Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-10 / 83. szám

1991. április 10., szerda Kultúra 5 A támogatottság joga Zavarban van az újságíró, pedig nem az a fajta, aki ha ajtót mutatnak neki, megadóan odébbsomfordál. Most, hogy állítólag írhat, amit akar, és láthatatlan erők sem vezetik tollát, egyre gyakrabban kényszerül arra, hogy lemondjon eredeti szándékáról. Nem nyilatkoznak neki szívesen ilyenolyan hivatalok szakemberei, sőt egyáltalán nem nyilatkoznak. A tollforgató megértésére, belátására apellálva kérlelik, ne most beszélgessenek, talán majd máskor, később, ha már eldőlt az intézmény, az osztály, az ott dolgozók sorsa. A bizonytalanság, ha a tájékoztatást sújtja, kétségtelenül veszteség. Ennél azonban jóval nagyobb bajok okozója, ha azok látják kárát, akiknek éppenséggel ezek az intézmények jelentik az életben az egyetlen szalmaszálat. Ha a gyermek-, ifjúság- és felnőttvédelem szakemberei saját sorsuk, jövőjük miatt aggódva elzárkóznak a nyilvánosság elől, ha a területükön uralkodó káosz miatt nem látnak tisztán, mi lesz a hozzájuk forduló, náluk mégiscsak kiszolgáltatottabb helyzetben lévő ügyfelekkel? Annál is inkább kérdés ez mostanság, merthogy a jelenlegi szociálpolitikai jogszabályok természete és rendezetlensége miatt - a terület egyik elismert szakembere szerint - csak a paragrafusok megkerülésével képesek az ügyintézők humánusak lenni. De ha saját megélhetésének gondja is nyomasztja az íróasztalnál ülőt, a gondozónőt, vajon ellenállhat-e a kísértésnek, hogy ne hasonlítsa össze saját válságos helyzetét gondozottjáéval? És ha ezt megteszi, a nem működő törvény mellett megakadnak az emberség fogaskerekei is. A megyei szociálpolitika egyik képviselője, Szekeresné dr. Makra Ibolya főtanácsos szerint az új törvények - a szociális törvény - késlekedése miatt az önkormányzatok egyszerűen nem tudják, mit kezdjenek a szociálpolitikával. Az első áldozat a megye még gyermekcipóben járt családsegítő központja volt, de bezártak már idősek klubját is. Érkeztek hírek arról, hogy az egyik községben a 46 személyes szociális étkezőt 16 személyessé akarják redukálni, másutt fölül akarják bírálni az alig fél éve megállapított ápolási díjakat, és csak az alanyi jogon járót ismernék el. Arról is szól a fáma, hogy néhol az alpolgármester mondja meg, ki kaphat segélyt, ki nem, máshol minden ügyben külön bizottság dönt. Sót előfordult - nesze neked jogállam meg demokrácia! -, hogy az ápolási díjat megállapító szakbizottság döntését a képviselő-testület felülbírálta, és az igazoltnál nagyobbnak vélt jövedelem alapján, föltételezésre hivatkozva, elutasították valakinek a jogos igényét. Szakmai ellenőrző felügyelet nélkül jelenleg teljesen esetleges, hogy egy-egy településen milyen sűrűre szövik a szociális védőhálót a testületek, a rászorulók ki vannak szolgáltatva a vezetők, a képviselők jóindulatának. Hogy az idős, tengődő ember jogorvoslatot is kereshet? Ugyan, az efféle úri huncutságokhoz se lelki, szellemi, se anyagi muníciója nincs neki. Akinek meg netán a hangereje nagyobb, biztos az a legelesettebb, az szorul leginkább támogatásra? Aligha. Ma a lakosság 22 százaléka nyugdíjas korú. Legtöbbjük sokat dolgozott, gyerekeiket fölnevelt, politikai viharok sújtotta, megfáradt ember. Anyagi létbizonytalanságukat további megalázásokkal, szorongattatásokkal tetézni módfölött tisztességtelen. Mihamarabb világos, egyértelműen megfogalmazott törvényre van szükség, amelynek alapján tisztázott alapelvek szerint, szerződéses viszonyként állapítható meg, ki jogosult segélyre. Ez az egyetlen módja, hogy rend legyen a szociálpolitikában, hogy ügyintéző, gondozó és gondozott azonos játékszabályokhoz alkalmazkodjék, bármelyik részén is éljen az országnak. S akkor talán az újságírót sem tartja távol a témától a hivatali ajtók mögötti bizonytalanság. Chikán Ágnes Egy amerikai Szegeden A Kelet-Európában történt politikai változások, a vasfüggöny lehullása a hidegháború végét jelezte Magyarország számára is. Lehetővé vált, hogy nyugati nyelvtanárok taníthassanak a magyar közép- és felsőfokú intézményekben. Mindez néhány éve még elképzelhetetlen lett volna. A sajtó a múlt év végén hírül adta, hogy az Egyesült Államokból is érkeztek hozzánk vendégtanárok. A szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban is tanft négy fiatal. Tapasztalatairól kérdeztem egyiküket, Amy Simonst. A mosolygós, hosszú szőke hajat viselő. 22 éves hölgy a Georgia állambeli Atlantából érkezett. Egyetemista, akinek még otthon, a tengerentúlon, felkeltette kíváncsiságát Közép-Európa. Érdekli a történelem, és amikor lehetősége nyílt rá, hogy itt, a térség valamelyik országában vállaljon munkát, némi gondolkodás után belevágott. - Nem volt számodra egy kicsit furcsa egyszeriben csak idecsöppenni Magyarországra? Mik voltak számodra a legszembetűnőbb különbségek? - A nyáron hét hetet töltöttünk Kaliforniában, ahol felkészítettek bennünket az itteni viszonyokra. Volt ott néhány '56-os magyar, akik beszéltek az országról; felhívták a figyelmünket, legyünk rugalmasak, próbáljuk meg elviselni, hogy itt néhány dolog másképpen van, mint az USA-ban. Egész egyszerűen el kell fogadnunk Magyarországot olyannak, amilyen. - A tapasztalataid mennyiben igazolták a kaliforniai várakozásaidat? - Itt nincsenek bőrszín szerinti különbségek. Georgiában, amely déli állam, sajnos előfordul még ilyen. Azonkívül úgy látom, itt nincs akkora hajtás, mint nálunk, nem akar mindenki pénzt csinálni. Az emberek kedvesebbek, közvetlenebbek és több idejük van egymásra. Az viszont zavaró, hogy az ember nagyon nehezen tud a boltban vásárolni, a legapróbb dolog is sok utánajárást igényel, és gorombák az eladók - Mennyire vagy elégedett az itteni munkáddal? - Szerencsénk volt, hogy Szegedre kerültünk. Mind a tárgyi, mind az anyagi feltételeink nagyon jók, a gyerekek pedig feltűnően intelligensek. Nagyszerű érzés, hogy 14-15 éves gyerekekkel remekül tudok dolgozni, méghozzá angolul. - Nálunk az utóbbi időben rengeteg jogos bírálat érte az oktatást. Te mint vendégtanár, hogy látod az itteni helyzetet? Mit éreztél, amikor első nap bementél tanítani? - Ha a külsőségeket tekintjük, akkor először egy kicsit furcsa volt a „poroszos fegyelem ": a kötelező köpenyviselés, az óra előtti vigyázzállás. Az egyik osztályban meg is kérdeztem, miért csináljátok ezt? Miért nem tapsoltok inkább? Mondanom sem kell, hogy legközelebb tapssal fogadtak. Úgy vettem észre, az itteni iskolákban magas színvonalon tanítják a természettudományos tárgyakat, ami r.agyon jó, ha valakinek ilyen irányú az érdeklődése. Ha nem, akkor ez kevésbé előnyös. Megfigyeltem, az itteni iskolák általában szakosodnak, mint például a Deák a nyelvekre, és a természettudományokra. Az USA-ban egészen más a helyzet, ott egy csomó dolgot úgy tanul a diák, ahogy akar. A magyar rendszer előnye, hogy ezekért a „szakokért" nen; kell pluszpénzt fizetni. Nálunk egy ilyen típusú iskola majdnem olyan drága, mint az egyetem. Bár a szakosodást jő dolognak tartom, szerintem az ilyen korú gyerekek még nemigen tudják eldönteni, mit akarnak majd csinálni, ha „nagyok lesznek". Szerintem túlságosan sokat kell tanulniuk, és az átlaggyerek számára nem nagyon jut idő az iskolán kívül másra. Az amerikai gyereknek sokkal több a szabadideje, amikor sportolhat, klubba járhat. Ezek a dolgok nálunk legalább olyan fontosak, mint az iskola. - Hallottam, hogy gyakran játszotok az órákon különféle szerepjátékokat. Említhetném például azt, amikor öten utaznak egy 'léggömbön, a léggömb zuhanni kezd. és az utasoknak - Bush elnöknek, Shakespeare-nek, Einsteinnek, egy tévésztárnak és egy kosárlabdázónak - arról kell vitatkozniuk, kire van nagyobb szüksége az emberiségnek. Kit dobjanak ki, ki maradjon bent? - Nos, minket olyan amerikai angoltanárok képeztek ki, akik az országba érkező külföldieket tanítják. Én is részben az ö útmutatásukat, részben a tőlük kapott kézikönyvek szerepjátékait követem. Fontos, hogy a tanárt barátjának érezze a gyerek. Ezek a játékok elősegítik ezt. - Az ősszel meghívtad a diákjaidat egy pizza-partira hozzád Ez saját ötlet volt, vagy kézikönyveid egyikéből tanultad? - Minket egy keresztény szervezet küldött Magyarországra. Az ő elképzelésük szerint szükség van ilyen és hasonló összejövetelekre. Segít megteremteni a jó kapcsolatot diák és tanár között. Mindennap előadsz valamit. Ez nagyon érdekes, főleg ha a gyerekek szeretik is, élvezik is, amit csinálsz. A jó tanár olyan, mint egy színész. Pál Tamás FŐRENDEZŐI PREMIER A Bohémélet a nüanszok operája Sok mindent csinált már életében a Szegedi Nemzeti Színház prózai főrendezője. Amatőrként kezdte páiyályát, aztán színész lett, profi, majd rendező. Korcsmáros György most megint újat próbál: életében először rendez operát. Puccini Bohéméletét állítja színpadra, a premier pénteken lesz. - Régóta készült készült rá, vagy ez csak egy váratlanul jött lehetőség? - Nem titok, hogy vonzódom a zenés darabokhoz, az operához is. Gyerekkoromtól közvetlen kapcsolatban vagyok a műfajjal: bátyám, Korcsmáros Péter tenorista, s úgy nőttem föl, hogy ó a szomszéd szobában énekelt. Eddig nem kerültem olyan helyzetbe, hogy operát rendezhettem volna, de bevallom, a szegedi színháznak számomra egyik fő vonzereje volt, hogy itt módom lesz. És hál1 istennek lett is. - Mennyiben különbözik az opera a többi zenés műfajoktól, amelyekben eddig dolgozott? - Nagyon. Talán a rock-opera hasonlít hozzá leginkább, mert ott is minden zenében fejeződik ki. A zenés vígjátékban és az operettben a zeneszámok betétek, többnyire slágerek; nem tartoznak szorosan a dramaturgiához. Olyan biggyesztékek. Az operában minden dramaturgiailag összefügg. A tartalmat a zene önmagában kifejezi, csak ezt át kell fordítani a vizualitás nyelvére, játékstílusra, modorra, mozgatásra. A motívumok megfejtése az izgalmas és szép. - Tudjuk, hogy Puccini rendezői utasításokat is írt a partitúráiba. Ez könnyebbség vagy inkább teher? - Nyilvánvalóan nagyobb a megkötöttség, de ad egy koordinátarendszert, amihez alkalmazkodni kell. Ez egy borzasztó .cselekményes opera, jószerével négy igazi ária van benne. Viszont rengeteg apró dolog történik: elveszik egy kulcs, Rodolf begyújt a kályhába, lobog a láng, később esik a hó. Ez a pillanatok, a nüanszok operája. - A Bohémélet lényegében kamaradarab, az első és az utolsó felvonás egy kis szobában játszódik. Hogyan lehet megteremteni ezt egy ilyen nagy színpadon? - Ebben a két felvonásban leszűkítettük a teret, a színpad széle „nem játszik". - Azt hiszem, ezt a megoldást alkalmazza a pesti opera díszlete is, amelyet még Oláh Gusztáv tervezett. - Majdnem mindenhol így oldják meg. Azt is hozzá kell tenni, hogy egy operaházban, ahol mindig számítani kell vendégénekesre, vagy beugróra, bizonyos konvencióknak érvényesülniük kell. Engem például kifejezetten kértek arra, hogy a járások ugyanabból az irányból történjenek, ahol a pesti előadásban, mert Gulyás Dénes például csak másfél nappal a premier előtt érkezik. így jobban tud majd arra koncentrálni, ami a bejövetel és a távozás között van. - Ezek szerint Gulyás Dénes jön? -Legutóbbi információim szerint igen. M.T. Zenei programok Lehet csemegézni, hiszen ez a hét bővelkedik zenei eseményekben. Ma este 7 órakor lesz Gian-Luca Petrucci fuvolaművész (a római Santa Cecília Konzervatórium professzora) barokk estje a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában. A műsorban csemballón közreműködik Kerek Ferenc. Csütörtökön este fél 7-kor Gráf Zsuzsa vezényletével az Angelica leánykar hangversenyt ad a Felsővárosi templomban. Megszólal Alessandro Scarlatti Stabat matere. Hegedűn közreműködik Pallagi Éva és Pallagi János, gordonkán Tóth Erzsébet, orgonán Jancsovics Antal. A Költészet napja tiszteletére csütörtökön este 7 órakor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának hallgatói koncerteznek az intézet l-es termében. Meszlényi László bevezetője után Fazekas Zoltán IV. évfolyamos hallgató énekel, zongorán közreműködik Bódás Péter (felkészítő tanár: Berdál Valéria). Kárpáti Ágnes III. évfolyamos hallgató zongorán játszik (felkészítő tanárai: Bódás Péter és Zempléni Kornél). Az est második felében Megyesi Schwarcz Lúcia III. évfolyamos hallgató énekel, zongorán közreműködik Kerek Ferenc (felkészítő tanár: Sinkó György) és Ancil Anita II. évfolyamos hallgató zongorázik (felkészítő tanára: Kerek Ferenc). Rejtő Jenő tisztára mosta magát Még anno, március 14-i lapszámunkban Mit rejteget Rejtő? címmel írtam Rejtő Jenő újonnan megjelent. Jó üzlet a halál című könyvéről. Hálás munkának ígérkezett, lévén Rejtő még mindig meglehetősen népszerű írő. Hálás munka nekem annyit tesz, hogy könnyedén lehet írni és előre feltételezhetem, talán elolvassa valaki. Egy olvasó mindenképpen akadt. Az ő telefonjából arról értesültem, hogy ebben a kis füzetecskében lévő kisregény igencsak hasonlít a Vasárnapi regények című sorozatban 1957-ben Szép kis üzlet címen megjelent regényhez. A mostani kiadvány viszont az 1937-es első kiadás - tehát az eredeti - alapján készült. (Szóval úgy éreztem, igazából most kell válaszolnom a címben feltett. Mit rejteget Rejtő? kérdésre.) Joggal gondolhatja bárki, hogy itt valami turpisság rejtőzik. De hol van a kutya „meghempergetve"? Két lehetséges válasz van: a hasonlóság ellenére két különböző regénnyel állunk szemben, avagy egy regény két címen jelent meg. Őszintén szólva én az utóbbit gyanítottam a címbeli hasonlóság miatt. Hogy mit kavart Rejtő papa, ennek megválaszolására a legilletékesebbet. a könyv gondozóját, a Göncöl Kiadót kerestem meg. Először úgy tettek, ahogyan én. mélységes csodálkozásukat fejezték ki, de arról biztosítottak, hogy némi utánjárással, felderítik az ügy hamályos hátterét. Egy hét sem telt bele, mikor a kisregény felelős szerkesztője, Abody Rita jelentkezett a Göncöl Kiadóból. A helyzet nem válságos - nyugtatott meg - Egyszerűen arról van szó, hogy az 1937-es az eredeti kiadás, mely Jó üzlet a halál címen jelent meg. Az '57-es Szép kis üzlet pedig a '37-es kiadás némileg változtatott példánya. A változtatás csak formai, a tartalom ugyanaz maradt. Rejtőt 1944-ben kényszerítették, hogy búcsút mondjon az életnek. Vagyis elképzelhető, hogy a módosíott kiadás már nem az ő keze nyomát viseli. Rejtő - legalábbis előttem - tisztázta magát, hogy ő ugyan nem rejteget semmit. Gondolom, a Rejtő-rajongók nehéz szívvel veszik tudomásul, hogy nincs új a Nap alatt. De nincs vész, lehet, hogy a Nap felett még van új. (podmaniczky)