Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-14 / 38. szám
fb Dorezsmán véltünk búcsút egykori fegyverbarátainktól Nem akármilyen ünnepségre tartunk a dorozsmai vasútállomásra: elhagyják Szegedet a szovjet csapatok. Korán érkpzünk, még próbálja a diszmenetet a zenekar, s a díszszázad, de az első pillantásra látszik, begyakorolták a tudnivalókat. Láthatóan adnak a külsőségekre; olyan, mintha ők ünnepelnének, holott, ez igazából nekünk ünnep. Aztán sorban érkeznek a küldöttségek, általam soha nem látott egyenruhában. Brit, francia, jugoszláv, német, csehszlováK, belga — mind a kivonulásra kíváncsiak. Egész másfajta küldöttséget is látok: vörös zászlókkal vonulva, egyenesen a díszemelvényre tartanak, ami egyébként a dolgos hétköznapokon egyszerű rampa. Szóba elegyedek a vörös zászlós csoport tagjaival, akik, mint kiderül, a makói MSZMP-szer vezet képviselői, s nagyon szomorúak amiatt, hogy a szovjet csapatok végleg itthágynak bennünket. „Uram!" — szólít meg egy idősebb férfi — „ezektől kaptuk a kenyeret, ők építették nekünk a gyárat, a munkásosztály tanulhatott, jól élhetett, de mondja meg, ettől a mostani kormánytól mit kapunk? Ezek csak rombolni tudnak, a szovjet meg építeni! Ez a különbség." A sok ismeretlen egyenruha viselői közt — mint utóbb kiderül — két német katonát szólítok meg, s kérdem véleményüket. „örülök, hogy barátságos légkörben zajlik, amit itt látunk, s Németország számára is tanulságosak a történtek, hisz ott még a kivonulás előtt áll a szovjet sereg." Mindezt László Cilányi tartalékos alezredestől hallom, aki a német követség attaséjaként jött Dorozsmára. Hároméves volt, amikor az oroszok bevonulása miatt menekültek szülei Németországba. Most az oroszok kivonulása miatt jöhetett újból, s azóta először szülőföldjére. A búcsúztatás rövid, de — milyen is lenne —: katonás. Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport vezére érkezik. Ellép a búcsúzó közkatonák előtt, majd beszédet mond. Dicséri tisztjeit, akik magas szintű kiképzésben részesítették katonáit, dicséri katonáit, akik becsípettel sajátították el a kiképzési alapismereteket, sőt „nemegyszer kisegítették a helyi lakosságot gazdasági problémáik megoldásában". Nyilván a szép emlékű betakarítási munkákról beszél. Nem • szól azonban politikáról, s arról sem. hová, milyen körülmények közé kerülnek azok, akik itt vonatra szállnak. Kitünteti viszont összes katonáját. Lippai Pál, Szeged polgármestere a következő szónok. Arról beszél, most ne 1956 október—novemberre gondoljunk, hanem nézzünk előre, s azt tartsuk szem előtt, hogy Magyarországnak elemi érdeke minden szomszédjával jó kapcsolatot tartani. Arra gondolok eközben, vajon a búcsúzó katonák tudják-e, mi történt Magyarországon 1956 októberében. E gondolatokból különös zaj zökkent ki. Amikor a polgármester Maiéter Pál nevét említi, a makói csoport felől „lökjék le onnan", „kötelet neki!" kiáltások'hallatszanak. Botrány azért nincs, a búcsúztatás zajlik tovább. Több köszöntő után a szovjet közkatonák apró ajándékcsomagot osztanak a katonai megfigyelők között, szegedi és környékbeli polgárok viszont virágot adnak a szoldátok némelyikének. Egy férfi mellettem épp egy üveg vodkát nyomna egy kölyökképű katona kabátjába, de az fülig vörösödve — elhárítja az ajándékot. A díszszázad pattogós induló hangjaira vonul el az emelvény előtt, miközben egy szovjet úttörőzászlót lengető férfi arról az örömről beszél a sajtó képviselőinek, amit az oroszok kivonulása láttán érez. Az ünnepség legaktívabb csoportja, a makói MSZMP-sek közben „druzsba, druzsba" kiáltásokat hallatnak. Eljön a vonatindulás ideje is. Addig a zenekar orosz népi dallamokat játszik. Szemben velem a pikolós ugyan gyakran abbahagyja: elfagyott száját dörzsölgeti, mert így nem sok futamot tud kicsalni hangszeréből. Szóval, indul a vonat. Mindenki integet, ki zászlóval, ki virággal. Sokfélék a gondolatok is. Ki sajnálkozik, ki azt mondja, ezt is meg értük. Silov altábornagy ezután megmutatja az öthalmi laktanyát — ahová eddig madár se szállhatott be, most nemzetközi újságíróhad lepi el. A szovjet tábornok látható elégedettséggel mutogatja a — szerinte — kincset érő épületeket, lakásokat. Igen szerény kivitelű objektumok — most éppen rendben. A meszelés még szárad a falakon, legtöbb helyen így letakarja a szörnyű színű és minőségű festékmázolmányokat, s a rovarirtás is láthatóan eredményes volt: mozgó csótány már alig van, amit százával látni mindenütt, az többnyire döglött. „Tizenötezret kellene rákölteni négyzetméterenként a lakásokra, hogy használhatóak legyenek" — szólal meg a sorban Tóth László megbízott szegedi jegyző. Az előzékeny altábornagy ezután sajtótájékoztatót tart. Rendkívül udvarias, ám semmit nem mond. A „hány katona vonul el Szegedről?" kérdésre azt mondja: egy gépesített hadosztály. Arra, hogy „hová viszik innen a katonákat?", azt mondja: ahogy a vezérkari főnökség rendelkezett róla ... A szó inkább arról folyik: minél előbb és minél nagyobb kártérítést kellene fizetnie Magyarországnak a szovjet objektumokért. Az, hogy a forradalom leverésével mekkora kár érte az országot — nem merül fel. A szovjet katonák, most utoljára, vendéglátók az öthalmi laktanyában. S ki is tesznek magukért. Szépen terített svédasztal fogadja a társaságot. Poharak csendülnek, s a sok nemzetiségű katonatársaság a békére, barátságra iszik. A szovjet tábornokok (Silov altábornagyon kívül további két altábornagy és két vezérőrnagy tiszteli meg a társaságot) nagyon kedvesen köszöntenek mindenkit. Előttem az asztalon gyümölcsöstál, tetején egy banán. Amióta nehéz az élet, nem ettem ilyen gyümölcsöt. Most érte nyúlok, beleharapok, s ugyanakkor magamban el is mosolyodom: ehhez a pillanathoz a szovjet csapatok kivonulását kellett megérnem. Balogh Tamás Márciusban, Röszkén ükció a „vadkemping" ellen Tegnap délelőtt MagyaH László, Röszke polgármestere sajtótájékoztatón ismertette a település határátkelőhelye környékén kialakult, a lakosság számára immár elviselhetetlen állapot felszámolásának további fejleményeit. Mint ismeretes, az ügyben a röszkei képviselőtestület még január 8-án nyílt levélben fordult Boross Péter belügyminiszterhez (amely a Délmagyarország február 9-ei számában olvasható), megerősített rendőri segítséget kérve a határ közelében levő feketéző vadkemping megszüntetéséért, illetve annak érdekében, hogy fokozott hatósági ügyelettel akadályozzák meg a környéken lakók állandósult zaklatását. A röszkei polgármester tájékoztatásából megtudtuk : az országos rendőrfőnök titkársága a folyamodványt intézkedés végett a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányságra, dr. Salgó László ezredeshez küldte vissza. A megyei rendőrség ígéretet tett arra, hogy hetente, szerdán és szombaton reggel szűrést tartanak avalutázók ellen, illetve naponta járőrkocsit küldenek a helyszínre. Mindemellett Röszkén önkéntes fiatalokból álló „önvédelmi" csoportot hoznak létre, amely a rendőrökkel összehangoltan őrzi a rendet. Ha mindez megvalósul, márciusban akció indulhat a nem kívánatos vadkemping kiürítésére. A röszkei képviselők szerint azonban a foganatosítandó intézkedések nem tudják majd tökéletesen biztosítani a lakók nyugalmát. Még mindig nem sikerült ugyanis megoldást találni a határ előtt álló kilométeres autósorok okozta mindennapos incidensekre, továbbá arra sem, hogyan lehetne tisztán tartani a főút környékét. Magyari László véleménye szerint ez a közúti igazgatóság feladata volna, annál is inkább, mert a községi önkormányzat a tavalyi esztendőben már félmillió forintot költött az út menti szemét elhordására. A röszkei állapot tarthatatlanságának szemléltetésére a sajtótájékoztatón 25 perces videofilmet mutattak be. A részletekre később visszatérünk. S. P. S. Kincs meg a kés Arab diákok pere Január végén a szikár tényekről tájékoztattuk olvasóinkat a Szőke Tisza diszkóhajón történt gyilkossági ügy bírósági fejleményeiről. A tárgyalás — amely a tanúk védelmének érdekében — zárt, s tegnap meghallgatásokkal folytatódott. Hogy ma lesz-e ítélethirdetés, még nem, tudni, de semmi mást sem, tájékoztatást csak az üey befejezése után adnak a bíróságon. Mint köztudott, egy szabadkai férfi életének kioltásával és még két életveszélyes, illetve súlyos sérülés okozásával — melyeket szegedi fiatalemberek szenvedtek el —, Szegeden tanuló arab diákokat vádolnak, elsősorban Watad Ayman Subhit. Watad védője nyilatkozott, legalábbis amiről neki is szabad ... Szerinte a szúrt sebeket két eszközzel okozták, erre a sérülésékből lehet következtetni. A jugoszláv férfira egy szélesebbel, H. Zsoltra pedig egy keskenyebb pengéjű késsel támadtak. Az pedig, nehezen elképzelhető, hogy Watadnál kétféle kés is volt Ellenkezőleg, arab barátjától kapott kölcsön egyet, azzal csapott H. Zsolt hátára, de szerinte ez a mozdulat nem volt olyan erős, hogy a penge behatolhatott a fiú hátába, annál is inkább, mert rácsukódott a saját kezére. Ezt a kést állítólag a Tiszába dobták. (A rendőrség, a búvárok a nyomozás során eredménytelenül kutattak utána a folyóban.) (mag) Nem UFO-k - NflTO-gépek A belga hatóságok kérésére a Varsói Szerződés több országa, köztük Magyarország engedélyezte, hogy a Törökországba vezényelt NATO-1 égiegység részeként a díjarbakiri támaszponton állomásozó belga légiszázad utánpótlását szállító katonai gépek áthaladjanak légterén. A hírt katonai forrásokra hivatkozva a belga hírügynökség ismertette. Guido van Hecke vezérőrnagy, a belga légierő helyettes parancsnoka szerint ily módon a Törökországba tartó gépek minden* úton másfél órát nyernek. A NATO az Öböl-háború előtt Ankara kérésére 42 <18 belga, 18 német és 6 olasz) vadászgépből álló, gyorsan mozgatható légiegységet vezényelt Törökország különböző légitámaszpontjaira, hogy elriassza Irakot egy Törökország elleni támadástól. A NATO-gépek csak Törökország légterében járőröznek, nem vesznek részt az iraki légi műveletekben. (Amerikai gépek ellenben török támaszrpontokról kiindulva bombázzák Irakot.) A belga katonai hatóságok a múlt héten diplomáciai csatornákon juttatták el kérésüket a Varsói Szerződés több országához a légtér átrepülésére vonatkozólag, és pozitív választ kaptak. A légierő tájékoztató szolgálata szerint a megkeresett négy VSZ-tagország: Csehszlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária.