Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-19 / 42. szám

12 Személyiségek 1991. február 19., kedd Szegedért Alapítvány Emlékérem az adományozóknak A Szegedért Alapítvány alapító okirata értelmében azok a magánszemélyek, akik legalább százezer forint ér­tékkel járulnak hozzá az alapítványhoz. Adományozói Em­lékéremben részesülnek. Zádori János, az alapítvány soros elnöke tegnap — első alkalommal — Balogh Jánosnak és feleségének, dr. Tepper Agnosnak nyújtotta át az érmet, amelyet Lapis András szobrászművész tervei alapján Szabó Géza ötvös készített. (A Szegedért Alapítvány dijátadási gálaműsora márci­us 11-én este lesz, a Szegedi Nemzeti Színházban.) ROSSZ HÍR "• "• :u •> • ,-j r tt* ,; Az elmúlt hétvége bűnügyi mérlege: a szegedi rendőr­kapitányság 31 bűnügyben rendelt el nyomozást, míg a vagyon elleni bűncselekmé­nyek elkövetői összességük­ben közel hárommillió forint kárt okoztak. Péntekre virradóra Szege­den, a Széchenyi téren egy ott parkoló Polski FIAT ösz­szes ablakát betörték, éjsza­ka hasonló módszerrel a Zöld Sándor utcában Mer­cedes típusú gépkocsit tör­tek fel. Szombat éjjel a Köl­csey utcában Mazda, a Gát utcában Peugeot, a Széche­nyi téren Volkswagen, va­sárnap hajnalban a Victor Hugó utcában Mercedes, az esti órákban pedig a Fekete sas utcában I.ada személy­gépkocsit törtek fel, illetve rongáltak meg. Péntek éjszaka a Sziksós­tó környéki hétvégi házak között, szombaton a deszki kiskertekben jártak betörők. Vasárnap a Hajlát utcá­ban és a Csongrádi sugár­úton törték fel egy-egy tele­fonfülke perselyét. Péntekre virradóra a mi­hályteleki 119-es ABC-áru­házba. Szegeden az Acél ut­cai élelmiszerboltba, hétfőre virradóra Szegeden a Mérey utcában levő Mini Max Marketbe, a tarjáni 2-es és az Építő utcai óvodába, var lamint a Hősök téri ABC öltözőjébe törtek be. Pénteken a Zöld Sándor utcai rendelőintézet betegvá­rójában táskából 3 ezer, szombaton a Korzó butikban 16 ezer forintot zsebeltek. Pénteken Szegeden, a Szatymazi utcában Trabant­ból loptak el üzemanyagot. Szombaton éjszaka a Retek utcában közös tárolóból vit­tek el Simson S 51-es motor­kerékpárt. Pénteken reggel 9 órakor Mórahalmon a Szegedi és a Felszabadulás utca kereszte­ződésében az ABC előtti gyalogátkelőhelyen gázolás történt. A balesettel kapcso­latos vizsgálat még nem zá­rult le. Késő délután Szege­den, a Kossuth Lajos sugár­úton is gázolás volt. Jugo­szláv rendszámú gépkocsi ütött el egy, a zebrán átha­ladó idős hölgyet, aki boka­és térdcsonttörést szenvedett. Éjszaka Mórahalmon a Sze­gedi és a Felszabadulás ut­ca kereszteződésében ismét baleset történt: az elsőbb­ségadási elmulasztó lengyel rendszámú gépkocsi ütközött az arra szabályosan közleke­dő gépkocsival. Szombaton kora reggel a belvárosi híd Oskola utcai oldalán kezdődött az a több koccanás után a Vedres ut­cai szemeteskukák között végződött ámokfutás, mely­nek három gépkocsi látta kárát. A balesetsorozatot egy Skoda vezetője okozta. 9 TANFOLYAMOK Az MTESZ Csongrád Megyei Szervezete az alábbi tanfolyamokat indítja: Virágkötő tanfolyam 300 órás Akupresszúra-tanfolyam 32 órás Energetikai ma.<Bzázs 1 napos Kf. munkaügyi tanfolyam 200 órás Akkumulátortöltő, -kezelő taníolvam 40 órás Gallyazó, daraboló, motorfürészelő 60 órás Jelentkezési határidő: 1991. március 1. Bővebb felvilágosítás a 62/11-511-es telefonon. Cím: 6720 Szeged, Kígyó utca 4. (X) Felhívás népi ülnök jelölésre Szegedi Választópolgárok! A bíróságok népi ülnökeinek megbízatása 1991. már­cius 31-én lejár. Az 1990. évi LXXV. tv. lehetővé teszi, hogy a bíróságok illetékességi területén működő önkor­mányzati képviselő-testületek és társadalmi szervezetek mellett a választópolgárok közvetlenül jelöljenek erre al­kalmas és vállalkozó embereket a bíróságok munkáját se­gítő népi ülnököknek. Ncpi ülnököt lehet jelölni a városi bíróságokra, a me­gyei bíróságra és a munkaügyi bíróságra. Minden, választójoggal rendelkező állampolgár állithat jelöltet a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában található nyomtatványon (Széchenyi tér 11.). A jelöléshez csatolni kell az azt elfogadó nyilatkozatot. A jelöléseket február 20-áig kérjük leadni. Dr. Tóth László mb. jegyző Átmenetileg zárva „Esemény" a Vadasparkban MINI KOMMENTÁR Anyagiak Szeged megbízott jegy­zője mondta az algyői fa­lugyűlésen: — 1973-ban az erősza­kos egyesítésről sem Sze­gedet. sem Algyőt nem kérdezték, akarja-e. A szétválásról viszont csak az algyőiek dönthetnek. Szeged nem. Szó ami szó, különös egy házasság ez. Egyik félnek sem kellett igent mondania, mégis létre­jött, most pedig elég az egyiknek nemet felelnie, a válás akkor is sima ügy. No, de azért annyira még­sem különös, hogy ne len­ne legalább egy szokvá­nyos eleme: itt is a pisz­kos anyagiakon fordul meg minden. Ó. J. ERDÉLYI MŰVÉSZEK KONCERTJE A marosvásárhelyi Máthé Győző (brácsa) és A véd Éva (zongora) bemutatkozó kon­certje 1991. február 20-án, szerdán fél 8-kor a konzer­vatórium kistermében lesz. Csellón közreműködik Be­hán László. Műsoron Pro­kofjev, Brahms, Beethoven és Enescu művei. AZ AUSZTRIA LOTTÖ NYEREMÉNYEI Hattalálatos inaim volt. A következő hétre átvitt nyeremény összege 12 553 125 schilling. 5 plusz 1 találatos nyolc darab, nyereményük egyenként 523 046 schilling. 5 találatos 316 darab, nye­reményük egyenként 19 862 schilling. 4 találatos 16 456 darab, nyereményük egyen­ként 508 schilling. 3 talála­tos 303 183 darab, nyeremé­nyük egyenként 34 schilling. Joker nem volt. Filmjeim születése 1. A pék Jó hetvenes volt már az- öreg. amikor megoperáltam. Szépen gyógvult. ahogy a sovány emberek szoktak. Ügyeletes vol­tam, egy súlyos beteget kellett éjszaka, úgy egy óra tájt megnéznem. Az orvosi szobába visszamenet, a lépcsőfordulóban — ahol dohányozni lehetett — ott ült az öreg pék. Hétágra fújta a füstöt Odamen­tem hozzá. — Mi van. Jóska bácsi, nem tud aludni? — Hogy tudnék aludni, doktor úr — köszörülte meg a torkát —, amikor ötven­öt éve ilyenkor szoktam dagasztani. Én sem voltam álmos, leültem mellé, és elbeszélgettünk. — Jóska bácsi, engem érdekel az élete. — Egyszerű az én életem, olyan, mint akármelyik péké. — Mit szólna hozzá, ha filmet készíte­nék magáról, a munkájáról? — Állok elébe, doktor úr, szívesen lá. tom. ha meggyógyultam. Pár hét múlva megkaptam tőle az első gvönyörű. háramkilós kenveret. Az unoká­jával küldte. Elmentem hozzá. — Dolgozik. Jóska bácsi? — Igen, most már jól vagvok. dolgozom. Meg aztán a vevők is szorongatnak. Pa­naszkodnak a maszkos állami kenyérre. Hál' Istennek, bírom a munkát — Akkor, ahogy beszéltünk róla. meg­csinálhatom azt a portréfilmet? — Azt nem tudom, mi az a portré, de annyi képet csinál rólam, amennyit akar. — Munka közben is? — Hát persze! — Jóska bácsi, akkor egy-két délelőtt megmutatná hogyan készül a kenyér? — Délelőtt? Akkor én alszom. — Hát mikor gondolja? — Délután háromtól másnap reggel ha­tig. — Te jó Isten! Egész éjszaka? — Tizitől éjfélig humhat egv kicsit, amíg megkel a kenyértészta. Akkor én is ledűlök egv kicsit a műhelybea Magának és a segítségének van a lakásban elég fek­hely. pihenhetnek. — De hát nekem másnap dolgoznom kell! Nem lehetne mégis ... ? — Nézze, doktor úr. én nagyon hálás vagyok magának, de a kenyér, az szent előttem, a kenyérnek lelke van. csak ép­pen beszélni nem tud. A film két keserves, álmatlan éjszakán elkészült. * Az utolsó alsóvárosi ..mohikán" minden szombaton küldött egy kenyeret. Egyszer­re elmaradt a kenyér. Arra gondoltam, hogy beteg. Meglátogattam. — Tudja, doktor úr, az állami pékség nem tűri, hogy ezen a környéken nem kel a kenyere. Addig jártak a nyakamra, amíg eladtam nekik a műhelyt, kemen­céstül együtt. Sajnálom, de nem is bá­nom, mert megöregedtem. Kezem-lábam fáj. A sütőlapátot alig tudom már felemel­ni. Majd elleszek itt. a fiatal péktanulók között, és elmondom nekik, hogyan kell sütni a jó kenyeret. Nem így történt. Pár nappal a látoga­tásom után megjelent egy dózer, és földig lerombolta a régi, de használható mű­helyt. Másnapra virradóra meghalt az areg pók. Németh András — Jean, hozza ide a ceruzahegyezöt! — Miért, uram? — Lefaragom a hátrá­nyomat. (manczy) r á t r i* „ Vr * f V/% 4 ~ V Ar- 5 Hegyező M „ V- . A. Tranzitország Az úgynevezett fejlődő országokból Európába — a je­lek szerint — minden út hazánkon át vezet. Pénteken délután újabb iüegálismenekült-hullám ér­kezett országunkba a román—magyar határszakaszon A délegyházi erdőben a szentesi rendőrök 33 pakisztáni. 11 bangladesi, 4 török és 2 román állampolgárt fogtak el. Az utóbbiak feltehetőleg a csoport vezetői lehettek. A zöld­határon át valószínűleg Nyugat-Eprópába tartottak. Somogyi Károlyné felvétele Örömteli esemény történt a Vadaspark trópusi házá­ban A világ legkisebb majomféléje, a törpe selvemmaj­mocska szegedi képviselője újszülöttet hozott a világra. Az igen értékes faj meglehetősen ritka, hazánkban csak Sze­geden látható. Sajnos, a jövevény igen érzékeny kis állat, ezért átmenetileg a trópusi ház nem látogatható. Néhány hét múlva, ha az újszülött megerősödik, az. érdeklődök megtekinthetik. Reméljük, addigra a másfél dekagrammom, mostani súlyát megduplázza. Túlságosan nagyra soha sem fog nőni, hiszen az édesanyja is elfér a gondozók tenye­rében. DÉIMA0VAR0RSZÁ6 Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), MÁROK TAMÁS (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633'; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Megbízott igazgató: Kónya Antal. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 148 Ft. ISSN 0133-025X Gyenes Kálnuán felvétele Napos, hideg idő Többnyire kevés lesz a felhő, csapadék kai hőmérséklet általában mínusz 6. mi­nem várható. Éjszaka átmenetileg sokfelé nusz II fok között, szélvédett, hóval borított köd képződik, de napközben mindenütt fel- tájakon mínusz 15 fok körül alakul. A leg­oszlik. A déli. délnyugati szél napközben magasabb nappali hőmérséklet 0. plusz 5 néhol megélénküL A legalacsonyabb éjsza- fok között lesz. (MTI) SZÁMÍTÓ-GÉPEKÉ A JÖVÖ A Söi'AV Atxepzes; Tá­mogató Kft. és a megyei ok­tatási intézet közös szerve­zésében február végén Sze­geden induló 150 órás ké­pesítést nyújtó számító­gép-kezelői tanfolyamra még elfogad jelentkezéseket Érdeklődni lehet: az 53-344­es telefonom (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom