Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-18 / 90. szám
12 Röviden 1991. április 18., csütörtök HA CSAK EGY SZAK EREJÉIG IS: Fuzionál a hittudományi és a tanárképző főiskola Merőben új szak, s ezzel egy egészen új színfolt jelenik meg ősztől a szegedi felsőoktatás eddig is sokszínűnek mondható kínálatában. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a Hittudományi Főiskola közösen indít valláspedagógia szakot. Mint azt a két intézményben a részletek kidolgozásával megbízott oktatótól (a tanárképző részéről Máté-Tóth András, a Hittudományi Főiskoláról páter Teleki Béla) megtudtuk, egészen hivatalosan csak az 1992-93-as tanévtől kezdődik a valláspedagógusok képzése, ám a tanárképző főiskola főigazgatója lehetővé tette, hogy már az idei, tehát az 1991-92-es tanévtől elkezdődjön az újfajta oktatás. A megegyezés szerint minden főiskolai hallgató számára nyitott a lehetőség: leadva egyik szakját fölvegye másodiknak, vagy harmadik szakként hallgasson valláspedagógiát. Ugyanezt a lehetőséget fölkínálják az intézménybe idén felvételiző, leendő diákoknak is. Az új szakon öt év a képzési idő, ami valamelyes nehézséget bizonyára okozni fog mind a diákok, mind a tanárképző számára - tekintettel arra, hogy minden más szakon négyéves az oktatás. A tanterv kidolgozóinak azonban így is gondot okozott az egyébkent hatéves teológiai tananyag nyomán egy szűkített tematikát kidolgozni, másrészt pedig a későbbi remények, az egységes universitas kialakulása után a képzési időbeni különbségek nem jelentenek igazi problémát. A hallgató dönthet: milyen álláslehetőségek figyelembevételével milyen képzettséget akar szerezni, az intézmény pedig arról tájékoztat: a kitűzött cél érdekében mit, s mennyi ideig keli tanulni. A valiáspedagógiai szakkal kapcsolatosan Teleki Béla jezsuita páter elmondta, biblikumot, dogmatikát, egyházjogot, egzegézist, missziológiát, művészettörténetet, filozófiatörténetet, fundamentálist, kateketikát, liturgikát, morálist, pszichológiát, pedagógiát tanulnak majd többek közt a leendő hallgatók, de a Hittudományi Főiskola megköveteli olyan tárgy - például a számítástechnika, nyelv, ének, retorika tanulását, amiknek tudását a tanárképző főiskolán sajátítják el a diákok. A felvételi vizsgán alapvető dogmatikai és egyháztörténeti kérdések szerepelnek majd, melyeknek tematikáját, forrásmunkáit a jelentkezők előre megkapják. A valláspedagógia szakon diplomát szerző hallgatók hittan tanári képesítést kapnak, de az egyházban a papi hivatáson kívül minden más feladat elvégzésére képesek lehetnek. Az effajta munkának nálunk még nincs kü lönösebb hagyománya, tőlünk nyugatabbra már bevett szokás. A mind az intézmények együ ttműködésében, mind az induló szak jellegében merőben újat hozó oktatási forma beindításáról ma írja alá megállapodását a tanárképző főiskola főigazgatója, illetve a Hittudományi Főiskola rektora. Balogh Tamás r- PODMANICZKY SZILÁRD Korai (vacogva olvasandó) Eltelik még néhány nap, mire föntről leesik az eső. Jó nagy csöppekben, vagy talán egyszerre, mintha dézsából öntenék, és utána a dézsát is ledobják, hogy aki nem ázott meg azt legalább a dézsa vágja fejbe néhány perccel azután, hogy kisütött a Nap. Jó nagy ez a Nap is. Nem tudom mit kezdenék vele, ha egyszer beraknák a szobámba, hogy csináljak vele, amit akarok. Először biztosan megvakarnám a bucimat olyan „natessék!"-szinten. Csak hát az a baj, hogy nekem becsületesnek kell maradnom, olyan embernek, akit nem a tudása, hanem a nemtudása zavarhat, körbe-körbe. Szörnyű képet vághatok most, nem szeretnék ebben az állapotban magammal találkozni az utcán. Átmennék a túloldalra és úgy bámulnék a kirakat üvegébe, mintha nem látnám magam. Na végre, esik az eső. Mégis hamarabb jött a kelleténél, mert valójában nem készültem fel rá csak a gondolat szintjén, nem szellemültem át annyira, mint amikor a havat vártam és az is rám esett. Jó lenne ha addig esne az eső, amíg legalább az esernyőmet megtalálom, mert a múltkor is felbosszontottam magam: mire megtaláltam az ernyőmet, elállt az eső. De akkor már semmi értelme nem volt annak, hogy előkerült az a jó markolatú ernyőm. Már sokszor elhajítottam a francba, de mindig megesett rajta a szívem és fölkaptam, nehogy valaki megtapossa a lábával, vagy rádobjon egy elhasznált, gusztustalan papírzsebkendőt, ahelyett, hogy addig tartogatná a zsebében, amíg ellopja tőle egy másik gazember a pénztárcájával együtt. Úgy zuhog, hogy a vandálok is behúzódnak a kapualjakba és nem rongálják a kedvemet. Pedig lehet, hogy megérdemelném, egy kicsit rosszabb kedvem is lehetne, hogy ne tudjak kimászni a kelepcékből, mert nyilván ez is összefüggésben van azzal, hogy melyik lábbal mászok ki reggel az ágyamból abban az olajzöld pizsamámban, amit a varrónőn, a bolti eladón és rajtam kívül még nem látott ember fiá, se lánya, se pedig senki. Van valami titka. Hogy az esőnél maradjak, félénkségét tettetek, mert még valaki a nyakamba sózza az esőt, elterjeszti rólam, hogy valamilyen titkos, mágikus kapcsolatban vagyok a fenti vízhálózattal és akkor biztosan megvesztegetnének a mezőgaszdászok a jobb termés érdekében. De az is elképzelhető, hogy felelősséget kellene vállalnom az árvizekért, amihez speciel maréknyi kedvem sincs. Ahogy elnézem az eget, tán' jobb lett vőn ha bele se kezdek, ha nem csinálok ekkora reklámot az esőnek. Először is azért, mert nem érdemli meg, hisz korai, kivonta magát a felügyeletem alól, márpedig énrám is zuhog, hogy a kecske rágja meg. Elképzelem a kecskét most, amint azzal a született vegetáriánus állkapcsával beleharap az esőbe, aztán rászokik és evolúciós fejlődése során átalakul vízikecskévé, belegázol a folyóba, nagy randa uszonyokat növeszt és összezavarja a vízgazdálkodással foglalkozó embereket, no persze a hajóskapitányok is morgolódnának, mert folyton kerülgetni kéne a vízikecskéket és akkor már azt üvöltené a kapitány a nagyothalló kormányosnak, hogy „vigyázz Géza, nehogy kecskére fussunk". A horgászok is bedühödnének, arról nem is beszélve, hogy a kecskefejó asszonyoknak búvárruhát kellene ölteni és alámerülni, hogy ott a víz alatt rángassák a kecske csöcsét. Hál' Istennek, a bakkecskékkel nem lenne ekkora baj. De erről még beszélünk, ha elállt az eső. Városi menyét A holló (csóka, varjú), kutya (legtöbbször kivert eb), macska és veréb (így, együtt) városképi szerepe (jelentősége?) vitatható - mást állítanak a természetvédők és mást a városvédők. A galambokról avagy balkáni gerlékről nem is szólva. Az egyelőre nem fenyeget, hogy hajba kapnánk a városi menyét megítélése miatt. Egy példányával találkoztam a múlt hét langyos éjszakáján, amint végigsöpörte a Takaréktár utcát. Fától fáig. Gerlék rebbentek, verebek váltak ideiglenesen „hajléktalanná". A ligetek vérszomjas urát nem zavarta az arra tévedő gépkocsi, a kivilágított központ. Az OTP épületén tűnt el, otthonosan mozogva, a bennfentesség belvárosi látszatát keltve. Igaz, zsákmány nélkül. Fanyar humorú sorstársam - állattani ismereteit sokáig csodáltam: egy hete azonban lábára lépett a 16, s nem az sántult le..., ezért magyarázatát kétkedve fogadtam - röviden igyekezett fölvilágosítani: - Valamelyik padlásra vackolt a menyéled. Almot vetett, „családfenntartói" gondjai lehetnek. Valószínűleg a zajos földtörvényvita űzte a városba. Pünkösdre tele lesznek az udvarok kegyvesztett húsvéti nyuszikkal - ha csak azokra vadászgat, lesz itt még menyétinvázió... (pataki) Az ember lelke sír! Sándorfalva, április 3., sertésleadás. Kimondhatatlan keserűség szorítja össze a látványon a szívem: mintha pestis dúlna, úgy adják le a gazdák a szebbnél szebb anyaállatokat! Mélyen tisztelt felelősök! Mikor vezényelnek álljt? Gondolnak arra, hogy a népnek jövőre is enni kéne!? Meddig lavíroznak az emberek bőrére a felelőtlenség mezsgyéjén? S itt kapcsolódok az április 2-án megjelent A meghizlalt felesleg című cikkre, ahol az újságíró kemény és igaz mondatokat írt le, de arctalanul. Nevezzük már egyszer nevén az újszülöttet! Hol van a Mezőgazdasági Minisztérium? Hol van a kisgazdapárt? Mikor akarják a kesztyűt felvenni? Akkor, amikor mind az öt ujja hiányzik? Mi, termelók dolgozni szeretnénk, tisztán áttekinthető feltételek mellett, becsületesen, mindenféle korrupció nélkül. Vezetőink ezt ígérték, akiket mi választottunk. A bizalom nagy kincs, eljátszása megbocsájthatatlan bűn! Az állattenyésztés minden szinten a huszonnegyedik órában van. Az óra jár, kérem, figyeljenek oda! Papp Gyula, a Csongrád megyei sertéstenyésztők választmányi tagja Hideg, csapadékos, szeles idő Többnyire erősen felhős lesz az ég és országszerte várható eső, nyugaton és északon helyenként havaseső, hó is. Az északi, északkeleti szél gyakran megerősödik, néhol időnként viharos lesz. Hideg idő várható. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet -1 és plusz 4 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. ELISMERES A Dél-Tisia Menti ÁFÉSZ-nél sznkmai gyakorlatát töltő 49 fő szakmunkástanuló jó szakmai eredménye elismeréseként a mai napon 70 ezer forint nyereségrészesedést kapott ünnepélyes találkozó keretében a szövetkezet klubjában, (x) Koccanás a Korzó mozinál Tegnap, a délután derekán koccanásos baleset történt a Korzó mozinál. Az l-es villamos, egy fehér Zsiguli s még egy másik haladtak az Annakút felé. A személykocsik egyike a Csemege felőli sínt „lovagolta", mikor hátulról a villamos neki koccant A meglódult Zsiguli pedig a másik autón lendített jókorát, amely történetesen a rendőrségé, s éppen egy közlekedésbiztonsággal foglakozó tiszt vezette. Az anyagi kárral járó koccanásokat valószínű, hogy a villamosvezető okozta figyelmetlenségével, az ügyben eljárás indult. Gyenes Kálmán felvétele PARDON, EZ FAJT Nem kis megrázkódtatást okoztunk tegnapi - Éjszaka, ha fáj című cikkünk egyik mondatának elírásával a rendelőintézet fogorvosainak. A hétvégeken és ünnepnapokon ugyanis nem az összes fogászati rendelő lesz nyitva reggel 7-22 óráig, hanem csak a központi fogászati ügyelet fogad betegeket. VACSORA - Ez olyan jólesett, hogy úgy érzem, vérré vált bennem! - mondta vacsorája végén a vámpír, és elengedte áldozatát. (aser) S- \ 16 666 / \ Tetófon: 23-333 BBC TELEVÍZIÓS VILÁGSZOLGÁLAT BBC World Service Television (BBC Televíziós Világszolgálat) néven a BBC hétfőn hivatalosan is megindította műholdas televíziós adását, melyet először Európába sugároznak, s később a rádiós világszolgálat mintájára kiterjesztenek majd. A BBC World Service televíziós változata válogatást ad a BBC I. és a BBC 2. csatorna adásaiból, játék- és dokumentumfilmeket, hírműsorokat (naponta félórás híradót magyar idő szerint 21 órakor), valamint nyelvi és ismeretter-, jesztő műsorokat sugároz. ROSSZ HIR Keddre virradóra ellopták a Horváth Mihály utcából a KX 78-84-es forgalmi rendszámú, kék színű Zastava gépkocsit. A figyelmes lakók két járműtolvajt is fogtak: az egyik a Sárosi utcából vitt volna el Simson segédmotort, a másik a Sólyom utcában tört éppen föl egy autót, mikor tetten érték. Mindkettőjük rendőrkézen van. Betörtek a Kossuth Lajos sugárúti Delta villamossági üzletbe, két kazettás magnót és ébresztőórát vittek el a tettesek. Kukk! Kíváncsiak vagyunk - meg is öregszünk hamar. Negyven-ötven év, és ha azt halljuk: peep show, akkor esetleg valami vérnyomáscsökkentő szerrel preparált asztali fűszer jut az eszünkbe. Bekukucskálni sokféle helyre lehet. A szomszéd nyitva hagyott ajtajának nyílásába (esetleg kulcslyukába), a szemközti ház alacsonyabb emeletén gondatlanul összehúzott függönyrésbe. Még a tömeges közlekedés is megajándékozhat bennünket egy-egy ellesett pillanattal: levegősebb öltözetű utastársainkon változó hőfokú pillantások siklanak végig. Akit más titkok érdekelnek, belenézhet az ABC-pénztárban előtte álló kosarába (hogy ennek még fölvágottra is futja!). Olyan is van, aki csak úgy belekukkant a tévéhíradóba, és mielőtt visszamenne a konyhába vacsorázni, néhány egészen közvetlen kifejezéssel illeti kedvenc politikusait, csak úgy magának, a foga között szűrve a szavakat. Esetleg (időnként) belekukkanthatunk még könyekbe is. Benézünk a könyvesboltba, lássuk, mi az, amit nem tudunk megvenni. Ez már valódi stresszhelyzet: minél inkább szeretnénk a kiválasztott könyvet, annál erősebben tolakszik az agyunkba, hogy ehelyett például zoknit kell vásárolni, tekintettel az otthoni fuszeklikre, amelyek leginkább az ementáli sajthoz hasonlatosak, legalábbis a lyukak számát tekintve. (Az illat csak kivételesen egyezhet az egerek kedvencével, mondjuk ha a zokni már csak arra jó, hogy abban tartsuk a sajtot.) Szerencse, hogy néha megkímélnek bennünket ettől a feszültségtől. A József Attila sugárúti könyvespince helyén például egészen másfajta dolgokba lehet kukucskálni: peep showt nyitottak itten, ami azért ugyancsak feszültségkeltó forrás. A lényeg viszont (a kukkantás) nem változott, és ez megnyugvással tölthet el minden aggodalmaskodót. (nyilas) BUSH-KERES George Bush amerikai elnök arra kérte fel az amerikai törvényhozást, hagyja jóvá azokat az egyezményeket, amelyek értelmében az Egyesült Államok együttműködne Magyarországgal és Csehszlovákiával az atomenergia békés célú felhasználásában. DÉLMAGVAR0RSZÁ6 Nflpimpi Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS mb. (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó KfL Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLA VICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633'; titkárság: 13-710; olvasószolgalat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Fekete sas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gvimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 185 Ft. ISSN 0133-025X