Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-14 / 11. szám

Vilniusban szólaltak meg a fegyverek Ketyeg az Öböl -óra — Rend, rendszer, rendőrség — Szellemi vár a romokon — Önvizsgálat a színházban — Show focira, politikára — Dupláztak úszósztárjaink M indenki az Öbölre figyelt, hiszen — bár voltak éles jelzések a szétesés előtt álló Szovjetunióból is a veszélyhelyzetekre — ez a terület látszott a világon a legtörékenyebbnek. Vasárnap hajnalban aztán — sok külföldi politikai szakember és elemző szerint kí­sérteties hasonlóan az 1956-os magyarországi intervenció­hoz, amikor is a Szovjetunió az egyiptomi válság nemzet­közi sokkhatását használta ki a bevonulásra — szovjet de­szantosok fegyverropogások közepette halottak és sebesül­tek testén át elfoglaltak több stratégiailag fontos objektu­mot, mindenekelőtt a litván rádió és televízió épületét. A litván parlament ülésezik, kétségbeesett segélykiáltáso­kat hallat a demokratikus világ felé. Rendeletileg felha­talmazták a Varsóban tartózkodó Algirdas Saordagas kül­ügyminisztert, hogy azonnali hatállyal vegye át Litvánia teljes körű képviseletét. Lapzártáig nem vált világossá, ki adta ki a tűzparancsot. A litván parlament képviselői és a szovjet hadsereg között megállapodás jött létre vasárnap este arról, hogy a katonák az éjszaka folyamán nem in­dítanak semmilyen akciót, ha a tüntetők távoznak a par­lament előtti térről. Az ENSZ fótitkára, Pérez de Cuellar szombat óta Bagdadban tárgyal, lapzártáig az elemzők reménykedtek: sikerrel. A főtitkár elutazása előtt a bagdadi repülőtéren kijelentette: „Csak az Isten tudja, béke lesz, avagy háború az Öbölben. Személy szerint nem vagyok sem borúlátó, sem derűlátó, de mint főtitkár, optimistának kell lennem". A birodalom visszavág védelmi miniszternek a be­hívások érdekében fogana­tosított intézkedései terem­tették meg az alapot ahhoz, hogy a helyi moszkovita mag magához ragadja a kezdeményezést, sőt túl is lépjen saját hatáskörén. A szövetségi tanács szom­bati ülése után már-már úgy tűnt, mintha Moszkva letett volna a litván kérdés katonai megoldásáról. A testület bizottsága azonban még oda sem ért Vilniusba, amikor a tévétoronynál el­dördültek az első lövések. Litvániának és a többi balti köztársaságnak pedig rá kellett döbbennie: non léphetik át önmaguk, de fő­képp a birodalom árnyékát. USA: döntés a háború mellett Egyelőre megjósolhatatlan, milyen végkifejlethez vezet­nek a vilniusi véres eseme­nyek. Vasárnap a helyzet még meglehetősen képlé­keny és áttekinthetetlen. A katonák jelenléte és durva beavatkozása a vilniusi po­litika alakításába mindazon­által azt valószínűsíti, hogy a birodalom nem fog meg­hátrálni. A vilniusi katonai akciók több nyitott kérdést is fel­vetnek. Ezek közül is a leg­fontosabb, vajon Gorbacsov­nak volt-e tudomása a va­sárnapra virradóra végre­hajtott akciókról? Vajon a vilniusi ókonzervatív, pro­szovjet mag egyedül csele­kedett-e, vagy Moszkvából kapott biztatást a leszámo­láshoz? Ami talán a külföld szem­pontjából még ennél is fon­tosabb kérdés, az az, hogy Gorbacsov kezében össz­pontosul-e még a hatalom a Szovjetunióban, vagy az ö napjai is meg vannak számlálva. A vilniusi ese­mények ugyanis azt jelzik, hogy a konzervatív erők jócskán megerősödtek, s ko­moly beleszólásuk van az irányításba. Az pedig alig látszik kérdésesnek, hogy ezek a fejlemények a szov­jet vezetés konzervatív irányba történt elmozdulá­sát jelzik. Vajon Moszkvá­ban ismét feltámadtak a régi birodalmi szelek? Már most látható, hogy a Litvániában bekövetkezett fordulat jelentősen rontott a yzovjet vezetés nemzetkö­zi megítélésén. Az ország katasztrofális gazdasági helyzetében ez beláthatatlan következményekkel járhat. Az eddigi jelentések alap­ján ugyanis gyanítható, hogy Vilniusban a moszk­vai konzervatív kommunis­ta vonal képviselői — fedő­szervként maguk előtt tolva a Nemzeti Megmentés Bi­zottságának különös intéz­ményét — saját kezükbe vették az események irányí­tását. Az azonban már most biztos, hogy Gorbacsov ulti­mátuma, valamint a kato­nai jelenlét erősödése Lit­vániában — és a többi bal­ti köztársaságban —, azt követően pedig Jazov hon­Az amerikai szenátus szombaton 52:47 arányú döntésével felhatalmazta George Bush elnököt, hogy bevesse az amerikai had­erőt, amennyiben Irak az ENSZ-ultimátum lejártáig, január 15-én éjfélig nem vonul ki Kuvaitból. A törvényhozás külpoliti­kában mérvadó házának döntése gyakorlatilag had­üzenetet jelent Iraknak, az elnökre bízva a hadművele­tek megkezdésének időpont­ját. A száztagú v testületben a demokraták 56:44 arány­ban többségben vannak, de egy csoportjuk a pártveze­tésnek a béke megőrzését sürgető határozati javaslata ellen szavazott, s végül tá­mogatta a republikánuso­kat. A következő órákban várhatóan hasonló döntést fogad el a képviselőház, amely már korábban — a szenátusnál nagyobb több­ségben — ugyancsak elve­tette a demokrataknak a békés erőfeszítéseket hang­súlyozó határozati javasla­tát. A Zöld Párt kongresszusa A természet életközösségi közvagyonként való dekla­rálását, valamint a környe­zetterhelési díj bevezetését javasolta a környezetvédel­mi tárcának, illetve a tör­vényhozásnak a Magyaror­szági Zöld Párt. Az 1248 tag képviseletében, 88 kül­dött részvételével a hét vé­gén Bicskén megtartott IV. küldöttkongresszuson érté­kelték a párt eddigi tevé­kenységét, gazdasági hely­zetét, hatályon kívül helyez­ték az előző, Vidra-tanyai kongresszuson személyi kér­désekben hozott, hat alapí­tó tag kizárásával kapcsola­tos határozatukat, megvitat­ták a környezetvédelmi tör­vény koncepcióját, s idei programjukat, valamint új vezetőséget választottak. A Magyarországi Zöld Párt el­nökévé Brezovits László budapesti mérnök-közgaz­dászt, társelnökeivé peoig Ilosvay György szegedi bio­lógust, Gyulai Iván miskol­ci ökológust és MedveCzky Zoltán verőcei erdészt vá­lasztották meg a küldöttek. Demonstráció a kopjafánál A balti népek szabadság küzdelmeit támogató és a véres katonai megtorlás ellen tiltakozó, csendes tünte­tésre hívják Szeged polgárait ma, hétfőn este 6 órára az Aradi vértanúk terén álló kopjafához a szegedi önkormányzati képviselők Foci és difi ka P Foci és politika, e kettő kell nekem — mondaná Pe­tőfi, ha most élne köztünk, és mondjuk. Darvasi László gólgyáros-költő helyett ö játszott volna a tegnapi jó­tékonysági tornán. A verset nem citálva touább — illet­lenül —, elgondolkodtató kicsi honunkban: miért sze>­rétik még — a mai nehéz időkben is — a focit és a politikát? Talán azért, mert érdekes, kiszámíthatatlan és emlékeket idéz. A négy csapat helyett hat lett, a mezek összevissza cserélőd­tek, s így nem tudni végül is, ki hol játszott, de 6—7. oldalon olvasható összeállí­tásunk talán ad egy kis el­igazodót a történtekről Felborult iskolaszékek Az iskolaszék intézményi formáját Magyarországon a kiegyezés után, 1868-ban vezették be, mint első fokú isko­lai hatóságot, amely elsősorban a községi és felekezeti Is­kolák fenntartását, és az ehhez szükséges működési felté­telek biztosítását látta el. Tagságát a községi képviselő­testület által delegált polgárok, valamint a tantestület megbízottjai alkották. Az iskolaszékeket 1948-ban oszlat­ták fel. de néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, újra életre kel­nek. A győztes Délmagyarország tollforgató! a levegőt gyömö Jzölik. Balról jobbra, fehér mezben: Cs. Gát, Pozsik, Réthi, Darvasi, Kovács, Dluszt is, Huszár és Majoros (ta­karva) Az átmeneti időknek át­meneti fogalmaik vannak. S ha épp nincsenek, átmeneti­leg a hagyományosak közül kölcsönöznek. 1989 szeptem­berében, amikor a Művelő­désügyi és Közoktatási Mi­nisztérium megkapta az is­kolák társadalmi kontroll­ját kezdeményező első ja­vaslatokat, ezek nyomán az ország néhány középoktatá­si intézménye mellett önálló testületek jöttek Jétre, ame­lyek, bár jogköri leírásuk hiányzott, eléggé emlékez­tettek évszázados elődjükre ahhoz, hogy iskolaszéknek nevezzék őket. A próbálko­zás természetesen kísérleti jellegű volt, és semmi koc­kázattal nem járt, hiszen az iskolaszékek döntési jog­gal nem rendelkeztek, csu­pán — a szülők bevonásá­val — fórumot teremtettek arra, hogy az iskolát körül­vevő közeg közvetlenül ér­tesülhessen az őt érintő ügyekről. Ebben az idő­szakban még kevéssé lehe­tett tisztán látni: a májda­ni helyi önkormányzatok és a minisztériumok hogyan osztják meg az iskolák alapfokú fenntartásának ter­hét. Az idő múlásával min­denesetre egyre több re­ménnyel gondolhattak ko­moly szerepre az iskolák vezetésében. Felmerült az egyeztetés kérdése, az, hogy várhatóan összhangba kell majd hozni az oktatási el­várásokat és az önkormány­zatok anyagi lehetőségeit, és, hogy alkalmanként némi közbenjárásra is szükség lehet a képviselő-testületek­nél. Egyszóval az iskolaszék új formája tevékeny társa­dalmi testületnek ígérkezett, és már egyre több község­ben fontolgatták a létreho­zását, amikor megszületett az önkormányzati törvény. Egy példa konkrétabbá teszi a jelenséget. Kevesen tudják, hogy Deszk község iskolája, Bánfi József veze­tésével az elmúlt évben működési szabályzatterveze­tet dolgozott ki a helyi is­kolaszék megalakítására. Benne olyan testületről volt szó, amelyet pedagógusok által választott pedagógu­sok, szülők által választott szülők, illetve a helyi ön­kormányzat küldöttei al­kottak volna. A tervezet, miután Deszken megszavaz­ták, a minisztériumba ke­rült, és ekkor jött a megle­petés. A minisztérium, válaszá­ban az önkormányzati tör­vényre hivatkozva közölte, hogy az addig kísérletkép­pen megalakult iskolaszékek további működésére nincs szükség, mivel azok szerepét teljes egészében átvehetik a helyi képviselő-testület által létrehozott bizottságok. Első hallásra űgy tűnik, a terve­zett iskolaszéki tanács egy­szerűen átkeresztelhető ok­tatási bizottsággá, ám a do­log mégsem ilyen egyszerű. A törvény egyúttal azt is kimondja, hogy a bizottság tagságának legalább 51 szá­zalékát a helyi képviselők tegyék ki, s csak a fennma­radó helyeket tölthetik be a tanügyiek és a szülők, vagyis amennyiben a dön­téshozatalra közmegegyezés hiányában kerülne sor, az önkormányzat álláspontja legyen a döntő. Ez érthető, hiszen az iskolák fenntartá­sát teljes egészében az ön­kormányzat vette át, s mint a munkáltatói jog tulajdo­nosa, rendelkezhet az igaz­gatói kinevezések és az esetleges helyi anyagi tá­mogatások mértékének ügyében. Egyelőre azonban még eldöntetlen, hogy a községi önkormányzatok mi­lyen jogkört szánnak az ok­tatási bizottságoknak. Desz­ken, ahol ez a kérdés az is­kolaszék meghiúsulása után nyomban felvetődött, az a vélemény alakult ki, hogy a bizottság számára a legmeg­felelőbb az egyeztető és koordináló szerep volna. Hogy a jogköri leírás mi­lyen lesz, azt még csak ta­lálgatni lehet. Bizonyos ügyekben, mint az iskola ál­lami és helyi forrásokból származó pénzének beosztá­sa, valószínűleg döntési jo­got kap, míg a részletkérdé­sekben egyetértési joggal (az igazgató a bizottság egyet­értése nélkül nem dönthet), illetve véleményezési joggal (a fontosabb iskolai dönté­sek csak a bizottság meg­kérdezésével születhetnek) rendelkezik majd. Ugyan­csak nem tisztázott még a községi oktatási bizottságok létszáma. Ez ügyben az okoz gondot, hogy egy-egy, ön­magában is alacsony létszá­mú önkormányzati testület a különféle létrehozandó bizottságokba legfennebb három-négy tagot küldhet, s ez a szám, a kötelező rész­vételi százalék miatt eleve kicsire szabja a bizottságok létszámát is. Egy 6-7 fős ta­nács, amelyben a szülői és a tantestületből mindössze hárman vesznek részt, meg­lehet, könnyebben látja majd el az iskola fenntartá­sát, de az eredetileg el­képzelt iskolaszék fő céljá­ból, a társadalmi ellenőr­zésből vajmi keveset való­síthat meg. Somogyi P. Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom