Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)

1990-12-23 / 323. szám

10 Műsorok 1990. december 23., vasárnap DM magazin Az élet nem habos torta Van-e a cukrus/nuk karácsonya? Persze, hogy van: mézeskalácsból készült műhe­lyében habos torták, mélybarna csokolá­déval nyakon öntött zserbószeletek, gaz­dagon töltölt m;(kos bélesek között, fensé­ges illatok felhőjében sürög-forog — és természetcsen boldog, boldog! Tágra nyi­tott gyerekszem bámulja irigykedve: mi­csoda élet; az izeknek, színeknek, formák­nak minő pompája! Hát lehet ennél na­gyobb élvezet: eltölteni hosszú éveket ilyen édes-cukros-krémes boldogságban? A magam korabeli szegedi számára „a Z. Nagy"fogalom. Totyogós gyerekként a Z. Nagynál ette elete első krémcsét. év végi bizonyítvá­nyosztás után ott kapta a jutalomként járó poharas fagyit, korosodván „a Z. Nagy" gesztenyepüréje vagy sarokháza csillapí­totta éhségét, s háziasszonyként az6 teasü­teményei. apró, sós pogácsái mentik meg a zavartól, ha váratlan vendég érkezik a házhoz A József Attila sugárúti apró cukrászdá­ban pedig már nem a papa. Z. Nagy Bálint méri a fagylattól, nem 6 a parancsnok a konyhában: hat esztendeje már csak re­ceptjeiben. az általa kevert ízekben. a torzsvendégek emlékezetében él a mester. Na. meg az utódaiban. Három gyermeke közül kettő az ó nyomdokaiba lépett: a felsővárosi kis cukrászdában ma Kö/sika fogadja a törzsvendégeket, meg a fagyiért sorba álló újabb jövevényeket. A konyhá­ban meg-megfordul még édesanyja, és nél­külözhetetlen jobbkeze. 25 esztendős lá­nya. Jutka. Három nó. három generáció — egy szakma rabságában. Kuzsika néni: A férjem Makón. Winkelhoftnál tanult, s ötven esztendeje lett cukrász. Az első üzletet Szegeden nyitotta meg, 1941-ben. miután a mestervizsgát letette. A volt Czé­kuscukrászdát vette bérbe, a bíróság köze­lében lévő tejivó helyén. Még abban a hónapban összeházasodtunk. Nagy remé­nyekkel telve vágtunk neki az életnek. Kózsiku lányom egy évre rá megszületett. Aztán jött a háború: a papát behívtak, tiszti szakácsként szolgált a katonaságnál. Mi mentünk vele, ahová hívták. Kaposvá­ron születelt meg Erzsikém, '44-ben, más családokkal továbbmentünk Halasra, Kör­mendre. Bejöttek az oroszok, mindenki menekült, mi csak visszafordultunk. Em­lékszem. bézaszentcló napja volt, ezer ágra sütött a nap... De amikor a cukrászdát megláttuk, földbe gyökerezett a lábunk. Egy férfit laláliunk a konyhában Azl mondta, kivette az üzletet, ó itt főzni akar. Törtük a fejünket a papával, mit tegyünk? Megegyeztünk: a bácsi főz, mi meg sütünk. Lassan szállingózni kezd­tek az emberek. Egyszer csak azt mondta a társbérlőnk: „Ezek nem esznek, csak süte­ményt" — és elment. így evickéltünk fölfele. Az ötvenes évekre rendbehoztuk az üzletet, berendez­tük szép. faragott bútorokkal, igazi presz­szőban. hangulatos cukrászdában vártuk az embereket. Szerelmek szövődtek és bomlottak fel a szemünk előtt, és újak születtek... A színészek kedvenc lielye lett ez. Törzsvendégünk volt Inke László. Rajz János. Bessenyei... Nyitva voltunk késő estig, vártuk a színházi előadás végét. Mi­előtt a pesti színeszek különvonata elin­dult. beugrottak még hozzánk. Hogy az ötvenes évek karácsonyán mi volt a sláger a Z. Nagynál? Minthogy akkor nent lehe­tett szaloncukrot kapni a boltokban, fon­dános géppel sűrítettük be a cukrot, for­mákba öntöttük, selyem- meg aranypa­pírba csomagoltuk, éjszakákon át. Az em­berek, hiába voltak azok szűkös eszten­dők, ettől nem sajnálták a pénzt Kelendók voltak a kalácsok, a beiglik Dolgoztunk éjjel-nappal, nehogy csalódást okozzunk azoknak, akik már rendszeresen visszajár­tak hozzánk A sok-sok munka ellenére boldogok voltunk, úgy éreztük, egyenesbe kerültünk. Egy nyári, hétfői napon — ez volt a pihenőnapunk — a papa bevásárolt és elment a család a gőzfürdőbe. Egyszer csak telefonhoz hívnak bennünket, men­jünk a cukrászdába. Két férfi állt az ajtó előtt, lepecsételték, és elvették kulcsainkat. Bc se lehettük oda a lábunkat: államosították az üzletet. A fölszerelése­ket, a szép bútorokat, még az élelmiszert sem vihettük ki onnan. A gyerekek sírtak: bennmaradtak a kis kerékpárok is. Hogy mit éreztünk? Az a legszörnyűbb háborús élményekhez hasonlatos. Bá­lintka azért augusztusban megszületett. Túléltük Egy idő utan a papa állást kapott a cukraszüzemben, parév múlva visszakapta az iparengedélyét. Fogtuk magunkat, és otthon, a lakás apró konyhájában hozzálát­tunk újból sütni. Csokis mé/kúpot. pi­echingert. krémest, tortát. Én fölmondtam a Kárász utcai csemegében, és kiálltam a Marx térre meg a Szent István téri piacra, árulni. A karácsony előtti napokon alig aludtunk, ismét gyártottuk, csomagoltuk a szaloncukrukul. Mi hogy ünnepeltünk? Pulykasült. sült alma voh az asztalon, az anyósom jóvoltá­ból. a papa diós tortát készített csokikrém­mel. a sláger meg a kávélikör volt. Pihenni nemigen tudtunk: nekünk az ünnepek, a hétköznapok egyaránt a munkát jelentet­ték. Különösen, hogy 1954-tól bérbe vet­tük ezt a sugárúti üzletet... Korábban a papának, most Rózsikának segítek. Ameddig bírom. Kózsiku: Kisgyerek korom óta állandóan ott sün­dörögtem szüleim körül, szerettem az édességet, a jövést-menést, sót. szívesen segítettem is. Arra azonban nem vágytam, hogy itt maradjak, s ez legyen az én életem is. Gimnáziumba jártam, tanulni szerettem, különösen a hu­mán tárgyakat. Jelentkeztem is a bölcsész­karra. de azt mondták, ismerve édesapá­mat: iparoslány menjen csak inkább dol­gozni. Hát itt ragadtam. Mestervizsgát tet­tem és dolgoztam. Reggeltől estig. Akkor se fagylaltgép. se más modern fölszerelés nem volt, csináltunk hát mindent magunk. Eltelt keményen az élet vele... Az üzlet a '70-es években ment a legjobban. Olcsóbb volt az alapanyag, és megve­hető volt minden, a környékbeli iskolákból özönlöttek ide a gyerekek. Most. hogy hét forint egy gombóc — a tej-, a cukor-, a tojásár miatt — felére csökkent a fogyasz­tás. Megpróbálunk újítani. Modernizáljuk az üzletet, az összes külföldi úton bújjuk a könyveket: újabb recepteket is keresünk. Bár igyekszem megőrizni mindent, amit apukámtól tanultam, az ó ízeit továbbadom. Ehhez ragaszkodom. Ezen volt a vita az öcsémmel, emiatt váltak el útjaink öt éve. Mára ezt is kihevertük. Nem akarok le­mondani a Z. Nagy-féle Moszkauerröl, a fügedesszertról. a kandírozott gyümölcs­ről. A nehéz vajas krémek helyett azonban igyekszünk tejszíneset kínálni. Hogy elége­dettek vagyunk-e? Békességben éllink. igyekszünk helytállni. Álom, az nem volt Megszoktuk, hogy dolgozunk. Hogy ál­landóan dolgozunk. Balázs atya is tudja: mi. akár a papa. szombaton, vasárnap, karácsonykor is. a vevőket szolgáljuk. A példakép szamomra szüleim munkasze­retete marad. De ahogy én nem akartam itt maradni, ugyanígy nem kívántam Jutkának, a lá­nyomnak se. Én végigcsináltam, de neki qzt mondom: szabad az út. válassz! Judit: Érettségi után elvégeztem a kétéves gyógyszertári asszisztens tanfolyamot, és elhelyezkedtem a Kígyó patikában. Köz­ben anyu üzlettárs nélkül maradt, be kel­lett állnom segíteni. Sok volt a két munka­hely: ezt választottam. Anyagilag biztos jobb ez. bár a gyógyszerészeiben is van fantázia. Szóval, emiatt fáj egy kicsit a szívem. Húszévesen elkezdtem a pesti vendéglátó­ipari szakközépiskolát is. így ezt a szakkép­zettséget is megszereztem. Nem dicsekvés­képpen mondom: a konyhában most én vagyok a szakember. Ha rajiam múlna, én sokat újítanék. Irigykedve olvasom a Burda édességés könyvét, de hát én hon­nan — és mennyiért! — vegyek lenmagot, szezámmagot? És ha szereznék is, itthon ki tudná megvenni az olyan drága süte­ményt? Vannak alapanyagok, amelyekről, mint a keményítőpor — még nem is hallot­tam. Persze van elérhetőbb álmom: kedvencem a pesti Bécsi kávéház, vágyam, hogy oda menjek gyakorlatra. De, gondolkodtam azon is. elmegyek dolgozni a szemüveggyárba. Vagy nyitok egy illal­szerboltot. Annak akkor zárom be az ajta­ját, amikor én akarom. Esténként fáradt vagyok, alig van kedvem, erőm csatorász­ni. Pedig a társaság hiányzik. Amikor be­mutatkozom. azt hiszik. a föld fölött tíz méterre lebegek, fölvet a pénz. Csak egy napot töltene el velem bárki. itt. a hátsó kis konyhában... Hogy karácsonykor mit csinálok? Szenteste előtt négyig itt dolgozom, aztán a rokonoknál vacsorázunk. A keresztlá­nyom húszhónupos, aranyos, csodaszép baba... Kedden, szerdán pihenek, aztán minden kezdődik elölről. Jön a Szilvesz­ter. CHIKÁN ÁGNES Napszámos grófnő Mottó: „A lehetetlen célok megvalósításúnak nagyszerű kudarcai alapján rangsorolom a/, embereket." (Faulkner) — Szóval, le grófi származék volnál Mulasd magad, hadd lássam az uri voná­saidal.' Vékony, keskeny arc. nagy, kerek szemek, törékeny testalkat. Szépen ülsz. egyenes háttal, úgy rakod a lábaid, ahogy illik. Viszont, mintha több keménység lenne a tartásodban, mint büszkeség. Nem vagy elég arisztokratikus. A mozdulataid, ahogy például a Itajud igazítod, abhan. kétségtelen, van valami méltóság, meg fegyelmezett az arcmozgásod is — Hagyd abba. marhaság. Nézd meg a kezemet! Csupa ín. csont, dagadt erek. Ilyenkor nem is annyira, reggelente ér­zem úgy. mintha egy fölfújt lufthallon lenne. Amikor megnyugszik, megduz­zad. Nem fáj. hamar bejáródik. A lábam meg azért húzom ferdén magam alá. hogy ne lásd meg a csizmám. Tizenöt éves, vagy hétszer cseréltettem a cipzá­rat. mióta megvan. Jó darab, még bírja pár évig. Ezzel a flokonruháva! is nagyon elégedett vagyok: szürke alapon fehér és halványrózsaszfn. apró virágok — garan­táltan színtartó, sohasem fakul meg. Ki­lóra vettem a rongyosban. A hajam szép mákosán ös^ül. mintha direkt lenne. Ter­mészetes göndör, a fodrász csak ártana neki. olykor-olykor becsavarom. Nahát, ez az én pedigrém Néha eszembe jutnak az ősök. Mulatságos érzés. Kinézek a hatodikról, a 2 + 2-cs ablakából, ott-c a hintó a parkolóban. Sehol sc látom a Trabantok, Daciák. Wartburgok között Az én grófságom lényege, hogy két lábon álljak a földön. így érzem: voltam, va­gyok. leszek — szakadásig És csinálom, teszem — bírom, kibírom. — Daccal? — Soha. Életszerűen. Guldenburgok Magyarországon sosem voltak. Talán lesznek, de belőlem soha. Én huszonhá­rom éve. mióta tanítok, egyfolytában azon erőlködöm, hogy a gyerekekhez bírjak fölemelkedni. Ezt pedig sértődöt­ten nem lehet csinálni. Egy hetedikes már mindent észre vesz. S én is régen rájöttem, cz az életem: a magyar nyelvtan és irodalom, az orosz. Most ugyan német átképzésre járok, kicsit sok...^ kicsit gyors, alig-alig fér az időmbe, mégis... talán hálás is vagyok. Jólesik egy kis agytorna. Egy ilyen öregedó nőnek sze­rintem kifejezetten hasznos. Kondicio­nálja a szellemét. - Á, a... A sosem volt grófnő, a szocia­lista értelmiségi is rendszerváltásra kény­szerül. Eddig balra kavarta a rántást, ezután majd jobbra. Ugye, tudod, hogy ezt is mondják, gondolják rólatok. - O. cz semmi! Az ilyeneket a taná­rok meg se hallják. Ellenben cz a rántás jó példa. Pont ezt vágta a fejemhez cgv asszony nemrégen. - Éspedig? - Bejárónőt keresett. Fölhívtam, épp csak ajánlólevelet nem kért. aztán ahogy meghallotta, mi a foglalkozásom, rámor­dított. tanuljak meg főzni, rántást készí­teni. ne pedig tüntessek, „bérdcmonstrál­jak". így is túl vagyok fizetve. - Tehát te is jársz takurituni - Helycshítsünk. mindig is jártam napszámba Három gyereket tartottam cl. taníttatom őket. próbáld ki egyedül, majd megtudod. Különben mindenütt nagyon elégedettek voltak velem. Büsz­kén mondhatom, a földről ehetsz, ahol én takarítok. Nyaranta elszegődöm para­dicsom-. paprika-, málnaszcdónck. ósz­szcl. tavasszal lakodalmakban terilek. (elszolgálok, télen meg disznóvágásokra járok. Különbül szétbontanék egy disz­nót. mint némelyik hentes. De ezt nem hagyják nőre. A bélpucolást. azt igen. S ki mernék állni a Icgfincszescbb pa­rasztasszonnyal. Ne félj. az én kezemben neitt szakad szét a bél. még töltés közben sem. soha — Gonoszkodhatok? Sok a szufrazset­les allűr benned. Terád is hatott a Rend­szer, buzgón emancipálódtál Miért nem beszélsz a szerelmeidről? — Csak arról lehet szólni, ami van. S fönntartom magamnak a jogot, hogy még legyen, lehessen szerelmem. A régi­ekről már nem is álmodom, méltatlanok lettek hozzám, nem a grófnőhöz, a nő­höz, az asszonyhoz. — Na. idefigyeli! A fiad mar megnő­süli. harmőtoknak minek a2 + 2-es? Olt a buklői kerted is... — Ha eddig fönntartottam mindent, csak nem őrültem meg. hogy túladjak bármelyiken is. Ez a mi tőkénk, a vagyo­nunk. A kertet szüleim hagyták rám. tizennyolc éves, beállított, termő gyü­mölcsfákká!. kis házzal. A lakást kölcsön­ből újítottam föl. most kótyavetyéljem el. amikor kész? Végigdolgoztam az éle­temet. teremtettem, alkottam, mert az nekem a tanítás. Soha életemben nem loptam, egy fillért senkitói el nem vettem. most adjam meg magam? Az én diplo­mám az életem. Méghozzá értelmiségié. Tudod mit? Negyvenöt éves koromra nekem jár egy külön szoba, és a gyereke­imnek is. Fizettem érte. nem kaptam, a szüleimnek már csak egy magánházuk volt. abból lett a kert. Gondozom, műve­lem — természetesen a felét kiadtam —. onnan van az ennivalónk, meg persze a napszámokból. A fizetésem kilenc és fél ezer. a rezsim (télen) hét és fél. — Gondolkozz, az istenért.' Jövőre elten halsz. — De könnyen kimondod! Képzeld, idén ősszel kértem életemben először segélyt. Ezerötszáz forintot adtak az isko­lai beiratásra. Többször és nagyobb összeg nem jár. mivel rendezettek a kö­rülményeim. Erról győződtek meg a kör­nyezettanulmány alkalmával: benéztek a szekrényeinkbe, nem dugtam cl semmit a lakásból. Megalázó volt. mert ezt a pénzt kértem Ha innék, elszórnám a pénzt, éheztetném a gyerekeimet, akkor járna segély. Arra nem voltak kíváncsiak, hogy nem láttam még belülről a szegedi színhá­zat. hogy hol olvasok újságot, szakirodal­mat. — Az a legkönnyebb, bedobni a törül­közőt. Nekem abban nincs gyakorlatom, úgyhogy meg sc próbálom. — Legyen erőd. grófnő! M.-né H. Katalinnal MAG EDIT beszélgetett

Next

/
Oldalképek
Tartalom