette csavarlazító spray van, meg folttisztító. -Állj! Állj! Nem adunk tippeket senkinek. Szilvia tiszta, okos tekintettel a szemembe néz és bólint: - Oké! De azért azt jobb, ha tudod, hogy az a tavalyi mákgubó ott a szárazvirág-díszedben tizenöt forintot érne ma a teázóknak. - Egyéb árfolyamok? - Nézd, Szegeden mindenféle droghoz hozzá lehet jutni, amit csak akarsz. Megy a „beetetés": egy pár alkalommal ingyen vagy nagyon olcsón is juthatsz kábszerhez, aztán ha már kezdesz függeni tőle, mehetsz a bal kezed után a rávalóért. Lopni, betömi. Lányok máshová is. Füvet lehet kapni egy százasért. heroint négyért, hasist hatért, Szegeden nagyon olcsó. És van LSD, van ópium. És egyre több lesz narkós. (Szeged sajnos egyik központjává kezd válni a kemény drogok tranzitútvonalának. A nagy átmenóforgalomból egyre nagyobb a helyi terítés. A kábítószerek rabjainak számát a városban és környékén 7-800-ra saccolják a magyar fiatalok körében a Segíthetünk szociális munkacsoport tagjai. De figyelmeztetnek, hogy ehhez hozzá kell adni az itt üzletelő külföldieket, s máris többezres a szám. ) - Szilvi, kit tudnak beetetni, kikre leselkedik mostanában leginkább a veszély szerinted? - Szinte minden fiatalra. - Ez azért erős! - Nem az! Gondoljuk végig! Vannak - mint régebben is - a családból kikallódók. akikre nem jut szeretet, figyelem. Vannak az elvált, fél szülővel felnövők. Az anyagi, az alkoholos gondokkal küszködők. Másik végletben az agyonkényeztetettek, a menők gyerekei. Ujabban pedig a munkanélküliség is - szülőé, vagy éppen az. iskolából kikerülőé hajt a narkózás felé. - A gazdagok pénzes tétlensége és a pénz nélküli tétlenségre kárhoztatottak kirekesztettség, kilátástalanság érzései plusz, új motívumok? - Tuti. Csak legfeljebb más drogos körökbe vezetnek, kit a szakadtabbak, kit a menőbbek közé. A topisan járó házibulisoké egyébként egészen más világ, mint a sok ezer forintos, divatos cuccos, koktélozó diszkózóké, bározóké. Aki mer kóborolni késő este a városban, szétnéz a szórakozóhelyeken, érzékelheti is a különbséget. Csak kevés felnőtt akarja meglátni. Pedig nem igaz, hogy nem veszi észre! A narkós mozgása merevebb, a drog lefékezi, van, hogy összecsuklik. A szeme véres, szinte élettelen. A spray beleivódik a hajába, ruhájába is. A gyógyszeres pia érződik a leheleten, a tűszúrásnak nyoma van. - A; iskolatársak néha észreveszik... - És elhúzódnak, mint tőlem annak idején. Kíváncsiak is, meg félnek is. Szerintem erősen nyomatni kellene pedig a sulikban a felvilágosítást. Keményen, éles képekkel megmutatni, hogy teszi tönkre az embert a narkó. Úgy hallom, most a ságvárisok készü lnek valami ilyen drogellenes napra, bár csak lenne belőle valami. - Valami azért már régen van: Szegeden drogambulancia működik. Szilvia ismét bólint: - Tudom. Segítettek is már sok gyereknek. Oké, és elismerés. De ha mondjuk szombaton este „be vagy lőve", és úgy érzed, segítség kellene, nincs senki sehol. Tárcsázol és a portásnak mondhatod, hogy most hal meg a lelked, vagy éppen káromkodhatsz... Igazából kevesen tudják, van-e. hol van segítség. És félnek is a leszokástól, csak azt hallották róla, hogy szenvedtet. - És nem így van? Te mit éltél meg? - A kábulatokra jövő depreszsziót, a leépülést, amiből a verseimmel akartam szabadulni. Aztán a reménytelen keresgélést, hogy valamibe, valakibe kapaszkodhassak. Később az elvonással járó izomgörcsöket, álmatlanságot. A többiek visszacsábítási kísérleteit, árulóvá kikiáltásomat. És végül azt, hogy a szeretet, a segítőszándék és az akaratom győzött. Tiszta vagyok. Kiegyensúlyozott. Van szerelmem, életcélom, hitem. - Tehát a hivatalosan becstilt 30-40 ezer magyar narkós fiatalból eggyel, veled kevesebb van. - Remélem. De azt mondd meg, mi lesz a többivel!? (Nagy László felvétele) Szabó Magdolna Gyomrában enyhe nyomással indul portyázni a potenciális telefonáló. Zsebében ötforintosok mire a sarokra ér, kissé átmelegszenek az izzadó tenyér szorításában. Az izgalom - amint az randevúra menet lenni szokott - fokozódik: várja-e még a telefonfülke? Ott sárgállik a fa mellett, eddig tehát minden rendben. Ahhoz már kicsit sötét van, hogy távolról megállapítsa, készülék meghűvik-é benne. Mert ha még ebben is mellé áll a szerencse, akkor már csak egy egészen apró föltétel hiányzik, és már el is telefonálhatja a mondókáját, aminek fontossága most erősen felértékelődött Világnapárnyék Már bent van, leveszi a kagylót (lám csak: ez is megvan!), búg, még mindig semmi baj, bepottyan az ötös, tárcsáz, de a bugás nem akar abbamaradni. Újabb kísérlet (közben sziszegő káromkodás), eredmény dettó. Kagyló vissza, ötös továbbra is bent (hangos, jól artikulált szitokáradat: hozzátartozók, testrészek, yiuzsikaszá, jókívánság). Ütés a telefondobozra előbb kicsi, aztán nagy -. hiába, ez a pénz már a cégé. Kagyló odacsapva, erre váratlanul előugrik az érnie, nem is egy, hanem kettő, az egyik beesik az alsó doboz mögé, a másik kigurul alul a fűbe. Sötét van, hiába mereszti a szemét, csak kavicsokat talál. Jó erősen bevágja az ajtót, csak úgy durran, búcsúzóul rámosolyog az üvegre ragasztort matrica: visszahívható vagyok! Még eszébe jut: nemrég volt a távközlési világnap. Akkor viszont ez itt csak az árnyékos oldal lehet. (nyilas)