Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-18 / 15. szám

6 Sport 1991. január IS., péntek Kosárlabda N8 I. Jobb csapat a szolnoki A kiskőrösi nemzetközi tornán elért szegedi siker ptán a helyi csapat és hívei is abban reménykedtek, Is­mét sikerül legyőzni a szol­nokiakat. Egy ideig volt is realitása a bizakodásnak, hiszen az első félidő elején szoros volt a küzdelem. Ag­gasztó volt viszont, hogy a szegediek igen gyorsan gyűjtögették személyi hibái­kat, ráadásul nagyon rosz­NZUI dobtak. A vendégek nem voltak restek kihasz­nálni ellenfelük hibáit, így aztán Jelentős előnnyel vár­hatták a második félidőt. Szünet után a Jól védeke­ző Szolnok rendre eredmé­nyesen fejezte be támadá­sait, tartani, sőt növelni tud­ta előnyét. A mérkőzés vége felé a szolnoki szurkolók — Vóltak vagy ötvenen — azt követelték kedvenceiktől, hogy mielőbb érjék el a 100. pontot. (A szegediek nagy bánatára ez bekövetkezett). A házigazdák — az álta­lunk nem látott kiskőrösi tornához képest — nagyon halvány teljesítményt nyúj­tottak, rosszul játszottak. A vélemények szerint meg sem tudták közelíteni akkori játékukat az ugyanebben az összeállításban szereplő szol­nokiak ellen. A vereséggel kapcsolatban csupán az le­het vigasztaló, hogy ennek a mérkőzésnek az eredményét a szegediek semmiképpen sem vihették volna maguk­kal a rájátszásban. Tanulság lehet viszont, vasárnap a Dombóvár ellen a most mu­tatottaknál sokkal, de sok­kal több kell, hogy sikert érhessenek el. Szeged SC—Szolnoki Olajbányász 70-103 (41-54). Férfimérkőzés: Üj6zegedi Sportcsarnok, 700 néző. Ve­zette: Král, Vasvári. Szeged SC: WAI.KE (29/3), Jankauskas (13), Vere6s (4), Guoth (4), Jáhni (7/3). Cse­re: Simon (5), Parády (4), Thuma (—), Golinski (2). Edző: Guoth. , Szolnoki Olajbányász: TYUBIN (24 9), ABELJA­NOV (14), Tóth A. (9 3), BERKICS (29), Tóth Z. (—). Csere: Kmézics (2), Horváth (4), Kis (2), JUDIK (18 3), Bede (2). Edző: Rezák Lász­ló, Szalay Ferenc. Ifjúságiak: Szeged SC— Szolnok 79-82 (35-47). Leg­jobb szegedi dobók: Parády (51/27), Ország (14), Thuma (14). (gyürki) Lekerültek a pincébe Sakk a Szegedi Torna Clubban Azt mondja Itrzdán Sándor, a STfgrdl Torna Club sakkszAkg.sztá.ly-ve­zetője. hogy nem a pad­lón. hanem a röld alatt vannak. No. nem kell túl­ságosan megijedni, a ta­nárképző főiskola tanára arra utal, hogy 10 eV után edzéseiket nem tarthatják a Zöldértnél^ hanem ezen­túl a vízügyi igazgatóság pincéjébe kéftfKTtttflnek. I)e Bezdan Sándor nem panaszkodik, örül. bogy cgyallalan valahol befo­gadják ó'kel. Ennyit erdemei Szegeden a sakk? Néizük csak eredményei­ket: tizenhárom férfi és egy mesterjelöltjük vah Ezen­kívül FIDE-mesteri címmel büszkélkedhet — ami 2 ezer 300 Élő-pontot jelent — Bezdan Tibor, Herpai Jó­zsef, Kovács Artúr és Tatár Kis Szabolcs. Az OB Il-es bajnokságban a csapat ti­zenkét együttes közül a 10. helyen végzett. Ez első hal­lásra nem számít túl jó sze­replésnek, de a szakosztály­vezető1 értékelése szerint az S£TC középcsapat, ugyanis a mezőny 5. és 10. együttese között két pont különbség van. — Értékünk az ifjúsági munka — említj a szakosz­tályvezető. — Mindig Is ne­velő egyesületnek számított elődünk, a Dózsa, most, hogy a Szegedi Torna Clubnál leltünk gazdára, továbbra jsem változik a helyzet. Utánpótlás sakkozóink a di­ákolimpiákon és a korosztá­lyos bujnokságokon mindig az elsők köjzött voltak. .Altajj lános iskolás versenyzőink közül meg kell említorti Szabó András, Apró Adrián, Csizmadia László és Barát Anna nevét, ők Tenk Zol­tán és Salánki István tanít­ványai. A Szegedi Torna Club egyébként felajánlotta az első táblát a szupertehetsé­ges Lékó Péternek, aki a serdülő világbajnokságon bronzérmet nyert, azonban ő nem él ezzel a lehetőség­gel. Pedig ezen a táblán, más OB Il-es csapatokban szovjet nemzetközi meste­rek játszanak. Péternek mindenképpen jó erőpróba lenne, ha ezekre a meccsek­re beszállna a szegedi együt­tesbe. — Vele erősödne csapa­tunk — mondja Bezdán Sándor, — Azokat ugyanis elviszik, akik elérnek egy bizonyos pontszámot: Nem a sakk, hanem a lak- és munkahely köti hozzánk a versenyzőket. Sajnos, őket viszont kellóképpen nem tudjuk versenyeztetni. Az idej évre előirányzott 151) ezer forint mindössze . arra elegendő. hogy az ÖB II­ben. a megyei I. és II. osz­tályban, vaiafrímf"az ifjúsá­gi bajnokságbán elindítsuk csapatainkat. Az ifjúsági egyéni versenyeken, illetve a minőségi nagy viadalokon már nem tudunk reszt veit­ni. Zömmel saját költségen utaznak játékosaink, de ál­talában a tehetség és a szü­lők anyagi ' lehetősége nem esik egybe. A versenyek ugyanis egy-két hetesek. Bezdán .Sándorék azonban mindent megpróbálnak, úgy tervezik, hogy bekapcsolód­nak a magyar Grand Prix­be. Így a szegedi sakkozók­nak legalább eggyel keve­sebbszer kellene versenyre utazniuk Sajnos, ma már ez is számit '. . Cs. G. L. Rijkaard Ujabb három év Az AC Milán labdarugó csapatának vezetóeegéhez közelálló források szerint 1993-ig meghosszabbította szerződését Frank Rijkaard, a lombard csapat holland idegenlégiósa. A 28. eszten­dős németalföldi játékos ál­lítólag több mint két milli­árd lírát, vagyis 1,7 millió dollárt keres évente a milá­nói piros-feketéknél Rijkaard 1988-ban költö­zött az északolasz városoa, s azóta szinte minden elér­hető trófeát megszerzett csapatával. Tavaly a holland válogatott színeiben viszont mór korántsem volt ilyen eredményes, a narancssárgák ugyanis nem jutottak a leg­jobb nyolc közé az olaszor­szági világbajnokságon Előadás horgászoknak A Szegedi Hermán Ottó HE teli eloadás-nurozat?. szomba­ton folytatódik. Az. érdeklődők ezúttal dr. Székely Ádámtól hallhatják, hogyan kell harcsá­rr. szakszerűen horgászni. Az esemény délután J órakor krz­dódlk a MAV Pétófl Sándor Művelődési Házban (Rákóczi u. 1.), utána nímvetltés. A szokásos horgász.bórze ja­nuár 21-én lesz, délután fél 5 és fél 7 óra kőzött az egyesillet Szentháromság u. C3. szám alat­ti irodájában. Totózóknak 3. HÉT Olasz A Hga 1. Atalanta (11)—Torino (7.) 2. Bari (10.)—Cagliari (17.) 3. Bologna (16.)—N'apoli (12.) 4. Kiorent'na (14.)—Ccsena (18.) 5. Internacionálé (2.)—Lecce (13.) 6. Ju ven tus (1.)—Genoa (6.) 7. Panna (4.)—Mllan (3.) 8. Roma (9.)—Pisa (15.) 9. Sampdorla (5.)—Lazlo (8.) Olasz B liga 10. Cosenza (18.)—Salernitana (8.) 11. Poggia (1.)—Reggina (16.) 12. Messina (4.)—Anrona (10.) 13. Modena' f1«.)—rriirtene (15.) Verona (7.)—Taranto (12.) x 2 1 1 x v 1 1 Szaliven Gálya Kupa A Szeged Városi Kézilab­da Szövetség, a helyi diák­sport bizottsággal összefog­va az idén is tornát szervez a szegedi elsó osztályos kö­zépiskolai tanulókból ösz­szeállitott fiúcsapatoknak. Az előző három évben a Fémtex, az Idéntől pedig a Szaliven vállalta a hét vé­gén. szombaton az újszeged! Sportcsarnokban kezdődő, és rá egy hétre befejeződő torna anyagi költségeit. Teke NB I. Kettős rangadá öthetes téli. szünet után a hét végén újra dobóállásba lépnek a legjobb magyar tekecsapatok. Az első osztá­lyú bajnokság tavaszi nyitó­fordulójában a Szegedi Pos­tás nöi és férfi együttese szombaton hazai környezet­ben fogadja az ellenfeleket. A férfiak hoLnap reggel fél 9 órakor mérkőznek a Szombathelyi Sabariával, míg a hölgyök — ugyancsak a Postás-csarnokban — 12 órakor csapnak össze a Szánk csapatával Zenés asszonytorna A Kodály téri ált. iskolá­ban (északi városrész) janu­ár 22-étől zenés asszonytor­na indul. A foglalkozásokat minden kedden és pénteken tartják. Jelentkezni a hely­színen lehet. Sportműsor Kézilabda: Magyar Kupa. Férfiak: Tisza Volán—VSav Bramac, újszeged! Sportcsarnok. 17.30. SZOMBAT Kézilabda: Szaliven Gólya Kupa. újszege­él! Sportcsarnok. 7.4S—13.00. Kosárlabda: NB I. Nők: Szeged SC—Kecs­kemét. újszeged! Sportcsarnok. 17. A mérkőzés utón ifjúsági ta­lálkozó. Röplabda: NB I. Nők: Szeged) Diakröp­laPdázók Egyesülete—Miskolci V.SC, Tabán iskola, 11. Teke: NP I. Férfiak: Sz. Pos-tos— Szombathelyi Sabaiia. Postás­pálya, 8.30. Nők: Sz Postás— Szánk. Postó.s-paiya, 11 VASÁRNAP Kosárlabda: NI" l. Férfiak: Szeged SC— Dombóvár, díszesed) sport csar­nok, t? Előtte ifjúsági .ijifekő­zes. Röplabda: NE I. Férfiaki s»e®edi Epttók —Ü. Dózsa, lila iskola. 15. Szabót a Vasas kinézte magának Egyelőre Szeged... Szerdán több napilapban is megjelent, hogy Szabó Melindát, a Secotex Szegedi Textilművek SE válogatott kézilabdázóját szeretné megszerezni a Vasas. Hajdú Lajos, a fővárosi piros-kek klub volt labdarűgó-kapuvédője a jobb napokat megélt, BEK-győztes női kézilabdacsapat me. cénásakénl jelentette ki: az angyalföldieknek, a régi di­csőség visszaszerzéséhez, feltétlenül szükségük van a sze­gedi átlövőre. A Citadella Night Club tulajdonosának di­cséretére legyen mondva, azt is közölte, erről Szabó Me­linda valószínű, hogy az újságokból értesül. Lehet, hogy a secotexes kézilabdázó valóban a sajtó­ból szerzett tudomást a Vasas szándékáról, de Timkó Zoltán szakosztályvezetőt szerdán két úr felkereste, akiket a fővárosi egyesület küldött tárgyalni Szabó ügyében — Minden játékosunknak érvényes szerződése van! A pesti urak nem sok konkrétumot tudtak mondani arról, hogyan is képzelik Melindát leigazolni. A további lépések tárgyalás kérdése. Az biztos, nem adjuk olcsón játékosun­kat! Szabó Melinda tényleg az újságból tudta meg. hogv szemet vetett rá a yasas. — Nem tárgyaltam még senkivel. Korai is lenne bár­miféle lépés, ezt a szezont mindenképpen Szegeden feje­zem be! Aztán minden lehet... - süli ­Johnson, a megmentő... Tavaly még csak alig ki­lencezren. az idén viszont már több mint 17 ezren vol­tak kíváncsiak a kanadai Hamiltonban az észak-ame­rikai atlétikai Grand Prix­viadalra. A fedett pályás idény első nagy szenzációja, vagyis hogy két és féléves szünet után ismét rajthoz állt Ben Johnson, a dopping­vétsége miatt sokáig „szám­űzött"' vágtázó, ismét a lelá­tóra vonzotta az érdeklődő­ket. ,,Big Ben" visszatérése a lehető legjobbkor jött a ten­gerentúli versenyszervezők­nek. Tavaly-, a „pangás" idején már-már azt latolgat­ták. hogy a találkozók java­részét torlik a műsorról, mi­vel a jegj.obb észak-ameri­kai atléták sokkal, szíveseb­ben szerepeltek, az európai, mint a hazai pályákon. Johnsont a hamiltoni né­zők hatalmas ovációval fo­gadták, s hasonló ünneplés­re számíthat pénteken Los Angeles-ben is, A menedzse­rek körében azonban máris felmerül a kérdés: meddig jelenthet szenzációt egy 29 éves sprinter fellépése, mi lesz, ha már a „Big Ben" sem segíthet? Nos, Paul Gaines szerint manapság az emberek több­sége nem is arra kíváncsi igazán, hogy mire képes a hosszú idő után visszatért sprinter a futópályán. John­son olyan személyiség, aki eltiltása idején is állandóan az újságok címlapján szere­pelt, s valószínű, ez így le6z a jöyp^e,n, ,, „,Sig Bent" február' 28-án a huciajSésti nézők is köszönthetik,Tri­cotex Kupán. Arcok a megyei I. osztályból „Csirke" egy külön világ... Tibor tizenkét évvel ez­előtt mai csapatának jog­elődjénél, a Kinizsi Húsos­nál lett igazolt focista, majd rövid tápéi kitérő után ta­valy keveredett vissza a Horgosi útra, — Éppen a legjobbkor — mondja nevetve a „Csirke" becenévre hallRaló balszél­ső-középcsatár. — Ha ..ke­gyelemkenyéren" is (a Szék­kutas kizárásának köszön­hetően), de a Móravaros új­ra a megye egyben indulha­tott. és ez mindnyájunkat nagyon feldobott. A vezetők egyébként korrekt módon a játékasok megszavaztatása után döntöttek a magasabb osztály mellett, vagyis kí­váncsiak voltak a mi véle­ményünkre is. A Talán ők is attól féltek, hogy csak pofozógépek lesz­tek ebben a kétségtelenül erősebb bajnokságban ... — Elképzelhető. Minden­esetre az őszi idény az opti­mistákat igazolta. Igaz, csak kevesen számítottunk arra, hogy nyolc fordulón keresz­tül az elsó helyet bitoroljuk majd. és fél távnál csupán három pont lesz a hátrá­nyunk az éllovassal szem­ben . £ Azt hitled volna, hogy ennyiszer betalálsz az ellen­felek kapujába? — Fogalmazzunk úgy, hogy reméltem. Négy mér­kőzésen duplázni tudtam, de tizenhat gólt csak „egyedül", a társak remek labdái nél­kül nem „vághattam" volna. Igazán elégedett persze csak akkor leszek, ha júniusban harmincnál js nagyobb szám áll majd a nevem mellett. Jft Civilben mivel foglalko­zol? — A szalámigyárban dol­gozom a szállítási kft -nél, rie sok időt töltök legna­Markó Tibor a következő „elitélt". A nióravárosiak 23 esztendős gólfelclőse — vezetéknevéhez méltatlanul — véletlenül sem a büntetés-végrehajtási intézetek vá­logatottjába került be, hanem Csongrád megye (álta­lunk) legtehetségesebbnek ítélt labdarúgóinak táborá­ba. Akiket egy ideje jó két (gépelt) oldalnyi szöveggel és esábos. bizonyító erejű fotókkal ajánlunk olvasóink és a játékosügynökök figyelmébe. Kz a szőkésbarna, göndör hajú fiú a negyedik a sorban ... gyobb „szurkolóimmal", fe­leségemmel, valamint 21 hó­napos kislányommal és hat hónapos kisfiammal is. Raj­tuk kívül — sportpályafutá­som egyengetéséért — kö­szönettel tartozom Kozma Zoltánnak. Sallai Jánosnak. Tóth Ijajosnak és szüleim­nek is: Miért hívnak „Csirké­nek"? — Bátyám (aki egyébként Forráskútón rugjá a bórt — R. J. A ) ragasztotta rám ezt a nevet, amikor egy foci­meccsen eláztam es mastel centis hajszálaim össze­vissza kaszalódtak . A móravárosiak egyébként néhány nappal ezelőtt kezd­ték ei az alapozást, "termé­szetesen „Csirkével" együtt, es Tóth B-.jos irányításává). — Tibor egy külön világ — jellemzi ót szűkszavúan az edző. Fantasztikusan akarja a győzelmet, ugyan­akkor a pályán rendkívül lobbanékony, mrteien nara­gú A leglehetetlenebb hely­zetből is képes a halóba bombázni, veieményem sze­rint az egész megye egyik legszellemesebben futballo­zó játékasa Szép jovö előtt all . .. Jti És a rsapat? — Nagyon szeretnén-k az első hatba beférni. A veze­tők (különösen a szalámi­gyár vezérigazgatója) maxi­málisan támogatnak, segíte­nek bennünket, és a fiúk hozzáállására sem lehet pa­nasz. A márciusi rajtig a Szeged SC-vel és a Szegedi Dózsával is játsszunk egy edzőmeccset, remélem, elle­nük is képesek leszünk ha­sonló teljesítményre, mint az. őszi találkozók többBé"-.. Réthl .1. Attila .

Next

/
Oldalképek
Tartalom