Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-11 / 84. szám
12 Röviden 1991. április 11., csütörtök Nem kapósak a kapitányi székek Csongrád megye 6 rendőrkapitányi tisztségére II pályázó jelentkezett, nem így Budapesten, ahol a 22 kerületi kapitányság élére 65-en vállalkoznának, vagy a szomszédos megyében. Békésben, ahol meg a 7 kapitányi posztra 20-an aspirálnak. Ezt tudták meg egyebek mellett tegnap az újságírók a rendőriskolán tartott sajtótájékoztatón. Egyébként a jeligés pályázatokat elbíráló bizottság tagjai ugyancsak tegnap vették át megbízóleveleiket. A bizottság elnöke, Beslin László alezredes elmondta: a II pályázót személyesen is meghallgatják, majd az általuk jónak látott jelöltek listáját május első hetében terjesztik a megyei főkapitány elé. Aki a jelöltek neveit az önkormányzatok rendelkezésére bocsátja, tárgyalják meg a testületek, jónak látják-e a bizottság által kiválasztott személyt. Egyébként az önkormányzatoknak a kapitányválasztásokon vétó joga van, ami azt jelenti, hogy egyet nem értés ALLIANCETANFOLYAMOK Az Alliance Francaise ( ejtsd: alliansz franszez) szegedi egyesülete április második felében francia nyelvtanfolyamok indítását tervezi. A 6o órás kurzusokra kezdők, újrakezdők, középhaladók. haladók jelentkezhetnek, valamint azok, akik meglévő francia tudásukat szeretnék tökéletesíteni. Az érdeklődőket előzetes konzultációra várják április 12.-én délután 5 órára a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumába (Szentháromság utca 2.). A szegedi Alliance-tanfolyamokon a világszerte alkalmazott és a francia állam által elfogadott módszerekkel tanítanak, különleges oktatási segédanyagokat, tankönyveket használnak. Akik a holnaputáni megbeszélésen nem tudnak részt venni, de a francia nyelvet szeretnék megtanulni, azok is jelentkezhetnek a Ságvári gyakorlóban Zsivin Lászlónénál, illetve a tudományegyetem francia tanszékén( Egyetem u. 2.) esetén új pályázatot írnak ki. A véleményező bizottságnak állandó tagja az elnök, a főkapitány delegáltja, dr. Lukács János, külső szakértőként dr. Merényi Kálmán, a JATE docense, rajtuk kívül minden kapitányság kollektívája küldhette egy-egy képviselőjét. A szegedi rendőrök Komlódy Ferenc törzszászlós kollégájukat választották. Az önkormányzatok is részt vehetnek a pályázatok elbírálásában küldötteik révén. A szegedi Koha Róbert közbiztonsági tanácsnokot, a kisteleki pedig a polgármestert. Ott Józsefet bízta meg. Egyébként a vidéki városokban mindenütt a polgármesterek tagjai a bizottságnak. Beslin alezredes hangsúlyozta, Csongrádban a pályázatokat elbíráló bizottság teljesen szabad kezet kapott, senkinek sem lesz módja befolyásolni döntésüket. A főkapitány például máris közölte, a javasoltak listájára vár, a bizottság munkájába nem avatkozik. -magSZABÓ MAGDOLNA Kenyérguberáló Napszáílt a után szokott végiglopakodni a lakótelepen. A szürkületet t eríti magára, hogy elrejtse a tekintetek elől. Korához és terheihez képest fürgén mozog, hogy munkája elvégeztével mielőbb eltűnhessen. Huszonnégy órára. Hisz másnap szinte ugyanabban az időpontban újra jön. Rozzant biciklijén elől-hátul hatalmas fóliaszatyrok. Kezében furcsa, szabálytalan kampóssá hajlított vaspálca, amivel belekotor a szemeteskonténerekbe. Gyors, határozott mozdulatokkal. Kenyérdarabokat keres. Csak azokat tűzi botja végére és suttyantja róla bele a szatyrokba. Időnként nézem az ablakból. S ízlelgetem a szót: kenyérguberáló. Megkeseredik tőle a szám. Szomorú és dühös leszek. Világra szórandó keserű mérgem minap lekergetett a kukákhoz. Ürügyként vitt szemetesvödrömet a görbevasas öreg előbb nézte meg, mint engem. Csak jó estétemre emelte rám a tekintetét. Láthatóan meglepődött, hisz új népmódink szerint köszönni sem szoktunk, nemhogy guberálónak köszönni. Visszamormogott egy magának ist. Zavart, bizalmatlan, gyanakvó nézéssel méregetett, majd megkérdezte: - Kenyér van a vödörben? - Nincs. Annak héját, maradékát összegyűjtöm egy jó ismerősöm malacainak. Mondataim mintha lemosták volna róla a feszültséget, elmosolyodott: - No, akkor akár kezet is foghatnánk. Én is disznóknak gyűjtök kenyeret. —Jó sok lehet, ha minden este így felpakol nekik szatyorszámra. - Nem tudom mennyi van. Meghökkentett, hogy nem tudja hány malaca van, de menten végig is szaladt rajtam a kombinálás: nyilván más hízóinak gyűjtöget ő is. Megerősítette. Rátámaszkodott a rozoga kerékpár kormányára és elmondta, hogy megbízásból szedi ki a „lakótelepi malactápot" a szemetesekből nap nap után. Pénzért. Hogy kilónként mennyiért, azt nem volt hajlandó elárulni. Csak azt mondta, egyre rosszabbul megy az „üzlet", pedig évekig kenyérbiztos nyugdíjkiegészítést jelentett neki. Kesernyésen, de tárgyilagosan magyarázta: - Én, kérem, ezen le tudom mérni az életszínvonal-változást meg a megélhetést. Kevesebb a pénz, drágább a kenyér, egy ideje már nem dobnak annyit a szemétbe. Es nem maga az első, akitől azt hallom, hogy gyűjti a hizlaló ismerősének. Csak az a baj, tudja, hogy disznóhizlaló is egyre kevesebb lesz. Mondja az én tápai emberem, akihez hordom innen, Tarjánból a kukakenyeret, hogy sokan felhagynak a hizlalással. Csak a családnak gömbölyítenek fel egy-két malacot, mert több disznót hizlalni teljesen ráfizetéses. Mondtam, így igaz. s beszélgettünk pár percet az újmódi sertésvészről, aminek neve állományirtás. Mondja, úgy fél tőle, mint az ifjú korában hallott disznódöglesztő száj- és körömfájástól. Sőt. még jobban. - Mert ha most az emberem is bezárja az ólat, nem kell neki a kenyérhulladék, miből lesz nekem pénzem? A rezsire se elég nyugdíjamhoz jövőre mit guberáljak ennivalóra? A kérdés válaszolatlanul feszült meg köztü nk. Kötelére rátelepedett a tavaszi alkonyat hideg levegője. Beleborzongtam. Hirtelen elköszöntem és szinte menekültem vissza a lakásba. Hogy azóta minden estefelé odaálljak az ablakhoz nézni, jön-e még a kenyérguberáló; drukkolni, tűnjön fel viharvert kellékeivel. Szeszélyes április Változóan felhős idő lesz országszerte több-kevesebb napsü téssel. Szórványosan várható záporeső, a hegyekben hózápor is előfordul. A gyakran erős, helyenként viharos északi szél mérséklődik. Elénk északkeleti széllökések azonban csütörtökön is lesznek, a várható legalacsonyabb reggeli hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 16 fok között alakul. TANSZÉKFOGLALÓ A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Tanácsának rendkívüli nyilvános ülésén, pénteken 11,30-kor dr. Kovács László egyetemi tanár, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója tartja tanszékfoglaló előadását „A fogamzásgátlás jelene és jövője" címmel. Az előadás színhelye az új klinikai tömb tanterme, Semmelweis tMca 6. Németh Jenőnél munkanapokon 9-tól délután 3 óráig. Jelentkezéseket levélben és telefonon is elfogadnak. Bankban Bemegy a grúz a bankba - Mit parancsol? - kérdezi a tisztviselő - Lépést akarok váltani. (maiKzy) JUHASZ SÁNDOR KIÁLLÍTÁSA A Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában holnap nyílik Juhász Sándor kiállítása. A művész, ötvenes évei ellenére, csak nemrég, 1985-ben jegyezte el magát végképp a festészettel. Néhány évtizeddel ezelőtt tanult ugyan a képzőművészeti főiskolán, de sokáig jobban érdekelte az irqdalom. Prózát, verset, forgatókönyvet irt, mielőtt újra felfede?te a színeket, a fényeket. Példaképei az impresszionisták és a posztimpresszionisták. Monet, Cezanne, Van Gogh, Gauguin és Matisse. Juhász Sándor kiállítását holnap délután fél 5-kor Kéri Imre festőművész nyitja meg. A MINOLTA MAGYARORSZÁG KFT. SZEGEDEN IS Vevőközeiben a csúcstechnika Amolyan évfordulós bemutatkozásnak is beillett az a kiállítás és vásár, amit a Minolta Magyarország Irodarendszer Kft. rendezett tegnap Szegeden, a Tisza Szállóban. Egy esztendővel ezelőtt is nálunk kezdték azt az országos „turnét", amivel a Kft. megalakulása után országszerte ismertté tették a Minolta intelligens gépeit. - Ezek a másolók csak vissza nem feleselnek a gazdáiknak, azon kívül mindent tudnak- jegyezte meg tréfásan a tegnapi bemutatón egy látogató. A legkorszerűbb japán technikát figyelve bizony el-elcsodálkozik az ember.A másológépek és telefaxok széles skáláját figyelve még a választás sem egyszerű dolog. Érdeklődők és leendő vásárlók fontolgatták, beszélgették egymás között, melyik is lenne a legalkalmasabb, a célnak leginkább megfelelő típus. Olyanok is akadtak szép számmal, akiknek már van valamilyen Minolta gépük, de a jó tapasztalatok alapján most bővíteni szeretnék a gépparkot. - Alapelvünk, hogy üzleti partnereinkhez közel szeretnénk kerülni. Ezért is a bemutató mondta Lajta Béla, a Kft. ügyvezető igazgatóhelyettese. - Mi minden történt az egy esztendő alatt? - Szinte minden nagyobb magyar városban bemutatkoztunk . Időközben létrehoztuk saját szerviz- és vevőszolgálati hálózatunkat. A fővároson kívül öt helyen, többek között Szegeden (a Zárda utca 3. szám alatt) is helyben vagyunk. - Milyen újdonságot hoztak most? - Egy rendkívül kedvező gépbérleti konstrukciót, Aki nem akarja megvásárolni azonnal a másolóinkat vagy telefaxainkat, azoknak ajánlom. A szerződés megkötését követően egy vadonatúj gépet helyezünk ki a megrendelőhöz. Negyven hónapon át használhatja, utána eldönti, hogy megvásárolja-e, vagy sem. Természetesen -a bérleti idő leteltével- kedvező ár mellett mehet át a tulajdonába a gép. Egyébként minden bemutatott típust forintért kínál a Minolta Magyarország Kft. A szegedi bemutatkozás után már most a május elején sorra kerülő budapesti IFABO kiállításon való szereplésre készül a cég. (x) ROSSZ HIR Keddre virradóra a tápéi kiskertek egyikéből rotációs kapát loplak. Szegeden az Orló utcában Lada 1500-as gépkocsit törtek fel, s minden mozdíthatót kiszereltek, elvittek belőle. Sőt, benzintartályából 37 liternyi üzemanyagot is leszívtak. A nappali órákban Kiskundorozsmán 10-11 éves cigánygyerekek támadtak rá a Trafik utcában lévő trafik 83 éves eladójára. A trafikba betérve, a gyermekkorú rablók reklámszatyorba kezdték pakolni a pulton levő cigarettásdobozokat, s mikor a trafikos egyiküket elfogta, az az ujjába harapott, 8 napon túl gyógyuló sérülést okozva az idős hölgynek. A rendőrség rövidesen elfogta az ifjú tetteseket. Az esti órákban a Fehér-tói Halászcsárdában jugoszláv futballszurkolók, akik a Crvena Zvezdát kísérték a Bayem München elleni kupamérkőzésre, a felszolgálókkal vitába keveredve eltörték az egyik pincér orrcsontját, és kisebb károkat okoztak a vendéglőben. Kedden a déli órákban Szőregen, a Szerb és a Magyar utca kereszteződésében gépkocsi ütött el egy gyalogost, aki ennek következtében bordatörést szenvedett. • ••EBDD DQ Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. i Telefon: 53-777. 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. ANGELICA LEÁNYKAR A felsővárosi templomban április 11-én, csütörtökön este fél 7 órakor lép fel a budapesti Angelica leánykar. Karnagy Gráf Zsuzsanna. Műsoron Scarlatti: Stabat Mater című műve szerpel. GUMI VAS AR 10, 12, 13, 14, 15-ös használt nyugati AUTÓGUMIK az Építők tekepályáján. Vásárhelyi és Pulz u. sarok. Különleges méretek! Új Semperit gumik! (x) X 16-666, 23-333 i autómentés Nagy László felvétele Jobb félni Történt< ho8-v e8.v jászberényi vagyonUSJUU idill.,, védelmi kiállításon a vendégek távozása után a (vagyonőr) portás videókazettát emelt el a kiállítóstandok egyikéről. A felvonultatott több millió forintos technika azonban próbaképpen (képességeit bizonyítandó) éjszaka is teljes készültségben, feladatát ellátva működésben maradt. A videókamerák rögzítették a tolvajt... Biztonságtechnikai kiállítás nyílt tegnap az Arany János utcai Csapó és Társai Kft bemutatóteremben. A betörés és tűzjelző, •oltó berendezések bemutatóján öt cég képviseli magát. Mindentudó kármegelőző berendezéseiket ma és holnap délelőtt 10-től 12 óráig, délután 2-től 5 óráig tekinthetik meg a vagyonukat féltő érdeklődők. JASZI OSZKÁR HAMVAI Szerdán átadták a Jászi Oszkár hamvait tartalmazó urnát a washingtoni magyar nagykövetségen: végakaratának megfelelően a Károlyi-kormány nemzetiségi miniszterét, a nemzetközi hírű társadalomtudóst Budapesten helyezik végső nyugalomra. Jászi a 20-as évektől 1957-ben bekövetkezett haláláig az Egyesült Államokban élt és tanított, hamvai az ohiói állambeli Oberlinben nyugodtak, amelynek egyetemén tanított. Végakarata szerint a Farkasréti temetőben, Viktor fivére sírjában kívánta eltemetését, de csak akkor, „ha Magyarország valóban szabad lesz" - mint írta. KOZLEMENY Még lehet jelentkezni a könyvtárban 12-én 16,30 órakor induló 150 órás alapfokú számítógép-kezelői tanfolyamra. Ára: 14 000 Ft. T.: 10-944, vagy Kálvária sgt 14. x KEDVEZMÉNYES VÁSÁR Kedvezményes, olcsó vásár (ballagási ingek, pólók, férfi-, gyermek- és felnőttruházati cikkek) a Gondoskodás Alapítvány Családsegítő Szolgálatánál, az Eszperantó utca 1. szám alatt április 11-én, csütörtökön 9 órától, amíg a készlet tart. INflPILflPI Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS mb. (kultúra), GYÜRKI ERNÓ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633-; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. Szedés: De'lmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Fekete sas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gvimesiné dr. F.tsedv Sarolta. Előfizethető a postahivataloknal és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 185 Ft. ISSN 0133-025X «