Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-14 / 38. szám

Körkép 1901. február 14.. csütörtök Idegbaj ellen Információszerviz, avagy rendőrbolt Kevés AZ időnlk, n«m mindegy, mit én mennyit tudunk A hivatalok admi­nisztrációjáról, Mert alig­ha van dühftöbb a íölöule­U«m sorban állásnál, miikor dolaavégezotlen elküldik az embert: nem Jó a fénykép, hiányzik ex meg az, fizessen a postán ennyit, meg eny­nylt, azután jöjjön újra, Ráadásul a szabályok aalnte egyfolytában változnak, amit tavaly még Így kellett, azt Idén már emígy. Hogy az Információ mekkora érték, arra sokan ráéreatek már mifelénk la, vaiialkoiások virágoznak belőle, Az álla­mi szakapparátusoknak vi­szont változatlanul nincs pénzük tájékoztató közpon­tok kialakítására, ezért a színvonal a régi az ügymenet döcögős, AZ ügyintézőt, meg a polgárt egyformán eszi a méreg, Másfélr éve nyílt meg Szegeden — különben az egész országban elsőként — a Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság Információs Irodája. A Kossuth Lajos sugárúti kis helyiségben Iga­zából csupán a szerény bú­torzat emlékeztet bennün­ket az általánosan Ismert irodaképre. Más Itt a tónus ls, pedig az állandó telefon­csörgést hallgatni önmagá­ban véve ls elég Idegtépő a kívülállónak. Itt láttam pél­dául életemben először, hogy az ügyintéző mlg az egyik telefonkagylóba a sze­mélyi Igazolvány érvényesí­téséhez szükséges kellékeket sorolja, nem váratja a má­sik készüléken Jelentkező ügyfelet sem. XJs türelmet kér, szóval még azt ls meg­mondja, ml a várakoztatás oka, de vonalban marad, Nem ls tudom, ez a szolgá­latkészség, vagy a ml kóros tájékozatlanságunk ez oka nagy forgalmuknak, A múlt évben közel 13 ezer hívá­suk volt, megjegyzendő, a körülményesebb témáknak utánanéznek, majd a válasz­sml ők telefonoznak, fo­gadnak a rendőrség mun­kájával kapcsolatos beje­lentéseket, szolgálnak va­gyonvédelmi tanácsokkal is, Mindezek persze személye­sen is megeshetnek ott, Most hírlik, az iroda léte forog kockán, mivel a főka­pitányság a bérmegtakarí­tás terhére működteti, s a maradék pénznek számtalan más, A rendőri munkát köz­vetlen segítendő helyé ls lenne, Vitathatatlan, fön­tosabb mindannyiunknak a több eredménnyel záruló nyomozás ennél az irodai szolgáltatásnál, De muszáj-e ez a kényszerű választás, vagy van-e mái megoldás is? Mint hallottam, a főka­pitányság vezetőit az utób­bi foglalkoztatja, A Nyu­gaton régóta ismert, bevált, úgynevezett rendórboltot képzelnek az iroda helyébe, vagyis bűnmegelőzési, va­gyonvédelmi propagandá­val, kiállításokkal, alkal­mankénti technikai bemu­tatókkal bővítenék a Jelen­legi tanács szerviz profilt, Qáz-sproyt, gumibotot per­sze ebben a boltban aam árulnának,,. Az álomból lesz-e való­ság, majd kiderül. Bérmeg­takarításból aligha futja, lé­tezik viszont a megyében vagyonvédelmi alapít­vány, az oda elhelyezett pénz egy részéből, egyéb más forrásokból, talán, ügyelőre annak is örülhe­tünk, hogy még mindig tu­dakozódhatunk a 14-311)-es ée a 33-337-88 telefonszámon, vagy személyesen as irodá­ban az új illetékekről, az er­kölcsi bizonyítvány meg­szerzésének módjáról, B gépjárművek adásvétele fe­lől... M. K. Anti A Parlamentben mindig furcpn dolgok történnek. Legutóbb például a tény­leges napirend előtt szót kérő Raj Tamás képviselő úr (SZDSZ) azt Javasolta, hogy alakítsák meg tus In­tarparlamentáris Unió an­tlszemltlzmus elleni taná­csának magyar tagozatát, Indoklásában azt hangsú. lyozta, hogy az 1PU e tes­tületének munkájában egy. aránt részt vesznek zsidó származásúak és nem zsi­dó képviselők: feladatuk pediglen az, hogy árgus szemekkel figyeljék az esetleges antiszemita meg­nyilvánulásokat, Bizonyára igaza van Raj Tamásnak; csupán azt nem tudom, hogy mikor fogják létrehozni az Interparla­mentáris Unió nntimagya­rizmus elleni tanácsát, FI. gyelve ugyanis az esemé­nyeket, s az ezekről hírt adó környező országokból! sajtót, úgy tűnik, hogy Kelet-Európában, de fő­ként a Kárpát-medencében mostanság sokkal több an­tlmagyar, mint antlszeml. ta megnyilvánulás tapasz­talható. i. L Rádiótelex Magyarellenes felhívás Szélsőséges hangulatú, ma­gyarellenes felhívást jutta­tott el a Römpres hírügynök­séghez a Vatra Romaneosca szövetség igazgató bizottsága. Ebben arra szólítja fel a ro­mán elnököt, a törvényhozó testületet es a kormányfőt, hogy vizsgálja felül a műve­lődésügyi miniszter, az ellen­zéki magatartásáról Ismert Andrei Plesu eddigi tevé­kenygégét, pontosabban azt, hogy a tavalyi esztendő so­rán a rendelkezésére bocsá­tott alapokból „hány munkát jelentetett meg Románia tör­ténetéről az országban ée külföldön, s hogy miként pró­bálta megelőzni azoknak a dokumentumoknak a meg­semmisítését, eltüntetését és a hgtárokon túlra való kijut­tatását, amelyek a román nép folytonosságát bizonyítják a Kárpát—Duna—Fekete-ten­ger télégében", A szervezet úgy véli, hogy a román és a magyar okta­tásügyi miniszter Budapesten románellenes egyezményt Irt elé: ezért követeli a doku­mentum felmondását, A szer­vezet ugyanakkor a horvát­országi magyar fegyverszál­lítások ürügyén tudni akarja, vajon „nem jutottak-e Ma­gyarországról illegális útón Romániába ls fegyverek, Il­letve lőszerek". Több olaj a Szovjetunióból Jótékonysági bál Elővételben február ifl-élg lehet jegyeket kapni a Libe­rális Szegedért Alapítvány és u Liberális Klub báljára, amelyet 33-án, a Forrás Szállóban rendeznek. A be­vételt a Menedékhely Ala­pítványnak kívánják eljut­tatni a szervezők, akiknek az Is a céljuk, hogy „egy asztalhoz ültessék" a külön­böző politikai pártok liberá­lis nézeteket valló embereit. Meghívták Szeged parla­menti képviselőit és az ön­kormányzati képviselőket ls a bálra, amelynek védnöke Rózsa Edit országgyűlési képviselő. A Jegyeket a Fidesz (Vlc­tor Hugó u. »,), a Zöld Párt (Moszkvai krt, 9,), ez MSZP (Tisza Lajos krt, 3.) é« as MDF (Római krt, 31. és Csongrádi sgt. 33.) irodáiban, valamint az alapítvány Föld­vári utcai helyiségében lehet megvenni, Többlet kőolajszállltást Je­lentett be a szovjet partner a Barátság II, kőolajvezeték fényeslllkei szivattyúállo­másának, Vári István álló­mé s vezető az MTI munka­társának szerdán elmondtat a szovjet közlés szerint a februárra lekötött 180 ezer tonna olaj helyett 340 ezer tonna érkezik a távvezeté­ken Magyarországra. A 80 ezer tonnás többlet elszámo­lása a későbblekben történik meg, A Barátság II. kőolaj­vezetéken egyébkánt janu­árban a tervezett mennysé­get. 170 ezer tonna olajat szállított hazánkba a szov­jet fél. A távvezeték kapa­citásának nagy része (gy ki­használatlan, hiszen koráb­ban volt olyan csúcsidőszak, amikor egy hónap alatt 000 ezer tonna olaj Jött a eső­rendszeren. Japánokkal Szibériában Ki a Főnök Visegrádon? Magyarázatot kellene ad­nunk északi szomszédaink­nak. hogy miért Antall Jó­•se/ kormányfő, * miért nem Gönce Árpád köztár. nasági elnök vezeti hazánk küldöttségét a csehszlovák —lengyel—mogyur esúcs­találkoeón — Legalábbis ezen Igénv fogalmazódott meg Egon Lanifcv cseh­szlovák külügymlnlsateriu­m! szóvivő sajtótájékozta­tóján. Való igaz. érdekes kér. dée — főleg, ha kívülről Jön —, hogy kl ls Igazán­diból a Magyar Köztársa­ság elsó embere. UI'UPO, ama kommunista Időkben ez nem képezte, nem U káremhetbo vltá tárgyát. Evidens volt, hogy Rákosi pajtás az Első Ember, Do­bi /Kván pedig a , ,dísz­E lnty". Vagy. hogy időben özelebbl példát hozzak; Kádár a Főnök, Losonezi Pál pedig u kitüntetéseket osztogató. Somngyorszig­bon vaddsrgató és vadász, gattató férfiú. Mármost m| u helyzet most? Göncz Árpád nem „díszpinty", ez kétségtelen, jogköre Is negvobb Doblé­nái, LOáoncilén&l, e ha a taxisblokádra vlsssagondo. lünk, népszerűsége nagy­ságrendekkel haladia meg az előbb említettekét An­tall József viszont minden olvan helyzetben, amidőn krízis fenyeget, megszólal, Taxisblokád után plrsamd­bon, fegvverbotránv után öltönyben, nyakkendőben, Természetes, hogv létez­nek olvan kivédhetetlen azeménvek. melyekre mi­niszterelnöknek, H olyanok Is. melyekre köztársasági elnöknek kell reagálnia — a dolgok jól bevált, s a dlolomdcla évszázadok óta elfogadott szokásrendszere szerint, E különválasztás a bejáratott demokráciákban nem okoz gondot. Lan«ky úr azonban — akt egy ke. let-europai ország politl­kuss — azzal érvel, hogy bár ml, magvarok Göncz Árpád Jogkörének korláto. zott voltára hivatkozunk, lényegében Vdrlav Havát, n csehszlovák delegáció vezetöle sem rendelkezik az ulkumányban rögzített végrohajtól jogokkal. A vl-vearádl csúcstalálko­zó remélhetőleg eredmé­nvekkel zárul. A kérdés mégis felmerül; kl dönti el, hogv Magyarországon ki a Főnök? (tanai) Mintegy 3,3 milliárd dollár értékű szovjetunióbeli szén­hldrogénlnarl-kereskedelml projekt előkészítéséről írtak alá szándéknyilatkozatot Bu­dapesten. Tóth Béla, ez Olaj­terv külkereskedelmi Igazga­tója az MTI kérdésére el­mondta; a vállalat szakembe­rei közel féléves előkészítő, koordináló munkája eredmé­nyeként a szovjet kormány által felhatalmazott nyugat­szibériai Szlbneftegazperera­botka, valamint amerikai, angol, holland, francia, japán világcégek és magyar válla­latok írták alá a konzorcium alapítására vonatkozó szán­déknyilatkozatot, A konzorcium az egyik nyugat-szibériai kőolajmező ktsérőgázalt kívánja, első­sorban japánban, értékesíte­ni, A szigetország ugyanis gát-szükségletének több mint kétharmadát jelenleg ennél nagyobb távolságról Impor­tálja. A tervekben szerepel többek között gázvezeték-épí­tés és tárolóterek létesítése ti, A kitermelhető úgynevezett széles-párlat éves mennytsé­! e mintegy 6 millió tonna. Az rrés, amit a szállítási útvo­nal megrövidülése Japán számára biztosit, hosszú tá­von nyereségessé teszi az üz­let megvalósítását, (MTI) Katonai bunker volt a célpont Mintegy 800 pólgári sze­mély holttestét találták meg azon a bagdadi óvóhelyen, amelyet bombatalálat ért szerdán a szövetséges légierő támadása során — jelentette A CNN amerikai tévétársaság iraki forrásokat idézve. A Bagdadba szerda reggel, né­hány órával a bombázás után oknérkezett újságírók a hely­színen több mint 20 elszene­sedett holttestet láttak, Az Iraki polgári védelem 500 ál­dozatot említett, A Pentagon vizsgálatot kezdeményez annak kiderí­tésére, hogy valódl-e az Ira­ki állítás, miszerint az óvó­hely polgári célokat szolgált. Az Iraki hatóaágok gyakran folyamodnak Ilyen hadlpro­pagandáhos — idézte az AP hírügynökség Bush elnök egy keddi kijelentését. Az élénk visszhangot ki­váltó hirre reagált egy rijádl sajtótájékoztatón Richárd Neal amerikai katonai szóvi­vő; katonai bunker volt a célpont, amely parancsnoki és ellenőrzést központ volt — mondotta a tábornok, — Fo­galmam sincs, miért voltak ott hajnali négy órakor ci­vilek, Nem hisszük, hegy té< vedtünk. Bagdad egyik épülőét a Kongresszusi palotát telje­sen lerombolta a szövetsége­sek által kilőtt négy rakéta, a háromemeletes épület he­lyén szerda reggel csupán füstölgő romok voltak — Je­lentette az ATP tudósítója, (AP) VILNIUSI LETARTÓZTATÁSOK, Letartóztatták ked­den este a litván fővárosban a Januári vllnlusl vérfürdő körülményeit vizsgáló, katonákból álló bizottság három tagját, Az ELTA litván hírügynökség beszámolója szerint a belügyminisztérium és a KÖB emberei Moszkvába való elutazásuk elótt a vllnlusl pályaudvaron vették őrizetbe a három tisztet, akik a Slt (Pajzs) elnevezésű, a katonák étr­dekelt védő társadalmi szervezet tagjaiként két héten ét vizsgálták a vllnlusl tévétoronynál 13 ember halálát okozó Januári katonai akció körülmenyeit. Az összesen öttagú bizottság a vizsgálat végeztével közölte a sajtóval annak eredményét, s hangot adott álláspontjának, mely szerint ft Litván Kommunista Párt által szervezett államcsínvkísér­letröl volt szó. A három tiszt letartóztatását személyesen Vilnius katonái városparancsnoka, Qrlgorlj Belouszov ez­redes vezette, A katonatiszteket, mindegyikük tartalékál­lományú, tiltott fegyverviselés és kábítószer birtoklásának vádjával vették őrizetbe. NAGYOBB AMERIKAI TÁMOGATÁS A BALTIKUM­NAK? Az amerikai kormány azt tervezi, hegy nagyobb politikai és technikai támogatást nyújt a három balt) ál­lamnak , Jelentette szerdán a The Washington Post. A ter­vekben — amelyek megvöLósltftsáról még nem döntöttek — szerepel, hogy a három köztársaságnak közvetlenül nyújta­nak technikai támogatást a gazdaság átszervezéséhez, Il­letve a szabad sajtó megteremtéséhez — hasonlóan ahhoz a segítséghez, amit a közép, és kelet-európai országoknak adnak, Washington támogatni fogja mas országok kapcso­latalt a balti országokkal 1 elsőnek az Izlandi parlament döntött a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Az Egye­sült Államok soha nem ismerte el a balti államok bekebe­lezését a Szovjetunióba, x a három országnak azóta ls van Washingtonban követsége, amelynek személyzetét emig­ránsok alkotják. ROBBANAR RIGÁBAN, Robbanás történt kedden késő este a Lett KP KB rigai székházának közelében. A TASZSE szovjet hírügynökség Jelentése szerint a deto­náció következtében egy rendít megsebesült, Károk kelet­keztek a pártszékház épületében, * betörtek a szomszédos házak ablakai ls, Az utóbbi Időben több hasonló robbanás volt a lett főváros központjában. azonban a hatóságoknak mindeddig nem sikerült uz elkövetők nyomára Jutni. DE KLERK É8 MANDELA TALÁLKOZÓJA. A dél­afrUial Fokvárosban kedden talátkozott Fredertk de Klerk dél-afrikai öllamfő ta NeUon Mandela, as Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alelnöke, A megbcazélsoekrűl kiadott közlemény szerint az alapvető pontokban sikerült egyetértésre Jutniuk az ANC fegyveres harcának befeje­zésével kapcsolatos vitás kérdéseikről, Ezzel elhárulni lát­szik az akadály a fajt megkülönböztetéstől mentes alkot­mány közös előkészítése elöl, A kormány és az apartheid­rendszer ellen küzdő ANC között a 16 feszültségforrás az volt, hogy a felek egymást hibáztatták a tavaly augusztus­ban általuk aláírt „pretoriai Jegyzőkönyv" egves pontjai­nak be nem tartásáért. A kormány azzal vádolta az ANC-t, hogv nem lett eleget fegyveres harcának beszüntetésére vállalt kOtelezctUégoinek. az ANC viszont a politikai fog­lyok szabadon bocsátását és az emigránsok hazatérésének blztoiltását kérte számon a kormánytól, A találkozó sike­rének jelentőségét növeli, hogy a kormány és as ANC kép­viselőinek múlt heti megbeszélései eredménytelenek vol­tak. LÉGBŐL KAPOTT SZERZŐDÉI. Nem szállítanak Szaúd-Arábiából kőolajat hazánkba — erről kapott tájé­koztatást a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Mlnlsztértu. ma abban a telefaxüzenetbon, amely kedden érkezett a közel-keleti országból, Ebben közlik a minisztériummal, hogy n szaúdi Arameo cég, amelv a szaúdi nyerskőolaj egyedüli szállítója, semmiféle szerződést nem kötött a magyar Nava reggel. A társaság képviselője ugyan meg. kereste a szaúdlákat, ám azok vásárlási kérését elutasítot­ták azzal az Indokkal, hogy az Arameo csak végfelhasz­nálóknak szállít, azaz olyan cégeknek, amelyek rendelkez­nek feldolgozó-ipari kapacitással, Mindezt Kádár Béla. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere Jelentette bo szerdal sajtótájékoztatóján. BÉKÉRE VÁRVA. A Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztériuma az Öböl-háború véget érése után ma­gas szintű delegációt kivan küldeni Kuvaitba, Itögv atto­klntoék a kot ország gazdasági kapcsolatainak Jovfltét. Az MTI érdeklődésére Menyhárt János osztályvezető elmond­ta. hogy már felvették a kapcsolatot a Washingtonban ta Itondonben működő kuvaiti újjáépítési társasagokkal. Konkrét Üzletkötések még nem történtek, de a tárca re­ményei szerint a kuvaiti piacon korábban már jelenlevő Tranaelektro erősáramú beruházásokra, a Chemokomplex gázesöfekletésekre, a Hydreexport szennyvíztisztító telep létesítésére vállalkozhat, az Ikarus pedig autóbuszokat szállíthat, A békekötés után az Iraki háborús károk meg­szüntetésében 1* részt tudnak venni a magyar vállalatok, de ehhez előbb meg kell arról állapodni, hogv Irak miként törleszti adósságát, Jelenleg 143 millió dollárral tartozik, Ebből 18 millió dollárt az elmúlt évben, 40 millió dollárt pedig az Idén kellett volna, Illetve kellene Bagdadnak tör­lesztenie, A teljes adósság visszafizetésének határideje egyébként 1063 lenne, (MTI) SVÁJCI PUCCS MOSZKVÁBAN? A svájci Bankárok Szövetsége szerdán visszautasította a szovjet kormányfő­nek azokat a keddi vádjait, amelyek szerint nyugati — köztük svájci — pénzintézetek gazdasági puccsot akartak végrehajtani a Szovjetunióban. Egv interjúban Valentyln Pavlov miniszterelnök aszal Indokolta az ötven- ta száz­rubelesek bevonását, hogv bizonyos szovjet, svájci, auszt­riai és kanadai bankok hatalma* mtmnvlséaben vásároltok fel rubelt feketén, ta ezt szovjet vállalatok nagyarányú megvásárláséra akarták fordítani, A Svájci Bankárok Szö­vetsége és az alcesi ország pénzintézetett felügyelő bizott­ság egybehangzóan megalazoatlannak minősítette Pavlov vádjait, Az egvlk legnagyobb Pénzintézet, az Union Bank szóvivőié képtelenségnek minősítette a moszkvai állításo­kat, éi* közölte; a nyugati bankoknak egyáltalán nincs nny. nvj rubellük hogy befolyásolni tudják 0 szovjet gazdasá­gi életet. (AP) MERÉNYLET. Az ARD televízió bonni stúdiójának értesülése szerint szerdán «ite fél nyolckor merényletet követtek el uz Egyesült Államok bonn-bad godesbergl nagykövetsége ellen, A hlr a nyolcórás híradó adása köz­ben érkezett, Az értesülés szerint a Rajna partián levő nagykövetségre a túlsó oldalról. Könlgswlnterből lőttek gépfegyverrel, A bonn-bad godesbersi magvur nagykövet­lég közvetve megerősítette az eseményt, miután közelben lakó etaládlagok „durranásról és kerepeld gépfegyverre hasonlító hangról" számoltak be. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom