Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-13 / 61. szám
DÉLMAGYARORSZÁG 81. évfolyam, 61. szám 1991. március 13., szerda Havi előfizetési díj: 148 forint Ára 5,80 forint Napalm nappal? Az Illyés Alapítvány nem támogat — Érettségi feltételek Korlátozott magyar tarka — Dorozsmai (köz)állapot K özel-keleti útján a palesztinokkal, és nem a Palesztinai Felszabadításj Szervezettel találkozik, mondta még héttőn Baker, amerikai külügyminiszter. A tegnapi találkozáskor viszont az IzraeL. által megszállt övezet palesztin vezetői jelentették ki, hogy népük egyetlen elfogadott képviselője a PFSZ. A huzavona végül a tíztagú küldöttséget nem gátolta meg a független palesztin állam létrehozását követelő dokumentum átadásában. Albániában kedden bejelentették, hogy közkegyelemben részesítik az országban még őrizetben levő politikai foglyokat, s ez után már nem marad több politikai elítélt az albán átneyelő központokban. Csütörtökön Moszkvában a KGST-tagországok állandó képviselői újra kísérletet tesznek az utódszervezet létrehozásával kapcsolatos nézeteltérések tisztázására. A megbeszélésen magyar részről Kádár Béla külgazdasági miniszter vesz majd részt. A mostani találkozónak nincs illetékessége abban, hogy feloszlassa a KGST-t. de elképzelhető, hogy nemsokára összehívják azt a tanácsülést, amely már hozhat ilyen döntést. A magyar kormány hétmilliárdos költségvetési tartalékából további 1,5 milliárd forintot kíván juttatni a lakáshitelkamatok felemelése miatt nehéz helyzetbe jutott önkormányzatok megsegítésére. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az Országgyűlés elé beterjesztésre előkészített törvénymódosítás alapján az önkormányzatok kölcsönszámlánként kétezer forint kiegészítő támogatást kapnának. A támogatás felhasználási módjáról az adott önkormányzat maga dönthet majd. Lapunk 7. oldalán egész oldalas összeállítás olvasható a kiskundorozsmai közállapotokról. Szaddám Húszéin iraki elnök hétfőn részt vett az Irakot kormányzó Forradalmi Parancsnokság Tanácsának ülésén, ahol az ország belső ügyeit vitatták meg — jelentette a bagdadi rádió. Az ülésen meghallgatták Ezzat Ibrahimnak, a tanács alelnökének beszámolóját arról az útjáról, amelyet Vasszet és Maisszan tartományokban tett. Szemtanúk beszámolója szerint Szaddám Húszéin hívei ezekben a tartományokban vívják a legkeményebb harcot az ellene fellázadt erőkkel. Az iraki hivatalos tömegtájékoztatási eszközök mindeddig közvetlenül nem tettek említést arról hogy harcok folynának ezeken a területeken. Szerbia Áz ellenzék hajnalban kivonult Irak m m Ötezer kurd túsz Napalmbombát vetettek be a iraki fegyveres erők a Szaddám Húszéin ellen harcoló felkelőkkel szemben Bászrában — jelentette a teheráni rádió kedden. A híradás szerint erről a DélIrakból Iránba menekült felkelők számoltak be, akik testükön napalmbomba okozta égési sebeket viseltek. A Bejrútban tanácskozó iraki ellenzéki vezetők kedden bejelentették, hogy az iraki síita felkelőkkel harcoló Köztársasági Gárda Kerbela után Nedzsefet is visszafoglalta a zendülőktől. A Kurdisztáni Hazafias Szövetség szóvivője hétfőn azt állította, hogy a kurd felkelőknek sikerült birtokba venniük a stratégiai fontosságú Hánákin városát, amely fontos olajközpont, és Bagdadtól mindössze hatvan kilométerre fekszik. Kurd tisztségviselők a Kurdisztáni Hazafias Szövetség és a Kurdisztáni Demokrata Párt sikereiről számoltak be az észak-iraki harcokban. A Kurdisztáni Hazafias Szövetség londoni szóvivője azt is elmondta, hogy a „kurdok mészárosának" nevezett Ali Haszan el-Madzsid iraki belügyminiszter 5000 kurd túszt szedett össze Kirkukban, főként asszonyokat és gyerekeket, akiket élő pajzsként akar felhasználni egy esetleges gerillatámadás esetén. A szerb' parlament rendkívüli ülését csaknem tíz órán át tartó hiábavaló vita után kedd hajnalban elhagyták az ellenzék képviselői, s az utcán tüntető fiatalokhoz vonultak, hogy tájékoztassák őket a vita menetéről. A Szerb Szocialista Párt abszolút többségben levő képviselői ekkor akadálytalanul és simán megszavazták a kormány határozati javaslatát a szombati eseményekkel és a diákok, valamint az értelmiségiek kiáltványával kapcsolatban. A parlamenti vitában a képviselők úgy foglaltak állást, hogy „nem sürgethetik a letartóztatottak kiszabadítását, mivel az nem tartozik illetékességi körükbe, az ,az ügyészség feladata lenne". A vitában szót kapott a diáktüntetők vezetője, Románia Alekszandar Nikacsevics, aki megismételte a fiatalok követeléseit, ezek szerint szabadon kell bocsátani a bebörtönzött ellenzéki vezetőket, le kell váltani a köztársasági belügyminisztert és a televízió vezetőit. A belgrádi rádió kedden este bejelentette, hogy kiszabadult Vuk Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom elnöke, akit szombaton, a tüntetések után tartóztattak le azzal a váddal, hogy erőszakra bújtogatta híveit. A hírt hivatalosan még nem erősítették meg. Vuk Draskovics szabadon engedése a fiatalok egyik fő követelése volt, s ezzel a szerb vezetés újabb engedményt tett. Ante Markovics kormányfő már vasárnap elítélte az ellenzéki vezér bebörtönzését. Védett karhatalom A román kormány külön reggel és a rendőrséggel törvényben kívánja bebizto- szemben. Az A. M. Press sítanj a sajtó jó magavise- nemrég alakult magánhírletét az államhatalmi szer- ügynökség jelentése szerint vekkel, valamint a hadse- (Folytatás a 2. oldalon.) 6-12 ezer 50.0% 6 ezer alatt 7.0% 20 ezer felett 13.0% 12-20 ezer 30.0% DM-grafikon Zsebbenéző Havi bruttók '90-ben Ha csak a bérből, fizetésből származó bevételeinket nézzük, akkor a szegedi lakosok messze az országos átlag alatt kerestek az elmúlt esztendőben. Igaz, jövedelmünknek alig a felét teszi ki a főmunkahelyen felvett bérünk. A többit a második és harmadik gazdaságban keressük meg. Első ránézésre bizony nem lekicsinylendő a tavalyi 24,9 százalékos bruttó átlagkereset-növekmény, még akkor sem, ha ez „nettóban" alig haladja meg a 21 százalékot. Ha viszont azt is hozzávesszük, hogy az infláció meghaladta a 30 százalékot, máris látszik, zuhant az életszínvonalunk. Amit sikerült a béremelésekből megfognunk, azt elfújta az infláció... Az ötven alkalmazottnál többet foglalkoztató nagyvállalati körben 13 200 forint volt az átlagkereset tavaly. Igaz, ez nettó értékben még a tízezer forintot sem érte el, mindössze 9960 forintnak felel meg. Első helyen az éDítőipari dolgozók állnak, 14 ezer 650 forintos átlaggal. Még akkor is, ha az elmúlt esztendőben sikerült messze alulmúlni önmagunkat a lakásépítkezésekben. Kiemelkedő volt tavaly a kereskedelemben dolgozók bérének növekedése: az év végén 40 százalékkal több lapult a pénztárcájukban, mint januárban. Szegeden mindezen aligha lehet csodálkozni, a hatalmas méreteket öltött bevásárlóturizmus láttán, de hogy az ország más vidékein mindezt hogyan csinálták, az rejtély ... Egy év végi felmérés szerint a bérből, fizetésből élők felének bruttó keresete 8 és 12 ezer forint között volt havonta. Húszezer forint felett csak a keresők egyötöde vitt haza tavaly. Igaz, a bérből élők 7 százaléka még a 6 ezer forintos bruttó keresetet sem tudta elérni. A nettóról itt már beszélni sem érdemes ... Más a helyzet a vállalkozásokban, ahol a keresetek eleve magasabbak. Ebben a szférában 25 százalékkal többet könyvelhettek el maguknak a dolgozók havonta, mint az állami nagyvállalatoknál alkalmazottak. (rafai) — Nagykövet úr, mi járatban Szegeden? — Szeged városa egyetemi és kulturális életéről ismert a világban, magam pedig egyetemi tanár iis, diplomata is vagvok, ezért döntöttem úgy. hogy Budapestről ide látogassak először. Mivel jogi karóin dolgoztam, vonzott a helyhatósági munka megismerése, és persze. a város történelme, szépsége is. Találkoztam Lippai Pál polgármester úrral, és fel fogom keresni az egyetem latin-amerikai tanszékét Szeretném, ha kapcsolatom Szegeddel folyamatos lenne, s ebhez, jó kezdet a mentani Látogatás. — Tud-e segíteni abban, hogy a szegedi intézmények kancsolntot találjanak a chileiekkel? — Posztgraduális kulturális és oktatásügyi csereegyezményen törjük a fejünket, egv együttműködési programon. ami — biztos vagyok benne — sok területen meg. állná a helyét. Remélem. Chile és Magyarország között egyre szorosabb kapcsolatokat tudunk majd kiépíteni. Elkötelezve érzem magam, hisz a magyar kultúrára nagy tisztelettel és rajongással nézek Kapcsolatalakítási szándékunk főleg a kulturális és oktatási szférát érinti, erre van megbíA chilei elnök Szegedre látogat? zatásom a chilei kormánytól is. — A chilei kormány figyel a magyar kultúrára és felsőoktatásra? — Igen, jelenleg Patricio Aylwin köztársasági elnök képviseletében vagyok itt és amikor a magyar kultúra felől érdeklődöm, személyes elnöki megbízatást teljesítek. — Mikor kapta a megbízatást? — Patricio Aylwinnal együtt dolgoztam a chilei alkotmányjogi csoportosulás tagjaként, is amikor 1986ban a Kari Weber Intézet meghívására Bécsbe kellett mennem, az ő ösztönzésére látogattam el Magyarországra is. Azóta figyelemmel kísérem az itteni eseményeket s tavaly júliusban, nagykövetté -kinevezésem ideién „hivatalosan" is megbízatást kaptam erre. Az elnök úr maga is érdekelt az oktatásban, hiszen a közigazgatási jog professzora, ég sok munkája fekszik a chilei felsőoktatás és közigazgatás megúi íttásában. — Ha a köztársasági elnöknek beszámol. Szeged városáról mit fog kiemelni? — Azt. hogy olyan város, ban jártam, ahol a helyhaChile távoli ország, bár gazdasági gondjait, s megújhodási törekvéseit tekintve, nagyon közel áll Magyarországhoz. E távolközeli ország magyarországi nagykövete, Manuel Sanhueza Cruz egy éve dolgozik itt, kormánya megbízatásából benyomásokat szerez, hogy a földrajzi távolság se legyen igazi távolság. Tegnap Szegeden járt, s készséggel válaszolt kérdéseinkre. Amint elmondta, nemsokára ismét találkozhatunk, mert a szabadtéri játékokra feltétlenül visszatér. tóság a legjobb úton halad a teljes demokratizálás felé és ennek a kijelentésnek Chilében meg lelsz az értéke. A helyhatósági vezetésben nagyon fontos a lakosság részvétele, hiszen az önkormányzat munkája ebben testesül meg. Ügy tapasztaltam, Szegeden ezt a politikai részvételt biztosítani tudják, és csak így lehet valós egy demokrácia. Egyéb, ként nekem harmincnyolc évi jogi tevékenység után szakmámba vágó kérdés a magyarországi helyzet megismerése. — Az ön ittléte előkészíti-e valamely chilei kormányküldöttség látogatását, esetleg a köztársasági elnökét? — Az elnök szándékában áll, hogy az év második felében Magyarországra látogasson, s ekkor javasolni fogom neki, menjen el Szegedre is. Persze, mindez a meghívóktól függ. — Nagykövet úr, mi újság Chilében? — Tegnap töltötte be első évét az új kormány, amelyet tizenhét évi, szörnyű diktatúra után a nép i szabadon választott. Elsősorban két dolgot igyekeztünk eltüntet, ni: a jobboldali plutokrata csoportosulások korrupcióját, amivel hatalmas vagyonokat halmoztak fel, s a népesség felét a szegénységi szint alá (süllyesztették, valamint az emberi jogok sárba tiprását. Chilében megindult ugyan a gazdasági növekedés, de a gazdaság nem mutatókból áll.. A gazdaság célja az kaü legyen, hogy mindenki jól éljen, de az emberekkel szembeni szociális adósság törlesztése sokszor akadályokba ütközik. Decemberben például, amikor a korrupciós leleplezéseik zajlottak. az. érintett tábornokok államcsínyt kíséreltek meg, és csak Patricio Aylwin intelligenciájának s bátorságának köszönhető, hogy a felvilágosított néptömegek hatására meghiilsult a puccs. — Pinochet tábornok azonm ban ma is a hadsereg főparancsnoka. Mi lesz az ő sorsa? — Pinochet egész Chile megvetését vívta ki. mert megalázta a népet, így előbbutóbb el kell hagynia tisztségét, melybe saját magát „alkotmányozta". ö a legkeservesebb szenvedések megtestesítője. távoznia kell s egyre kevesebb az esélye, hogy valamelyes emberi tartással távozzék. — Ismerik-e Chilében Magyarországot? — Si. Magyarország kulturális gazdagságát Chilében a hagyományok és a műveltség szimbólumának tekintik. Majd ötezres magyar kolónia él odakint, mindannyian kiemelkedő személyiségek, üzletemberek, művészek... • Önök talán nem is veszik észre, de kávés gazdaságilag fejlődő orr.zág büszkélkedhet olyan szellemi gazdagsággal, mint Magyarország. Elég. ha egy kulturálisi műsorfüzetet kézbe veszek, büszkék lehetnek a rendezvényeikre — Nagykövet úr, benyomásai alapján érthetjük ezt Szegedre vonatkozóan is? — Természetesen, a nyári szabadtéri játékokra magam is visszatérek. Addig üdvözlöm Szegedet. Bienvenidos a Szeged! Panek József