Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-13 / 86. szám

1991. április 18., csütörtök Gazdaság 3 DM magazin © © DOBAI PETER HAJNÓCZY PETERROL Tudta, mi az írás súlya n Oseredeti fölháborodás Szerdahelyi Zoltán a JATE magyar-történelem szakán végzett 1983-ban, s nem sokkal ez után a ifjúsági ház népművelője lett, ahol olyan olvasóköröket szervezett csütörtökönként, melyek aktuális, ugyanakkor nyilvánosságra nemigen ajánlott társadalmi és művészeti problémákkal foglalkoztak. Ezek a rendezvények olyannyira sikeresek voltak, nogy Szerdahelyi Zoltán, az iH-ból elkerülve, másfél esztend"1 'J + *—* jószántából. másfél esztendeig segédmunkásként dolgozott, természetesen nem így került a makói kórház elmeosztályára pszichológusnak, s ez már tudatos döntés volt. Még az egyetemen Hainóczy Péter prózájából írta • Ilia Mihály segítségével szakdolgozatát, s a makói alkoholisták sorsainak vizsgálatában szintén a Hajnoczy-tanulmányok folytatódtak. Időközben volt egy sikeres doktori értekezése is, majd az Akadémia ösztöndíjával az Irodalom Tudományintézet aspiránsa lett. Jelenleg két Hajnóczy-könyvön is dolgozik, egy kismonográfián es egy interjúköteten, melyben a kortásak vallanak az éppen tíz esztendeje elhunyt, tragikus életű íróról. - Honnan a vonzódás e végletes írói világhoz ? - Tudod, amikor az egyetemen valaki a kezembe nyomott egy Hajnóczy kötetet s én beleolvastam, nyomban megéreztem, ó az én emberem. Mindig is az eredeti, spontán és ösztönös irodalmat szerettem, ami az életből és a művész egyéniségéből táplálkozik. Tőlem távol áll az a steril és klasszicizáló írói gyakorlat, amikor egyik szövegből komponálnak egy másikat. Hajnóczy ellenben képviselte azt a gondolatiságot, morális tisztaságot és puritán következetességet, amelyet ráadásul életének személyes tragédiája festett át. Amit ó akart abban az időben, abban a társadalomban, annak jószerivel csak deviancia lehetett a vége. Rónay László irodalomtörténésszel beszélgettem egyszer erről, ó is azt mondta, egyenes gerinccel csak kétféleképpen lehetett ezt a világot elviselni, vagy az Istenbe vetett hit erejével, vagy alkohollal. - Igen, a hetvenes éveknek, amelyben ugye Hajnóczy is élt, s dolgozott, volt egy utóbb közhelyszerűvé váló, de mégiscsak jellemző mondása, miszerint az értelmiség eló'tt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Mármost Hajnóczy nem volt értelmiségi. - Korántsem az az érdekes, hogy munkásként dolgozott. írásaiban az ő zaklatott, kiszolgáltatott élete soha nem didaktikusán tükröződött vissza. Nem maradt meg a szikár és szellemtelen szociografikumnál. képes volt ettől művészileg elvonatkoztatni. Oseredeti fölháborodás fűtötte az ember egyetemes kiszolgáltatottsága miatt. Ösztönösen alkotott ugyan, mégis, szerkesztői mondják, hogy a legkifinomultabb amerikai íróiskola kívánalmaival is fölérő tudatossággal; mindig megérezte, kit kell olvasni, a nouveau románt, vagy Malcolm Lowry-1. Különben nem lehetett neki tanácsot adni, talán nem is volt rá szüksége. - Lassan összeáll interjúköteted A februári 2000 Nádas Péterrel .a Tiszatáj Domokos Mátyással és Ács Margittal készült beszélgetéseidet közli. s mint már korábban említetted, az elkövetkezendő hónapokban további interjúk megjelenése várható. Nyilván nem véletlenül választottad Hajnóczy kapcsán ezt a műfajt. - Hajnóczy nem volt irodalmi író, levelezése gyakorlatilag nincsen, egy bőröndnyi személyes holmija volt talán, de ha jól tudom, ez a bőrönd is elveszett. így aztán a legautentikusabb forrást maguk a kortársak - írók, szerkesztők, barátok - jelentették, már akivel jóban volt. mert különös természete miatt gyakran került konfliktusba. Hajnóczy tíz éve halt meg, ez nem olyan nagy idő. s nekem, az interjúkkal kapcsolatban volt egy titkos reményem. Meg kell mondanom, nem alaptalanul. Hajnóczy alakjának, egész lényének, mindannak, amit képviselt, olyan erős a sugárzása, hogy ma is hat. A művészi élet legkü lönbözőbb képviselői érzik magukat érintve általa. Egyszerűen nem lehet közömbösen viszonyulni hozzá. Megnyilatkozásra késztet. Ezért aztán igen rövid idő alatt harmincketten vállalták a beszélgetést. - Különböző mentalitású és szellemiségű írókat említettél. Például? - Megszólaltattam Nagy Gáspárt. Veress Miklóst. Csalog Zsoltot. Berkovits Györgyöt, Szkárosi Endrét. többek között. De Hajnóczynak volt kapcsolata például Lowry fordítójával. Göncz Árpáddal is, aki szintén adott egy másfél oldalas levélinterjút. A népiesnek mondott Nagy Gáspár számára éppolyan fontos Hajnóczy morális tartása, mint Mészöly Miklós számára, aki interjújában a viszonylag kis terjedelmű, de mégis jelentős írói életmű summázataként a szeretetéhséget tartotta a legfontosabbnak. A szeretet pedig korunkban különösen létkérdéssé vált. Hajnóczy mindig a kiszolgáltatottember. a szenvedő tudat nézőpontjából alkotott. S bár felhasznált olykor vendégszövegeket, reklámmondatokat, képeket ő is. ami ugye már a posztmodern felé mutatott, mindezen átütött az ó elementáris ereje. Végső soron ki akart lépni a szűken vett irodalomból: egy komplexebb művészet- és életideál irányában munkálkodott. Például a Herceg című drámájában a lebegő orgonagyökér be volt ragasztva a kéziratba. Arról van szó, ebben az esetben is, hogy a művészetek közti határ átjárható. - Mit gondolsz, ha megjelenik a monográfia s az interjúkötet, hogyan fogja ez módosítani a jelenlegi Hajóczy-képet? -A rendszerváltozás természetesen az irodalmi erőviszonyokra is hat. Egyes írók ázsiója nő, másoké csökken. Mármost Hajnóczyé nő. Az a véleményem, hogy ő sokkal fontosabb író. mint ahogy a honi irodalomkrtika ezt megállapította. A készülő interjúk is azt támasztják alá, hogy Hajnóczy nincs kellőképpen reprezentálva művészeti közéletünkben, mert az esztétizáló irodalmi ízlést taszította ez az eredeti és provakatív művészet. Egyébiránt most már világosan látszik, Hajnóczyval kapcsolatban az írók értékrendje mindig is eltért a kritikusokétól. D4RVASI LÁSZLÓ - írótárstól meglehetősen szokatlan, hogy Ön barátilag segíteni igyekezett Hajnóczy Péter indulását... - Én, amikor őt megismertem, már sok mindent publikáltam, neki viszont még egyetlen írása sem jelent meg. Valójában nem is engedték publikálni. Emlékszem, mikor a kiadóm, a Magvető igazgatója. Kardos György behívott, s a véleményemet kérte a hozzá beadott első Hajnóczy-kötetról, „A fűtő"-ről. Ott feküdt előtte a kézirat, tele Bor Ambrus piros ceruzás lektori kifogásaival. Kardos kért, hogy nézzem meg, alá van húzva: emiatt meg amiatt nem lehet kiadni. Mentek aztán komoly telefonok is, hogy mi legyen ezzel a kötettel. Persze, én „A fútó"-t már korábbról ismertem. Úgy 1973 táján elhozta hozzám, s a közeli Bakáts téren várta, míg elolvasom: egy fél éjszakát adott rá mindössze. Másnap találkoztunk, s jólesett neki, hogy nekem tetszik a kézirata. És akkor hosszasan beszélgettünk még Kleistről, Michael Kohihaasról, a fútő figurájáról. Felajánlottam neki, hogy adja ide, viszem a kiadóhoz. De ó annál büszkébb volt, mert azt felelte: „Ne haragudj, de én már elvittem és visszautasították!" - Végül aztán mi lett a kézirattal? - Mondhattam én aztán Kardos Györgynek is, hogy ez egy Kleist mű parafrázisa, ami egy magyar fűtőről szól, akitől megvonják a fejadagját, s ő ezért indítja meg a harcot (mint elődje a lovaiért) - nem értem el vele semmit: nem vállalták a kiadását. - És az a szubjektíven elfogult Valóság-beli esszéje, az hogyan született? - Arra az ottani szerkesztők - kik szintén már kéziratban olvasták Hajnóczyt, s szerették is - kértek meg. A második kötetéről, az „M"-ról kellett volna írnom, de visszatekintettem a megelőzőre, „A fűtó"-re is. Ezt én nem gesztusnak szántam, hanem szándékos akadályelháritásnak: hogy Péter publikációs útjából a még mindig meglévő akadályokat elhárítsam. Tudtam az írásairól, hogy jók, s a Valóságnak is nagy tekintélye volt akkoriban, mindenhol olvasták: nem volt mindegy, hogy megjelenik-e benne egy ilyen támogató cikk vagy nem. Egyébként a Valóság már egyszer - az indulásnál! - megtette a magáét Hajnóczy ügyében, amikor azt a nagy vihart kiváltó szociográfiáját, „Az elkülönítő"-t vállalni merte. - Úgy tudom, ennek a bátor műnek a születésénél Ön is bábáskodott akkoriban... - Amennyiben a szükséges technikai eszközök megszerzéséhez jól jött neki az én Balázs Bélás ismeretségem, annyiban igen. O ugyanis eredetileg filmet szeretett volna ott forgatni, s ehhez kellett neki kamerát, magnetofont s egyéb kellékeket biztosítani. A vállalkozást különben Péter személyes felháborodása indította meg. amit annak a versíró tanítónőnek a sorsa miatt érzett, akinek a házából vadászlakot csináltatott egy Zala megyei főkáder (miközben az elmeszociális otthonba tett asszonynak egy városi panellakást utaltak ki cserébe). Eredetileg ó ezt a szerencsétlent szerette volna kiszabadítani, s csak a munka során vált nyilvánvalóvá számára, hogy itt nem egyedi, hanem nagyon is általános esetről van szó. Arról, hogy abban az időben bárkit bevihettek ilyen intézetbe, s élete végéig ott is tarthatták: időközben aztán - annak rendje s módja szerint - megfosztották minden vagyonától is. Ha a filmből aztán (az ottani intézetvezető akadékoskodása miatt) nem is lett semmi, az előzetesen felvett hanganyagból Hajnóczy szépen összehozta ezt a szociográfiát. Hogyan alakult a kapcsolatuk a későbbiekben ? Idővel egyre gyakrabban találkoztunk, sőt. amikor 1974 végén hazajöttem Kubából, s többedmagammal kibéreltem egy nagy lakást az Old Firenze környékén a Várban, akkor ó szintén odaköltözött hozzánk. Szerelmes lett egy Kavics becenevű lányba, s azzal töltött el ügy körülbelül másfél hónapot. - Megkérdezhetném, hogy kik laktak még abban a Táncsics Mihály utcai lakásban akkortájt? - Sokan megfordultak ott abban az időben. Szentjóby Tamás. Erdély Miklós, Bódy Gábor s több festő is velünk lakott: az Amerikába távozott Méhes Zuzu, vagy Méhes Marietta (a „Kutya éji dalá"-ból), akinek aztán Bódytól született gyereke. Keszthelyi Rezső is gyakran fölbukkant, de ő nem lakott velünk. - Milyen emlékei vannak erről az együttlakásról úgy általában? Azt hiszem, nagyon jó atmoszférájú, érdekes hely lehetett ez, egyfajta külön világot jelentve az oda menekülőknek... - A légkör tényleg nagyon jó volt, rengeteg mulatságot csináltunk. Gyakorta sakkoztunk éjszakákon át Zuzuval. Köztünk nem is annyira az irodalom került előtérbe, hanem inkább a festészet meg a film . meg ez a szabad élet. Amihez a körülmények adottak voltak, mivel mindenkinek külön szobája lehetett - al kora volt a lakás. - Persze, ezekben a dolgokban Hajnóczy - aki nem volt túlzottan közösségi ember - egyáltalán nem vett részt. Másfelől pedig nem is szerette az ott előforduló festőket. A húzódozásához legfőképpen azonban az járult hozzá, hogy szerelmes volt: visszavonultak Kaviccsal a szobájukba és fütyültek a többiekre. Soha senkivel kapcsolatban nem tapasztaltam még őnála olyan fokú gyöngédséget, szerelmet, mint amit e lány iránt érzett. Ebben az időben egyébként nem ivott, újra lejárt naponta úszni is. Szóval, kifejezetten jó passzban volt akkoriban, mégis meglehetősen barátságtalanul viselkedett - szinte mindenkivel. Ha tehette, még a köszönést is elkerülte. Egyszer például Bódy Gábor megkérdezte, hogy az egyik novelláját megcsinálhatja-e filmre, amire ő röviden elküldte a francba. Körülbelül ennyiből állt köztük a beszélgetés. - Dobai Péter köztudottan szerelmese az utazásnak, a világhódításnak. Érdeklődött-e Hajnóczy az Ön tengerészmúltja s ilyen természetű kalandjai felől? - A tengerészet nagyon érdekelte (kicsit talán irigyelte is a tengerészeket), arról mindig sokat kérdezgetett. Nem is annytra a kikötői városok, vagy kuplerájok vonzották (mint általában másokat), hanem a hajózás, meg a tenger. Sokszor nevettünk mi nagyokat ezen a különös világon! Már ha éppen olyan hangulatban volt: mert az együtt töltött éveink alatt általában kétharmad részben nem volt ehhez alkalmas kedélyállapotban. Úgy gondolom, ha ó hajós lett volna, talán el sem hagyja a hajóját. A harmadik kikötő után biztosan nem. - Nem ezért a mindentől-mindenkitől való elhúzódása, távolságtartása miatt nevezik őt többen ködlovagnak? Vagy mégsem igaz ez a feltételezés? Tudom. Ön sem említi őt a ködlovagok között. Huszárik Zoltánról a Magyar Naplóban írott szép megemlékezésében... - Nem említem, mert nem is tartom annak. Ó ugyanis nagyon tisztán, harcolva írt: Hajnóczy Péter számára az irodalom nem elefántcsonttorony-szerűség volt, hanem harci eszköz•„ Minket ez hozott közelebb egymáshoz. Tehát rám se igaz az a Krúdy-emlékkönyvbe szálkás betűkkel írt Huszárik-dedikáció. mely engem ködlovagnak titulál. Hajnóczy sem úgy írt mint Csáth Géza, s nem volt olyan értelemben ködlovag, mint Cholnoky vagy Krúdy. Természetesen Huszárik Zoltánt szintén annak tartom. Gulácsyt is, de Csontváryt már semmiképpen - hiszen ő a napfényt festette. nem a ködöt őket azért vettem be a megemlékezésbe, mert Huszárik szerette őket. Hajnóczy Péter, bár kifejezetten sokat ivott, mégsem volt ködlovag. O ugyanis soha nem írt részegen. Tudta, hogy mi az írás súlya, hogy azzal mit lehet elérni, s ezért mindig tiszta tudattal fogott hozzá: hajnalban. Ha előtte ivott, mindig megvárta, míg kijózanodik. Nálunk sajnos mindenkit muszáj belehúzni valamilyen kategóriába. Ha valaki nem népies, nem urbánus, akkor legyen ködlovag. De ez Péterre egyáltalán nem illik: annyira nem volt ködlovag, hogy nemegyszer ijesztően racionálisnak láttam. Ha lehet örületet kiszámítani, olykor még azt is kiszámította. (Részletek a Petőfi Irodalmi Múzeum Hangtárában található interjúból) SZERDAHELYI ZOLTÁN VERESS MIKLÓS VERSE Jelentés Perzsiából Hajnóczy halálhírére álarcait sűrűn váltogatja Perzsiában a halál pedig hócipőnk már teli a széttaposott gipszek hímporával a rézmaszkok zöldgálic pikkelyeivel ahogy a sivatag is telisteli az elhajigált hócipőkkel melyeket a guberálókra hagynak a perzsák mint porszívójukra a nemes feladatot hogy kiszippantsa a perzsaszőnyegekből a beléjük taposott pentaton dallamokat míg fuldokolni kezd a túlterhelt gumicső és visszamenetre kapcsolt számum sivítja túl a nacionalista aiszkhüloszi csöndet se csönd se hó - csak halál: csilingelnek a ministránsok helyett két bukfenc közt a kiváló bohócok érdemrendjei vagy csak operettből a szánok - szánjuk bűneinket és beleszántjuk őket a földbe dübörögjön a traktor vagy a taps a dévajvári hotelfalban ha a téglák összeverődnek rezegjen az ófanyar árja-siralom és a tamburaszó a lélekvédelmi idill diszkójába úgyis belevész és a tamburmarsall igen a tamburmarsall fölfordított lepkegyűjteményére borul hogy fölnyársalják a gombostűk cémoll orgonasípjai nem küzdhet rémeivel ki mások rémeitől retteg mikor a karneváli zenekar hátrafelé menetel összekuszálva nyomokat csak a lovat nem lehet átverni ahogy argókori perzsa közmondások igazolják: a patkó mindig beleillik a betemetett patanyomba