Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-27 / 49. szám
10 Szolgáltatás 1991. február 27., szerda I IVla FUTARSZOLGALAT: 1991. FEBRUÁR 27., SZERDA NÉVNAP: ÁKOS Török eredetű régi magyar személynévből. Török eredetije: ak-kus „fehér sólyom". BÁTOR Török eredetű régi magyar személynévből. Ez a régi törökmagyar névadás a szülőknek azt a kívánságát fejezte ki, hogy az újszülött fiúból bátor felnőtt váljon. A Nap kel 6 óra 30 perckor, nyugszik 17 óra 24 perckor. A Hold kel 16 óra 7 perckor, nyugszik 5 óra 37 perckor. A Tisza vízállása kedden Szegednél plusz 75 cm. HETVENÉVES Szöllósy András (sz. 1921.) Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenetörténész, a Zeneművészeti Főiskola tanára, kiváló művész. Kodály és Bartók életművének jeles gondozója. NYOLCVAN ÉVE született Kazal László (19111983) színész. A világháború után a Vígszínházban játszott, majd 1950-tól a Vidám Színpad tagja volt. Állandó szereplője volt a rádió és a televízió szórakoztató műsorainak, és sokat szerepelt a filmvásznon is. N Express Hungary Küldje fontos dokumentumait és csomagjait hálózatunkon keresztül, s mi ezeket 24 órán belül garantáltan kiszolgáltatjuk az ország bármely részére. Bármit, bárhová, bármikor. Megrendelés, információ: hétfőtől péntekig 8-15.30-ig. Szegedi iroda: Szeged, 6720 Tisza L. krt. 2-4. Telefon: 62/14-480; 25-344; telefax: 14-402. SZERVIZ DISZKÓK SOLEIL Bár, Szeged, Deák Ferenc u. 24-26. Telefon: 18-974. Diszkóműsor: 21-03 óráig. DJ: Gyuris László. Belépő: 60.- Ft-fő. TISZA GYÖNGYE diszkó bár. Újszeged, Partfürdő. Telefon: 53-340. Nyitva: 21 órától 03 óráig. Belépés díjtalan. Műsorvezető: MAKI. EROTIKUS MASSZÁZS SZALON {£011 FEFEC* Szeged, Jakab Lajos u. 6. Telefon: 10-912. Nyitva: 14-03 óráig. Orvosi ügyeletek Í?S GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. (1357-es). Este 8 órától reggel 7 óráij BALESETI, SEBESZET1 UROLÓGIAI FELVÉTEL. ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a S70TE Traumatológiai Önálló Osztálya (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 8. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A jgvermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére. Szeged, Szentháromság u. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este lQ óráig a Tisza Lajos krt 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétközés ünnepnapokon 19 órától 0-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambulans ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 22-655. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET: ma este 7 órától holnap reggel 7-ig a FülOrr-Gégeklinika tart ügyeletet (Tisza Lajos krt 111.). Telefon: IO-233/1200-as mellék. FOGORVOSI ÜGYELET: hétfő tői péntekig, 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál. Eszperantó utca I. szám alatt, telefon: 24-824. S.Q.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: minden este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. TINI-TELEFON: hétfőtől péntekig délután 4-tól este 7 óráig: 12-0)1., IFJÚSÁGI DROGTELEFON 54-773. Minden munkanapon 8-16 óráig. nap 7.30 Közérdekű tájékoztatás MÁV információ: 10-906. VOLÁN INFORMÁCIÓ: 13-098 AUTÓMENTŐ: 26-555. ZÖLDTELEFON: 12-513. GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: Munkanapokon 7-18 óráig: 12-287; 12-487. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 14-968, 14-722. VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 10-155. DÉMÁSZ HIBABEJELENTŐ: 22-844. El Közlekedés TRAFFIPAX: Február 27-én: 47-es, E75-ös főút, 28-án: Szeged város E75-ös főút. E Lakossági szolgáltatás Zöld Sándor ü. 1-3. Telefon. 14-642. PROBITAS SZOCIÁLIS BETEGSZÁLLÍTÁS: 22-364; 22-533; sürgős esetekben 05. TAXI GÁBRIEL: 12-222, 26-555. 8 Ft kiállással. GÁBRIEL TEHER: 24-577. Extra szolgáltatás, költöztetés. tLSZQ Háztartási gépjavítás a helyszínen is. Attila u. Telefon: 11-928. Hűtőgépjavítás 24 órán belül. Nagy J. u. Telefon: 14-108. Ipari klímajavítás: Moszkvai krt. 15. Telefon: 23-677. Rádió-videójavítás: Bartók tér 5. Telefon: 26-333. Neon szerviz: Moszkvai krt. 15. Telefon: 13-958. Motortekercselés 24 órán belül: Moszkvai krt. 15. Telefon: 23-677. Villanyszerelés: Moszkvai krt. Telefon: 23-638. VÁLLALKOZÁS SZERVIZ Kft-k, Bt-k, egyéni cégek alapítása. Külkereskedelmi ügynöklés, cégképviselet. Egész Európára kiterjedő aktív hálózat. Ügyfélfogadás: munkanapokon 13-15 óráig. TOP TRADE Kft. Telefon: 21-343; telefax: 24-194. Cím: Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. SÁNED-FR1SCO FODRÁSZKOZMETIKA Szeged. Vitéz u. 5. Telefon: 21-713. Szabadidő szórakozás TESTKULTURA Tanfolyamok az SZVSE sporttelepén. Női torna: kedd, csütörtök 19-20 óráig (300 Ftfő). Ju-Jitsu: hétfő, szerda, péntek 19-21 óráig (400 Fvfő). Body building: hétfőtől péntekig 8-12; 14-20 óráig, szombaton 8-12 óráig (400 Ftfő), Cfm: Szeged, Kossuth L. sgt. 74C. Telefon: 14-707 MULATÓK A HANGULAT presszóban (Jégkunyhó) minden pénteken, szombaton éjszakai bárműsor. Erotikus tánc, táncdal, striptíz. Hétközben zene, tánc, szórakozás reggel 4 óráig. Asztalfoglalás: 11-484-es telefonon. KOQÖMÓTUD1C Bálokra, ünnepi alkalmakra egyéniségének megfelelő múkormök a „Nóra" Műköröm Stúdióból. Alkalmi és tartós kivitelben, díszítőelemekkel. Szeged. Csongrádi sgt. 72. Kedd-szombatig 10-18 óráig. TÖ TÖLTSE A TAVASZI SZÜNETET a Magas-Tátrában, április 3-6-áig. Hotel Morava, Tátra-Lomnic, 2 ágyas, fürdőszobás szobákban, félpanziós ellátással Szervezett és fakultatív programok. Utazás: Szegedtől Szegedig autóbusszal Részvételi díj: 4900 Ft/fő. (10 év alatti gyermekeknek kedvezmény.) Autóbusszal a GRAZ-i vásárra, április 29.-május 1-jéig. Félpanziós ellátás, 2 ágyas fürdőszobás szobákban. Városnézés és vásári belépő Szegedtől Szegedig autóbusszal. Részvételi díj: 8100 Fkfó + 1200 Ftfó értékben költőpénz. Jelentkezts: MALÉV Iroda, 6720 Szeged, Oskola u. 5., telefon: 6224-200 SI Önnek NEM KELL anyagot és szakembert keresgélnie, mert a DÉLÉPÍTŐ KFT. most REKLÁMÁRON ajánlja szalagparketta kivitelezését. Anyag és munkadíj összesen: 950 Ft + áfa. Érdeklődni: DÉLÉPÍTŐ KFT Szeged. Bocskai u 10-12., fehér ház, fszt. 2. iroda. Telefon: 22-133328-as mellék, Csányi Ferencné, Kaszáné Nagy Ilona. Szegedi telephelyű társaság festő-mázoló és bádogos szakmunkásokat, valamint hőszigetelő betanított munkavállalókat vesz fel németországi, München környéki technológiai tartályok és csővezetékek, rendszerek festésére, mázolására, hőszigetelésére és bádogozására A német nyelvet ismerők előnyben részesülnek. Bérezés, a teljesítménytől függően. 1600-2000 DM-ig. Jelentkezését a Sajtóházba, „Tavaszi kezdés 601/12" jeligére kérjük leadni. ink Kulturális programok MA AZ IFÚSÁGI HAZBAN: ZENEORSZÁG címmel a szekszárdi Holló együttes gyermekműsora délelőtt 10 és délután 2 órakor kezdődik. A CSIRIBIRI GYERMEKKUCKÓ foglalkozása délután 5 órakor: „Ali a bál" címmel farsangi bál kicsiknek - jelmezversennyel, INGYENES JOGI TANÁCSADÁS és segítségnyújtás fél 5-től. Tartja: dr. Kis Lajos jogtanácsos. A HU MORFESZTI VÁL '90 győzteseinek műsora este 8 órakor. Fellépnek: Bach Szilvia, Éles István, Brindisi és Ayala. Közreműködik: Liliom Károly, Hernádi Lajos, Kertész János és Kocsis Csaba. Belépődíj: 100.- Ft. LUTRA-CSERE á Százszorszép Gyermekházban délután 3-tól 5 óráig. A JUHÁSZ GYULA MUVELODES1 KÖZPONT nyugdíjas klubjában délután 3 órától a Csárdáskirálynő című magyar filmet vetítik. Este 7 órakor a pinceklubban country-klub lesz. A BARTÓK művelődési központ KERTBARÁTKÖRÉBEN 18 órakor dr. Kamarás Gábor főiskolai docens tart diavetítéses előadást a dél-alföldi vadontermő és termesztett gyógynövényekről. TÁRSASTÁNC-HAZ lesz este 7 órától a Tamási Áron szabadidőközpontban. Táncot tanít: Lázár György. KATOLIKUS SZABADE'GYETEM. A „Szív" című újságot Sajgó Szabolcs S. J. lapszerkesztő, költő mutatja be 18 óra 30-kor a KÉSZ központjában (Dugonics tér 12.) A BIBLIA A HELYES ÉLETMÓDRÓL sorozatban „Az öregedés és a halál kérdése" címmel lesz előadás este 7 órakor a JGYMK l. emeleti dísztermében. HOLNAP A MAGYAR VÖRÖSKERESZT az Egészségügyi Főiskola hallgatóinak segítségével 9-12 óra között ingyenes vérnyomásmérést tan az odesszai ABC-ben és a Centrum-áruházban. EGY JÓ KÖNYV SZŰKÍTS ANTIKVÁRIUM 6722 Szeged, Földvári u. 9. Telefon: 11-430. Nyitva: 10-18-ig, szombat 10-13-ig. PLATEN: Az úi g; oíásánák és gyógyszerek né . Bp. A két kötet 1800 Ft. egészség ápi tankönyve. Schroeter mód 1T1. A természetszerű életmódnak, az ás'ának és gyógyszerek nélküli orvoslásnak EGY JÓ ASZTAL KISBOJTÁR VENDEGLO Szeged, Tisza Lajos krt. 77. Telefon: 26-962. Nyitva tartás: 11-23 óra. Bojtár leves - Jókai bableves - Milánói makaróni - Bojtár pecsenye • Túrós palacsinta nagymama módra 50 Ft 80 Ft 80 Ft 150 Ft 40 Ft A GONDOSKODÁS ALAPÍTVÁNY Családsegítő Szolgálat (Eszperantó u. 1.) délelőtt 9 órától kedvezményes vásárt (cukor, só, konzerv, mosó- és tisztálkodószerek) és jelképes összegért ruhaosztási akciót szervez, amíg a készlet tart. AZ ÉN FARMOMRA IS ILYEN KELL! címmel rendez szakmai napot a Bálint Sándor művelődési ház és az Agroker 10-19 óráig, melynek keretében mezőgazdasági kisgépek és növényvédőszerek kiállítása tekinthető meg szakmai tanácsadással és helyszíni árusítással egybekötve. Délután 5-től növényvédelmi és kisgéptechnikai eíőadás Ipsz, KORREPETÁLÁS a Százszorszép Gvermekházban (Kálvin tér 6., telefon: 12-647): délután 3-tól 5 óráig MAGYAR (ingyenes), 3-tól 4-ig MATEMATIKA 5.tó. osztályosoknak: 4-től 5 óráip 7.-8. osztályosoknak 30 Fkőralo. Csoportok előzetes bejelentkezését várjuk! A MAGYAR KÉMIKUSOK EGYESÜLETE Csongrád megyei csoportja rendezésében 16 órai kezdettel Prof. Ralf Böhm (Martin-Luther Egyetem. Halle/Wittenberg, Nemetország): Kondenzált heterociklusos vegyületek a gyógyszerészi kutatásban címmeí angol nyelvű előadást tart a SZOTE Dékáni Tanácsteremben (Zrínyi u. 9.). A FINN KULTÚRA NAPJA alkalmából tartja következő összejövetelét a Magyar-Finn Baráti Kör a Deák Ferenc Gimnázium (József A. sgt. 118-120.) aulájában, 18 órakor. A rendezvény keretében Kaia Márkus, finn lektor tart bevezetőt. Az esten lesz énektanítás, finn zongoraművész szerepel és diafilmet vetítenek Finnországról. KÓRUSPÓDIUM a Bartókban (Vörösmarty u. 3.), este 6 órakor. Belépődíj: 30 Ft. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékének műsorából befolyt adományokat a „Magyar énektanárképzés támogatásáén" alapítványjavára ajánlják fel. DEÁK BILl GYULA: Bili. a kapitány című nagylemezének bemutató koncertje lesz az ifjúsági házban este 7 órakor. Vendég Hobo (Földes László). Belépődíj: 100.- Ft. KERÉKPÁR-klubot indít a JGYMK a Kossuth Lajos sugárút 53. szám alatt. Érdeklődni a helyszínen lehet. Telefon: 13-007. • Kiállítás ; Előzze meg az áremelést! 3 PVC-padló darabvégeket kiárusítunk a tavalyi árakon: 1200 Ft helyett 600 Ffrfm-es áron. Amíg a készlet tart! ^^ Hódmezővásárhely, Lumumbau. 1. Telefon: 41-774. S Z T G F~D »" CAUTU BEMUTATÓTEREM Arany János u. 9. Telefon: 25-544 A budapesti Dokuplast Kft irodatechnikai és irodafelszerelési - vásárlással egybekötött - bemutatója. Nyitva 8-18 óráig. PALÁSTI FERENC festményei* bői nyílik kiállítás a Vízműklubban (Tisza L. krt. 88.) délután 4 órakor. A tárlat naponta 8-18 óráig tekinthető meg. Közéleti események MA AZ SZDSZ Felsőoktatási és Kutatói Tagozata délután 5 órától tartja vitaülését a Földvári u. 3. szám alatti klubban (Honvéd térnél). Téma: társadalmi jelenségek szociálpszichológiai értelmezése. Előadó: dr. Molnár Péter -egyetemi tanár. A rendezvény nyitott. DR. TICHYrJRÁCS CSABA, a 14. sz. választókerület képviselője 17-18 óráig fogadóórát tart az alsóvárosi választópolgárok számára a Rákóczi u. II. sz;ám alatt - 18 órától, ugyanitt az In dóház tér rendezési terv elképzelésének megvitatása céljából lakossagi fórumot rendez. HOLNAP PAPP ZOLTÁN, a 15. sz. választókerület képviselője 17 órakor lakossági fórumot tart a gyálaréti művelődési központban. A szolgáltató oldalba február 1-jétől csak költségtérítéssel veszünk fel információkat. Leadás legkésőbb a megjelenés előtti napon 12 óráig levélben, vagy hétköznap a 12-825-ös telefonon (Czakó Julianna). [//# VIDEOTON Tű vé-\ Elektronika Kft j csereakció /] ' i _ 8 évnél nem régebbi I színes televízlóját I I I I II Jl % / felárral visszavásároljuk, ha nálunk újat vásárol! + - Több típusnál f , árengedmény, m - OTP-re is árusítunk, • ,, - 1990-es árak! _ + Jf V / £ I I NN / Í&SJF * kr . r>r - . ,•6 "