Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-26 / 97. szám

1991. április 26., péntek Kultúra 5 Vendégek Nyugat-Európából Hasznos tapasztalatok Megkóstolták a folklórt S

vájci tanárcsoport látogatott az elmúlt napokban Szegedre, a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskolába Winterthur városának hasonló szakú középiskolájából. A csoport tagjai Willi Herrmann közgazdaságtan Peter Német számítástechnika, Mónika Pelzl német nyelv, Barbara Binder angol nyelv, Gerhard Toggenburger kémia és Hans Moset biológia szakos tanárok két iskola kapcsolatáról elmondták, hogy az 1989-ben kezdődött, amikor Winterthurból egy küldöttségben Strasbourgba, az Európa Tanács ülésére látogattak. Ott kapták az ötletet, hogy kapcsolatot kezdeményezzenek Közép-Európa valamelyik hasonló iskolájával. Szegedet pedig később Hajdú János berni magyar nagykövet ajánlotta. Az ismerkedés hamar megtörtént, annál is inkább, mert a winterthuri iskolában magyar származású tanár is dolgozik. Német Péter szülei 1956-ban hagyták el az országot, ő már ott nevelkedett, de a nyelvet jól beszéli, hiszen a családban ezt használják. Látogatásuk tapasztalatairól a svájci pedagógusok elmondták, hogy bár mindkét iskola közgazdaság szakos, vagyis a munkájukban kevés eltérés lehet. Szegeden olyan módszerekkel találkoztak, amelyek számukra is hasznosak lehetnek. A tantervről kiderii It, hogy itt az informatika, a vegytan, a biológia és a nyelvórák szervesebben épülnek be a tanításba; a tanárok Szegeden maguk tervezik a szemléltető videofilmeket, és ezeket az iskolában, helyben állítják elő. Willi Herrmann német nyelven tartott közgazdaságtan órát - amelyen, mondja, nemcsak hogy nyelvi nehézségeik nem voltak, de sikerült olyan összhangot teremtenie a diákokkal, mintha régóta együtt dolgoznának már. A kölcsönlátogatások 1992-ben, amikor Winterthurból diákok érkeznek Szegedre, és 1993-ban a szegediek svájci látogatásával folytatódnak. Addig is a winterthuri iskola a következő tanévben öt harmadikos diákot fogad be Szegedről. Ahogy mondták, ez náluk így szokás, a világ legkülönbözőbb országaiból tanulnak ott diákok, még a Fülöp-szigetekről is. Miért éppen a szegediek ne? S. P. S. H

olland vendégei vannak a Tömörkény gimnáziumnak. Múlt szombattól 41 diák és 6 tanár ismerkedik Magyarországgal és Szegeddel. A cserekapcsolatot a hollandiai Clingendael Intézet kezdeményezte, a mostani látogatás egy hároméves project része, illetve viszonzása annak a tavalyi útnak, melynek során 50 magyar diák járt Hollandiában. A2 együttműködés eszméje, a közös alkotás gondolata a hollandoktól származik. A vendégek egy Zoetermeer nevű kisvárosból érkeztek, amely 15 kilométerre keletre van Hágától. Tegnap délelőtt a tápai alkotóházban a magyar népművészettel ismerkedtek - egészen közelről. Nemcsak szépen végignézték a kiállítást, hanem leü ltek a munkapadok mellé, s maguk próbálgatták a szövés, a tojásfestés, mézeskalácskészítés, kosárfonás, a magyar táncok vagy a bőrmegmunkálás fortélyait. Az itt készült tárgyakat - mint a Népművészeti Egyesülés és a Tömörkény Gimnázium ajándékát - haza is vihetik a diákok. - Amit itt az üzletekben látunk, az nálunk 5-10 évvel ezelőtt volt látható. - mondja az egyik diák, Oscar Helmens - Az épületek is érdekesek, nálunk szinte csak modern házak vannak, itt sok a régi. Tudtuk, hogy Magyarország szegényebb, mint Hollandia, de azért itt sokkal jobb a helyzet mint a Szovjetunióban. - Tegnap fogadott bennünket az alpolgármestemó, és megnéztük a Városházát. Nagy felhajtás volt, épp itt volt az Önök belügyminisztere, s ezért rengeteg rendőrt láttunk mindenfelé. Láttuk azt a különös ceremóniát is, amikor a püspökök megáldották a rendőrség zászlóit. - meséli az egyik tanár, Jacob Byl. Magyar családoknál lakunk, akik a hivataloson kívül több családi programot is szerveztek nekünk veszi át a szót Babette van den Ancker. - Mi végignéztük a szegedi múzeumokat, voltunk Kecskeméten a Szórakatémusz játékházban. Úgy látom, Magyarországon mindenki ért egy kicsit a népművészethez, és sokan művelik is. Nálunk van a porcelánművészet, a fapapucskészítés, más nem nagyon. Bár mi Hollandia nyugati, iparosodott részén lakunk, keleten erósebbek a hagyományok. Eddig úgy tudtam, hogy Hollandia a tulipánok országa. Erre idejövünk, s itt mindenhol tulipánok nyílnak. M. T. Magyarországon sok a tehetséges fiatal Rév Lívia mesterkurzusa Szegeden Debussy hangjaira érkezem a szegedi konzervatórium kisebbik hangversenytermébe. Törékeny idős hölgy ül a zongoránál, mellette fiatal lány álldogál, feszü Iten figyeli hogyan kellett volna Az elsüllyedt katedrális hangjait megszólaltatnia. A növendéknek mindezt Rév Lívia Párizsban élő zongoraművész mutatja meg, aki játékával hol impresszionista fényeket, hol pedig sötét színeket varázsol a hallgatóság elé. A művésznő többször hangsúlyozza: a kíséret ne önállóskodjon, a pedál használatával pedig nem árt csínján bánni. Mindezeket visszafogottan, franciás eleganciával, ám ékes magyarsággal magyarázza. Jól beszéli az anyanyelvet, pedig több mint negyven éve, él külföldön. Igaz, egy ideje évente visszjár a budapesti Tavaszi Fesztiválra koncertezni. Szegeden most jár először, idén négy napos mesterkurzust tart, jövőre pedig a Weiner Kamarazenekarral Mozart egyik zongoraversenyét adja majd elő. Valaha Varró Margit tanítványa és Weiner Leó kedvenc növendéke volt. Rév Lívia nevét ma már a kritikusok Rubinsteinnével együtt emlegetik. - Milyenek a magyar növendékek? - kérdezem tőle, a délutáni foglalkozás befejezése után. - Fantasztikusak. Van bennük valami velükszületett belső erő. A játékra való érzelmi ráhangoltság. Egy szóval tehetség. Egyik nemzetet sem kivánok megbántani Nagy László felvétele azzal, ha azt mondom, a magyar muzsikusok minden európainál eredetibbek. A németeknek például szédületes zenekultúrájuk van, de nem tudnak jól muzsikálni. - Hogyan fogadták Önt annak idején Franciaországban ? - Nagyon sok segítséget kaptam, ismerőseim rögtön bevezettek a szakmába. Első igazi átütő sikerem akkor volt, mikor egyik hangversenyem után egy fehér hajú öregúr azt mondta: „Végre hallottam valakit, aki úgy játssza Debussyt, ahogy azt a mester elképzelte." Az úrról kiderült, ő az a karmester, aki Debussy legelső műveit, közvetlenül születésük után műsorára tűzte, s aki instrukciókat e darabok előadásához magától a szerzőtől kapott. Ennek a dicséretnek azért is örültem, mert a francia zeneművészek is egészen másként muzsikálnak, mint mi, magyarok. Intellektuálisabb felfogásban adják elő a műveket. Nekik a részletek kidolgozása roppant fontos, mindent el tudnak játszani, mindent meg tudnak magyarázni. Fantasztikusan ismerik a zeneelméletet. A magyarok viszont muzsikálni tudnak jobban. A világon mindenütt találkozom magyar muzsikussal. - A magyar szerzőket szeretik-e a külföldi előadók? - Bartók műveit általában mindenki el tudja játszani, kivéve a folklorisztikus darabokat. Azokat csak mi tudjuk igazán. Ahogyan a Chopin-mazurkák lüktetését is a lengyelek érzik legjobban. - Mit kell tudnia annak, aki muzsikusokat tanít? - Alapot adni, amiről aztán a növendék elrugaszkodhat, amire támaszkodva a művész önmagát kifejlesztheti. Én Vanó Margittól komplett kultúrát kaptam. Nemcsak a zongorajáték helyes technikáját tanulhattam meg tőle, egész egyénisége, kifejezőkészsége, lelkülete, intellektusa hatott rám. De úgy látom a szegedi növendékek is, szerencsések, hiszen remek tanárok tanítják őket. Az itteni mestereket pedig irigylem, hiszen a világon sehol másutt nincs ennyi tehetséges fiatal, mint Magyarországon, ezt nekem elhihetik. Pacsika Emília UJ FILM Amikor a szobrok sétálni indulnak, avagy: Ébredések Főszereplök: Róbert De Niro és Robin Williams Fényképezte: Miroslav Ondricek Zeneszerző: Randy New man Rendezte: Penny Marshall Az orvostudomány számtalan csodát és kudarcot megélt már. De megélték az orvosok és betegek is. A csodák egyszersmind félelmetesek is, a halálközelségtől félelmetesek, attól, hogy a beteg is személyiség, joga van élni ezt az egyetlen életet, ami. akárhogyan is, ugye, de szép. És szépségét, azt, hogy az élet egy fantasztikus adomány, leginkább azok élhetik meg igazán, akik elvesztésének közelébe kerülnek. Ha az Ébredések című amerikai film „forrásvidékét" kutatjuk meg kell említeni a Rain Man., a Száll a kakukk fészkére és a Virágot Algemonnak című filmeket. 1920-ban szörnyű járvány söpör végig Amerikán. Áldozatai néhány görcsös rángás után furcsa pózba merevednek és többé meg sem mozdulnak. Szemüket egyetlen pontra meresztve - a „szerencsés" túlélők - éveket, évtizedeket töltöttek így, ám csak akkor, ha volt. aki gondozásukkal fáradjon. Az orvosok elkészítették diagnózisaikat, de gyógyításukról lemondtak, lévén sem érzelemnek, sem pedig értelemnek nyomát nem fedezték fel az „élő szobrokon": állapotuk a tetszhalottakéhoz hasonlatos. !969-ben egy bizonyos Malcolm Sayer, vállalkozó szellemű kutató orvos (Robin Williams, a Holt költők társasága című fiiben a tanárt alakította) a Bronxi Bainbridge Kórházba jelentkezik munkára, nem éppen a kórház vezetőinek elképzelése szerint. A krónikus betegekkel foglalkozó kórházban Sayer először találkozik az „álomkór"-ban szenvedő betegekkel. Nyitott szemmel, mereven, mozdulatlanul ülnek. Ám Sayer az egyik esetben észre veszi, hogy betege az orráról lehullott szemüveget elkapja. Ezt más tárgyakkal ismételve, ugyanezt tapasztalja. Sayer ekkor elképesztő ötlettel áll elő feletteseinek: a betegeknek nincs saját akaratuk, de átveszik a tárgyak akaratát. Ebből a feltevésből indul ki kutatása. '69-ben még csodaszernek számított az L-dopamin nevű gyógyszer, amit a Parkinson-kórban szenvedőkön alkalmaztak. Sayer újabb felfedezése. hogy minden betege átesett ezen a kóron, így arra következtet, hogy az „álomkór" talán ennek egyik sajátos következménye, és betegein kipróbálja a csodaszert. Először a Leonardo Lowe (Róbert De Niro) nevű betegen, aki a gyógyszer hatására „felébred" több évtizedes álmából, persze gyermeki tudattal. Majd sorra a többi beteg is megkapja a gyógyszert. és a szobrok sétálni indulnak... A megdöbbentő jelenetekben Ébredések-alapítvány A film valóban megdöbbentő, s talán az együttérzésnél is mélyebb érzelmeket vált ki. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a film magyarországi forgalmazója, az InterCom felkereste Dr. Bittér Isvánt, a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzorát és kutatóját, és felajánlotta segítségét a Pszichiátriai Klinika stupor (gátolt) tünetekkel jellemezhető, skizofrén betegei részére. A forgalmazó cég minden megyében a film egy-e^y előadásának a cégre eső részét ajánlja fel, a mozivállalatok további együtmüködésére számítva. Hasonlóképpen Budapesten a film egy előadásának teljes bevételét juttatja el a hamarosan megalakuló Ébredések-alapítvány részére. P. Sz. bővelkedő filmet méltán jelölték az Oscar-díjra. Igazi és teljes egyéniségek bontakoznak ki előttünk. Sayer a félénk, de mindenre elszánt kutató orvos. Leonardo szerepében De Niro ismét csúcsteljesítményt nyújt: szinte elképzelhetetlen, hogy színész megteremtse, eljátsza azt az embert, aki minden mozdulatában, mimikájában, tekintetében, és valószínűleg hanghordozásában is egy egész filmen át az egészséges emberi lénytől tökéletesen eltérő. És reménytelenül torokszorító az az akaraterő is, mellyel Leonardo küzd, hogy vissza ne alakuljon szoborrá, s a könyvel a kezében már annyira vonaglik, rángatózik, hogy épp elméje majd széthasad attól a tudattól, hogy fizikailag már képtelen az olvasásra. És érzi, hogy akarata mindehhez kevés, a visszaalakulás stádiumában könyörögve kéri Sayert, hogy segítsen rajta, de ahogyan nem tudta az orvos, hogy valójában betegei miért mutattak javuló állapotot, úgy azt sem tudja, miként tarthatja őket vissza a szoborráválástól. Első eszmélése után Leonardo szerelmes lesz egy fiatal látogatóba. néha találkoznak, ám amint állapota egyre romlik, tudja, hogy többé nem láthatja a lányt; tehetlen. Eszméletének visszanyerése csupán egy villanás volt az álomban eltöltött időhöz képest, ennyi maradt neki. Sayer értetlenül nézi a változásokat, barátjává lesz Leonardo, ezért segítsége egyben baráti segítség is. de képtelen megérteni a történteket. Rá kell döbbennie: nem segít a csoda, ha az nem párosul megértő emberséggel. A film megtörtént esetet dolgoz fel. Van mit átélni. Podmaniczky Szilárd 99 A TÁNC VILÁGNAPJA ELÉ „Hit nélkül nincs élet - mondja Imre Zoltán Az idén a tánc világnapján, április 29-én a szolnoki színház társulata vendégszerepel Szegeden: Schwartz-Greene-Tebelak Hit kell! (Godspell) című „isteni rockjátékát" hozzák, amelynek tavaly karácsony előtt volt a bemutatója, s amelynek rendezőkoreográfusa 9 szegedi balettigazgató, Imre Zoltán. - Filmrendezőként sokan ismerik Imre Zoltán koreográfust, a szerencsések, akik látták kü Iföldön készült mozijait: de miként történt, hogy fölcsapott színházi rendezőnek? - Sose voltak ilyen ambícióim, de egyszer telefonált Schwajda György, azt mondta, hogy látta a balettjeimet és azokat a színházi produkciókat, amelyeknek én terveztem a mozgásvilágát, s az a meggyőződése, hogy csak egy kis lépéssel vagyok a rendezéstudomány előtt. Nosza, próbáljam meg - a Godspell-lel. Az az igazság, hogy mások is győzködtek már, Makay Péter díszlettervező barátom például főként a filmjeim hatására mondogatta, rendezzek operát, higgyem el, ahhoz pont arra a szimbólumfölrakási készségre, képi látásra van szükség, amivel általában én praktizálok a saját műfajaimban. Lehet, hogy eljött az ideje ezt is kipróbálni? - kérdeztem magamtól, csak az volt a bökkenő - amit Schwajdának is rögtön megmondtam -, hogy én ezt a Godspellt nem szeretem. - Mi baja volt az isteni rockjátékkal? - Hát ez, hogy rockjáték, abból a pszeudo-jézus-krisztus-szupersztár-sorból. Abból van elegem, ahogy a Bibliával üzletelnek. Játszanak vele, mintha CourthsMahler írta volna. Az eredeti Godspell: akár egy bohóctréfa. Nem akartam beállni a sorba, s megszentségteleníteni azt a szent írást, ami szerintem az emberiség kikristályosodott emlékezete az istenség mibenlétéről. Egészen dühbe jöttem, amikor elolvastam a Godspell szövegkönyvét. Végül arra jutottam, hogy az eredeti darabot nem lehet megcsinálni meg kell változtatni. - Ezért aztán - Bőhm Györggyel. Fodor Ákossal - úgy átdolgozták, hogy Schwartz úr biztosan nem ismerne rá: - Csak a zenéje volt friss, az tetszett nekem, egyébként valóban meglehetős messze került a szolnoki előadás az eredeti musicaltől. Kitaláltunk egy fix helyszínt, a megjavult munkaterápiás drogosok tanyáját, akik templomot építenek. A nehéz múltú emberek körében gyakran megfigyelhető , jézusosodás" folyamatán, a naiv gyermeki hit megszületésén esnek át, s közben megvallják egymásnak előéletüket. A csoportterápia során kialakulnak aztán a passió szerepei, beleélik magukat a bibliai jelenetekbe. Arra törekedtem, hogy ezek a jelenetek - amelyek egyébként a Bibliában is általában a tömegpszichózison alapulnak - frissek legyenek. Napjainkban történnek. - Ahhoz képest, hogy első színházi rendezése, ráadásul már-már bosszúakció a Biblia-árusok ténykedésére. elég szép siker lett a Godspell. - Éngem is meglepett, hogy beválogatták az idei színházi találkozó anyagába, az évad hét legjobb előadása közé, így hál Kaposvárott - most ott rendezik a találkozót - versenyezni fog. - Ha azt mondaná az Angyal, hogy a Tánc Világnapján teljesítené három kívánságát, mit kérne? - Istenem, csak ne keseredjek el! Ezt kívánnám mind a háromszor. Mert olyan nehéz mostanában megtartani a hitemet. A művészetben, munkában, emberekben. Szorongok, hogy az üzlet megeszi a kultúrát, rosszak a tapasztalataim. Győzködnöm kell magam, hogy folytassam; halogatom, hogy kibéreljem azt a stúdiót, amit pedig már kinéztem magamnak, hogy ha abba kell hagyni ezt az illékony műfajt, a színházat, visszatérjek a kerámiakészítéshez, az anyaghoz, ami megmarad. Azt szeretném legjobban, hogy meg tudjak maradni életigenlő embernek. Hit nélkül nincs élet - ez a Godspell mai erkölcsi témáinak egyetlen következtetése is. (sulyok)