Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-24 / 20. szám

1991. január 24., csütörtök Hetedhét határon Berreg a fűrész — csörög az apró r Már a műúton hallatszik a távolabbi irtásról a motoros fűrész sivító, éles hangja. Amikor alábbhagy, a fölpörgetett, erólködö Zetor felesel, csak úgy, magában. Nehezen birkózik a 8—10 méteres faderekakkal. Délután lévén, az erdészet brigádja lassan hazakészülődik. Korán kezdenek mindig, másnapra is hagyni kell. Gondolom, ahhoz időben jöttünk, hogy beszélgessünk néhány szót, munkáról, erdőről. Láthatóan nagyon szűkszavúak a rúzsai Mulati brigád tagjai. Ahogy a „vendégségben" erdőt letertmelő embereket próbálom megfaggatni, Krisztin László csak lassan enged hallgatásából a verőfényes, ám hűvöskés útszélen. — Annyi pénzért már nem lehetne embert dolgoztatni, mint minket, erdészetieket. Hatezer forint körül, ha hazaviszünk, az már jó pénznek számit. Keserűek mind a hatan. Mit számít itt az erdő szépsége, a jó levegő. Nem kirándulás, alkalmi kiruccanás az életük. Most ugyan valóban kiruccantak, vendégmunkán vannak, ha azt vesszük, mert az ásotthalmi erdőrészen a pusztuló, letermelésre ítélt és újratelepítendő szakaszon dolgoznak. A munkájuk az ipari fát, vagyis jó minőségű rönköket alig adó, zömmel csak tüzelésre használható fák kivágása. Méretre darabolnak, gallyaznak. Közben szusszanásnyi időben bodorodik a cigarettafüst. — Betanított munkások vagyunk majd mindannyian. És, ha tényleg őszintén érdekli, csak azért csináljuk, mert imás munkát nemigen találhatunk — mondja szinte egy szuszra Sebők István. Ügy tűnik, ezzel mindent elmondott, részéről az ügy le van zárva. Fotós kollégám kérésére kézbeveszi a motorfűrészt, így álljon, úgy daraboljon. Szólni nemigen fog. A levegő, bár éppen tűrhetően kellemes, de a hangulat mondhatni fagyos. Nem miattunk. Ez kiolvasható Kálmán Feri bácsi, az egyetlen szakmunkás, azután a többi szeméből. Az élet olyan mostanában, akár városon, falun, mezőn, vagy erdőn járunk — amitől nem sok vidámság terem. — Szép pedig ez a munka. Kivágni, ami már beteg és pusztuló, helyet adni az újnak. Közben észreveszi az ember a szépet, jövet-menet a madarakat, állatokat. — A rangidős, 1963 óta erdészeti dolgozó Kálmán Feri bácsi sorolná a szépet is. Hozzá már csak kényszeredetten teszi: a pénz kevés, néki pedig már oda az egészsége is. Szomorkás riport kerekedik. Kicsit derűsebbre számítottam még befelé jövet. Valamiféle vigaszként motyogom félhangosan a „tövit töröm, s a gallya jut" strófát. De nem erőltetem a sok beszédet. Vecsernyés Tibi is jobban érzi magát, ha a motorfűrészt kaphatja kézbe. Megmutatja, hogy igazolódik be, amit előre tud hét év tapasztalatából: az éppen kivágott fa merre dől. Jót derül rajta, miként féltek a többiek a legderekabb tölgyfa döntésekor. Odébb akarták húzni a szerszámosbódét. Még ilyet! (Fotó: Gyene« Kálmán) (becsei) Tankolni pedig kell! Petrol Kft. Hallottak már róla? Szerintem azok sem tudják, hogy ez a kis cég becsületes neve. akik már jártak náluk. Begördültek hoezájuk. tankoltak, és továbbálltak. Igen, egy benztnkútról van szó, méghozzá egy vadonatúj töltőállomásról, a balástyai határszélen, az E5-ös üt mentén. Gazdája két 27 éves. szegedi fiatalember. Kiss Tibor és Márkus Tamás. Vállalkozásukat a megyében egyedülállónak gondolnánk, ám ők csak a másodikok a magánbenrinkutat nyitók sorában. Magyarcsanádon nyílt ugyanis az első, egyéni tőkével létrehozott állomás. Ami pedig az országos statisztikát Illeti, immáron hatvannál is több a magánerőből épült benzinkutak száma. — Megéri ilyen üzletbe lógni manapság? — faggatom Kiss Tibort. — Ha nem láttunk volna benne üzletet, nyilván, bele sem fogunk. Az emberek először felháborodnak a megemelt áraktól, mérgelödnek, de azután ugyanúgy odaállnak tankolni, mint azelőtt Végeredményben ezt bizonyította minden, eddigi áremelkedés. A forgalom nemigen csökkent a kutaknál. — Miért éppen itt építették meg ezt a kutat? — Kistelek és Szeged között eddig nem volt tankolási lehetőségük a járművezetőknek. Egyrészt erre gondoltunk, amikor ide kértük az engedélyt, másrészt a helybeli gazdálkodókra. a tanyai fuvarozókra építettünk. Nem mindegy ugyanis, hány kilométert tesznek meg egv tankolásért. Nyilván több pénz marad a zsebükben, ha ide jönnek, és nem Szegedre, vagy Kistelekre autóznak. — Teljes a kínálatuk? — Mindenkit ki tudunk szoleálnv — Ügy hallottam, negyven nap alatt nőtt ki a földből ez a töltőállomás. Hogyan sikerült ilyen rekord idő alatt létrehozni? — Elmondhatnám, mennyi hercehurca, engedélyeztetések egész sora, utánjárás, gáncsoskodás, bírságolás után nyithattunk, de minek panaszkodjam ..? Kész lett. és számunkra ez a lényeg. — Honnan szerzik be az üzemanyagot? — Az Afortól, és hadd tegyem hozzá: eddig az igényeinknek megfelelően, folyamatosan kaptuk a szállítmányokat — Egy ilyen kút üzemeltetése megannyi ügyintézéssel jár. Maguk végzik ezt is? — Nem az újszegedi Ybl Bank Rt.-t bíztuk meg a számlakezeléssel. — Elárulja, mennyit ér ez a beruházás? — Még nem számoltuk ki pontosan ... — Azt viszont. otmdolom. csak latolgatták hány év alatt kellene megtérülnie ennek a befektetésnek? — Mi 7-10 évet adtunk magunknak erre. Gombos Erzsébet Két példa Olvasom, hogy a szegedi önkormányzati testület három képviselője felhívással fordult az ország többi testületeibe választott társaihoz, hogy követnék példájukat: kéthavi költségtérítésüket vagy tiszteletdijukat fizetnék be a Nemzeti Alapítvány, illetve egy, a mozgáskorlátozottak javára létrehozott alapítvány számlájára. Ezt a szegedi példának nevezik. Am ha a példáknál tartunk, lássunk egy másikat is, a .,deszki példát". Történt ugyanis, hogy Deszk községének 9 önkormányzati képviselője közvetlenül a megválasztásuk utáni első testületi gyűlésen (tehát még a tavaly őszön) elhatároztak, teljes havi juttatásukat folyamatosan átutalják egy közös szamlára. Az igy összegyűlt pénz a községbeli szociális vagy oktatási gondok megoldására fordítható. Noha, fejenként csak havi ezer forintról van szó, ez havonta összesen kilencezer forintot, évente pedig 108 ezret tesz ki. A számlán olyan segélyző alapítvány teremthető, amelyhez a helyi polgárok is szívesebben hozzájárulnak, hiszen a befolyt összeget a saját környezetük rászorultjaira fordíthatják. Hogy melyik változat előnyösebb? — ki-ki maga valasszon. S. P. S. Azt beszélik... ... a déli határszél néhány települése, ahol a mezőgazdaság lakossági foglalkoztatása jelentős szerepet játszik, összefog. A polgármesterek gyakori tárgyalásokat folytatnak egymással arról, hogy saját felvásárló és értékesítő hálózatot alakítanak ki, megtörve a hagyományosan ezzel foglalkozó cégek egyeduralmát. Konkrét eredményekről még nem, biztató jelekről azonban már beszélhettek a települések vezetői. Nagyon reménykednek a sikerben, hiszen ezzel a méltánytalanul alacsony termelői árakat sokkal kedvezőbbé lehetik a környezetükben. ... az ugyancsak délinek nevezendő autópálya jó előre felkeltette az emberek érdeklődését. Egyelőre még csupán rajzasztalon létezik az Itália felöl európai összeköttetést biztosító út, néhányan máris az 1995 utáni időkre készülnek. Aki előbb „kapcsol", megsütheti a pecsenyéjét, akár a pusztamérgesi határban, az országútok vándorainak. Reméljük az a szolgáltatás és az a vándorlás más lesz, mint amit most a déli kapuk felé tapasztalunk. Igaz, az 55-ös út nem autópálya. Hórahalom fellélegzett Nem fizetnek „tanulópénzt" Meglehetősen nagy érdeklődés kísérte az elmúlt héte Mórahalom városában az önkormányzati testület által meg hirdetett, úgynevezett közmeghallgatást. A tudósítónál úgy tűnt, hogy maguk a lakosok bátrabbak még, mint < testületi tagok, akik közül leginkább csak a polgármests hangját lehetett hallani. Maga a közmeghallgatás ugyai néhány részletében idézte a hajdani tanácsülések forgató könyvét, előbb a polgármester beszélt a megoldandó prob lémákról, az elképzelésekről, ezek után hallathatták a pol górok hangjukat. S ekkor lőn az egykori ülések szokásátó teljesen idegen, kulturált keretek közt lezajló vita a főbt tennivalókról. Talán furcsának tűnik, hogy a tudósító az utolsó kér déssel kezdi, de neki is épp olyan furcsa volt, hogy csak ; kétórányi tanácskozás végén akarták (merték?) megkérdezni, hogy milyen az idei év költségvetési tervezete. Ami ugye. alapvetően behatárolja a megvalósítások lehetőségeit A válasz elgondolkodtató, de korántsem váratlan volt konkrét pénzügyi tervezet nincs, megfelelő rendelkezések hiányában nem is lehet. Ezekután azon is elgondolkodhattunk, hogy mennyire lehet maid hatékony a sok ötlet. vé. lemény, ami az új telkek kialakításához, a járdaépítésekhez az 55-ds úton egyre nagyobb számban közlekedő jugoszlávok által okozott problémákhoz, a terményfelvásárlás tarthatatlan állapotához kapcsolódott. Mindenesetre, a lakosság realitásérzékéről tanúskodott annak a fiatalembernek a megjegyzése, ami a helyi SZDSZ által felvetett egyik kérdés — az utcanevek megváltoztatására tettek javaslatot — kapcsán egyszerűen így fogalmazott: „Nekem teljesen mindegy, hogy milyen nevű utcában megyek tönkre, ha odáig fajulnak a dolgok." A iövő munkálatai közül megemlíthető még a kulturális jelentőségű, a százéves évfordulóra megjelenő monográfia elkészítése, a helyi egészségügyi labor fejlesztése, s a szövetkezeti közgyűlés előkészítése. A bejelentést, hogy az első fél évben nem vetnek ki helyi adót, általános helyeslés fogadta. A polgármester. Katona László az ülést követő beszélgetésünkön elsősorban a tapasztalt aktivitásnak örült, úgy érezte, ezek alapján méltán számíthatnak a lakosság támogatására, együttműködésére a „tanulóidő" alatt. Ami egyben a cselekvés ideje is lesz. C. J. Disznók a köbön Gazdaszemmel annyi már a disznó Szuhaiéknál, hogy akár köbre is emelhetők lennének. Tízszer tízszer tíz az ezer, megduplázva: kétezer. Négyezer, szép hátsó sonka, kétezer, ínyenceknek szánt karaj, nyolcezer, kocsonyába való csülök. Három birtok kerítésére elegendő kolbász: kisebb falu egész téli élelme. Ez a tekintélyes konda pillanatnyilag még nem disznóság, hanem disznó mivoltában él. S ez az a kéj^ amelytől a balástyai gazdának rossz éjszakái, rémálmai keletkeznek. Az éhes disznók — mint tudjuk: nem makkal, hanem kukoricával, árpával, táppal álmodnak, s ha esznek, ha nem: mindenképpen gallyra viszik ezután a vállalkozó családot. Ha aláesnek, avagy kimennek a kívánt átadási súlyból, mindenképpen bajt okoznak. Mert, mint halljuk lépten-nyomon: nem kell a hízó a kutyának se, de leginkább: a fölvásárlásra, földolgozásra berendezkedett vállalatoknak. Ennyire jól mennének nálunk a dolgok? Sajnos, nem. A felelőtlen, trehány, minden előrelátást nélkülöző országgazdálkodás következményeit szenvedjük mindnyájan. (Mert hiába pihegnek Szuhaiék óljaiban a jószágok —• ahogy mondják: telítve a piac — a boltok húsos polcain ennek nincs nyoma. Vagyis továbbgabalyítva a képzavart: ott látszik csak igazán a disznóügyünk piszkos nyoma. Régi kérdésünk: mi az oka, hogy a 64 forintos védett árban átvett élősertés kilója, mire a szomszédos bolt kampójára kerül, 3-400 forintos portékává nehezedik? Ötszörös, hatszoros haszon rakódik rá útközben, míg az áru megjárja a hivatalos folyosókat, amiből már arra következtethetünk, hogy valakik nagyon érdekeltek, nehogy a disznótartó vagy a húsra éhes vevő járjon jól. Hogy szándékosan-e vagy véletlenül: teljesen imindegy. A lényeg: jól el van csavarintva itt minden! Szuhai Balázs, diplomás emberként kiceruzázta: ahhoz, hogy a legutóbbi gazdasegitőnek szánt értekezleten ígért 5 százalékos disznónkénti hasznuk meglegyen — neki és több ezer társának — legalább 10 ezer forintot kellene fizetniük a vállalatoknak egy 100 kilós sertésért a mostani 6400 helyett. Hallván Bertóti István minisztériumi főosztályvezető, államunk áralkotási mechanizmusáról vázolt lehangoló mondatait — ez idáig nem sikerült szóba elegyedniük a gazdálkodás érdekeit védő szervezeteknek (van 'belőlük bőven) a pénzügyek intézőivel, a gazdálkodási szabályok alkotóival — teljesen elszomorodhatunk. Hát, bizony, itt még késik rendszerünk váltása. A bajok újabbakat hoznak. Más kérdés, hogy akik e megfellebbezhetetlenül rossz szabályokat hozzák — azok a nem kevesek, kik a gazdálkodók forintjaiból a gazdálkodók érdekeit képviselni hivatottak —, igencsak közelébe kerülhettek a nagy hűsosfazéknak, és annak párolgó illatai, finom falatai hamar feledtetik, mit is jelent: „disznók a köbön." Szuhai gazda, ki „szaladgált már fűhöz-fához" ez ügyben, s erre a negyedévre még csak biztatást se kapott, utolsó elkeseredésében teherautóra rakja a leadni való disznait 'és Budapesten, a Parlament előtt ereszti szélnek, bocsátja malaclopós járókelők martalékává azokat. Mondván: így biztos megmenti magát kétezer éhesen röfögő, de átadási súlyba hízott disznó terhe alól. Fájdalmunk: talán az is elképzelhető, hogy tényleg nincs más megoldás. Ennyire galádul pazarlóknak mégse kellene lennünk... Majoros Tibor > i