Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-17 / 14. szám

6 Műsorok 1991. január 17., csütörtök Sportolók és művészek az AIDS ellen Nagyszabású gálaest Ki lesz minden idők legjobbja a magyar sportban ? Február elsején nagy­szabású galaegtet rendez­nek a Budapest Knngrrsz­szusi Központban. Ennek keretében adják át 1990 legjobb magyar sportolói­nak az őket megillető ju­talmakat. dijakat. S egy más, korábbi kezdeménye­zés eredményhirdetésére is sor kerül: magyar kezde­ményezésként először a világon megválasztják minden idők legjobb honi sportemberét. Az érdeklő­dőknek pedig jó hír: 18.30 órától kezdve a Magyar Televízió 2-es csatornáján egyenesben sugározzák a 90 perces gálát (a műsor­vezető Vltray Tamás). Az eseményről — a hely­színen 1700 vendég foglal­hat majd helyet — tartottak sajtóértekezletet szerdán a Vörös Sárkány étteremben. AZ OTSH, a MOB, a Nem­zeti Egészségvédelmi Intézet és u MUOSZ sportújságíró szakosztálya közös fáradozá­sának eredménye ez a szí­nesnek ígérkező est, amely­nek előkészítő munkálatai tavaly márciusra húzódnak vissza. Ekkor kezdték el ki­dolgozni a „minden idők legjobbja" különleges ver­seny szabályait. A lapok hasábjain megjelent kérdő­ívekre 112 ezer válasz érke­zett. amint azt a szervező­bizottság elnöke, Boskovics Jenő bejelentette. Bemutat­ják a legjobb 15 sportolót lakik már nem élnek, azo­kat hozzátartozóik képvi­selik), majd ók egymás kö­zött voksolnak az első he­lyezettre. A megtisztelő dí­jat várhatóan Göntíz Árpád köztársasági elnök nyújtja át. Ha erre nem lesz mód a politikus esetleges elfog­laltsága miatt, akkor Jüan Antonio Samaranch NOB­elnök személyes megbízott­jára vár ez a „feladat". Amint dr. Ajan Tamás, a MOB főtitkára elmondta: Samaranch úr meghívót ka­pott, ám egyéb teendői mi­att nem tud Budapestre jön­ni. A sportvezető jelezte, kiválónak tartja a magyar kezdeményezést, és gratu­lált is hozpiá A kongresszusi központ­ban minden néző emlékla­pot kap. Ha már eldőlt, ki a legjobb, a legeredménye­sebbek a műsoros eist végén autogramot adnak az. ér­deklődőknek. A későbbiek­ben egy díszes kivitelű tab­ló is készül a legjobb 15 magyar sportemberről. Ami az ötlet jövőjét illeti: szó lehet arról, hogy az egész földkerekségen hasonlóra vállalkoznak, s ha minden jól megy, az évszázad leg­kiemelkedőbb sportemberét is megválasztják. Dr. Frenkl Róbert arról szólt, hogy február elseje más szempontból is fontos. A rendezvény a „Sportolók és művészek az AIDS ellen" megjelölést is viseli. A bevételt a „Sze­relmi kultúráért" alapítvány javára fizetik be. Bár különösebb „reklám­ra" aligha van szükség, kedvteremtőül íme, azon művészek névsora, akik íze­lítőt adnak tudásukból: Gá­ti István. Hűvösvölgyi Ildi­kó, Koncz Zsuzsa, Magyar Ütős Trió, , Paudits Béla, Presser Gábor, Szerednyei Béla, a szinésAzenekar, To­kody Ilona, Vikidál Gyula. A gála rendezője Bánki Iván. A belépők árusítása (200, 250, 300 forint) már csütör­tökön megkezdődik. A je­gyeket a Budapest Kong­res.sz.usi Központban és a Népstadion jegyirodájában lehet megvásárolni. Csak egy gól a Honvéd előnye Kupavisszavágó pénteken Megkezdte idei szereplését a Tisza Volán férfi kézilabdacsapata. A bajnokság ugyan csík a jövő kedden kezdődik a Tisza-por­tiak szamára, azonban a Magyar Kupában folytatódtak a küzdelmek. A szegedi együt­tes Solymáron játszott, ós minimális, egy­gólos vereséget szenvedett, ami a pénteki visszavágón béhoaható A találkozón ki­emelkedőt nyújtott Kotormán és Telek. mindkét ifjúsági korú játékos a sólymán meccsen lépett először pályára hivatalos tel nőit-találkozó tv A visszavágó egyébkent pénteken délután fél hatkor kezdődik az újszegedi Stxurtcsar­ncJcbarv. amire az 1990-as pályabelepók még érvényesek. Ugyanakkor a találkozót a B. közép tagjai, valamint a Volán-dolgozók igazolványuk felmutatásával ingyen nézhe­tik meg. , , ... Pemü-Honvéd—Tisza Volán 24-23 (12-11). Solymár. 400 néző. Vezette: Koutny. Ke­rnecsei. Tisza Volán: Aroai — Sándor (?.) KO­TORMÁN (6).. Tóth, TELEK. NAGY (6), BÁRÁNY (7/3). Csere: Dobos (kapus). Ten­te (2), Bartók. Zsódi. Avar. Edző: Barabás Zsolt Horgászhírek A Deszki Maros-Ponty HE vízterületére megkezdte az idei engedélyek kiadását. Az érdekeltek bizonyára öröm­mel veszik, hogy a vezető­ség úgy döntött, sem az en­gedélyek árát, sem a tagsá­gi díjat nem emeli! Az egye­sület idei közgyűlését pén­teken, délután 5 órakor tartja a termelőszövetkezet központi irodájában, ahol 4 órától befizethető a tagdíj, és a horgászjegy is megvá­sárolható A Mohosz Csongrád me­gyei intézőbizottsága a na­pokban értékelte a területé­hez tartozó atkaí holtág re­kordlistáját. A békés halak kategóriájában Halász Já­nos vitte el a pálmát 22 500 grammos ponttyal, míg a ragadozó halakra horgá­szóknál Lukacs Ferenc lett a>. első 7000 grammos süllő­jével A nyertesek jutalma egy-egy. Atkára érvényes engedely. Atlétika Visnyei jól kezdett A Magyar Atlétikai Szövetség a felnőtt női atlétáknak! a mezeifutó-világbajnokságra való kiküldésért válogató versenyt rendezett Viinyei Márta, az. SZVSE sportolója a G ezer méteres távol 20.20.2-es idővel a második tett. A férfi felnőtt közép- és hosszütávfutóknak pedig felméró­ver.senvt tartottak. A Szegedi Vasutas versenyzői közül 12 ezer méteren Nemei Nagy Tibor 37 23,1-del az ötödik. 8, kilométerén pedig Kováts Ferenc 23 22.7-de! a nvolcadik lett. Párizs—Dakar rali A végéhez közeledik az autósok és motorosok verse­nye, a Párizs—Dakar rali. A tizenkettedik, a mauritá­niai Tichit és Kiffa közötti 532 kilométeres szakasz több versenyző dolgát megnehezí­tette, így az autósoknál az összetettben vezető, három­szoros Párizs—Dakar győztes Ari Vatanenét is A szákasz­gy őzeimet a svéd Kenneth Eríksson szerezte meg (ez volt ötödik részsikere), de Vatanen megnyugtató előny birtokában halad újabb győzelme felé. Az összetettben élen állók Autósok. Ari Vatanen (finn. Citroen ZX) 30:05.08 0. Motorosok: Stephane Pe­terhansel (francia. Yamaha) 89 49 47 ó Sztrájkolnak a futballisták? Azokban az országokban, ahol régóta hatékonyan mű­ködik a hipatásos labdarú­gók érdekvédelmi szervezé­te, nem ritka, hogy vitás kérdések esetén a játékosok munka-, vagy inkább talán „játékbeszüntetéssel" fenye­getőznek. Az olaszoknál már fel sem kapja a fejét o szurkoló hasonló hirre, a franciáknal azonban egyre inkább úgy tűnik, valóban elmaradnak a janvar végére tervezett bajnoki mérkőzé­sek. Nemrégiben, mint ismert, az egéáz gall földi labdarú­gáson végigsöpört a bot­rány, miután kiderült, díj­igazolások egész sorát haj­tották végre szabálytalanul. Ezek után a ligába tömörült klubok úgy határoztak, át­formálják a játékosok adás­vételének a rendszerét, s módosítják a szerződésekre vonatkozó siabályokat. A részletekben azonban a klubok képviselői nem tud­tak megegyezni a legfőbb érdekeltekkel, az edzőkkel és a játékosokkal, igy most már elképzelhető, hogy a „sértettek" érdekeik védel­mében a legvégső eszközhöz folyamodnak, s az első, va­lamint a második osztály­ban elmaradnak a január 26-aí forduló mérkőzései. A „válság" megoldására különbizottságot hoztak lét­re. amely az összes érdekelt fél szempontjából próbálja vizsgálni a kialakult hely­zetet. Tény, a francia egye­sületek vezetői nem ok nél­kül panaszkodnak, hiszen a jelenlegi, meglehetősen el­avult átigazolási szabályok miatt a klubok hatalma* de­ficittel küszködnek Kézilabda N6 I. Közönségcsalogatónak jó volt A szegediek vasárnapi kupatalálkozója miatt teg­nap játszották a női kézi­labda NB I. tavaszi idényé­nek első mérkőzését. A Se­cotex Szegedi Textilművek SE ellenféle az a győri gár­da volt, amelyik meglepe­tésként három hónappal ez­előtt hazai pályán győzni tudott. A szegedieket kettős energia hajtotta: egyreszt vissza szerettek volna vág­ni, másodsorban közönség­csalogató játékkal híveket szerezni a kupavisszavágó­ra. Azt hiszem az első kívá­nalom teljes mértékben si­került, míg az utóbbit majd csak vasárnap 11 órakor tudjuk meg ... A találkozó egyébként úgy kezdődött, hogy egy pillanatig sem lesz kétséges a hazaiak győzel­me. Gát, Utasi, Barna gól­jaira csak Csendes tudott válaszölni. Azonban ezután érthetetlenül elkezdett köny­nyelmüsködni a szegedi gárda. A fordulópontot Bo­dor két bravúros védése je­lentette, s ismét zökkenő nélkül működött a Secotex támadósora. A 20. perc kör­nyékén sajnos ismét „leült" a Textil, s ezt jól kihasz­nálták a vendégek. A hajrá­ra szerencsére összeszedték "magukat Utasiék, s máris megnyugtató előnnyel vo­nultak az öltözőbe. A máso­dik játékrészt a győriek kezdték jobban olyannyira, hogy le dolgozták három­gólos hátrányukat. Ideges lett a hangulat, de ez a ha­zaiakra lett jó hatással Ko­csis egy, majd Gát két szép góljával a 48. percben ismét biztos előnyhöz jutottak a Tisza-partiak, amit aztán az utolsó percben lőtt ket gól­lal —. s válasz csak egy ér­kezett — még négyre növel­ni tudtak. Lestl István edző a talál­kozót már a kupavisszavágó tükrében értékelte: „A Győr a jugoszlávokhoz hasonló stílusban játszik, s ez ne­künk nagyon jó volt. Véde­kezésben és a kapusteljesít­inényben azonban a Zágráb ellen többet várok csapa­tomtól. Szerintem a közön­ség támogatásával van esé­lyünk a továbbjutás kihar­colására." Secotex Szegedi Textilművek SE —Győri Sportközpont 26-22 (15-12) Üjszegedi Sportcsarnok, 300 nézó. V.: Klucsó, Lek­rinszky. Secotex: Borosné r— Utasi 3, SZABÓ 9 (4), GAT 5, Kispál 2, BARNA 4, Ko­csis 2. Csere: Bodor (ka­pus), Virincsik 1, Németh. Edző: Lesti István. Kiállítások: 6, ill. 14 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 2/1. S. J. Világsztárok között a Szeged SC ifistái Még Gullit is kipucolja „csukáját" A Szeged SC utánpótlás labdarúgócsapata, mely az NB l-es ifjúsági bajnökság­ban. az őszi idény befejez­tével a 11. helyen áll, olasz túrán vett részt. Lóczi Ist­ván és Nagylaki Kálmán együttese a Mai 'Nap támo­gatásával két mérkőzést, ját­szott, egyet Torinóban, egyet pedig Milánóban. A cél a szponzor részéről az volt, hogy bemutassák a csapatot. Nem titok, az olasz sajtómágnás, Berlus­coni, aki a Milán sztárjai­nak is védóangyala. jó kap­csolatban van a Mai Nap­pal. E két tény eredője nem más; mint az, hogy az azzu­rfk figyelik a Szeged SC fiatal játékosait. — Torinóban hol is fogad­hattak volna, mint á Juven­... no, ez az! — Isten bizony, kiragasztom azt a fotót az öltöző falara. amelyben a holland sztár éppen cipőjével bíbe­lődik. Pedig, ahogy láttam a szekrényét, volt még azon kívül legalább öt pár, ami bevetésre várt... I>r a ha­todik koszos volt. Gullit tudja, a munkaeszközére vi­gyázni kell! A gyerekeimnek még rimánkodni kell. hogy pucolják ki a csukájukat. Szerencsére — még mielőtt nekem kellene helyettük megtenni — láthatták, milye­nek az agyonajnározott sztárok... — mondja Lóczi István edző. mozgást, mind-mind saját bőrükön érezhették Ponto­san azt a szintet láthatták a Juventus ifistáitól, ahová nekik is két év múlva el kell jutniuk. — Ez a súlyos vereség nem törte le csapatat? . — Mondhatom jókor Icap­Minden edzés így kezdődik a Milánnál tus székházában — meseli tak lcckét, magukba is száll ­Lóczi edző. — Már az él- tak meccs után. A buszon, ^tett> _ h?F, 3 Milánó felé tartva csak any­„zebrák" torzsszurkolói es a . , , kiállított hatalmas trófeák kérdeztem toluk: tud­között mozoghattunk. Arról, ják-e mi volt a hiba. Bólun­ami ezután következett már álmodni sem mertünk: egyenesen a Stadio Com­munale center pályájára vittek, ahol külön a mi kedvünkért takarítottak le a játéktérről a havat. — Gondolom, a Juven­tus valamelyik csapata volt az ellenfél. — Így igaz El lenfel ürvk játékosai egy-másfél évvel voltak idősebbek a mieink­nél. Ki Is kaptunk 7-0-ra. Fantasztikusan, egy felesle­ges csel nélkül, egyérintőz­ve játszottak. A vereséggel együtt óriási szakmai jelen­tősége volt a találkozónak. A fiúk testközelből, élőben tapasztalhatták azt. amit Kálmánnal tanítunk. A le­támadást, a labda nélküli tottak, mondták és két nap múlva mintha kicserélték volna a csapatot. A meccs előtt csak az összeállítást közöltem, s kimentem az öl­tözőből. A Milán fél évvel fiatalabb gárdája ellen az­tán úgy játszottak. mint még soha Azt csinálták, amit elvártam, nyertünk is 3-0-ra — A sztárokkal talál­koztak? — Erdékes, nem dugdos­ták elóKlnk Van Bastent, GuUltot és a többieket Be­vittek közéjük az öltözőbe, Gullit éppen két nagy sza­tyor levelet vett ki a szek­rényéből — állítólag min­dennap ennyit kap Aztán megnézhettük, hogyan gyür­ják őket, miként edzenek. Nos. semmivel sem gyako­rolnak többet, mint az itt­honiak Csak másképpen. No, de ezt hányszor leírták már. — Tényleg nem kétszer, s mi foganatja van .,. ? Cs. G. L. Nagylaki Kálmán a Juventui trófeái előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom