Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-21 / 17. szám

1991. január 21., hétfő ii Kultúra 5 A nagyra becsült színházi törvényszék hivatalnokait, az uborkafára felkapaszkodott. ha ló nincs, szamár is jó alapon kineveztetett (mini)színidirektort (mint tudjuk, ilyeneket ma már nem találunk a teátrumok élén). De megidéztettek a pályatársak, Márkus Emília. Felekiné Munkácsi Flóra, s persze a nagy elődök is, kik a mértéket adják. Kántorné, s a nemzet színházának nagy pártfogója, Széchenyi. Jászai felsorakoztatta ellenfeleit, hogy segítségükkel szembenézhessen önmagával. Hogy erejét kipróbálja rajtuk. Ezen az estén az erős Hógye Zsuzsanna legyőzte a gyenge Hógye Zsuzsannát. Varsa Mátyás rendezővel. Vágvölgyi Színház a körúton kívül „Színházat csinálni, a körúton kívül?... — mondták a kételkedők. — Az emberek csak azt tekintik igazán teátrumnak, ami a belvárosban van. Egy ilyen művházba nem is érdemes kiöltözni Hatvan néző, maximum hetven; mi az?" Az kérem, a színház maga. A Tantusz a maga kis színpadával, furcsa udvarával jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház legprogresszívebb játszóhelye. Az ígéretes Anna Karenina után a mostani bemutató már határozott, egyértelmű siker. S irány is egyben, jó felé mutató. M. T. Gyenes Kálmán felvételei táló hisztérika. kritikát nem túró, dicsekvő. büszke színész, könyörtelen és igazságos pályatárs, a nagy példaképek előtt mélyen fejet hajtó ember, az országot, világot, nemzeti színházat megváltani vágyó kulturpolitikus, a mesterségét mindennél többre becsülő művész, cinikus, önmagát is kigúnyoló ördög,, durcás kislány, útszéli modorú markotányosnö. Kocsis István művében nem kíván babérkoszorút fonni a nemzeti színjátszás királynőjének emléke köré. Megtették azt előtte már annyian. Az író a színházról. az erkölcsről, az emberi tartásról, az érzelmekről mondatja el véleményét Jászaival. A rendező a darabot a neöklaszszicizmus és a realizmus dagály —apály hullámzásaival működteti. Hogy a dinamizmus másfél órán át töretlen, az Hógye ösztöneinek, intuícióinak köszönhető. O az őszinte színésznő típusa, tud szép és mer csúnya lenni. Egyszer lobog, lelkesedik, másszor Lucifert is fölülmúlva tagad, kételkedik. Két egyforma pillanata nincsen ezen az estén. A legfelépítettebb jelenetekben is ügy tűnik, mintha rögtö„tiözpe- Játszik.. Mintha állandóan azon tömé a fejét, mivéí léjiije még meg a Ilona díszlet^ és jelmeztervezővel igazi. csinált a tenyérnyi színpadon. e profán szentélyben. Színházat a színházról is Minden regisztert kihasznált. minden színt felfestett, ami csak a palettáján volt. Ahány arca, lelke létezhet egy művésznek, asszonynak, azt mindet megmutatta. Volt kétségbeesett, megtört, öregedő nő. rikácsolva trombitiézöt; s persze önmagát', izgalmas, szeszélyes, kiszámíthatatlan. Á" nézőket" mindvégig hatalmában tudja tartani erejével. Hógye Zsuzsanna játéka, s a monodráma sikere bizonyíték arra is. hogy nemcsak populáris színház kell Szegednek. Pacsika Emília Nyugtával jegyezd a napot Fél szemmel a tévé előtt A szombati nap már ráment a tévézésre: tévé 1-2, kapcsolgatás ide-oda. Néha csak perceket — képperceket — néztem . vissza-visszatértem a képernyő elé, bár nem tudtam, miért? Most már igen: állandóságot ad a napnak a visszatérés lehetőségével, mint egykor a sátorfa az otthon közepén. Persze, gondolhatnák, ennyi erővel egy nagy rudat is beállíthatnék a szobám közepére, és akkor nincs szükség a tévére. De hogy' nézne az ki? Folyton nekimennék, a tévé meg a sarokban van. Szóval, marad a tévé. Igen. Először nem gondoltam semmire, semmi ilyesmire, hogy arra legyek késztetve, írjak róla, hogy valami értelmes, ám mégis érinthetetlen egész összeálljon, akár a hangulat szintjén is. Nem gondoltam arra, hogy ez a dumáló képláda megpecsételi, legalábbis fölbolygatja amúgy nyugodtnak ígérkező napomat. Indult az egész azzal — minden alattomos leírói szándékot nélkülözve hogy a Felfedezők nyomában című angol ismeretterjesztő filmsorozat egyszerű képeit olyan narrátori szöveg kísérte, amelyből egyszerűen kénytelen voltam néhányat feljegyezni, szokatlan és általam szépnek tartott mondataiból, íme: „Ez a vonat az ültetvényre viszi az embereket, vagy haza, vagy kórházba." „-Mi történt a karoddal?" „— Tegnap gyümölcsszedés közben eltörtem." „Itt akkora á forgalom, hogy már nem mer erre járni senki." „Nem éppen fürge evezőseink elbóbiskoltak. Aztán előkerült a polgármester." „Kétszer is súlyosan megsérült, de nem tehetett mást." „Különböző állagú romok." És még jó néhány hasonló. Ha pontatlanul akarnám kategorizálni az elhangzottakat, azt mondanám: szép, ironikus pusztulás. A mondatra és az emberre egyaránt értendő. Csak pontatlanul, mert pontosan nem tudom. mi ez. Hogy mindezek ellenére foglalkozni merészelek velük, s amitől a nap képe kikerekedett. az a Dustin Hoffmannfilm, „Az ügynök halála" volt. A mű kérdést kérdésre halmozott. hisz a gyorsan egymásba tolódó idősíkokat és a párbeszédek fergeteges dinamikáját még a monológok sem tudták megfékezni. Nem maradt idő átélni, megérteni, megfejteni őket. A kérdések csak utóbb jöttek, átjöttek csendben a filmből, hogy csak percek, órák múlva tétessenek fel: Hát ilyen az élet? Mikor hazudunk és miért, megúszható-e a világ hazugság nélkül? Hol vannak a kompromisszumok határai, melyek még megköthetők? Az emberek ugyan külöiböznek, ám a helyzetek, melyekbe belekeverednek, gyakran ugyanazok. Képesek vagyunk-e felmérni ekkor a döntéshez szükséges összes lehetőséget? De mindezek végén, ahogyan a filmben is, ott a felfoghatatlan döntés, a halál. A halál viszont soha nem szükségszerű döntés, mégis a választások közé keveredik, s ha már megtörtént, a kérdés csupán formailag hagyja meg kérdésnek. S hogy mindebbe titokzatosan, ironikusan vagy tragikusan illesztjük az élményt, már csak a szemlélő, avagy a szerkesztés dolga. Példákat hozott erre a szombati tévéműsor. A Telesportban végignézhettük, ahogyan egy húszéves síelő száguldás közben kisodródott, majd szinte élettelenül visszapördülve több méteres, véres csíkot húzott a hóban. Egyetlen mozdulattal még megpróbált fölemelkedni, aztán végleg visszazuhant. És ebben az életben mi is benne vagyunk. És mi a kérdés, ami még feltehető? Aztán jött iaz ' w/o-Kecskeméten át, a radar nem észlelte. Mi ez? Mifé e kéz alakítja hát a sorsokat? Félelem szűrődik át minden felhasadt falon, testen, és akár az ég is felhasadhat A nondatok, azok is érzik, ahogy' a Dustin Hoffmann-filmben: „Egy kanál cement boldoggá tudna tenni". Miféle sóhajok hídja ez? Itt állunk. A lehetetlenül és tehetetlenül figyelő könyvtárosnó (Melyiket a három köziil? című műsor) hogy' jön mindehhez, ha nem a szép irénia lepusztultságával, midőn az irodalmi kérdéseknél alig kapott levegőt, és alig adoti választ, s lám, kocsija nem lévén, nyert egy tetőablakot. Hát van itt kegyelem? — kérdezem a tévékészüléktől. Podmaniczky Szilárd Színészmúzeum Jászai Mari: Hőgye Zsuzsanna A péntek esti premiert megtisztelték Jászai Mari unokahtígai is, Keserű Jánosné Jászai Ilona (87 éves) és Horváth Jenöné, a sokak által ismert Jászai Joli néni (84 éves). Ilus néni Jászai-relikviát is hozott magával. íme, néhány ezek közül. Profán szentély Jászai MOTTÓ: „Méltó ellenfelemet add meg nekem, Mindenható. miképpen fenn a színpadon, azonképpen lenn a Földön is." A művésznő táskája eíc euf Á WiJCc't^i^Z^y zín^ViC Jit. • , • , - I Levéltöredékek Az unokabúgok a premier után S a nem mindennapi, a jó színházat is add meg nekünk. Uram. Mert szükségünk van a katarzisra, az őszinte pillanatokra. Hisz oly sokat kényszerülünk hazudni itt. lenn a Földön. A katedrálisök elkápráztatják, „térdre kényszerítik" az oda betérőt, a kis kápolnák áhítatot ébresztenek, s önvizsgálatra sarkallják a léleknyugvást keresőket. A rejtett zugok, a félhomályos szegletek arra kellenek, hogy találkozhassunk önmagunkkal. Itt még a szobrok is könynyebben megelevenednek. Ilyen a Stúdiószínház A Tantusz színpadán pénteken este Jászai Mari lesétált a talapzatról, arról a habarcsból öntött piedesztálról. melyet azok emeltek neki, akik játszani nem látták, csak legendából ismerhették. A nagyasszony megelevenedett, a szemünkbe nézett és megkérdezte tőlünk: hogyan is állunk a lelkiismeretünkkel, van-e még igazságérzetünk. s mennyi veszítenivalónk maradt? A gyertyalángos éji órán szellemidézést is rendezett az ötödik x-et taposó művésznő. Nagyon is földi kísérteteket hívott meg szobájába. Jászai Mari 1872