Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)

1990-12-30 / 327. szám

1990. december 30., vasárnap A helyzet 3 A pénz bűvöletében A bárpult előtt álló asztalnál ketten ülnek. Motol­laujjak között szaporán pereg a kártya. S ugyanilyen szaporán a bankó. A pultra két ember könyököl. Egyál­talán nem bizalomgerjesztőek. bár nem is túl undorí­tók, vagy félelmetesek. Látszólag a teremi belseje felé bámulnak, és igazán nem néznek meg semmit. Érdekte­lennek tűnnek, de hát akárhová is forgatják tekinte­tüket, annak látószögéből ki nem csúszhat a közeli, a .játékosok által körbeült asztal. Pénzhalmaz a két férfi előtt. Egyikük — aki para­dicsomlevet iszik — kezén négy súlyos, mives arany pecsetgvürú, nyakában ujjnyi vastag aranylánc. A má­sik — előtte borospohár — meg-megbillenő fejjel igyek­szik követni a játék ütemét. Bankótartalékai egyre fogynak. Végül kimerülnek. A nyalka győztes feláll. A vesztes elé dob két zöld bankót. „Nem akarlak meg­alázni" — mondja. „De hatha még el akarsz menni va­lahová." A pulthoz lep, felhajtja kétujjnyi maradék vörös italát ötszázat ad a szazhetvenes cechért. A kél ülő baráthoz (tán rokonhoz?) fordul. Kioszt három-három bankót. Pusmognak. „Tegnap kilencvenezret nyertem, ez ma csak húsz volt. Eddig." Ennyi hallatszik ki hal­kan a jól fülelőnek. Üjból öisszébbhajolnak, új suttogás, majd ki-ki megy a dolgára. A vaskos pénzköteg vissza­vándorol Belami zsebébe, megérkezik a taxi, eltávozik. A kép nem Los Angelesből, Szeged belvárosának egy kis kocsmájából származik. C. J. Csokornyakkendős éjszaka Csütörtök. 23 óra 30 perc. Szeged leglátogatottabb éj­szakai diszkójában igazi ün­nepi nagyüzem. Üj és régi arcok, itthoniak és hazalá­togatók. Az utóbbiak gyak­«ran országhatáron túlról, évi egyszeri, esetleg kétszeri utazásaik egyikén. Óriási a forgalom, az üzletvezető nö is beáll a téliesített terasz bárpultja mögé. Az időről időre változó — amúgy ud­varias — pultos hölgyeknek lenne mit tanulniuk tőle. Nem szavakban, egész mon­datokban kérdez, válaszol, és nem túrelmetlen. Part­nerre a vendégekben nem minden esetben talál, s nem­csak azért, mert egyszer­egyszer nemetre fordul a szó. — Jeggel parancsolja? — Was? — (Ice — kotyog bele va­laki segitóen) — Jéggel kéri? — (válasz nincs, de jeget azt kap) — Wieviel? — (Megkapja a számlát, 420 forint) — Fúni hundert. Német úr el, majd nem túl választékos, de annál anyanyelvibb magyarsággal kínálja az italokat hazaláto­gatását ünneplő barátainak. A hölgy a pult mögött kissé szomorkásán: „No, ez a srác is csak addig nem értett ma­gyarul ..." * Sokféleképpen lehet 20-30 darab ezrest a nadrágzseb­ből elővenni. Nem mindegy az sem, hogyan húz ki a kö­tegből valaki egy, vagy két bankjegyet. Van akin lát­szik, régen megszokta már, hétköznapjai is nagy pén­zek körül forognak. Ezt on­nan lehet észrevenni, hogy nem lehet észrevenni. Ép­pen csak megvillan. A másik típus, akit nem lehet nem észrevenni. ök igy ünnepek táján különö­sen megszaporodnak. Fi­zetésnél legalább fél percig tartják a pult fölött a pénzköteget, s már akkor mindenki látja, amikor a mixer még csak a vodkát méri. Nincs egyetlen termé­szetes mozdulata sem. de hát mitől lenne, ha 11 hó­napon és 3 héten keresztül márkában számolt. Ott nem szokhatott hozzá a vastag bankjegyköteghez, itthon azután a „meg vehet lek kiló­ra" lehetőseg megszédíti. * Hajnali egy óra, Szeged leglátogatottabb diszkójá­ban. . Egy. közelebbről szemlélve, bizonytalan lép­tű és tekintetű úr elindul a kijárat felé. Kínosan vi­gyáz, hogy senkit se lökjön meg, s ha mégis, óriási bo­csánatkérések következnek. Az már nem az ő hibája, hogy az egyik, hirtelen gesztikulációval kísért sza­badkózásának két pezsgős pohár látja a kárát. Ad is, kap is egy-két puszit, mire megközelíti a célt. Az utol­só lépések előtt azonban el­bizonytalanodik. Jól öltözött hölgyek és urak félkörben, ki a jégkoc­kákat kocogtatja pohara ol­dalán, ki az utolsó utáni bu­borékot próbálja szétkever­ni langyosra öregedett lo­nikjában. A beszélgetés fel­színes, nem csoda hát, ha mindenki észreveszi a jöve­vényt, akinek kissé kajla csokornyakkendőjén kívül semmi sem árulkodik ka­landos útjáról. Hősünk megáll a tekintetek kereszt­tüzében. Két tökéletesen egyforma ajtó, felirat, pon­tosabban ilyen távolságról olvasható felirat nélkül. Se egy kakas, se egy tyúk, bár lehet, hogy rajta ez sem se­gítene. Vár. Rendesen sű­rűn nyílik valamelyik ajtó, most fél percig nem moz­dul egyik sem. Végre nyílik a jobb olda­li Jól öltözött, sötét öltö­nyös, csokornyakkendős úr ki, hősünk be. Hosszú má­sodpercekig semmi, majd újra nyílik az előbbi ajtó. Hősünk farol nagy bocsá­natkérések közepette kife­lé, megáll, s most már egy­általán nem érti. Az úr, aki után bement, még mindig itt van ..., sőt valaki a ke­zébe nyom egy pénzérmét. Nem sokkal ezután nyitja a másik ajtót, hősünk utána, s még látja, amikor a mos­dó mellett tisztára cseréli az átnedvesedett törülkö­zőt Kovács András Az oly szép, ha sikerül nyakoncsípnünk a pilla­natot. midőn egy vetés új dimenziókat nyit. Lehet akár egy színlap, hol a so­rok rövidebbek, mint a táncosnő lába, s az előbbit kettőbe kell vágni. Ez tör­tént most is, ekképp vá­lasztották el a négy elvá­laszthatatlant. Ha erre nem, hát arra tudok gondolni csak, hogy két-két külön szerepről van szó. Hogy Zarnóczai és Pataki lenne „A NÉGY ELVA", Prepeliczay és Juronics pedig a „LASZT­HATATLAN". Persze az is lehet, a plakát készítője már tu­dott előre valamit, hisz tegnap s tegnapelőtt be­tegség miatt Bodor Jo­hanna vette at Prepeli­czay szerepét. M. T. Lova^sy Zoltán felvétele Új tarifák, új intézkedések Az önkormányzat „záró rendelkezései" Az év utolsó napjai sokak számára jelentettek pihe­nést, az önkormányzat tagjai azonban kivételek. Nem cso­da, sok feladat várt rájuk, ami az új évben csak szaporo­dik. A testület egyik utolsó intézkedése — mondhatni, évet záró rendelkezése — a közterület-használati dijakat, s a városban sok gondot okozó parkolással kapcsolatos in­tézkedéseket érinti. Ahogy az külföldön meg­szokott dolognak nevezhető, s már a fővárosban sem szá­mít ritkaságnak. Szegeden is radikálisabb intézkedeseket vezetnek be a tilosban par­koló gépjárművekkel szem­ben. Ez a radikális megoldás pedig azt jelenti, hogy el­szállítják az autókat, e szál­lítás nem kis költségeit a gépjárművek tulajdonosaira hárítva. Az emiatt fizeten­dő összeg a 3 ezer forintot is elérheti. A tervezet olyan — külföldön szintén használa­tos — kerékzárak alkalma­zását is bevezetendőnek ta­lálja, ami — a bírság kifize­téséig — helyben maradásra kényszeríti a jármúvet. A kerékbilincs alkalmazásának egyelőre az az akadálya, hogy — itthon nem gyárt­ják Érdekes végigfutni azon a táblázaton js, amely a köz­terület-használati dijak új tételeit tartalmazza. Meg­jegyzendő ezzel kapcsolat­ban. hogy a helyfoglalást szigorúbb rendelkezések sza­bályozzák ezután. Igy példá­ul a Nagykörúton belül tilos sátorból, asztalról bármit is árusítani. Pavilont sem sza­bad kihelyezni a Belváros legtöbb pontján, igy például a Deák Ferenc utcában, a Dóm téren vagy á Bartók téren. Közterületre benyúló ki­rakatért, hirdetőtábláért, előtetőért négyzetméteren­ként éis havonta 40 forintot, árusító és egyéb fülkéért (virágárus, könyv- és hírlap­árus) ugyancsak havonta es négyzetméterenkent — 500 forintot kell fizetni. Bérko­csik állomáshelyéért (foga­tokat é.s taxikat egyaránt be­leértve) evenként 2 ezer fo­rintot, más gépjárművárako­zó-he!yekért évente és négy­zetméterenként 60 forintot kell fizetni, A hirdetóberen­dezések havi tarifája 300— 600 forint között lesz négy­zetméterenként, az építési munkák miatti helyfoglalás — attól függően, hogy bel­vagy külterületen történik — 50—150 forint havonta. A vendéglátóipari egységeknek, ha az utcára települnek a nyári idényben, 500 forint' hó'négyzetmeter a fizetendő dijuk. A tilosban parkoló s ezert elszállított autókkal kapcso­latos intézkedésekhez tarto­zik. hogy az elszállított, üzemképtelen járművek tá­rolásáért naponta 30 forin­tot kell a jövőben fizetni. A fentiekből nem csupán az tűnik ki (remélve, hogy a rendeletnek érvényt is szereznek azok, akiknek ez dolguk), hogy drága lesz a jövőben tilosban parkolni, hanem az a dicsérétes törek­ves is, hogy az elburjánzó vadkereskedelemnek és te­rúletfoglalásnak határt szab­jon. illetve keretet adjon a város. B. T. Eddig ezer vonattal távoztak A szovjet Déli Hadsereg­csoport kivonásának kezde­tétől, március 12-e óta 436 csapatvonat, 384 anyagvonat, továbbá 86 személyvonat és 102 konténervonat hagyta el Magyarország területét — tá­jékoztatta az MTI-t szomba­ton Keleti György ezredes, a HM szóvivője. A csapat- és anyagvona­tok száma ugyan nem éri el a szállítási ütemtervben meghatározottakat, ez azon­ban csak a szovjet fél terve­zési hibájával magyarázható, alakulataikat ugyanis a szá­mítottnál kevesebb vonattal tudták kivonni. A Honvédel­mi Minisztérium nyilvántar­tása szerint a szerelvények eddig összesen több mint 55' ezer szovjet állampolgárt — katonákat, polgári alkalma­zottakat és családtagjaikat —, közel 16 500 technikai eszközt, ebből 13 326 kerekes, 804 lánctalpas járművet, to­vábbá 708 harckocsit, 1030 egyeb harci jármúvet, illetve mintegy 234 ezer tonna anya­got szállítottak el a Szovjet­unióba. Három szál cigaretta Szombat reggel van, s mint ilyen­kor rendesen, a piacot járom. Már javarészt elintéztem a hétvégi bevá­sárlást, amikor megpillantom az öregembert. Régi ismerős. most éppen zöldséget és gyümölcsöt arul kopott faládáiból. Felismer, hango­san üdvözöl. Mellé telepszem Az öreg amúgy furcsa figura. Fe­jén svájcisapka, agyonhordott zakó­ja alatt bordó pulóver. Kopott, egy­kor jobb napokat látott nadrágjá­nál csak lyukas cipője kétségbeej­tőbb. Belső zsebéből előhúz egy do­boz cigarettát. Kossuthot. Rágyújt és elgondolkozva fújja ki a füstöt. — Az öböl — mondja — vihar előtti csönd ... Az ötven évvel ez­előtti világégés két nemzedék után megint megismétlődik, meglátja ... Akkor se gondolt rá senki. Aztán csak hirtelen _ Látom szégyenli, amikor könnybe lábad a szeme. Le­gyint — A helyzet különben itt is re­ménytelen — jelenti ki. — Hagyják, hogy újra elszegényedjen ez a nép. Hiába nyílt meg a népkonyha, az nem segít. Mint Lengyelországban sem. Nemsokára itt is elszabadul a pokol. — A fejét csóválja. — Megint csak a bűnbakot kere­sik. Hol a kommunista, hol a nyilas, hol megint csak a kommunista. Ez nem old meg semmit. Megkapták a nyilvánosságot a pártok. Van új Par­lament... Erre mit csinálnak? Egy­más fejéhez vágják a másik bűneit. De nem történik semmi. A világon semmi. — A cigaretta közben a kör­mére ég Elhajítja. — Üj történelmi korszakot kelle­ne kezdeni. Tiszta lappal Dolgoz­ni megint, mint '45 után. Újjáépíteni az országot. Akkor úgy láttuk van értelme — Lemondóan ingatja a fe­jét. Újabb szál cigarettát vesz elö — Tudja, cukrász a szakmám Szegeden szabadultam, aztán Pest­re mentem Tizennyolc eves voltam Negyven forintot fizettem az albér­letért, de ennivalóra é.s ruházkodásra is kellett gondolnom. Havi száznegy­venből nem tudtam megélni. Ültem a presszóban, és lógattam a fejem. Megszólított egy ember. Beszélget­tünk erről, arról, mint most magá­val. Szó szót követett, míg végül ál­lást kínált. A vágóhídon, havi há­romszázért. Belevágtam. Három év múlva átkerültem a hűtőházba. Havi öt-hatszáz összejött túlórákkal együtt. Ez már nagy pénz volt akko­riban. Szépen lehetett élni belőle. Aztán cukrászdába kerültem. a szakmámban helyezkedtem el Meg­nősültem. A feleségem szabó volt. ketten együtt megkerestünk két-há­romezer forintot. Ez persze már évekkel később volt. Három év múl­va a házasságunk tönkrement, elvál­tunk. Évek teltek el. amíg másod­szor is megnősültem, de a feleségem rövidesen meghalt. Baleset volt. Legalábbis azt állították. Nem hit­tem el. Azóta azt is tudom, ki volt... Fellebbeztem, újabb vizsgálatot kö­veteltem ... Hiába ... — Az öreg megint elérzékenyül. Zsebkendőt vesz elő, megtörli a szemét. — Két évig idegbeteg voltam, képtelen voltam felfogni . . Vissza­jöttem Szegedre. Most már bánom. Mert ha az ember elindul egy úton. ne nézzen vissza. Csak mindig előre Magának is tudom tanácsolni Azt gondoltam, az itteniek, régi barátok, ismerősök majd segítenek Csalód­nom kellett! Az ő számukra én már idegen vagyok Sokkal inkább ke­resztbe tesznek, mintsem segítene­nek Így van ez . Ha elhagyja a szülőföldjét, új emberek közé kerül, .új barátai, ismerősei lesznek, a ré­giek többnyire elfelejtik. Figyelje csak meg azokat, akik hazajönnek Nyugatról. Azt hiszik, ők is. mint én, hogy ugyanoda térnek vissxa, mint ahonnan eljöttek, harminc-negyven éve. És milyen nagyot csalódnak! Mert ez már nem az a hely, nem ugyanaz a város, nem ugyanazok az emberek. Különben is, az idö min­dent megszépít. Túlságosan is . . Azt mondják sokan, hogy hazajönnek meghalni. Mintha nem volna telje­sen mindegy . . — AZ öregember megint rágyújt. — Tudja, nincs semmim, csak egy lakasom. Pénzzé teszem és kimegyek Nyugatra. Belgiumba egy barátom­hoz. Cukrász vagyok és érzek ma­gamban annyi energiát, hogv sze­rencsét próbáljak Most megkérdez­heti, hogy miért? Mert nem akarom megvárni, amíg itt is az lesz, mint a lengyeleknél és az oroszoknál. Mun­kanélküliség, nyomor, bűnözés. Amikor már nem lesz mit enni. Hallgatunk egy sort. Az öregember eldobja az utolsó szál cigaretta ma­radványát, aztán összegyűri az üres dobozt és azt is utána hajítja — Ideje pakolni. Bezárt a bazár. Pál Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom