Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-03 / 2. szám

Körkép 1991. januar 3., csütörtök Mennyivel drágul a benzin? Várhatóan a jövő héten drágul a motorbenzin lite­renkénti fogyasztói ára, mi­után az Országgyűlés elfo­gadta a benzin fogyasztási adójának növelését, s ezen­kívül — az MTI értesülése szerint — termelői áremelés is előkészületben van. Az 1991. évi költségvetési törvény, amelynek része a benzin fogyasztási adójának növelése, csak a jövő hét elején jelenik meg a Ma­gyar Közlönyben, így az üzemanyagot forgalmazó vállalatoknak csak azt kö­vetően kell befizetniük a literenkénti 33 forintos fo­gyasztási adót. A fogyasztási adó emel­kedése literenként mintegy 8 forintos árnövekedést okoz, amit a forgalmazó vál­lalatoknak nem kötelező át­hárítani a fogyasztóra, hi­szen január elsejétől libe­ralizált az üzemanyag be­hozatala, forgalmazása és ára, ám ekkora költségnö­vekedést várhatóan sem az Afor, sem a többi cég nem tud magára vállalni. Ezzel kapcsolatban Antal Lajos, az OKGT kereskedel­mi igazgatója szerdán csak annyit mondott, hogy az ár­változás részleteiről néhány nap múlva tájékoztatják a közvéleményt. Emlékeztetett arra, hogy a kormány ja­nuár elsejétől — a liberali­zációval egyidejűleg — megszüntette a dollárelszá­molásű kőolajimport költ­ségvetési támogatását. Az energiahordozó forgalmazói (így az OKGT is) vásárlá­saikért piaci árat számíta­nak fel. Emelkedő lakáshitelkamatok Rádióíelex Megfeleltünk az elvárásoknak Magyarország teljesítette az IMF-fel 1990-re kötött egyéves megállapodást — közölte az MTI érdeklődésére Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyette­se. Elmondta, hogy a költség­vetési hiány várhatóan 10 milliárd forint körül alakul, szemben az 1989. évi 55 mil­liárddal, a fizetési mérlegben pedig csekély aktívum vár­ható, noha a vállalásban 400 millió dolláros hiány szere­pelt. Ezenkívül egyensúly várható az 1990-és rubelel­számolású forgalomban is, szemben az 1989. évi jelentős aktívummal, ami kamatmen­tes forráskihelyezést jelen tett. Az MNB a napokban küldi meg az IMF igazgatótanácsá­nak a Parlament áital elfoga­dott 1991. évi költségvetést, így várhatóan nincs akadá­lya annak, hogy hamarosan létrejöjjön a Nemzetközi Va­lutaalap és Magyarország közti hároméves megállapo­dás. Amennyiben ez még ja­nuárban megszületik, akkor az MNB várhatóan február­ban juthat hozzá az első, 200 millió dolláros részlethez. Az idén az IMF összesen mint­egy 1,1 milliárd dolláros köl­csönt folyósít az országnak, ebből 600 millió dollár az úgynevezett készenléti hitel, 6 500 millió dollár kölcsön pedig a kóolajimport finan­szírozására szolgál. A hároméves megállapodás keretében Magyarország vál­lalta, hogy az 1991. évi költ ségvetés hiánya nem lesz több 78 milliárd forintnál, a a folyó fizetési mérleg hiánya nem haladja meg az 1,2 mil­liárd dollárt. Ennek fejében az IMF három év alatt — az idei olajvásárlásra szolgáló kölcsönt nem számítva — mintegy 1,8 milliárd dolláros készenléti hitelt nyújt az or­szágnak. Az Országos Takarékpénz­tár rendkívül nehéz helyzet­be kerül azáltal, hogy a Parlament a múlt év utol­só előtti napján döntött a kedvezményes lakáshitelek kamatainak emeléséről A hitelállomány mintegy 220 milliárd forintra tehető, s több millió számlatulajdonos van, akiket a következő he­tekben, hónapokban kell ki­értesíteni a jogszabályválto­zásokról. Az OTP-nél a Magyar Távirati Iroda munkatársá­nak elmondották: szerdán jutottak hozzá a Parlament által elfogadott törvényrész­let hatályos szövegéhez. En­nek ismeretében láthattak hozzá az előkészületekhez: csütörtökön már megkezdik azoknak a leveleknek a megszövegezését. amelyek arra szolgálnak, hogy az ügyfelek megismerkedjenek a változásokkal, lehetősége­ikkel és tennivalóikkal. Ha­marosan megkezdik a le­velek nyomtatását is, és vár­hatóan január közepétől már folyamatosan kézhez kapják a küldeményeket. A kiértesítés valószínűleg feb­ruár közepére fejeződik be. A lakáskölcsönadósoknak 30 napon belül kell válaszolni­uk az OTP levelére, addig kell eldönteniük, hogy me­lyik változatot fogadják el a Parlament által jóváhagyott két megoldás közül. A tör­lesztés pontos szabályairól az OTP napokon belül a sajtó segítségével tájékoz­tatni fogja a lakosságot. Ismeretes: január elsejé­től emelkedtek a kedvezmé­nyes lakáshitelek kamatai. Az emelkedés azonban at­tól függ, hogy a kölcsönadós a Parlament által jóváha­gyott két változat közül me­lyiket választja. Az első vál­tozat szerint az 1988. de­cember 31 előtt felvett 0-tól 3,5 százalékig terjedő ka­matozású kedvezményes la­káshitelek kamatai 15 szá­zalékra emelkednek. A tör­lesztőrészlet január 1-jétöl — az idén — egységesen 1500 forinttal emelkedik. Akinél ez a többletbefizetés nem fedezi a megnövekedett kamatköltségeket, ott a kü­lönbözetet a költségvetés ki­egyenlíti. Ha az 1500 fo­rintból még megmaradna, ezt tőketörlesztésként szá­molják el, vagyis a hitel visszafizetése gyorsul. A második változat sze­rint a kedvezményes hite­leknél a költségvetés a tö­ketartozás felét elengedi, míg a másik felére pénzpia­ci, vagyis jelenleg 32 száza­lékos kamatot állapít meg. Ám ebben az esetben is — •az idén — 1500 forinttal emelkedik egységesen a ha vi törlesztőrészlet. Ha nem elegendő a többlet a kama­tok kifizetésére, a költségve­tés állja a különbözetet. Amennyiben a havi 1500 fo-| rintból futja, a fennmaradó* rész a tartozást csökkenti. Más a helyzet a lakáscélú bankkölcsönökkel, amelyek­nek kamata meghaladja a 3,5 százalékot. Ezeknél a szabályok 1992-től változ­nak. Itt is két változat kö­zül lehet választani. Az első szerint a bankkölcsönök ka­mata 1992-ben emelkedik 15 százalékra, míg a máso­dik változat alapján pénz­piaci kamatokat vezetnek be, ám az állam elengedi a tőketartozás egyharmadát. (MTI) Világkiállítás vállalkozói alapon Republikánus monarchisták A romániai, erdélyi zűr­zavar nemcsak az emberi, öröknek vélt értékek le­értékelődésével járt — a politikai színtérén olyan úriemberek váltak hang­adókká több vidéken, e magában a fővárosban is, akiknek jelenléte (jobb híján) a gombákhoz ha­sonlítható.,. Mivel olyan társadalomban bújtak elő az avarból, a trágyadomb környékén és a juhjárta csapásokon, amely nincs félkészültve (mondjuk, „szak kiadványokkal'*) a mérges gombák fogadásá­ra és elkülönítésére, és ez a közösség növekedése és megjelenése első idősza­kában a légyölő galócát is csiperkeként kezeli..­A legutóbbi eset a Ro­mániai Republikánus Pár­tó. Temesváron egy volt magyar újságíró szervezte á nagyra hivatott tömö­rülést. Olyan emberről van szó, akit kollégái a forradalom után nem fo­gadtak be, sőt, még a nyomdászok is kiűzték az ólomvilágból. Lehetett okuk rá! V. úr nagy len­dülettel szervezte az új pártot — meg sem állt a 83-as taglétszámig. Akik hasonszőrűek lehettek — közben az újsütetű párt­szervező, a nemzetközi kapcsolatok kiépítése cél­jából megjárta Budapes­tet és Washingtont is. S beindított egy isztambu lozó turisztikai irodát. Személyesen felügyelve arra, hogy a világlátók ne hozzanak szégyent a fiatal román demokráciára Ezt úgy erte el, mint minden kereskedő hasonló hely­zetben: az üzletek rajta keresztül köttettek. Fittyet hányt a sajtó tá­madásaira. Egykori kol­légái arra sem méltatták, hogy helyet áldozzanak ténykedésére. A román újságok — elsősorban ag ellenzéki termékek — bő­ven taglalták pályafutá­sát. Míg el nem érkezett az igazság pillanata. A bukaresti tv vitamű­sort szervezett az ország jövőjéről. A Republikánus Párt képviselőjének föl­tettek egy átlátszó ke­resztkérdést — Milyen­nek képzelik el az állam­berendezést — királyság vagy köztársaság? Csodák csodája, a republikánusok képviselője rettenetes gondban volt a válasz­adást illetően... Azt hiszem, a világ egyetlen köztársasági el­kötelezettségű pártja a romániai, amely fontolóra veszi, vajon milyen tu­risztikai és gazdasági elő­nyökkel járna számára, amenny.ben az ország ál­lamfője a repülőgépről re­repülőgépre szálló Mihály király lenne... Pataki Sándor Ha az állam semmit,, vagy szinte semmit nem tud áldoz­ni a világkiállítás megrende­zésére, tudomásul kell ven­nie, hogy szabad teret kap a kül- és belföldi magántőke — mondotta Baráth Etele, a Vi­lágkiállítás kormánybiztosa az MTI munkatársának azzal kapcsolatban, hogy a tör­vényhozók százmillió forint­tal csökkentették a Világki­állítás Programiroda idei költségvetését. A világkiállí­tást előkészítő szervezet pénzügyileg nehéz helyzetbe jutott, az idén mindössze 44 millió forint áll rendelkezé­sére. Egyelőre nem ismere­tes, hogy létezik-e az az 50 millió forintos alap, amelyet korábban a világkiállítás elő­készítésének idei költségeire különítettek el az állami költségvetésben. Amennyi­ben ez a keret nincs meg, a programiroda lehetetlen helyzetbe kerül, hiszen mos­tani forrásai nem engedik meg, hogy a nagy sikert ara­tó nemzetközi pénzügyi fel­híváshoz hasonló akciókat megismételje. Ha viszont ez a keret létezik, más források igénybevételével, elsősorban a VOSZ, a Magyar Gazdasági Kamara, az Építőipari Vál­lalkozók befektetési szándé­kának elfogadásával, a világ­kiállítás előkészítése sikere­sen folytatható. Ehhez az idén egyébként minimum egymilliárd forintra lenne szükség. Ez vállalkozói pén­zekből előteremthető — mondotta a kormánybiztos, majd hangsúlyozta: az ál­lamnak ugyanakkor garan­ciát kell vállalni, hogy ez a vállalkozás biztonságos. A befektetők ugyanis csak ab­ban az esetben hajlandók pénzüket a világkiállításra, illetőleg különféle, ahhoz kapcsolódó beruházásokra fordítani, ha befektetésük biztonságos és garanciát kap­nak arra, hogy amennyiben a világkiállítást esetleg nem rendezzük meg, pénzüket visszakapják. (MTI) Áremelés a Szovjetunióban A Szovjetunióban jelentős áremelésekre lehet számíta­ni az új esztendő első félévé­ben. A Pravda szerdai szá­mában egy szovjet illetékes közölte: az áremelések főként a közfogyasztási cikkeket, valamint az élelmiszereket fogják érinteni. Az Állami Árbizottság el­nökhelyettese szerint a kis­kereskedelmi árak lényeges növelése az állami támogatá­sok leépítésével függ össze. A Szovjetunióban 1990-ben a fogyasztási termékek előállí­tását 90 milliárd rubellel tá­mogatták az államkasszából, az idén pedig az összeg várhatóan elér! majd a 140­150 milliárd rubelt, AZ elő­állítási és értékesítési költsé­gek általában 25 százalékkal haladták meg az eladásból befolyt összeget A legnagyobb, mintegy 50­70 százalékos áremelés az autók, a háztartási gépek és a szórakoztató elektronikai termékek körében várható. Az illetékes szerint nincs szó a szeszes italok árának növe­léséről. Kívánatosnak nevez­te, hogy a szeszes italok gyár­tása elérje az 1985-ös szintet ami a tavalyi mennyiség 35-40 százalékos növelését je­lentené (MTD MAR MŰKÖDIK AZ EURÖPA-BANK. A londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank már hivatalos megnyitása előtt is „él": januártól szakértői kül­döttségeket meneszt a kelet-európai országokba, hogy a megsegítendő államok illetékeseivel együttműködve ki­dolgozhassa „orizágstratégiáit" — mondták az MTI-nek bankforrasból Az új nemzetközi pénzintezet alapítását a Phare-program keretében határozták el 1990 nyarán, a kelet-európai országok finanszírozásának előmozdítására (A Phare-program 24 fejlett orezág együttműködéseként indult 1989 őszén, eredetileg Lengyelország és Magyaror­szág megsegítésére, az EK brüsszeli bizottságának irányí­tásával. de azóta már a többi kelet-európai országra is kiterjesztette tevékenységét. A 10 milíMárd Ecu-s alaptő­kéjű banknak kisebb részesedésekkel a kelet-európai or­szágok is tagjai. A pénzintézet hivatalosan akkor alakul majd me;s amikor valamennyi tagország parlamentje ra­tifikálta alapító okiratát. A bank szakértői szerint a hi­vatalos avatás áprilisra várható, ez új intézmény akkortól kezdheti meg a hitelezésit. A MAGYAR IDEGENFORGALOM LONDONBAN. Idén hamarosan utazási csekkek eladásával bővíti tevé­kenységet a Danube Travel Ltd., az IBUSZ, egyszersmind a magyar idegenforgalom londoni képviselete. A Danube Travel Ltd., amely az Abta (a brit utazási irodák szövet­sége) tagjaként rendes utazási irodaként tevékenykedik London központjában, sikeres évet zárt 1990-ben. Közvet­lenül és közvetve (más brit utazási irodáknak, nyújtott szolgáltatásaival együtt) összesen 20 ezer turistát utazta­tott 1990-ben Magyarországra, 30 százalékkal többet, mint 1989-ber. — mondta az MTI-nek Tarr Gábor, a Danube Travel Ltd. vezetője (Tarr Gábort nemrég megválasztot­ták a Nagy-Britanniában tevékenykedő külföldi utazási irodák szövetségének alelnökévé.) Nagy-Britanniából 1989­ben 71 ezren, 1990-ben pedig mintegy 150 ezren utaztak Magyarországra. MEGSZŰNTEK A DOLLÁROS BOLTOK. Január el­sejétől Lengyelország egész területén a zloty az egyetlen törvényes fizetőeszköz — vagyis megszűnt a dollárért tör­ténő árusítás. A magyar turisták által is jól ismert Pewex és Bal torta üzletekben is csak zlotyval lehet fizetni — a külföldieket a Pewex azzal segíti, hogy nagyobb üzletei­ben pénzváltó pultokat állít fel. Ezeknél a hivatalos napi árfolyamon fizetnek, vagyis átlagosan 9500 zlotyt ad­nak egy dollárért — de a Pewex 10 ezer zlotyval számolja át áruinak dollárárát. E manóver 4,7 százalékos áremel­kedést jelen: a Pewex. és 7 százalékost a Baltona hálózat boltjaiban. E lépés nem kis bonyodalmat jelent annak a számos vegyes vállalatnak, amely eddig csak nyugati va­lutában volt hajlandó árusítani, és a kereslet csökkenése folytán várhatóan leszorítja — legalábbis átmenetileg — a dollár árfolyamát (MTI) TANKOK A NYOMDA ELŐTT. Szovjet belügyi csa­patok zárták körül szerdán Lettország legnagyobb nyom­dájának épületét Rigában — közölte telefonon a francia AFP hírügynökséggel a nyomda egyik alkalmazottja. Be­számolója szerint harckocsik állnak az épület körül, és katonák ellenőrzik a belépni szándékozók személyazonos­ságát. A nyomda dolgozóit beengedik. Nem ismeretes, hogy ki és miért vezényelte oda a belügyi osztagot E nyomdá­ban készítik a független és a hivatalos lett lapokat. A lett parlament az amerikai AP hírügynökség értesülése szerint megvitatta, hogy milyen választ adjon az akcióra, nem is­meretes azonban, hogy született-e döntés. Danis Evans lett miniszterelnök-helyettes a belügyiek akciója miatt munka, beszüntetésre és tiltakozó tömegmegmozdulásra hívta fel Riga lakosságát. Mint mondta, a kormány gondoskodik róla. hogy a sztrájkolók megkapják bérüket (AP) RIZSKOV ÁLLAPOTÁRÓL. Ellentmondó hírek ér­keztek a december 26-ón szívinfarktussal kórházba szál­lított. 61 éves Nyikolaj Rizskov, szovjet kormányfő egész­ségi állapotáról Dorogi Sándor, az MTI moszkvai tudósí­tója jelentette, hogy a szovjet egészségügyi minisztérium illetékese szerint az utóbbi napokban nem rosszabbodott Rizskov állapota, bár „közérzete meglehetősen változó". Hasonló szellemű jelentést küldött a moszkvai rádió hír­ügynökségi szolgálatára, az Initerfaxra hivatkozó francia AFP is. amely szerint a kormányfő állapota kielégítő, hangulata „elég jó". Ezzel szemben az AP amerikai hír­ügynökség ügy értesült, hogv Szergej Grigorjev kormány­szóvivő szerdai közlése szerint Rizskov „igen rossz" álla­potban van. A szóvivő ehhez hozzáfűzte, hogy több in­formációja nincs. (AFP) AZ ÜZEMANYAG-ELLÁTÁS SZÜNETTEL. Bulgáriába két hetre bezárják a benzinkutakat, ha a kormány nem intézkedik sürgősen a kimeriilőfélben lévő energiahordo­zók pótlására. A bolgár Petrol vállalat kedden nyilvános­ságra húzott döntése szerint 14 napra felfüggesztik a ma­gan- és a közületi járművek üzemanyag-ellátását. A vál­lalat szerint Bulgáriában olyannyira megcsappantak az üzemanyagkészletek, hogy a szükségletek mindössze 10 százalékát tudnák csak kielégíteni. A benzinmoratórium alól csak a mentőszolgálat, a tömegközlekedés ér a teher­szállítás járművei képeznek kivételt Dimitar Popov, a néhány napja hivatalba lépett nagykoalíciós bolgár kor­mány vezetője kedd este a szófiai televízió híradójának nyilatkozva csak annyit mondott, hogy a kabinet szerdai ülésén ezt a kérdést is meg fogják vizsgálni, és döntést fognak hozni. Bulgáriában az üzemanyag-ellátás területén is kaotikus állapotok uralkodnak. Állandóan gépkocsik ez­rei várakoznak a benzinkutaknál, az óév utolsó munka­napján mindössze 3 benzinkút tartott nyitva a másfélmil­liós Szófiában. Sok gépkocsivezető a benzinkutak előtti kilométeres sorokban hagyja gépkocsiját azokra a napok­ra amikor szünetel a kiszolgálás, hogy utána benzinhez juthasson. (MTI) TIRANA MEGSZABADUL GÖRÖGJEITŐL? A görög kormány bizottságot hozott létre szerdán az Albániából érkező menekültek ügyeinek intézésére. Konsztantin Mi­cotakisz miniszterelnök aznap közölte a sajtóval, hogy kormánya anyagi segítséget kér a menekültek ellátásához az Európai Közösségektől a pénteken kezdődő brüsszeli kül­ügyminiszteri értekezleten. Egyben azt is bejelentette, hogy január 13-án Albániába látogat, és tárgyal a mene­kültkérdésről a szomszédos ország vezetőivel. Micotakisz maradásra szólította fel sajtónyilatkozatában az Albániá­ban élő görögöket (A menekülők zöme görög nemzetisé­gű.) Mint mondta, a megoldást problémáikra nem a me­nekülés. hanem az albániai demokratizálódás kell hogy jelentse A görög vezetőket szemmel láthatóan aggasztja a menekülthullám Nemcsak a belőle fakadó anyagi ter­hek miatt hanem azért is, mert gyanítják hogy Tirana szeretne megszabadulni az országben élő görög kisebb­ségtől. Ennek az aggodalomnak adott hangot szerdai rá­diónyilatkozatában Janisz Varviciotisz védelmi miniszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom