Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)

1990-12-15 / 316. szám

77 Hirdetés 1990. december 15., szombat ® magazin] [DM IS::1 Három képviselőjelölt (Beresztóczy. Horváth és Várkonyi) 1967. március 2-án a Vatikántól is kért engedélyt. Levelüket Hamvas kalocsai érsek pártoló sorokkal küldte a pápához, de válasz nem érkezett. A papi képviselőjelöltek ennek ellenére. természetesen vállalták a parlamenti munkát azzal, hogy a hallgatásbeleegyezéstjelent. Papok a Parlamentben Az egyház és az állam között feszültséget, a három papi személy számára pedig lelkiismereti konfliktust okozó probléma megoldására az elsó lépések 1968 végén történtek. Fock Jenő miniszterelnök a Parlament 1968 ószi ülésszakán elhangzott beszédében a kormány részéről párbeszédet, minden jóakaratú emberrel való együttműködést ígért. Horváth Richárd válaszként felszólalásában elismeréssel adózott a miniszterelnöknek kijelentéseiért, de leszögezte, hogy a párbeszédet kölcsönös őszinteség kell, hogy jellemezze, és ahogy a hívó ember meghallja a társadalom fájdalmait, vágyait, örömeit és reményeit, úgy a kormányzatnak is ezt kell tennie a hfvó ember esetleges fájdalmával, vágyaival, örömeivel és reményeivel kapcsolatban. Fock miniszterelnök válaszbeszédében kijelentette, hogy várja a kormány a püspöki kartól a nálunk még fennálló és rendezésre váró egyházügyi problémák előterjesztését, mert a teljes harmónia érdekében fel akarja oldani ezeket a nehézségeket, és számít arra, hogy hasonló törekvés nyilvánul meg az egyház részérói is. Nagyon valószínű, hogy ez a parlamenti közjáték előzetesen megirt forgatókönyv alapján játszódott le. A tárgyalási anyag elkészítésére az 1969. március 26-án tartott püspökkari konferencián öttagú bizottságot hoztak létre. Ennek előkészítő munkálatai során Bánk József vetette fel egyes papi személyek rehabilitációjának ügyét. Ijjas érsek á püspöki kár nevében a kővetkező kérelem elküldését javasolta á Vatikánba: ,,,.,,.. Egyházjogilag is szüntesse meg a Mii-" gyar Köztársaságnak olyan kezelését, amilyenné minősítette a S. Congregatio. Adja vissza ezért a magyarországi órdináriusoknak a 139. canon 4. paragrafusban megnevezett jogot, hogy A békepapok feloldozása A katolikus papi békemozgalom tevékenységének külső és belső feltételei 1968-tól kedvező irányban alakultak. VI. Pál pápa dialógust lehetővé tevő, sőt, elősegítő enciklikái, illetve apostoli levele kedvező visszhangot váltottak ki világszerte. Béke melletti elvi kiállásai és gyakorlati politikája (békenyilatkozatok, január 1-je békenappá nyilvánítása, békejelszavai, keleti politikája stb.) ugyancsak lelkesítőleg hatottak a békemozgalmakra. Magyarországon három tényező váltott ki különösen erőteljes hatást. Az egyik az volt, hogy 196Sban a Vatikán és a magyar állam között ismételten tárgyalások kezdődtek a 75 éves korhatárt elért, vagy elhalálozott főpapok helyének betöltéséről. A tárgyalások eredményeként 1969 elején olyan főpapokat neveztek ki, akik vagy maguk is a békemozgalom aktív résztvevői voltak, vagy jóindulattal szemlélték annak tevékenységét. Összesen 11 főpap került magas pozícióba. Ezzel párhuzamosan zajlott, és szintén megoldották az úgynevezett dekrétumos papok ügyét, akik a papi békemozgalomnak is vezető személyiségei voltak (Beresztóczy Miklós, Horváth Richárd és először Máté János, majd Várkonyi Imre). a magyar Országgyűlésben mandátum vállalásához papjainknak ók adhassanak engedélyt. Adjon végül felhatalmazást az Apostoli Szentszék arra, hogy az eddig mandátumot viselt papok lelkiismereti ügyét mindkét fórumban rendezhesse az illetékes ordinarius, a püspöki kar elnöke." A kérelem indoklásában Ijjas érsek nagyon kedvezően nyilatkozott a három papképviselő munkájáról. A pápához írott kérelem végleges szövegét 1969. október 20-án fogalmazták meg. és a püspöki szinódusra kiutazó Ijjas érsek személyesen vitte azt a Vatikánba. A püspöki kar kérelmére adott vatikáni válasznak nincs nyoma, de a tárgyalások nem szakadhattak meg teljesen. Újabb kérelem a Vatikánba A három dekrétumos pap 1970. szeptember l-jén ügyük tisztázását szorgalmazó levelet küldött Ijjas érsekhez. „Immár több éve élünk abban a sajnálatos lelkiismereti perplexitásban, melybe azáltal jutottunk, hogy teljes jószándékkal parlamenti képviselőséget vállaltunk népünk, köztük a katolikus hívek érdekében és bizalmából, ezáltal ugyanis akaratunk élténére éltentétbe jutotiuhk Egyházunk egy speciális rendeletének betűivel — ha nem is szellemével... Mély tisztelettel és bizalommal ismételten kérjük Ft. Érsek Urai, hogy helyzetünk tisztázását legfelsőbb helyen szorgalmazni szíveskedjék..." Összehangolt akcióról volt szó: 1970. szeptember 2-án latin nyelvű levelet küld Ijjas érsek a pápához, melyben teljes terjedelemben közli a dekrétumos papok hozzá intézett kérelmét is, latin fordításban. Az érsek kérte a pápát, hogy az 1957. július 16-án kibocsátott dekrétum érvényét szüntesse meg. Ezt a kérvényt is személyesen vitte az érsek a Vatikánba. A nyilvánosság tilos Ijjas érsek följegyzése szerint a levél szeptember 19-én került a pápa elé ( Cheli bíboros szóbeli közlése), és VI. Pál pozitív értelmű döntést hozott. Hivatalos, írásbeli értesítést Ijjas érsek Villot kardinálistól, az Egyház Külügyei Tanácsa titkárától kapott -- 1970. október 8-án Értesítelek Téged, hogy a Szentszék kegyesen teljesíti Nagyméltóságod kérését, mely szerint saját Ordináriusaik mindkét fórumban feloldozhatják a mondott kiközösítés alól Beresztóczy Miklós, Horváth Richárd és Várkonyi Imre áldozópapokat az Egyházi törvénykönyvnek ilyen ügyekben a fenyítékkel terheltekre vonatkozó nyomai szerint, leginkább pedig a bűnbánó lelkiismeretet tekintve, múltra és jövőre vonatkozóan. Kötelességemnek tartom Neked meghagyni, hogy ezt az írásos felhatalmazást mind az Ordináriu» sokkal, mind az áldozópapokkal, akiket ez érint, csak akkor közölheted, és ezt egyáltalán csak akkor hozhatod nyilvánosságra, amikor ezt a Szentszék kifejezetten megengedi." Villot bíboros értesítette Ijjas érseket a Szentszék azon döntéséről, melyben visszaadja a magyar egyházi vezetők kezébe a jogot, hogy ők dönthessenek papjaik mandátumvállalásának kérdésében. Ijjas érsek 1971. február 17-én kelt levelében megkísérelte megsürgetni a nyilvánosságra hozatali tilalom feloldását, de a március 12-én, Villot bíborostól kapott levél türelemre intette. Feloldozás A magyar kormány és a Vatikán között folyó tárgyalások 1971. május 21-én egyik lényeges kérdésben, az egyházi állások betöltésének kérdésében kompromisszumos eredménnyel zárultak. A megállapodás értelmében csak vezető egyházi személyek (érsekek. püspökök. helynökök, irodaigazgatók, esperesek, teológiai tanárok) kinevezéséhez kell ezután az előzetes állami hozzájárulás. Ezután a megállapodás után újabb lépés történt a feloldás útján. Ijjas érsek emlékeztető feljegyzése szerint ugyanis 1971. július 15-én Kalocsán járt Cheli és Montalvo bíboros. Cheli közölte, hogy a Szentszék feloldotta a tilalmazó záradékot. Azt is elmondta, hogy a magyar kormány égyetért azzal, hogy a feloldást és a dokumentumok szövegét nem publikálják, és nem foganatosítják addig, „míg meg nem valósul a két tárgyaló fél között most folyamatban lévő kölcsönös igény". Nyilvánvaló, hogy a Mindszenty-kérdés rendezéséről ván szó. Ennek megoldása után, 1971. október 13-án került sor a nyilvánosságra hozatalra. A kiközösítés alóli föloldozás a katolikus papi békemozgalom érintett három vezető személyére rendkívüli hatással volt. Szemtanúk elmondása szerint a sokat próbált, sok csatát megvívott, börtönt is megjárt Beresztóczy Miklós úgy sírt, mint egy gyermek. De megnyugvással töltötte el a feloldozás a mozgalomban részt vevő papságot is, hiszen szervezetüket, mozgalmukat eddig olyan személyek irányították, akik pápai kiközösítés alatt álltak. Kétségkívül másként néztek ezután a mozgalomra a kívülálló papok is, de azért megítélésükben minőségi változásról nem lehet beszélni. Megállapodás a Vatikánnal A katolikus papi békemozgalom számára kedvező hatást váltott ki a Mindszenty-ügy rendezése is. A kér dés az 1960-as évek elejétől fogva minden, a Vatikán és a magyar kormány közötti tárgyalás napirendjén szerepelt. Az 1971. szeptember 9-én született megállapodás értelmében a hercegprímást az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette, és így szeptember 28-án elhagyhatta az országot. A tárgyalások során a kormány kifejezte reményét, hogy Mindszenty 80 éves korában, ha másként nem, a Vatikán felszólítására nyugdíjba megy. A hercegprímás azonban ezt önként nem tette, a Vatikán pedig nem szólította föl. Csak a püspöki kar 1973 őszén történt fölkérésére nyilvánította a pápa üresnek az esztergomi érseki széket, és nevezte ki 1974. február 5-én Lékai Lászlót esztergomi apostoli kormányzóvá. majd Mindszenty József 1975. május 6-án bekövetkezett halála után. 1976. február 10-én'esztergomi érsekké. A Vatikán és a magyar püspöki kar, a- Vatikán+5- a magvai; állam között fennálló vitás kérdésekben tehát olyan kompromisszumos megoldások születtek, melyekben — úgy tűnik — a Vatikán engedett többet. (Vége) PÁL JÓZSEF T

őkés László református lelkipásztor számára ez volt az utolsó határidő. A sokadik tárgyalás napja. Az ítéleté. Most nem az a fontos, ki ítélkezett, ki felett — hanem, hogy az emberek tudták, nagyon sokan tudták, mi történik Tőkés László körül. A temesvári viszonylatban kicsi református közösség lelkipásztorának ügyét ismerte fél Európá. A Panorámából, a Vasárnapi Újságból, a Siabad Európa Rádióból. Meg abból, hogy a tiszteletes minden vasárnap szószéki jelentést olvasott fel, s beszámolt híveinek mindarról, ami a szeku elvei és parancsai szerint titokban .kellett volna, hogy maradjon. Nem tudták érvényesíteni elnyomó élveiket, egy lelkipásztor nem félt - illetve mert nyíltan másként cselekedni. Délutánra már elég sokan álldogáltak a bérháztemplom körül, hívők, kíváncsiak, a rendszer végét kívánók. Voltak már elszántak is. A hatalom tudta, lépnie kell. Ezt az ügyet, egy kis közösség lelkipásztorának ügyét le kell Zimia. S mert ez a tiszteletes mert ellentmondani kompromittált egyházi feletteseinek, s mert nem ijedt meg attól, hogy egyik közvetlen munkatársát halálos „baleset" érte, de a hozzá betörő „rablók" sem változtattak álláspontján, hogy tudniillik csak a híveinek kell elszámolnia tettével, amíg ók megbíznak benne, a helyén marad — lassan a fegyelmi ügy politikai színezetet kapott, majd nyíltan politikaivá lett. Amikor rendőrség kezdte órizni a házat, amikor TEMESVÁRI ÉVFORDULÓ 2. Merre az út? 1989. DECEMBER 15., TEMESVÁR nem kaphatott fát, amikor állápotos feleségéhez nem engedték be a kihívott orvost. A hatalom a lelkipásztort kívánta megijeszteni, sarokba szorítani, kényszeríteni -<- miközben nagypolitika szintjére emélte a vidéki ügyet. Doina Corneát kiszigetelhette közegéből, eltávolították az egyetemi katedráról. Tőkés Lászlóval ez nem ment. A papnak temetnie kell, keresztelnie, lelki szolgálatot végeznie. Ha. a pap nem ijedt meg, és nem vetette alá magát a parancsnak — nem lehetett a másik felet, a hívőket félresöpörni. Egy tanár esétében a hallgatóságot igen. Öngerjesztővé vált a folyamát Ha a tömegek jogainak tiprására, a demokrácia intézményének megcsúfolására nem figyelt oda a nyugati, múvélt világ, egy személy, egyetlen pap sorsa már igencsak érdekelte. Az egyéni jogok, a személyes szabadság megsértése nyugati fülekben igen nagy visszhangot vált ki. Falvak ezres lakossága vált földönfutóvá a „falurendezési" program miatt, emberi sorsok futottak tragédiába ->- nem váltott ki konkrét intézkedést Nyugaton. Tókés László parókiája elé megérkezett ezen a napon az amerikai (USA) nagykövet. Figyelte, mi történik itt. Szóba állt, érdeklődött, tájékozódott. Ellentmondás feszül itt. Egy nagykövetnek nem ez, nem lehet ez a feladata. Máshol másként folynának az események. Ha sor kerül a személyes szabadságjogok megsértésére, azzal a sajtó foglalkozik, az erre létrehozott társadalmi szervek. Nágykövet semmiképp. Az a rendszer csak ezt engedte meg. S ekkor már bizonyos volt, hogy Tőkés László, a kis közösség lelkipásztora történelmi szerephelyzetbe került. Ha nem marad egyedül. Es nem maradt egyedül. A bérháztemplom köré összegyűlt reformátusok mellé mind többen jöttek más felekezetűek, más anyanyelvet beszélők. Százak szeme láttára kellett volna a hatalomnak egy békés, senki ellen semmi bűnt el nem követó, csak különvéleményének hangot adó és azt vállaló papot erőszakkal kilakoltatni. Egy ilyen pap, ilyen ember mellett ki lehet állni. Jött a nép, ezrek gyűltek össze. Mert egy lelkipásztor támogatása nyilvánvaló tagadás. A rendszer tagadása. Ez a pap nem lehet hatalmi, a hatalmi struktúra része, ó hiteles személy.. Az összegyűfó emberek jelenlétükkel tagadtak. Megtagadták a korábbi politikai valót. Azt a rendszert, amély semmilyen lehetőséget nem nyújtott arra, hogy a politikai különvélemény tagolódhasson, megnyilvánulhasson. Csak egyetértepi, helyeselni, dicsérni, örülni lehetett. Vagy tagadni. Akkor, december 15-én. Van-e alternatíva, s milyen — az akkor meg sem fogalmazódott. Nem volt hogyan. , , BODÓ BARNA Rácz F. Kornél felvételei