Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-11 / 9. szám

1991. január 11., péntek Hangsúly 3 Szegénység — Szegeden A létminimum táján talun meg küzdel­mesebb az élet. mint azok között, akiknek már .semmijük sincs: sem lakásuk, sem csa­ládjuk, sem reményük. Ha valaki megszok­ta azt a luxust, hogy naponta eszik, van hol tisztálkodnia, és — bármily kicsi, de — •rendszeres bért kap. az körömszakadtáig is ragaszkodni fog hozzá. A túlélés viszont egyre nehezebb. Sokan vizsgálgatják, s kérdezik, hol a határ, milyen mélyen kell keresni a lét minimumát? Egyéni elszegé­nyedési folyamatának végén hány ember landolt ott? Hogyan lehetne segíteni raj­tuk? A mélypont meghatarozása többféle sta­tisztikai számítással történhet, a mérvadó azonban a joftszabálv — mind közül a leg­alacsonyabb erteket adia: az 1990-es. tehát az idei áremelések előtti mutatót 4 ezer 400 forintban állapítja meg. Nem a létminimum kenyelmts tartománya, inkább afféle lét­küszöb ez, ahonnan már csak a semmibe lehet zuhanni. Azok helyzetén, akik e küszöbön próbál­koznak a megmaradással. esett segellyel javít az önkormányzat, összege 2 ezer 500-3 ezer forint körül mozog. Ha ez az egyszeri juttatas nem elegendő, évente négyszer-öt­ször is megismételhető, sőt ha valakit na­gyon nagy kár ért. 5-6 ezer forint, kiemelt segélyért folyamodhat. Az igen nagy rá­szorultságon a rendszeres segely hivatott enyhíteni Bárki kérheti, de szigorú felte­teleknek kell megfelelnie Az elmúlt évben Szeged városa körülbelül 550 embert, ösz­szesen 21,5 millió forinttal segélyezett rend­szeresen. rendkívüli szociális segély címen körülbelül 11-12 ezer embernek 24,7 millió forintot utalt ki. A szegénység1 életkortól független társa­dalmi jelenség. Ma már közhely, hogy Ma­gyarországán aki nyugdíjas, az szegény — kivéve talán „a felső négyszáz családot", nekik nyugdíjas létükre is van mit a tejbe aprítani. (Egykor azt hitték, az a szegény­ség, ha nincs mit a tejbe tenni — ma már tudjuk, előfordulhat, hogy tej sincs.) A sze­génységhez gyermekkorban is hozzá lehet szokni. Szegeden 937 gyermek összesen 13,2 millió forint rendszeres nevelési segelyben részesült. Kőként olyanok, akiknek több testvérük van es vagy csak az egyik szülője neveli, esetleg a családnak nagyon kicsi a jövedelme. A szociális segélyhez hasonloan kell igényelni az önkormányzattól. Eseten­ként rendkívüli, úgynevezett preventív, vagyis megelőző segelyhez is hozzájuthat­nak. főként a veszélyeztetett gyermekek — 2 ezer 416-an körülbelül 8-9 millió forintot kaptak tavaly. A másik közhely, hogv betegnek lenni ma már nem olcsó mulatság. A szegénység és a betegség nem is kétszeresen, hanem sokszorosan rossz. Közgyogyellátásban, azaz gyógyszersegélyben általában nyugdíjasak részesülnek, s azok. akik nagy gyógyszer­fogyasztók, értsd: igazolni tudják, papírjuk van arról, hogy havi 5-600 forintot kell különböző orvosságokra költeniük. Érde­kükben a város a társadalombiztosításnak 1407 személyre 3.3 millió forintot fizetett ki. alanyi jogon 2 ezer 411 fö kapta meg gyógyszereit. A mozgáskorlátozottakat, benzinhozzaiá­rulassal segítik: tavaly 620-an 6 millió fo­rint támogatást kaptak, oly módon, hogy egy-egy ember 100—420 liter benzin árát vehette át. Meglesik, a családban valaki ápolásra szorul, az öt gondozó családtag nem tud emiatt munkát vállalni, vagy munkahelyét kénytelen egv időre otthagyni Ilyenkor ápolási díj kérhető, mely nem haladhatja meg a legkisebb ber összeget (5 ezer 800 forint). A beteggondozással eltöltött idó be­leszámít a munkaviszonyba, vagy szolgálati időbe. Nyugdíjas ápoló dijat nem kaphat. A házi betegápolás és -gondozás a rászo­rulók szervezett étkeztetéséhez hasonloan csökkenti a szociális otthonok terheit. A politikába meg nem férkőzött be olyan közgazdasági koncepció, mely képes lenne megzabolázni az inflációt, stagnáló állapo­tából kimozdítani a gazdaságot, s úgy pri­vatizálni, hogy közben ne szakadjon ketté a társadalom nagyon gazdagokra és nagyon szegényekre. Az elmúlt évben hatezer sze­gedi családon negyedévenkent 5,5 millió fo. rinttal segített a város, csak azért, hogy lakbérüket fizetni tudjak. De enni és ru­házkodni is kell. Miből? Egyáltalán, mi jöhet még? (odor) Műveltség­szolgálat A határainkon túl élő ma­gyarok művelődésének kiala­kítását, fejlesztését szorította leginkább háttérbe az erő­szakos asszimilációra való törekvés. Ezzel egyben az is elismerést kapott, hogy a műveltség a legveszedelme­sebb, ugyanúgy a magyarság­tudat, ezer törekvés szajnara. A demokrácia környeze­tünkben megindult kibonta­kozása különböző mértékben ugyan, de lehetőséget bizto­sit egy-egy államban az anyanyelv művelésének, kényszeredetten bár, és ko­rántsem kielégítő mértékben. Régi iskolákban ismét kezde­nek magyar nyelvet oktatni. Uj óvodákat, iskolákat nyit­nak, például Kárpátalján. Erdélyben, felvidéken, Délvidéken Karpátalján és a határtól nyugatra élő ma­gyarság érdekeit felkaroló, megfogalmazó szervezetek alakulnak, a régiek újrafo­galmazzák céljaikat, a szer­vezet egyik célja az informá­cióátadás. Magyar óvoda, is­kola, egyetem segítése, fej­lesztése, újak alapítása. A legnagyobb hiány a ma­gyar könyvben, oktatási se­gédeszközökben van. a Ma­gyar Műveltség Szolgá'at (MMS Z) célja ezen hiány csökkentése. Koordtnálo szervezet kivan lenni. A ha­taron túl éló magyarok mind­azon kívánságát, ötletét, mely a magyar művelődés fejlesz­tését, csiszolását szolgálja, a Szolgálat összegyűjti, • rend­szerezi, nyilvántartja. Az MMSZ az MDF székhá­zában (1027 Budapest, Bem József tér 3. sz. alatt) műkö­dik, ahol irodája és raktára van. Telefon: 1115-969. Morzsák a Bibliából Boldogságukban síró embe­reket nagyon jó látni. Ami­kor a szív érzései a könnyek­ben válnak láthatókká és ol­dódnak fel a magasztos fe­szültségek. mert beteljesed­tek az erőfeszítések, vágyak, reménységek. Magaval raga­dó volt látni a tv-képernyő­jén a magyar himnusz hang­jai alatt boldogsága könnyeit nyelő, világcsúcsot túlszár­nyaló úszóinkat a világbaj­noki dobogó legfelső fokán. Még most is elevenen él em­lékezetemben az Olivér cfmű musical gyermekszereplőinek nvegfékezhetetlen sírása a bemutató előadás élményé­nek és sikerének boldogságá­ban Volt szerencsém látni boldogan síró édesanyákat gyermekük keresztelésekor; boldogan síró órömszüiőket gyermekük esküvőjén; bol­dogan síró diákokat vizsgáik eredményerői beszámolva őket nem kell vigasztalni, így is boldogok, ha sírnak, boldogságukban teszik. Jézus a hegyi beszédeben úgy mondta: „Boldogok, akik sírnak, mert ók megvigasz­taltatnak.1' (Máté ev 5:4) Bizony, sokkal nagyobb számban vannak olyan sírók, akik nem boldogságukat fe­jezik ki sirasukkal, hanem szenvedéseiket, panaszaikat, veszteségüket, kudarcukat Általában az ember nem szí­vesen sir 1 a nyilvánosság előtt, de meg így is nagyon 6okat lehet nyilvánosan is látni szívszaggató helyzetek­ben síró embereket, akiknek vigasztalisra lenne nagyon szükségük, és nem nagyon találjuk a vigasztalásuk meg­oldhatóságát. A Biblia, az élet könyve nagyon sok vigasztalásra szo­ruló és vigasztalást nem na­gyon lelő síróról beszél. „Ar­cod verejtékével eszed a ke­nyeret. mig vtsszatérsz a földbe ' (I Mózes 3 191 kife­jezés az egész életho^zat je­Boldogok, akik sírnak... lenti, és a verejtéknek na­gyon közeli rokona a könny. Sírtak az Ószövetségben az ősatyák, Mózes, a választott nép, a gyarlóságok, lázongá­sok, bűnök miatt. Siratták halottaikat. Mózes siratásá­nak és gyászolásának ideje 30 nap volt (V. Móz. 34:8). Anna asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Űrhöz, és sírt az Isten temp­lomában, mert nem volt gyermeke (I. Sámuel i: 10). Jeremiás próféta népét sirat­ta a babiloni fogságba hur­coltatás miatt. Az Újszövetségben is több­ségében a halál, baj, bún mi­atti sírásról és sírókról olvas­hatunk. Csak ezekhez lenne valami köze Jézusnak és a megvi­gasztaltatásnak? Meggyőző­désem, hogy ö mindeneknek Ura egyaránt. A megvigasz­taltatnak kifejezés azt Jelen­ti, hogy a sírókkal valami történik, valami külső hatás éri őket Jézus a Szientjélek­Reményik Sándor Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal — S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára ts tompa kabulattak Szótlanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába. A bún, a betegseg, a nyomorúság. A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéból nincsen, nincsen menekvés! S akkor — magatói — megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imara, Eró, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat — hasztalanul ostromoltak. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor — magától — szűnik a vihar, Akkor — magától — minden elcsitul. Akkor — magától — éled a remény. Alomfáidnak minden aranyágam Csak úgy magától — friss gyümölcs terem Ez a magától ez a Kegyelem. röl szólt a János evangéliuma szerint, mint VIGASZTALÓ­ról, aki elvezet minden igaz­ságra, aki az erő. szeretet és józanság lelke, az Istennek minden kérésünket vagy el­gondolásunkat meghaladó ereje, munkája bennünk (Já­nos ev 16:13; Efezusi lev 3:20; 2. Timotheus 1:7). Bizony, boldogok akik sír­nak, mert az Isten közelségé­nek, hatalmának megtapasz­talhatása kínálkozik számuk­ra. A könnyes szem jobban megláthatja a láthatatlan Is­ten munkáját. Az örömkönnyeket sírók nemcsak azért lehetnek bol­dogok, ami nekik sikerült, mert amikor úgy érezhették, hogy valami erő sodorja, emeli óket önmaguk erején túlérő eredményre, nem szá­mított lehetőségre — ott Is­ten szeretetének, jóakaratá­nak erejét, sodrását érezhet­ték, amiért hálát adhatnak, és magukat teljesebb oda­adással bízhatják rá. A gyászban síróknak a fel­támadás és örök élet Ura ha­jol közel szivükhöz (János ev. 11:25); a megtört szívűek­kel együttlakozását ígéri a magasságban és szentsegben lakó (Jel. 7 14—15); a há­romszori megtagadás miatt keservesen síró Peterhez el­jött a feltámadott Jézus, es háromszori megbízást adott szeretetére (János ev. 18:12­27; 21:15-17) A megvigasztaltatást ígérő Jézussal kapcsolatra segíthet a sirás és ez nagyobb boldog­ságot eredményez, mint an­nak nemléte, ami a sírást okozta, mert az Isten végte­len. A korai szerzetesség ide­jéből feljegyzésben marad* egy imádság, mely a ..köny­nyek ajándékát" kéri Köny­nyeink közelebb segítenek Istenhez. Papp László református lelkesz Kép-zavar A fönti képet az MTI külföldi képiszerkesztösége küldte, a következő tanulságos aláírással: „Palackvisszaváltás nagyban — Ábidjan, Elefántcsontpart: Tobb tucat üres műanyag palackkal a fejen tart a piac felé egy helybéli asszony, hogy darabonkent öt centnek megfelelő összegért árylja portékáját. A nyu­gat-afrikai országot sújtó munkanélküliség sokanat késztet ehhez hasonló kenyérkereseti megoldásokra '' — Eddig a kephez melléilelt információ. (Eszünkbe juthat erről az egzotikus afrikai országról, hogy volt' olyan esztendő a magvar futball törtenetében, amikor a negy­ven fokos tengerparti gvepet választották edzőtáboro­zásuk színhelyéül, merthogy abban reménykedtek: van talán a világon egy olvan csapat, amit meg lehet ver­ni . ) Vajon mit szólnak a mai elefántcsontpartnak a hoz­zájuk kerülő, a mai magvar valÓ6agot bemutató riport­kepekhez? Ha például kukaedényekben turkáló meglett emberek láthatón rozzant babakocsiból praktikusan át­alakított taligákkal: a szaporodó kocsmák kornyéken ki­ürült sörösüvegekre rontó borostás, táskásszemű alko­holistákat szemlélhetnek; nyugati, géprongynak eladott ruhásbálák bontása körül tolongó asszonyarcok néznek rajuk: vasúti várók és buszpályaudvarok melegedőiben szakadt újságokkal ágyazgató hajléktalanok képe kerül eléjük. .. A párhuzam természetesen erőszakolt, hamis és szubjektív. Egy fotó kiváltotta asszociációsor Vagy megsem?! Mit mondjak? Amikor a múlt év vége fele jott az első híradás, hogy a sörösüvegekéi* — a zöld színűeket (!) — az üvegipar jól bevált okokra hivatkozva (ex­oortk leses, importanyagok novekedese. munkaerőhiány, kapacitásproblemak stb.) 2 forintról 6-ra emelte, a nem messze tőlünk levő építkezésen az időt eredményesen múlató csapat felver tagja széleset mosolygott Mosolya vigyorra vált. amikor másnap érkezett a helyesbítés, a barna üvegek ára is 6 forintra emelkedett. Szemet si­nrogatoan hordozta végig a közeli hetekben elfogyasz­tott sorok több müanyaR zsákot megtöltő üveghegyein, s csettintett egyet ujjával. Hamariában kért Ls kölcsön, egy taligát, fölpakolta az irdatlan mennyiseeú soras­üveget, s amikor a boltból kizavarták, hogy ezeket á ko­szos, büdös* malterra palackókat nem veszik vissza, le­győzve elemi viszolygását, szépen elmosogatta, vala­mennyit. (Lám, mit tesz a motiváció!) Aztán a nem várt gyarapodást, a kamatos kamatot azonnal be is fektette. Vajon mibe? Nem csak sörbe, volt ott rum és némi „CS-vitamin" is. Két napig természetesen állt az épít­kezés, de erről nem a gazda, és nem a melósok tehet­tek, hanem csakis és kizárólag az a Hivatal, mely ilyen égbekiáltó hibákat követ el Persze, az italt szerető, de az iskolát sosem szívlelő barátunk nem merte fol. hogv az aiándek egyszeri, nem ismételhető, mint annak ide­ién a második, az általánosban Az vere rám, az első követ, aki nem túrta meg fol ho vegén a spájzot. a garazst. a kocsi csomagtartó­ját üres uvegekert Mert akkor meg mindig akadt re­mény Nehánv forintos esély a túlélésre Egy-ket nap­nyi tengődés lehetősege Az utóbbi napokban sokunk arrara fagvott a mo­soly. s egyáltalán nem tartjuk olv távolinak és idegen­nek az elefántcsontparti kéD valóságtartalmát. A bő­szen végrehajtott áremelkedések (a 6 forintos üvegért már harminc-negyven-ötven forintos árat is meg kell előlegeznünk), a rostái dijak íesvesek a postagalambok tenyésztésében látják a megoldást), az utazasi tarifák (most irigveliük csak igazán a hetven év fétettieketí. a lakáskamatok (hogyan is fogalmazott egy állampolgár­társunk: enni. inni lehet kevesebbet, öltözködésre nem muszáj annvi* költenünk, de lakni nem lehet keveseb­betl. és még hány tétel szorítja, nvomasztia. ingerli éle­tünket Ebben a reménytelennek látszó helyzetbe** rcgk önironikusan íegvezhetem meg kíyánok mindenkinek minden hóvéaére visszavalthato üvegeket Tanrfi Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom