Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-27 / 49. szám

12 Röviden 1991. február 27., szerda Ködfoltok PODMANICZKY SZILÁRD Várható időjárás az ország területén ma estig: még előfordulhatnak ködfoltok, napközben a köd mindenütt megszűnik. Változóan felhős lesz az ég. északon és keleten futó hózápor is előfordulhat. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb reggeli hőmér­séklet 0, mínusz 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. (MTI) Somogyi KáröTyné felvétele Alapítvány az énektanárképzésért Zenei alapítványt hozott létre a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola. Céljai között szerepel a határon túli alapfokú magyar isko­lák számára énektanárok képzése és továbbképzése (nyári akadémiák szervezé­sével), a JGYTF ének—zene tanszékén dolgozó oktatók szakmai jellegű külföldi út­Helyesírási verseny Február 22—23-án a gyu- dik helyet holtversenyben lai Erkel Ferenc Gimnázi- Sós Andrea, a szentesi Köz­um és Egészségügyi Szak­középiskola rendezte meg a keleti országrész középisko­lásainak helyesírási ver­gazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola és Pilishe­gyi Péter, a szarvasi Vajda Péter Gimnázium diákja senydöntőjét. A tíz megye szerezte meg. A szakmun­legjobbjainak vetélkedésé­ben a gimnazisták és szak­középiskolások közül a má­sodik lett Gnyilenko Anna, a szegedi Deák Ferenc Gim­názium tanulója A harma­kástanulók között Tóth Ildi­kó, a Kórösy József Közgaz­dasági Szakközépiskola és Gyorsíró Szakiskola tanuló­ja a hatodik helyen végzett Népvita — név vita Zákányszéken falugyűlést tartanak február 28-án, csü­törtökön délután 13 órai kezdettel a művelődési ház­ban. önmagában a tény még nem kelthet izgalmat a fa­lu népében, de a téma isme­retében, a vitatott kérdések össznépi bölcs tisztázásának igényével talán többen akar­nák részesei lenni a dispu­tának. Szó lesz az önkor­mányzat által kialakított, korábban közmeghallgatá­son is terítékre került fej­lesztési lehetőségekről, im­máron a költségvetést ala­pul véve. Az idei esztendő­re a tornaterem építését vet­ték tervbe, pontosabban a mintegy 16-17 millió forin­tos beruházást elkezdik, a tartalékolt pénzből. Az elő­zetes vélemények ezt a fej­lesztési elképzelést támogat­ták. Mellette kisebb hord­erejű lehet a mintegy 500 Az igazgató diplomája Az eset hallatán bárkiben felmerülhet, az élet le­köp pinttata valamelyik Moddova-regény részletét Ott ugyanis azt olvashatjuk, a gyárigazgató beszélgetés köz­ben a következő megjegyzést teszi ismerősének: — Mi­lyen nagyra van ez a fiatal főmérnök a tudásával, de nem sasáig, mert kirúgom, mihelyt elvégzem a techni­kumot S mit produkál az élet? Az egyik, újszegedi egész­ségügyi intézmény élére szakigazgatót készülnek kine­vezni. Meg is van a jelölt, de vele egy probléma is: az illetőnek nincs diplomája. Sebaj, azért kinevezik, de kö­telezik rá, hogv szak érettségi i ét egészítse ki az egész­ségügyi főiskolán szerzett diplomával. Végül is miért ne? Hiszen nem a papír számít, ha­nem a tudás. Akkor viszont miért kell mégói a diplo­ma? De ha a diplomával néha szaktudást is osztanak, hiányában hogyan él meg az újonnan kinevezett igaz­gató. De van itt más is. Szörnyű gyanú támadt bennem: eddig még senkinek nem sikerült elvégezni az egész­ségügyi főiskolát Tudniillik, ha valakik már véghez vit­ték volna ezt a ragyogó fegyvertényt, akkor bizonyára közülük választottak volna igazgatót Előfordulhat per­sze, hogy mégiscsak többen elvégezték a főiskolát ám egyszerűen senki nem akart közülük igazgató lenni. Utolsó lehetőség: az EFI csak fedőnév, valójában igazgatókat képeznék itt ő. J. Géphez láncolva jainak támogatása, és a fő­iskolán működő énekkarok nemzetközi kórusversenye­ken való fellépésének anya­gi támogatása. Az alapítvány az anyagi feltételek javítása által le­hetővé teszi majd az okta­tók és hallgatók bekapcso­lódását a nemzetközi zenei életbe. Mindjárt lemegy a Nap, és még mindig nem tudtam magam elköt­ni a géptől. Próbáltam fordítva is, hogy a gépiét kötöm el magamtól, de bebizonyosodott nem megy, méghozzá azért nem. mert az az ő dolga vagv kívánsága lenne, hogv elkösse magát tőlem. így ebben az ordenáré helyzetben bámuljuk egy­más képét. Egy kicsit fáj. hogv nem tehetek vele azt amit akarok; el­lenben észrevettem, hogv ő, a gép. egyre-másra küldözgeti felém, vagy inkább belém azokat a jeleket, amelyekkel a saját képiére formál­hat pontosabban, úgy enged egyre közelebb magához, hogv ha minél jobban csökken a távolság, s rövi­dül a lánc, úgy változom át az ő képére. Szívesen megmondanám ne­ki. hogv ez nem szép tőle. csak épp néhány utasításomon kívül nem hajlandó egyebet tudomásul venni. A múltkor már majdnem megpo­foztam, de hirtelen megállt a kezem a levegőben, és elkezdtem gondol­kodni. hogy a Dofon nyomán esette? engem is arcon vág a hozzá fűző lánc. s akkor úgy fogok kinézni, mint aki a szabadulását megelőző éjjelen végig a láncon feküdt vagy úgy. mintha a Hortobágyon kerget­tek volna végig egy karikás ostor­ral. Egyiket se kívánom, se magam­nak, se ptdig az ellenségeimnek, akik viszont minden bizonnyal ezt kívánnák nettem, sőt talán még azt is, hogy legyek olyan, mint egy gép, és akkor egyszerűen csak kihajít­hatnak az ablakon, mert jelen álla­potomban egészen jogosan hiszik azt, hogy ellenkeznék, vagy azt mondanám nekik, hogv ..ne", vagv valahogy másképp próbálnám meg­győzni őket. De itt még nem tar tunk, ezenfelül némileg biztonság­ban is érzem magam az ablakon fe­szülő szúnyoghálóra pillantva. Még nincsenek szúnyogok. Ha sok lenne idebent a szúnyog, könnyen gúnyt űzhetnének belőlem, ha a géphez kötő lánc karikáin könnyedén ki-beröpködnénék. Egy frászt nekik. Rohadt szúnyogok. Még szerencse, hogy nincsenek itt. mert biztosan egyenként beolvasnék nekik. Aztán bosszúból megcsípné­nek, és úgy néznék ki. mint aki hat. éves kora óta himlőben szenved, vagy ha ennél nagyobbat is csípné­nek. akkor a mumpsz is szóba jö­het. A gép persze tudomást se ven­ne erről, mert neki nem volt gye>­rekkara. Akkor meg mit akar? Az lenne a legegyszerűbb. ha beraknék a gépbe egy kis dinamitot, és föl­küldeném a plafonra. Nem jó. Gépi­rombolás. Csak akkor lenne jó, ha átírnám a történelmet, és kihagy­nám belőle a Gép/rombolás című fe_ jezetet. akkor mosit nyugodt lelkiis­merettel fölrobbanthatnám a gépiét, megelőzve az előítéletet és persze a vérengzést ami ezután következne. Már arra is gondoltam, hogy el­rohanok. és addig rohanok, amíg el nem kopik a gép. vagy rá nem megv egy IFA. Az IFA úgy hatvannal menne (elvégre, nem tudom kihúz­ni a gépet a városból), és amikor megtörtént a dolog, a sofőr (kiugra­na, és azt mondaná, hogy a rohadt életbe, és csodálkozna, amikor meg­köszönném neki ezt a baráti gesz­tust és lehet hogy még egv húszast is adnék neki örömömben. Ez kevés, mondaná, mikor végre átlát a szi­tán. Akkor bosszúból visszacsatolná kezemre a gépet, és folytatná a ma­szek fuvart. Ezt úgy kell tudomásul venni, hogy még mindig jobb. mint­ha bekerített volna a vérhasjárvány (vagy járgány). Most aztán ninds mit tenni. Ha­zamegyek, lefekszem aludni, és ha holnapira se változik a helvzet. el­megyek az orvoshoz. Hepiend. (Az egyes szám első személy soha ne csábítsa az olvasót olyan könv­nyelmű ábrándra, hogy a főhett azonosítsa egy létező, avagv nem lé­tező szeméi lyeL) Haszn. utas1. méteres vízvezeték-hálózat kiépítés, a Kossuth utca, Október 14-e utca végén. E kérdések anyagi jelle­gűek, a várható másik igen fontos témának viszont nincs közvetlenül forint­összefüggése. Arról van szó: fellángoltak a viták a köz­ség nevét illetően. A tele­püléslakóinak egy része sze­retné, ha a Zákányszék név ellenében visszaállítanák az 1944 előtti Lengyelkápolna falunevet. A vita persze ko­rántsem dőlt el. B. P­TANFOLYAM Számítógépies tanfolyamo­kat indit Szegeden a legol­csóbban az oktatási intézet. Érdeklődni lehet: az 53-344­es telefonon. (x) A boltba járás lélektana Nem tudóm, föltűnt-e már valakinek: a vásárolni já­ró emberek többnyire egy másik boltra esküsznek. Nem abba az üzletbe járnak, ami legközelebb esik lakásukhoz, hanem gyalogolnak egy kicsit, és kikötnek a második vagy harmadik helyen. Mi lehet ennek az oka? Nyilvánvalónak látszik: ez a furcsa szokás nem valami megmagyarázhatatlan, ösztönvilág­ból eredő késztetés eredménye. Senki sem kezdi mindjárt azzal, hogy (jó fél órával meghosszabbítva a boltba járás egyébként is elpocsékoltnak érzett idejét) több száz métert caplat tíz deka párizsiért. Valószínű, hogy a jelenség fellépését hosszabb tapasz­talatszerzés előzi meg. A saját boltjában savanyú a tej. fintorog az eladó, becsapják az üvegvásszaváltásná 1. Repedt tojást csempésznek a zacskójába, és hazáig minden csupa ragacs lesz. És egyáltalán: itt soha semmit nem lehet kapni. Ekkor fénylik föl agyában a gondolat: „Ezekhez juszt se megyek többet", és fölfedező útra Indul. Átbújik a pa­nelházak átjáróin, ismeretlen csapásokon jár a bokrok kö­zött (lerövidítve az utat) — és végül célhoz ér. Az új lie­lyen roskadoznak a polcok, színes a választék, a soröstar­goncával nem lökik a zacskós tejbe, és rámosolyog a pénz. táros. Ez rendben is volna. De akkor még mindig nincs ma­gvarázat a kiinduló tételre. Mert a kiválasztott üzlet mel­lett lakó meg az ő boltjába jár... Csak nem ugyanazon okoknál fogva? Ez ám a lélektani lecke. Egy megoldás lehet csak: a kalandvágy. Ez az oka mindennek Mert miféle kalandok adódhatnak egy panellakó életében? Éjszakában a konyhá­ban agyoncsaphat pár kódorgó bogarat, esetleg néha be­szorul a liftbe. Tengeri vitorlásra nem szállhat, afrikai ex­pedícióra sem mehet. Amerika meg már föl van fedezve. Maradnak a környékbeli ABC-k. Kalandra fel! (nyilas) MALÉVVEL TEL-AVIVBA A Malév azonnal újra in­dítja közel-keleti járatait, amennyiben a biztosítási árak olyan szintre esnék vissza, amelyek lehetővé te­szik a gazdaságos üzemelte­tést — közölte az MTI ér­deklődésére kedden Ufbán Ferenc, a vállalat kereske­delmi igazgatóhelyettese. Urbán Ferenc elmondta to­vábbá, hogy az Öböl-hábo­rú kezdete óta első ízben, hétfőn útnak indult egy já­rat Tel-Avivba. FEBRUÁRI HATOS LOTTÓ A Szerencsejáték Rt. tájé­koztató jelentése a február havi hatos lottó nyeremé­nyeiről: hattalálatos 2 darab 3 889 995 forint, öt plusz egy találatos 2 darab 1 296 665 forint, öttalálatos 260 darab 14 982 forint, négytalálatos 12 036 darab 431 farint, há­romtalálatos 198 494 darab 33 forint. EGÉSZSÉGESEK Egészségesek és jól van­nak a szaúd-arábiai kórház­ban dolgozó magyar orvosok — közölte az MTI kérdésére kedden reggel Keleti György ezredes, a HM szóvivője. Hétfőn este ugyanis abban a szaúdi városban — Dahrán­ban — csapódott ibe egy ira­ki Scud-makéta, ahol a ma­gyar egészségügyi csoport teljesít szolgálatot. Léc — Jean, hozza gyorsan a léceket! — Miért, uram? — Lelécelünk. (manczy) A BONGÓSORSOLAS NYERŐSZÁMAI A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a február havi bongósorsolás kihúzott nye­rőszáma: 2 314 145. A feb­ruár havi nyeretlen bongd sorsjegyek között egy Mitsu­bishi Lancer 1,5 GL I típu­sú személygépkocsit sorsol­tak ki. A nyertes sorsjegy száma: 5 583 457. (MTI) ROSSZ HÍR A Takaréktár utcából Tra­bant 601 Specialt loptak el. Rendszáma TD 24—70. Hét­fő éjszaka az Ambrózia ét­terem előtt két gépkocsit törtek fel. Deszken a vas-, műszaki áruházban és mozi­ban jártak betörők. A ba­lástyai tanyák egyikén ha­lálos áramütés tartént: a 'balesetet házi készítésű rosszul földelt transzformál tor okozta. Alsóvárosi templom • « Jár az óra, jár Egy év híján negyed­százada, hogy a Havas Boldogasszony templom órája megállt. A ba­rokksisakos torony számlapjai üresen és vakon néztek a világba' egészen addig, amíg a ferencesek vissza nem kapták egykori templo­mukat és kolostorukat. Ekkor került a plébá­niára Sztankai Szilás. atya, aki korábban 11 évig volt Balástya lelki­pásztora. Ezalatt — az egyházközség összefogá­sával — vakoltatták és kőporoztatták az ottani templomot, plébániát és a melléképületeket, cse­repieztek, kaput, kerítést építettek. Rácz Ferenc tanácselnök indítványo­zására a község számlá­jára a toronyórát is megjavíttatták; előbb „felhúzósra", aztán elektromos-kvarc vezér­lésűre alakították. Szilás aytának Alsó­városon is első teendői közé tartozott az óra megja­víttatása. A munkával Ta­kács Csaba szegedi órásmes­tert bízta meg. Karácsony óta szorgalma­san (és pontosan!) jár az óra. Ütésre még nem állították át: majd ha a fölújítási munkák elektromos szerelései nem zavarják már a szerkezetet. A következő terv a szúette templompadok felújítása. A negyvennyolc pad rendbeho­zatala két és negyedmillió fo­rintba kerülne. A plébánián arra számítanak, hogy a hí­vek egyházi adójából előbb­utóbb előteremtik ezt az ösz­szeget. A fizetési szándék — a romló életkörülmények, el­Somogyí Kírolvné felvétele lenére — javul: amíg 1989­ben csak 240 ezer forint adót fizettek, a következő évben, már csaknem a kétszeresét, 446 ezer forintot (ez az elvár­ható összeg 20 százaléka). To­vábbra is számítanak tehát a tizenhatezer kettőszáz hívő segítségére. (nyilas) Tataion: 23-333 DELMAGYAR0RSZA6 INflPILflPI Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkornyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR,(gazdaság), MAROK TAMÁS (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Úgvvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BEULAVICS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633"; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Megbízott igazgató: Kónya Antal. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 148 Ft. ISSN 0133-025X

Next

/
Oldalképek
Tartalom