Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-19 / 65. szám

4 A helyzet 1991. március 19., kedd MárciusS vasárnap 1944. március 19-e. Ez a nap a magyar történelem egy ik (ha nem a) legsötétebb korszakának, az ártatlan emberek tömeges deportálásával járó, német megszállásnak, majd nyilas országiásnak a kezdete. Az események közvetlen előzményei, hogy Horthy a doni katasztrófa óta nem akart csapatokat küldeni a háborúba, illetve azok a tárgyalási kísérletek, amelyeket a háború végkimenetelét fölismerő magyar vezetés kezdeményezett a nyugati szövetségesekkel. Ezekről a próbálkozásokról azonban a német hírszerzés mindvégig tudott, s a súlyossá váló keleti helyzet iniatt nem engedhetvén meg a balkáni front összeomlását — márpedig Magyarország kiválása feltétlenül ezt eredményezte volna —, a megszállásban látták a megoldást. Ezt lehetőleg békésen szerették volna végrehajtani, ezért Hitler "44. március 18-ára a Salzburg melletti Kiessheim kastélyba rendelte Horthyt, aki először felháborodva elutasította Hitler tervét, majd drámai jelenetek, háromszori tárgyalás után elfogadta a megszállás tényét. A németekkel tárgyaló küldöttségben ott találjuk többek között Ghyczy Jenő külügyminisztert és Szombathelyi Ferencet, a honvéd vezérkar főnökét is. Utóbbi — aki. az éjszaka visszafelé tartó vonatról a magyar hadseregnek az ellenállást megtiltó utasítást küldte — így emlékszik az eseményekre: „Az első hírek a szándékolt megszállásról nagyon vegyesek és ellentmondóak voltak. Tényként megállapítottuk azt, hogy német csapatok nyugati határaink mentén gyülekeznek. Én e tárgyban kérdést intéztem a német katonai attaséhoz, a külügyminiszter pedig a német követhez, amire ezek teljesen megnyugtató választ adtak. Mint utólag kiderült, mindketten hazudtak. (...) Klessheimben (...) adták a németek tudtunkru azt, hogy Magyarországot megszállják, s míg a kormányzó úr, a külügyminisztere és katonai vezetői ott kint tárgyaltak, addig a német csapatok Magyarországra betörtek. (...) Hitler maga mondta nekem, hogy részéről csak politikai garanciák megszerzéséről van szó, mert a miniszterelnök magatartásával elégedetlen. (...) ... csupán arról van szó, hogy csapataival, melyek már előnyomulóban vannak, Magyarországba bevonul, és azután, ha célját elérte, két-három hét múlva Magyarországot ismét szabaddá teszi." — Milyen várakozásokkal néztek Horthy látogatása elé, és hogyan reagáltak a németek bevonulásának hírére a hadseregben? — kérdeztem T. P.től, akivel Szombathelyi emlékiratát lapozgatjuk, s aki akkoriban a Várpalotai 201-es Tanzászlóaljnál volt hivatásos hadnagy. — Érezhető volt a feszültség. de a katonaság bizott abban, hogy békés megegyezés születik, s a felderítés ellenére nem is gondoltunk arra, hogy megszóllnak minket. 19-én reggel riadókészültséget rendeltek el, s a parancsot mint katonák, végrehajtottuk, sőt, az éles lőszert is kiosztották, de támadási parancsot nem adtak ki, hiszen erre Szombathelyi volt jogosult. A fiatal szudétanémetekböl álló páncélosok délelőtt 10 óra körül jelentek meg Várpalotán, s körbevették laktanyánkat: a tankok csövei a kapukra irányultak, s mi bent voltunk a kaszárnyában. Én voltam a zászlóalj ügyeletes tisztje, telefonszolgálatot tartottunk, s minden pillanatban vártuk, hogy kapunk-e tűzparancsot, mert mint katonák, adott utasításra megtámadtuk volna őket. Velünk ugyanis nem közölték az ellenállást tiltó határozatot, habár azt már előző éjszaka meghozták, csak éppen semmit nem mondtak a riadón kívül. A legénység hangulata olyan volt — a háttérben a Rákóczi-szabadságharccal, '48cal —, hogy a tisztek vezetésével még a nagy fölényben levő páncélosokkal szemben is ellenállást fejthettünk volna ki. Ezt a volt legényem is igazolja, aki évek múltán is így emlékezett. Ez a feszült várakozás kb. 24 órán át tartott, addig nem is hagytuk el a laktanyát, mi tisztek is ott bent étkeztünk. Utána a riadót lefújták, az éles lőszert is visszavitték a raktárakba, s jött az újabb parancs, hogy az utcán járva a kölcsönös tiszteletadás a rangfokozatoknak megfelelően kötelező egymásnak. Egy német őrmestert például, aki pökhendien viselkedett, a német tiszti járőr vitt el. Azután meg kellett hívnunk a német tiszteket a Zichy-kastélyba baráti vacsorára. Két nap múlva azonban döbbenetes jelenetnek voltunk szemtanúi, amikor a zsinagógába zárt zsidó lakosságot a németek géppisztolycsattogással ijesztgették; s mi nem tudtunk beavatkozni. Az akkor elmaradt ellenállással magyarázom én különben az októberi kiugrási kísérlet kudarcát is — hiszen, hogyan is fordulhatott volna szembe egy hadsereg egy másikkal, amelyikkel addig együtt harcolt? Ráadásul előtte a németeknek köszönhetően kaptuk vissza az elcsatolt területek egy részét, s ez meghatározta a hangulatot. Valószínűleg Horthy is úgy akart átállni októberben, mint a finnek, hogy fegyveresen ne kelljen szembeszállni velük, csak a kivonulásra rábírni őket. — Mégis, utólag visszatekintve, mekkora a felelőssége a kormányzónak a dolgok ilyetén alakulásában, s mit kellett volna tennie? — Szombathelyitől idéznék, aki azt írja: „Az ellenállás csak felesleges vérontásra vezetett volna, de csak egyes szórványos esetekben, mert tekintve haderőnk és különösen a tisztikar szellemét, mely teljesen a jobboldal behatása alatt állott, egységes és erőteljes ellenállásról alig lehetett volna szó, még azon esetben sem, ha erre vonatkozólag parancsot adhattunk volna ki." Az ellenállást különben a tereptani viszonyok is akadályozták. Mindezek ellenére — politikailag, utólag elgondolva — az lett volna az ideális, hogy 19-én mi fegyverrel ellenállunk, s akármilyen vérveszteség után leszerelik a hadsereget, Horthyt letartóztatják, vagy illegalitásba kényszerítik, s így várjuk be az oroszok bejövetelét, nem egy Szálasi-kormánnyal. S akkor Magyarország a béketárgyalásokon pozícióelőnyben tárgyalhatott volna például Észak-Erdély ügyében. Ugyanakkor az is valószínű, hogy a Szálasi-kormány ez esetben már jóval korábban megalakul, s ekkor egy erőszakkal felállított hadseregben még egyszer annyi magyar katonát elvéreztetnek a Kárpátokban, mint amennyit Horthyéknak sikerült 19-én megmenteni. Tehát a kormányzó felett az adott helyzetben nem törhetünk pálcát, nem tudott volna mást tenni. Október 15-e ebből a szempontból teljesen más — ha mondjuk Horthy elrepült volna a 2. hadsereghez személyesen, s onnan adja ki a parancsot, nem Budapestről, akkor talán még lehetett volna menteni a helyzeten. Ne feledkezzünk el tehát most, amikor főleg az utóbbi negyven év bűneiről esik szó erről a 47 évvel ezelőtti március 19-ről, a magyar történelem e gyászos napjáról, s emlékezzünk meg a háborúban értelmetlenül odaveszett tízmilliókról. Pozsik László Készül az új lakástörvény - Hat kotlós - egy tojás Nem riogatásnak szánjuk, de egy nemrégiben született kormányszintű leirat 70 százalékos lakbéremelést javasolt az önkormányzatoknak. Tóth Dezső, az IKV igazgatója szerint ezt ebben az évben nem szabad elfogadni. Erről, és a sokat emlegetett „lakáskoncepcióról" beszélgettünk; Hat minisztérium Is dolgozik a tervezet kidolgozáfcán, április 30-áig kell a kormány elé terjeszteniük, s végül a Parlament hagyja jóvá a végleges változatot. Az önkormányzatokhoz (és az IKV-hoz) eddig egyetlen javaslat érkezett, készítője Vargha Aurélné dr. Ennek lényege, hogy a lakásgazdálkodás törvényeit az önkormányzatoknak kell kidolgozniuk — természetesen egy központi törvény szellemében. Mindenült a helyi viszonyok ismeretében kell dönteni arról, megtartják-e a lakás-, és nem lakásvagyont, hogyan használják, és milyen bérleti díjakat szabnak meg. Az önkormányzati kaszszák többnyire üresek, minden megszerezhető bevételre szükség van. A „nem lakás jellegű bérlemények" (üzlethelyiségek, raktárak) jövedelemtermelése körülbelül 30-35-szöröse a lakásoknak! Ezekről természetesen nem lehet lemondani. A várható tendencia szerint a lakbérek lassan igazodnak majd a „nem lakások" bérleti díjaihoz. Mindez azonban csak piaci viszonyok között lenne elképzelhető, a mostani infláció mellett semmiképpen sem ajanlatos nagyobb emelés. Piacról viszont csak akkor seabad beszélni, ha a lakásoknak legalább 15-20 százaléka üresen áll, s ez a kínálati helyzet az árakban is megmutatkozik. Erről egyelőre szó sincs: jelenleg 6 ezer kérelmező vár lakásra. Szobáztatás Hogyan lehet a drágán bérelt belvárosi üzlethelyiségből sok pénzt csinálni? Néhányan már rájöttek erre. Fizetik a berleti dijat az IKV-nak, aztán keresnek valakit. akinek még többet megér. Végül behurcolkodnak az albérlők ... A nem lakás jellegű bérleményekért tavaly év elején 2 ezer 400 forintot kellett fizetni négyzetméterenként. egy évre. 1990 végére ez az összeg felkúszott S ezer forintra. De ha valáki szobáztat (finomabban szólva: albéi leteztet), 20-30 ezret is elkér egy négyzetméter után. Nem évente — havonta ... A videókölcsönzőknek, játéktermeknek és intimkellék-árusoknak még így is megéri. Ez az üzlet, nem a hatosági áras kenyér... (nyilas) A lakásfelújítások állami támogatása megszűnt, ezt a bérleti díjakból kell kigazdálkodni . összehasonlításul: a szegedi házak jövedelemtermelő képessége jobb, mint a pestieké, ahol még az épületek üzemeltetésére sem elég a lakbérekből és a bérleti díjakból beszedett pénz. Szegeden az üzemeltetésre és karbantartásra teljesen elegendők a bevételek, és még a felújításokra is jut valamennyi — hogy ez mire elég, belvárosi házaink állap>ota szemléletesen mutatja,. . . Tóth Dezső (korábban lapunkban már részletesen ismertetett) javaslata szerint az önkormányzatnak feltétlenül meg kell tartania a lakásállomány egy részét — szociális célokra. Idős, beteg, nehéz szociális helyzetű emberek mindig lesznek. Ugyanakkor tanácsos gazdálkodni is a lakásvagyonnal: egy másik részét piaci lakbérekkel hasznosítanák. Ny. P. A Szegedért Alapítvány az egészségügyért flmire a költségvetésből nem tutja Ha valahol, akkor az egészségügyben igazán elkel az alapítványi támogatás, hiszen az egészségmegőrzés és a gyógyítás az a terület, ahol a legalapvetőbb dolgok — eszközök. műszerek, feltételek — hiányoznak. Ezért is üdvözítendő, hogy a Szegedért Alapítvány ez évben több egészségügyi, illetve az egészséggel kapcsolatos programnak nyújtott anyagi segítséget. A SZOTE ideg-elmeklinikájának serdülő- és gyermekpszichiátriai osztálya 80 ezer forintos támogatást kapott az alapítványtól a pszichésen beteg gyermekek szocioterápiás kezelését segítendő. A 44 ágyas osztály a pénzből olyan eszközöket szándékozik vásárolni, amelyekre az egészségügy-nyújtotta szerény költségvetésből nem futja, jde a lelki bajok orvoslásához szinte nélkülözhetetlenek. A szocioterápja egyik alapkövetelménye ugyanis, hogy értelmes időtöltésre mutasson mintát a betegnek, méghozzá olyat, amely egyszersmind alkalmas a kapcsolatteremtésre, ugyanakkor értelmes, eredményt hozó elfoglaltságra tanít — a pótcselekvések helyett —, és fejleszti a kreativitást. A klinika gyermekés serdülőpszichiátriai osztályán eme szociálterápiás feltétel megteremtése ütközik akadályba. Hiszen azon túl, hogy pillanatnyilag egyetlen, szabadidős foglalkozásra alkalmas helyiségük van, hiányt szenvednek a foglalkoztatáshoz szükséges anyagokban, eszközökben. Így hát — terveik szerint alapítványi támogatásból — edzőeszközöket, kis könyvtárat, az alkotó foglalkozásokhoz anyagokat vásárolnak, illetve az ott kezelt gyermekek kirándulására szánják. Hasonló célokra fordítja az alapítványtól kapott 80 ezer forintot a városi kórház ideg- elmeosztálya, ahol a szenvedélybetegek terápiájához, rehabilitációjához hiányzik az örömkeresés, avagy másképpen a kreatív tevékenység eszköztára, amiben benne foglaltatik a lemezjátszótól a kézimunkafonalakon át a szövőszékig sok minden. A terápiás cél itt is, mim a gyermeKpszicfwatrián; felmutatni azokat a tevékenységeket — az alkohol-, a gyógyszer-, a drogfogyasztás pusztító pótcselekvése helyett — amelyek művelése igazi örömöt adó. A ságváritelepi általános iskola tanárai a mozgássérült gyermekek nevében és érdekében pályáztak a Szegedért Alapítványnál. Az iskolában '89 óta gyógyítják, tanítják — az immáron világhírű Pető-módszerrel — a mozgássérült gyermekeket. S noha a kezdetektói többen is felkarolták e nemes ügyet, és támogatták anyagilag, hiányzik még jó néhány eszköz a gyógyító munkához. Az alapitvány-adta 180 ezer forint lehetővé teszi, hogy a Pető-módszerhez nélkülözhetetlen speciális, mozgásjavító bútorokat vehessenek, s az összegből futja még az audiovizuális oktatási eszközök vásárlására is. A Minőségvédelmi Kft. vegyészmérnöke, Pasinszki József a levegő szennyezettségét mérő műszerek vásárlására kapott 70 ezer forintot az alapítványtól. A fiatal vegyész '89 óta — a Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület keretében — végzi méréseit Előbb — az Akadémiától kölcsönbe vett műszerrel — a levegő szénmonoxid tartalmát, később az ülepedő por, és annak mérgező komponenseit, a kormot, az ólmot, a benzpirént mérte. — Milyen mértékben szennyezett a szegedi levegő szén-monoxiddal, és a laikusok által kevéssé ismert benzpirénnel — kérdeztem eredményeiről tudakozódva Pasinszki urat. — A még meglehetősen kevés mérési eredmények azt mutatják, hogy a szegedi levegő szén-monoxid tartalma csak egy-két esetben — kivált a zárt kereszteződésekben, mint amilyen például az Anna-kútnál található — haladta meg a határértéket. Igaz: az Egészségügyi Minisztérium által megállapított határérték a szén-monoxid esetében igen magas. A benzpirénről sajnos kevesen tudják, hogy a légszennyező anyagok között ez a legerősebb rákkeltő. Mérésekor a legmagasabb értéket a Marx téren, illetve közvetlen környékén mértem. Érdekes módon ugyanitt a levegő ólomdioxid tartalma a határérték alatt van. — ... és hol magas az ólomtartalom? — A régi híd szegedi hídfőjénél, illetve a Tisza Lajos körúton a határérték többszöröse. Az ólom ugyanúgy veszélyes a szervezetre, mint a benzpirén. Míg ez utóbbi — mint mondottam — erősen rákkeltő, az előbbi károsítja a vérképzőszerveket, a májat, a vesét, és gátolja a gyermekek idegrendszeri fejlődését. — Az ólom mennyiségét nemcsak a levegőben, hanem a vérben is vizsgálta. — Kétszáz vérmintából eddig 88-at elemeztem. A vérminták tulajdonosairól csak annyit tudok, hol laknak, hol dolgoznak, illetve milyen neműek. Az eddigi mérések tapasztalatai azt mutatják, hogy például az Északi városrészben lakók vérének ólomtartalma a határérték felett van. Ugyanakkor e lakótelephez igen közeli, Csongrádi sugárúton élők esetében kevesebb ólom mutatható ki a vizsgált személyek vérében Ez a különbség csak egyetlen ténynyel magyarázható: a lakótelep zárt, rosszul szellőzik, míg a sugárutat könnyen átjárja a levegő, s szinte állandóan cserélődik. — Az ön vállalkozása — amely még több évre szól — igen tiszteletreméltó, de ettől még ugyanúgy mérgezzük tovább a levegőt, és magunkat, mint eddig. — Hiszek abban, hogy ha nem általánosságokban beszélünk a rossz minőségű levegőről, hanem mért adatokkal bizonyltjuk, hogy módszeresen mérgezzük magunkat, akkor a konkrét tényekkel — melyeket publikálni szándékozom — meggyőzhetők az emberek, és tán elérhető, hogy ki-ki a saját lehetősége szerint legalább megpróbáljon tenni valamit a levegő szennyezése ellen. (kalocsai)