Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám

25 Hirdetés 1991. január 19., szombat VESZELKA ATTILA Elment az öreg Apám emlékének .4 i én szmpadmester elköltözött: az élet tarka forgószínpadán nem szerepel többé, itthagyta a díszleteket. Árván dideregnek a festett házak. kapualjak, kutak és cserepek. árván libben a füst, fel az égbe, Ozirisznak, s szolgálja immár híven Anubiszt az öreg. Odakünn közben szilveszter közeleg, trombitaerdő szól, petárdák roppannak az éjben, csak a halkan suhanó hópelyhek tánca komoly. v vonja ezüst hulotti lepelbe a várost. \ltg elt az öreg. ilyen ünnepeken énekbe fogott. Sehezen, vergődőn járta a dal kiszabott útját, mint ó maga is. Szerette a harcot. Sohasem hagyta a földön a kesztyűt, a kihívást, csak most. Most elment. Mint csöndes, hőból-jégból lett patakok indulnak le a völgybe, mikor a tavasz első sugarától űzvén keresni kezdik az ősi folyói. PODMANICZKY, SOLYMOSI Öregek köszönete Se faggas minket te szárnyas lény / Mar megint milyen az ég / Mint vak hörögök / Kilátástalan minden / válasz(sz) /Szombatig majd leesel te is IA hó röhög / Munkás / Munkásnő I Úgy lesz ahogy mondod / Szavald el nekik / Aprófa, aprófém, és műanyag edényekben gyűlik fel a munka víz / Kertek alatt ver az angyal I Tagbaszakadt ördögöt! Nem tudunk mit tenni / Sokan vagyunk a lépcsőházban / Amit nem fűt sem ágy, sem szlvlapát / Rongybabákat dugunk sorban í Minden frottírtörölköző alá / t Semmi szánalom nem leplezi örömünket IA fákat ezért jobb kerülni — Te vagy az én sínpárom: homoszerpenrinusz) LENGYEL ZOLTÁN Puskin-variációk — stílusgyakorlat — (II.) Bezúrja kelyhét az Éj virága. Kertünk titkait magába ölelő. Még vissza-visszalibben a hinta. Csó áztatja a megroskadt tetőt. Odahagyta erejét a fénylő Nyár, Párnáinkkal szökött meg a cseléd, Reggel valaki az ablakokra vert És álmában felsírt szegény öcsénk. A 11alálnak kelengyéjét szórja, S napjainkat lassan befedi a Tél, Szép volt táncos termekben a bánat S az üzenet, mire nem jött levél. cm.) Felhők pihentében eltűnt a Nap, Viharral sóhajt az ébredő erdő. Ket kiáltás közt csak egy pillanat. Arcodra terül az ég: sötét kendő! Feketébb, mint legfeketébb ében, Rohannak lovaink, kocsisunk fázik: Vad párbajjal álmodik ültében. Már nem ősz: télbe szalad e nyár is. Ki várt volna ott. ott, hol a távol összeér a múlttal, elég egy perc mar — s időnk végképp eloldja a zápor, hogy felnyissa az éjt egy fáradt szempár &IM1' T

urkál düh fojtogatta. Már a telefonkagylót sem tudta úgy istenigazából lecsapni. Halántékán vastag ér lüktetett, olvasni lehetett-szívének dübörgő ritmusát. Szeme a semmibe meredt, hatalmas, erös keze' ökölbe szorítva reszkettek az asztalon. Az ablakon ferdén betűző napsugárban apró porszemek ezrei táncoltak A fény a nyitott fegyverszekrény alján állapodott meg. Az állványon szolgálati fegyverei:; egy öreg. kopott agyú. kétcsövű Monté Carlo. egv kispuska és egy golyós Mannlicher Schönauer. mindkettő távcsöves. Érezte, ha hriost bent marad áz irodában, hát megbolondul vagy infarktust kap. Kirúgta maga alól a széket, és odalépett a fegyverszekrényhez. Csak most látszott a vadászruhás emberen, hogy magas termetű, széles vállú, domború mellkasú férfi. A szolgálati kispuskát kiemelte, a szekrény ajtaját ösztönös mozdulattal kulcsra zárta. Kifelé menet fejébe csapta sok véres történetet látott. keskeny karimájú, viseltes vadászkalapját. Az ajtót úgy bevágta, hogy a lábtörlőn- ülö, s az ingerült szóváltású telefonbeszélgetéstől már ámúgy is ideges, fiatal vizsla nyüszíteni kezdett. Ránézett, pillantása néhány másodpercre megenyhült, miritha' mosolyogni próbált volna, de a kutya látta, hogy keskeny vonalú szája a feszültségtói újra megremegett. Szó nélkül intett a fejével, a kutya megértette, és azonnal.ugrott. Hosszú léptekkel a vadászház mögött kezdódó erdő felé indult. Nem akart senkivel találkozni. Érezte, ha valaki elébekerül, és megállítja, a tehetetlenségtől, a torkát fojtogató dühtől csak igazságtalan és durva lehetne, pedig ez nem alaptermészeté. A kutya játékosan körülugrálta, farát föltartva, mellső lábait előrenyújtva, arra fejét fektetve a szakállas vadász pillantását kereste. Másodpercenként, ugrott játékosan arrább, az elkeseredett ingerültségét hatalmas léptekbe fojtó vadászruhás ember elől. Ideges ujjakkal kotort elo a-zsebéből'egy elnyűtt ciga(ett4t- Rágyújtott. Keze észrevehetően reszketett. Sovány arca szinte behorpadt.'amikor az dsö slukkol leszívta, de ettól sem nyugodott meg. Az alig Szívott cigarettát a kitaposott ösvényre dobta és összetaposta. Ösztönös mozduiat volt ez is. mint a fegyverszekrény bezárása. Nem tudott olyan ideges lenni, hogy ezeket az* alapvető biztonsági tevékenységeket elfeledte volna. A kutya nem hagyott fel szándékával, hogy gazdája gondolatait másfelé terelje, A hosszúra nyújtott léptek elöl néha alig tudott elugrani. Már a csatorna partján jártak, amikor megbotlott a késve félreugró kutya lábában. A vér elborította azagyát. .—w.. ía.<.-—.,,xj'Á-iivAféfcfin&eh'' ínyt rántojtáfc úgy érezte-, hogy »szégyentől éS a léW^mőféf-fűídíHMör' lángol az arca. A kutya meggörbült háttal. .lába közé húzott farokkal menekült. Fejét-visszafordította, gazdája pillantását kereste. Szinte emberi volt szemében a gazdája cselekedetét nem értő. vádló szemrehányás. Az ember mégáltt: Arcát kezébe temette. Szinte égette a szégyen Fáradt mozduíatokfcalaz alacsony gat kiégett gyepére fektette a .puskát. Leült. Karjait felhúzott térdeire támasztotta A kutya, karnyújtásnyira a gazdája arcát figyelte, farkával a gyepet.seperte, szemében megbocsátó könyörgés. Halkan, vinnyogva sírt, és.egyre közelebb csúszott. Első lábait rátette a zöld vadászcsizmára, és állat gazdája térdére támasztva üézetr a szemébe. A szakállas arcon hosszú percek óta most először enyhült a feszültség. Kezével önkéntelenül megsimogatta az állat fejét, lelógó, zsemleszínű fületövét vakargatva. A kutya fejét felemélvé. állát is'odatartotta a simogató, cirógató kéznek. Az ember szeméből eltűnt a vibráló, gyilkos düh. a vizsláéból a riadt félelem. A vadász, kezében tartva a vizsla állát, hosszan nézeu okos, értejmes szemébe! Egészén közel.hajolt, arca szinte Összeért a kutya fényes, barna orrával - Oicke! Haragszol? A rekedtes hangra -a vizsla enyhén toppantott a vadászcsizmán. Mindkettőjük szemében meleg, fátyolos fények vibráltak. A vadász az erdó felé nézett. Mindenütt délutáni csend. Csak a fák felett keringett, egyre szűkülő köröket írva az ég kékjére egy mozdulatlan szárnyú réti héja. Majd hirtelen zuhanni kezdett kiszemelt áldozatára. Néhány méter urán szárnyait szétvágta, hányavetinek látszó mozdulatot téve, közvetlenül a fák koronája felett elrepült. A vadász hosszan nézett egyre kisebb ponttá zsugorodó, távolodó alakja után. Elmosolyodott. Bátor és kegyetlen tekintetük. szép repülésük mellett ezért is voltak kedvencei a vadászmadarak. Ezért a fölényes eleganciáért, ahogyan a sikertelen vadászatot abba tudták hagyni, A fácán vagy nyúl bizonyosan észrevette a,zuhanó vadászmadarat, és a bokrok alatt kereseti 'védelmét? Az elrepülő, újabb zsákmány után nézó héja repül&iébfeh vSfátíogv benne volt a \.nem is akarlak leütni. csák fhegfttetetfercftr... fölénye. Csodálatos élmény volt ré górtdőltá!-'—'. de mosolyát máris letörölte arcáról az elmúlt órák emléke. Mintha értő, tanácsot adó társ lenne, szinte hangosan mondta a figyelő kutyának: „ .n, — Tudod! Az igazgató egyetlen megbeszélést, egyetlen alkalmat sem hagy ki. hogy még he kérdéíze, gúnyosan követelő hangon: - -MÍŰez özíe s —-Mikor lesz már végre jóvedelmezó>ágazata a gazdaságnak a vadászat?! "— Emlékszel. Cicke! — a figye ló kutya Halkan vakkantott —. tavaly nyáron, négy tejé^éTrhi ágancsú özet jeíenteífem be a Ma vadnak . Küldhetik a vadászatért kemény valutával fizető nyugatnémeteket! Aztán mi lett belőle? Jöttek az igazgató léhútó baTáfaíT és lelövöldözték a gazdaságnak- valutát hozó őzbakokat. Most már nem is várják a meghívást, csak jönnek, mintha a gazdaság erdői az ő hitbizományuk lenne! Keserűen elhallgatott. Egykor erdőkerülő apja mondása jutott az eszébe: — A báró. ha jövedelmező volt a gazdálkodás, hát akkor vadászott, ha elszegényedett, elmaradtak a vadászatok is! Ezek az „új arisztokraták" — mondta megvetően — csak felemelik a telefont, és bejelentik, hogy holnap érkeznek, és vadászni akarnak! Legyen minden készen, mert hozzák a családot is... vagy a titkárnőjüket! — Hát igen — folytatta most már a maga gondolatait —aztán jönnek, és szórakoznak államköltségen! Levadásznak mindent, még a fiatal, ígéretes bakokat is. Persze a felelősség az enyém, hogy elfiatalodik az állomány, hogy egyre gyengébbek a trófeák,. Egészen belelovalta magát. Arca szinte belevörósödött. egyre hangosabb lett. A kutya halkan, figyelmeztetően nyüszíteni kezdett. Szemében látszott a gazdáért való aggódás. Ez észhez térítette, pár percre elhallgatott, megvárta, míg torkában dobogó szíve egyenletes ritmusú lett. aztán halkan folytatta. —, Az elóbb is „az" telefonált, „onnan fentről", hogy jön őzbakvadászatra, hozza a családot is, meg hogy az étkezéshez, de főleg a vacsorákhoz feltétlenül szerezzünk 1973-asévjáratú. „Badacsonyi Szürkebáráí"-öt, mert cjáL";á?t sze"Í4ftí! Kérté a~z;időpontot. Hát megadtam neki! A szérzödéses. valutát ho/.ő nyugatnémetek holnap jönnek. Neki azt mondtam, hogy egy hét múlva jöhet. Aztán vadászhat arra, ami maradt! Nem bánom, ha kirúgat is az állásomból! Egy kicsit megnyugodott, szeme ismét az erdőt fürkészre. A kiitya már percek óta mereven egy pontra figyelt. Azembér követte pillantását. Arca megkeményedett. keze lapogató mozdulattal kereste a mellette fekvő puskát. Szemét le nem véve az erdőszegélyről, gyakorlott mozdulattal csőre töltött. Kibiztosított. Várt. A hatalmas kóbor kutya két mellső lábával leszorította a leütött súldönyulat. Megbontotta a hasánál, a beleit cibálta. Lassú mozdulattal, hogy ne ijessze el, vállához emelte a puskát. A céltávcsóben jól látszott a tilosban járó németjuhász. A nyulat marcangoló lehajtott fejét a magas fú takarta. Fölé célzott. A céltávcső fonálkeresztje mozdulatlan. Aztán a farkaskutya vértől csöpögő pofáját felemelte. A vadász jól számított. A felemelt fej homlokrésze éppen a fonálkereszt középpontjába került. A lövés eldördült, a csó vége felugrott. A vadászaföldön vonagló, utolsókat rúgó kóbor kutyát nézte. Keze megszokott mozdulattal nyitotta ki a zárdugattyút. Az üres hüvely a lába elé gurult. A csótorkolaibol savanyú lóporfüsl gomolygott vékony csíkban. Összehúzott szemöldöke alól részvét nélkúl nezte a mozdulatlan rablót. Elégtételt érzett. A délelőtti telefonáló ellenszenves arca ködlött fel előtte. SZ. NAGY LÁSZLÓ