Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-14 / 38. szám

fb Dorezsmán véltünk búcsút egykori fegyverbarátainktól Nem akármilyen ün­nepségre tartunk a do­rozsmai vasútállomásra: elhagyják Szegedet a szovjet csapatok. Korán érkpzünk, még próbálja a diszmenetet a zene­kar, s a díszszázad, de az első pillantásra lát­szik, begyakorolták a tudnivalókat. Láthatóan adnak a külsőségekre; olyan, mintha ők ünne­pelnének, holott, ez iga­zából nekünk ünnep. Aztán sorban érkeznek a küldöttségek, általam soha nem látott egyenruhában. Brit, francia, jugoszláv, né­met, csehszlováK, belga — mind a kivonulásra kíván­csiak. Egész másfajta kül­döttséget is látok: vörös zászlókkal vonulva, egyene­sen a díszemelvényre tar­tanak, ami egyébként a dol­gos hétköznapokon egyszerű rampa. Szóba elegyedek a vörös zászlós csoport tag­jaival, akik, mint kiderül, a makói MSZMP-szer vezet képviselői, s nagyon szomo­rúak amiatt, hogy a szovjet csapatok végleg itthágynak bennünket. „Uram!" — szó­lít meg egy idősebb férfi — „ezektől kaptuk a kenye­ret, ők építették nekünk a gyárat, a munkásosztály ta­nulhatott, jól élhetett, de mondja meg, ettől a mostani kormánytól mit kapunk? Ezek csak rombolni tudnak, a szovjet meg építeni! Ez a különbség." A sok ismeretlen egyenru­ha viselői közt — mint utóbb kiderül — két német katonát szólítok meg, s kér­dem véleményüket. „örü­lök, hogy barátságos légkör­ben zajlik, amit itt látunk, s Németország számára is ta­nulságosak a történtek, hisz ott még a kivonulás előtt áll a szovjet sereg." Mindezt László Cilányi tartalékos al­ezredestől hallom, aki a né­met követség attaséjaként jött Dorozsmára. Hároméves volt, amikor az oroszok be­vonulása miatt menekültek szülei Németországba. Most az oroszok kivonulása miatt jöhetett újból, s azóta elő­ször szülőföldjére. A búcsúztatás rövid, de — milyen is lenne —: kato­nás. Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport vezére érkezik. Ellép a búcsúzó közkatonák előtt, majd be­szédet mond. Dicséri tisztje­it, akik magas szintű kikép­zésben részesítették katoná­it, dicséri katonáit, akik be­csípettel sajátították el a kiképzési alapismereteket, sőt „nemegyszer kisegítették a helyi lakosságot gazda­sági problémáik megoldá­sában". Nyilván a szép em­lékű betakarítási munkákról beszél. Nem • szól azonban politikáról, s arról sem. ho­vá, milyen körülmények kö­zé kerülnek azok, akik itt vonatra szállnak. Kitünteti viszont összes katonáját. Lippai Pál, Szeged polgár­mestere a következő szónok. Arról beszél, most ne 1956 október—novemberre gon­doljunk, hanem nézzünk előre, s azt tartsuk szem előtt, hogy Magyarországnak elemi érdeke minden szom­szédjával jó kapcsolatot tar­tani. Arra gondolok eköz­ben, vajon a búcsúzó ka­tonák tudják-e, mi történt Magyarországon 1956 októ­berében. E gondolatokból különös zaj zökkent ki. Ami­kor a polgármester Maiéter Pál nevét említi, a makói csoport felől „lökjék le on­nan", „kötelet neki!" kiáltá­sok'hallatszanak. Botrány azért nincs, a búcsúztatás zajlik tovább. Több köszöntő után a szovjet közkatonák apró ajándékcsomagot osz­tanak a katonai megfigye­lők között, szegedi és kör­nyékbeli polgárok viszont virágot adnak a szoldátok némelyikének. Egy férfi mel­lettem épp egy üveg vodkát nyomna egy kölyökképű ka­tona kabátjába, de az fülig vörösödve — elhárítja az ajándékot. A díszszázad pattogós in­duló hangjaira vonul el az emelvény előtt, miközben egy szovjet úttörőzászlót len­gető férfi arról az örömről beszél a sajtó képviselőinek, amit az oroszok kivonulása láttán érez. Az ünnepség legaktívabb csoportja, a ma­kói MSZMP-sek közben „druzsba, druzsba" kiáltáso­kat hallatnak. Eljön a vonatindulás ide­je is. Addig a zenekar orosz népi dallamokat játszik. Szemben velem a pikolós ugyan gyakran abbahagyja: elfagyott száját dörzsölgeti, mert így nem sok futamot tud kicsalni hangszeréből. Szóval, indul a vonat. Min­denki integet, ki zászlóval, ki virággal. Sokfélék a gon­dolatok is. Ki sajnálkozik, ki azt mondja, ezt is meg értük. Silov altábornagy ezután megmutatja az öthalmi lak­tanyát — ahová eddig ma­dár se szállhatott be, most nemzetközi újságíróhad lepi el. A szovjet tábornok lát­ható elégedettséggel muto­gatja a — szerinte — kin­cset érő épületeket, lakáso­kat. Igen szerény kivitelű objektumok — most éppen rendben. A meszelés még szárad a falakon, legtöbb helyen így letakarja a ször­nyű színű és minőségű fes­tékmázolmányokat, s a ro­varirtás is láthatóan ered­ményes volt: mozgó csó­tány már alig van, amit százával látni mindenütt, az többnyire döglött. „Tizenöt­ezret kellene rákölteni négyzetméterenként a laká­sokra, hogy használhatóak legyenek" — szólal meg a sorban Tóth László megbí­zott szegedi jegyző. Az előzékeny altábornagy ezután sajtótájékoztatót tart. Rendkívül udvarias, ám semmit nem mond. A „hány katona vonul el Szegedről?" kérdésre azt mondja: egy gépesített hadosztály. Arra, hogy „hová viszik innen a katonákat?", azt mondja: ahogy a vezérkari főnökség rendelkezett róla ... A szó inkább arról folyik: minél előbb és minél nagyobb kár­térítést kellene fizetnie Ma­gyarországnak a szovjet ob­jektumokért. Az, hogy a for­radalom leverésével mekko­ra kár érte az országot — nem merül fel. A szovjet katonák, most utoljára, vendéglátók az öt­halmi laktanyában. S ki is tesznek magukért. Szépen terített svédasztal fogadja a társaságot. Poharak csendül­nek, s a sok nemzetiségű katonatársaság a békére, ba­rátságra iszik. A szovjet tá­bornokok (Silov altáborna­gyon kívül további két al­tábornagy és két vezérőr­nagy tiszteli meg a társasá­got) nagyon kedvesen kö­szöntenek mindenkit. Előttem az asztalon gyü­mölcsöstál, tetején egy ba­nán. Amióta nehéz az élet, nem ettem ilyen gyümöl­csöt. Most érte nyúlok, be­leharapok, s ugyanakkor magamban el is mosolyo­dom: ehhez a pillanathoz a szovjet csapatok kivonulását kellett megérnem. Balogh Tamás Márciusban, Röszkén ükció a „vadkemping" ellen Tegnap délelőtt MagyaH László, Röszke polgármeste­re sajtótájékoztatón ismer­tette a település határátke­lőhelye környékén kialakult, a lakosság számára immár elviselhetetlen állapot fel­számolásának további fejle­ményeit. Mint ismeretes, az ügyben a röszkei képviselő­testület még január 8-án nyílt levélben fordult Boross Péter belügyminiszterhez (amely a Délmagyarország február 9-ei számában ol­vasható), megerősített rend­őri segítséget kérve a határ közelében levő feketéző vad­kemping megszüntetéséért, illetve annak érdekében, hogy fokozott hatósági ügye­lettel akadályozzák meg a környéken lakók állandósult zaklatását. A röszkei polgár­mester tájékoztatásából meg­tudtuk : az országos rendőr­főnök titkársága a folya­modványt intézkedés végett a Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányságra, dr. Salgó László ezredeshez küldte vissza. A megyei rendőrség ígéretet tett arra, hogy he­tente, szerdán és szombaton reggel szűrést tartanak ava­lutázók ellen, illetve napon­ta járőrkocsit küldenek a helyszínre. Mindemellett Röszkén önkéntes fiatalok­ból álló „önvédelmi" csopor­tot hoznak létre, amely a rendőrökkel összehangoltan őrzi a rendet. Ha mindez megvalósul, márciusban ak­ció indulhat a nem kívána­tos vadkemping kiürítésére. A röszkei képviselők sze­rint azonban a foganatosí­tandó intézkedések nem tud­ják majd tökéletesen bizto­sítani a lakók nyugalmát. Még mindig nem sikerült ugyanis megoldást találni a határ előtt álló kilométeres autósorok okozta mindenna­pos incidensekre, továbbá arra sem, hogyan lehetne tisztán tartani a főút kör­nyékét. Magyari László vé­leménye szerint ez a közúti igazgatóság feladata volna, annál is inkább, mert a köz­ségi önkormányzat a tavalyi esztendőben már félmillió forintot költött az út menti szemét elhordására. A röszkei állapot tartha­tatlanságának szemléltetésé­re a sajtótájékoztatón 25 perces videofilmet mutattak be. A részletekre később visszatérünk. S. P. S. Kincs meg a kés Arab diákok pere Január végén a szikár té­nyekről tájékoztattuk olva­sóinkat a Szőke Tisza disz­kóhajón történt gyilkossági ügy bírósági fejleményeiről. A tárgyalás — amely a ta­núk védelmének érdekében — zárt, s tegnap meghallga­tásokkal folytatódott. Hogy ma lesz-e ítélethirdetés, még nem, tudni, de semmi mást sem, tájékoztatást csak az üey befejezése után adnak a bíróságon. Mint köztudott, egy sza­badkai férfi életének kioltá­sával és még két életveszé­lyes, illetve súlyos sérülés okozásával — melyeket sze­gedi fiatalemberek szenved­tek el —, Szegeden tanuló arab diákokat vádolnak, el­sősorban Watad Ayman Su­bhit. Watad védője nyilat­kozott, legalábbis amiről ne­ki is szabad ... Szerinte a szúrt sebeket két eszközzel okozták, erre a sérülésékből lehet következtetni. A jugo­szláv férfira egy szélesebbel, H. Zsoltra pedig egy keske­nyebb pengéjű késsel tá­madtak. Az pedig, nehezen elképzelhető, hogy Watadnál kétféle kés is volt Ellenke­zőleg, arab barátjától kapott kölcsön egyet, azzal csapott H. Zsolt hátára, de szerinte ez a mozdulat nem volt olyan erős, hogy a penge be­hatolhatott a fiú hátába, an­nál is inkább, mert rácsu­kódott a saját kezére. Ezt a kést állítólag a Tiszába dob­ták. (A rendőrség, a búvá­rok a nyomozás során ered­ménytelenül kutattak utána a folyóban.) (mag) Nem UFO-k - NflTO-gépek A belga hatóságok kéré­sére a Varsói Szerződés több országa, köztük Ma­gyarország engedélyezte, hogy a Törökországba ve­zényelt NATO-1 égiegység részeként a díjarbakiri tá­maszponton állomásozó belga légiszázad utánpótlá­sát szállító katonai gépek áthaladjanak légterén. A hírt katonai forrásokra hi­vatkozva a belga hírügy­nökség ismertette. Guido van Hecke vezérőrnagy, a belga légierő helyettes pa­rancsnoka szerint ily mó­don a Törökországba tartó gépek minden* úton másfél órát nyernek. A NATO az Öböl-háború előtt Ankara kérésére 42 <18 belga, 18 német és 6 olasz) vadászgépből álló, gyorsan mozgatható légiegységet vezényelt Törökország kü­lönböző légitámaszpont­jaira, hogy elriassza Irakot egy Törökország elleni tá­madástól. A NATO-gépek csak Törökország légteré­ben járőröznek, nem vesz­nek részt az iraki légi mű­veletekben. (Amerikai gé­pek ellenben török támaszr­pontokról kiindulva bom­bázzák Irakot.) A belga ka­tonai hatóságok a múlt hé­ten diplomáciai csatornákon juttatták el kérésüket a Varsói Szerződés több or­szágához a légtér átrepülé­sére vonatkozólag, és pozi­tív választ kaptak. A légi­erő tájékoztató szolgálata szerint a megkeresett négy VSZ-tagország: Csehszlo­vákia, Magyarország, Ro­mánia és Bulgária.

Next

/
Oldalképek
Tartalom