Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 15. szám
1991. január 18., péntek Hangsúly 3 Fölös tej Ami hasznos, az nem szégyen Az már régen világossá valt a magyar ember számára. hogy a hét végén az ebédjét otthon kell elkészítenie, hisz az éttermi árakat képtelenség megfizetni. Segítségként ott lenne a konzerv, ha épp szereti az illető, de az sem az olcsó áruk kategóriája. Talán még a mirelitkészítményekhez nem luxus olykor-olykor hozzányúlni. Most egy újabb visszalépés sejlik fel a szorongató családi költségvetés kényszeréből. A rohanással leginkább jellemezhető napi időbeosztás természetessé tette, hogy az ember az egyéb bevásárlás keretében kosarába tette a zacskós tejet. Merthogy megint emelkedett az ára. az lenne a kézenfekvő, hogy egy-két napi morgás után ugyanúgy megvásárolhatnánk. Hisz egy valamenynyire fejlett társadalomban elvárható a munkamegosztás alapvető szintje. A bolt, az abc azért van, hogy ott vásároljunk, a munkahely meg arra való — az önmegvalósítás eszméjét félretéve —, hogy megkeressük a rávalót. A korábbi áremelkedések utóhatása is mutatta már, ez a vezérfonál igencsak bolyhosodik. Erre épp a tej és tejtermékek fogyasztásának erőteljes visszaesése a példa. A keresetek és az alapvető igények összhangja egyre több ember számára borul fel, ki kevesebb ideig bírta, ki tovább, a tömegméretű „borulás" ideje talán épp napjaink valósága. S az allapot nem tűnik átmenetinek. A tehéntartóval közölték, a fele tejet veszik át az eddigi módon, szerződésre. A többiért majd valamikor valamennyit fizetnek. Magyarul ez annyit jelent, hogy hónapok múlva, s „félpénzt" kap. Az egyik gazda időben kapcsolt, s kiállt a piacra a portékájával. Annyit kért a tejért, amennyit a csarnokban eddig kapott érte. A környékbeli lakók közül, akik a reggeli órákban épp otthon voltak — nyugdíjasok, gyesen lévők, több műszakban dolgozók — sokan előkeresték a lomtárból a tejeskannát, ha ez sem volt, a kólásüveget, a műanyag kannát, s nem voltak restek a 3—5 forintnyi literenkénti haszonért félórát a hidegben fagyoskodni. Itt tartunk! Igaz, jutalmul újra megízlelhették a teljes és a fölözött tej közötti, már-már elfeledett különbséget. Amikor pár nap múlva eltűnt az árus. mert még nem volt ideje minden adminisztratív kelléket beszerezni, s ezért szóltak neki, az emberek elkezdtek nyomozni, hogy hol lelhetnék meg. Egy nyugdíjas telefonálótól tudom, többüknek sikerült. A helyszín titok, nem szeretnék, ha onnan is tovább kéne állniuk. Jómagam is ráleltem a tejesemberre, aki elmondta, vissza akar térni a piacra, ha minden engedély meglesz, ami után hetek óta futkos. Levelet kaptam S. L.-nétől, aki nem ebben az „ellátott" körzetben lakik. Érdemes lenne megszívlelni gondolatait: „Nem tudom megérteni, hogy azon az áldatlan allapoton senki sem tudna segíteni, hogy a teheneket ne kelljen levágni. Szerintem vagy a városgazdálkodás, vagy az érdekelt tehéntartók egy tejivót és egy tejkimérő helyiséget létesítsenek, ahol kannás tejet árusítanának. Lényegesen olcsóbb áron volna ez lehetséges és így sokkal nagyobb mennyiség fogyna naponta. Ezt kellene ügyesen megszervezni." Sejtem, hogy a néni a városgazdálkodást nem egy cégre értette, hanem azokra, akik a városban kereskedőként gazdálkodnak. Az is biztos, hogy a tejiparra ezután is szükség lesz, hisz nem mindenkinek van ideje tejeskannával sorbanállni, s tejtermékeket is gyártani kell valahol. Be kellene látni, hogy az ésszerű párhuzamosság senki ellen nem irányul. Egyszerűen a szegénységünk velejárója. Tehén'tartók, hasznos lenne ezen elgondolkodni. T. Sz. I. Városunk lelki-szellemi életét hosszú időn át szolgáló, a vallási kereteken túl ható református lelkész távozott az élők sorából. Személyiségének alakítója. •meghatározója a szülői ház, a Bereg megyei Barabás község református parókiája, ahol hét gyermek ülte körül az asztalt, közöttük ő volt a legfiatalabb A papi család abban az időben példakepe a kis falu embernyájának: elöl jar minden emberi élet értéknek tartásában és tiszteletében 10 évesen, édesapját eltemetve, az ősi Debreceni Református Kollégium gimnáziumában kezdj középiskolai tanulmányait, és a lelkészárvákat felkaroló hajdúböszörményi Kálvineum otthonából — a Bocskai István Református Főgimnázium jeles diákjaként érettségizik. Édesapja es Be!a bátyja nyomdokaiban a debreceni Tisza István Egyetem Theológiai Karán szerez lelkészi oklevelet. Állami ösztöndíjjal amerikai egyetemeken Lancesterben, Berkeleyben is Chicagóban tanul l-l évet, megszerzi a Theológia Magisztere tudományos fokozatot vallás és kultúrtörténeti szakból. 1934-ben hívja Szegedre Bakó László lelkész, hogy átlagon felüli értékeivel itt szolgáljon. Hitoktatója a szegedi állami polgári leány-. fiú-, felsőkereskedelmi- és felsői pari iskoláknak. a leánygimnáziumnak. Közben maga is kihasználja az egyetem közelségét, történelmet, földrajzot és filozófiát hallgat, 1941-ben kap egyetemi végbizonyítványt. 1950-től 1982-ig a Szeged Honvéd téri Református Egyházközség lelkésze. Munkájának, tanításainak, igehirdetéseinek hatása nemcsak emléket hagyott, hanem gyümölcsöket is termett és terem tovább Szegeden, az országban, sőt, a világszerte szétszóródottakban Pénteken 11 órakor a Református Temetőben kisérjük utolsó útjára. Áldott legyen emléke! P. L Rőf—komputerrel A ruházati kereskedelemben dolgozók egyetlen „műszere" sokáig pusztán a rőf volt. A Komplett Ruházati Vállalatnál gondoltak egy nagyot, s a hagyományos szerszám mellé komputert is vásároltak. No, nem számitógéppel méricskélik ki ezentúl a szövetvégeket, hanem egy új vállalkozásba kezdett a cég. Computer Dekor néven. Magyarországon elsőként kínálja azt a szolgáltatást, amellyel a dekoratőrök, reklámszakemberek munkáját igyekeznek megkönnyíteni. Japánból közel 2 ar\illió forintért vásároltak egy számítógéppel vezérelt betű- és emblémavágó berendezést. A Mimaki névre hallgató csodamasina a vállalkozás vezetője, Kocsis Lajos szerint valósággal forradalmasítja a reklámszakmát : — Mimaki megfelelő program segítségével öntapadó fóliába vágja a betűket, grafikát. amit hordozófólia segítségével a helyszínen pillanatok alatt a helyére lehet ragasztani. — Mit tud még a csodamasina? — Egy centitől egy méterig bármilyen formában, méretben és színben gyorsan elkészíti a betűkivágatokat és grafikát. Pillanatnyilag harminc féle betűtípust ismer a gép. Az öntapadó fóliák is speciálisak, három-hét év a garancia arra. hogy ellenállnak az időjárás viszontagságainak. a mosószereknek Csak egyre nem tudnak garanciát vállalni, ha vandál kezek leszakítják a feliratokat. R- G. .,BOLDOGOK a szelídek, mert ók öröklik a földet" (Máté ev. 5:5). Ez a harmadik „boldog" mondás igen ..megkavarja", vagy próbára teszi a mi szemléletünket. Szinte lehetetlenségnek. vagy tévedésnek minósite. nénk a legszívesebbem. Ha az első kettőt valahogy sikerül is lenyelni, de a szelídek: akik nem hangoskodnak; nem harcolnak érdekeikért, aki. ket szépen félre lehet tolni, meg lehet nyergelni, akik nem vágnak viszsza, csak húzzák az igát — ezek lehetnének esetleg boldogok? De még hozzá, hogy ók öröklik a földet? Nem valami földöntúli ábrándtárgyat hanem kifejezetten a földet. Itt fantasztikus eUentet feszül. Mi ügy tapasztaljuk. hogy a föld az erőszakosaké. a hatalommal rendelkezőké, akik ügyeskednek, a gyámoltalan szelídeket kiforgatják helyzetükből és javaikból, akiktói mindenki tart és retteg — nem az a boldogabb? Talán ideig-óráig. De együtt jár a halalommal annak elvesztésével vagy megtartásával kapcsolatos félelem, izga. lom, aggodalom, ami már olv sok embert zárt a félelemmel teli magányba és boldogtalanságba. Akkor tehát, aki boldog szeretne lenni: kezdjen egy szelídséghez segitő autogén tréninget? Ilyeneket ma bőséggel kínálnak, es vannak, akik nagv hasznát veszilc. de nem veszik figyelembe. hogy Jézus nem ezt igényli, nem is ajánlja, hogy valaki Morzsák a Bibliából próbáljon előbb valami módon szelíd lenni magától. Jézus a leghatározottabban arra hív: ..Jöjjetek énhozzám. mindnyájan . . . tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és áldozatos szírű vagyok . .." (Máté ev. 11:28-29). Mi nagyon gyakran célt és eredményt tévesztünk a megközelítés irányának es módjának helytelen megválasztásával. valamint a mércével. Nincs valami szelídségideál Rajta kívül. Ha Hozzá megyünk őszinte tanulnivágy ássál, akkor szentsége tükrében erőszakosságainkat, igazságtalanságainkat. bűneinket ismerhetjük fel először. és az ö hosszú tűrését, szeretetét, amivel ezeket nem torolta, büntette meg rajtunk, hanem mind magára vette, hogy belássuk: bűneinkkel szegeztük keresztre. Jézus szelídsége: az erő szelídsége; és azok a szelídek, akik boldogok is — Vele együtt meghaltak a kereszten, és Vele együtt feltámadtak, és az ö lelke ajándékát befogadták, annak gyümölcse terem bennük: a szelídség, az erő szelídsége, ami nem hasonlítható evilkos fegyverekhez. Egyszer Jézust és tanítványait nem fogadtak be egy samáriai faluba. A megsértődött tanítványok megbüntetésükre tüzet kívántak kérni az égből rájuk, de Jézus ezt mondta: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek! Mert az Emberfia nem azért jött, hogv elveszítse az emberek életét, hanem hogy megmentse" (Lukács ev. 9:51-56)i Jézus mondása azzal teljes: mert ők öröklik a földet Nem kiharcolják, nem meghódítják, nem leigázzák — öröklik. Amit valaki örököl. azért más fizetett, dolgozott, áldozott Isten úgy ígérte és adta választott népenex az ígéret földjét hogy Ö harcolt ellensegeivel, és így örökségként kapták Jézus hozzámenö juhainak ezt mondja: „En vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be. az biztonságban lesz, az bejár és kijár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön. hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bösegben éljenek." (Jánas ev. 10:9-10). Bizony, boldog élete van a földön annak, aki Jézusra bízta magát, tanulja Tőle a szelídséget. Ezt a boldogságot néha kis időre megzavarhatja a bűnünk, vagy a mások bűne, de senki és semmi el nem veheti, és ez az örökség nemcsak erre a földre érvényes, hanem az örök életre, e fold elmúlásával megígért úi földire is. (2 Péter. 3:15) Papp László református lelkész Íme, eljött amire szinte mindenki számított de aminek elmaradásában majd mindenki reménykedett. Igen. a háború. A hosszú hónapok óta mindannyiunkat stresszelö, életünket naponta befolyásoló jóslat valóra vált. Fölkészítettek bennünket fogadására, s mégis alig hihető valóságra. Az emberiség történetében nem volt még egy ilyen jól előkészített szörnyűség. A világ élő adásban háborúzik. Hajnal óta a helyszínen dolgozó riporterek, a stúdiókban ülő szakértők, a sajtótájékoztatókat tartó katonák és politikusok, a nonstop rádió- és televízióadások, az újságok különkiadásai éltetik újra érdeklődésünket és lanyhadó részvételünket. Mert ebből a buliból már senki sem maradhat ki. Elképzelem, mi módon adhatták sikeres rajtaütéseik hírét füstjeleikkel az indiánok; miként robogtak váltott lovakkal a harmincéves háború csatáinak híreivel a futárok; hogyan rohangáltak „tyúkbelei-kkel" az első világháború rádiósai a lövészárkok labirintusaiban; mi módon korrigálták propagandaminlszterek a második világháború katonai filmhiradósainak szörnyűséges képsorait; s emlékszem, hogyan közvetítette élőben Temesvár puskaropogásos forradalmát egy fiatal kolléga. De a mostani élő, egyenes adása a háborúnak egyszerűen elképesztő és félelmetes. Amerikai kollégánk. Bemard Show úr, a híres vietnami háborús riporter ott ül Bagdad egyik luxusszállodájának szobájában, s élőben közvetíti az amerikai légierő gépeinek bombatalálatait. Egy ellenséges ország fővárosának exkluzív szállodája biztosítja számára a vonaüat, hogv a CNN-tévétársaság mindent behálózó műholdas adásaival betörjön a világ minden pontjára, az én baktói lakásomba, s a bekapcsolva hagyott rádió hajnali jelentkezése után megnyomtam a tévé gombját. s hallgassam fekete bőrű kollégám helyszíni jelentéseit. Mintha csak a szomszédból szólna hozzám, vagv mintha az ausztráliai úszósikerek miatt keltein volna hajnalban. Az információrobbanásról oly sok tanulmány, dolgozat látott már napvilágot. Az információáradatot de sokszor tapasztaltuk már mi, ebben az infrastrukturálisan igencsak béka feneke alatt levő országban is. Amikor éppen a háborúról szóló tudósításokban elhangzott, hogy néhány óra alatt alig több mint nyolc dollárra esett az olaj hordónkénti ára, meg is kérdezte valaki: Akad-e ebben, az országban egy úr, aki máris felemelte a telefonkagylót, s leadja a mi, nem csak energiaszegény országunk rendelését? Mire másik kollégám megszólal: Próbálkozik az árvám, órák óta telefonvonalra vár. A sors keserű fintora, hogy éppen e hírek hallatán állították át a hazai benzinkutak számlálóját — természetesen magasabb összegekre. Most már csak azt nem tudom, az esemenyek után kullogunk, vagy előtte. Mei-thogy ez is nézőpont kérdése. Nézem a televíziót kapcsolgatok hazai és külföldi adókat tekerem a rádió gombját — a világ a háború lázában ég. Lehet, hogy nem pontos a megfogalmazásom, de úgy érzem most mindenki, aki kamera, mikrofon. fényszedő berendezés, vagy toll közelébe kerül, bizonyítani akar Elemzők, katonák és gazdasági szákemberek. újságírók és politikusok igyekeznek bizonyítani a „hírek" iránti elkötelezettségüket, eddigi jóslataik, következtetéseik helyességét eligazodási képessé, geiket a bonyolult helyzetben, szakmai hitelességük kikezdhetetlenségét Közben a szövetségesek gépei kj tudja pontosan hányadik felszállás* hajtották végre Amikor kiderülnek a veszteségek, vajon ugyanilyen kíváncsiak leszünk-e az elesettek neveire, a Dolgári lakosság halottaira. a világ csodája építészeti és muzeális értékek veszteségeire, a természeti áldozatra? Egyszóval, van-e •garancia arra hogy nem fásulunk bele a rettenetbe nem kérgesedik-e meg a lelkünk, nem úgy védekezik-e majd személyiségünk a huszonnégy órás. nonstop háborús shaw-músorral szemben, hogy életbe lépteti szelektív immunrendszerét?! Egy azonban máris bizonyos — akár tetszik, akár nem a világtörténelemben először vagyunk részesei egy élőben közvetített háborúnak. Egyelőre a hátországban .