Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)
1990-11-29 / 302. szám
10 t Röviden 1990. november 29., csütörtök Borongós idő Csütörtök estig többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható szitálás, eső, záporeső. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, sokfelé lesz köd. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 6 és 11 fok kozott alakul. Oldódik a sztrájkszigor A keletnémet tartományok sztrájkoló vasutasai és a munkáltatók közötti tárgyalásokon történt közeledés jele, hogy megszüntették a sztrájkot a vasúti személyforgalomban is. Igy ismét a teljes útvonalat járja végig a Budapesttől Berlinig közlekedő Metropol és Hungária expressz, tehát a német vasutasok nem fordítják vissza a szerelvényt Drezdád nál vagy a csehszlovák—német határállomásnál. Amint Simon László, a MAV Vezérigazgatóság üzemviteli főosztályának helyettes vezetője az MTI munkatársának elmondta, a teherforgalomban nem fogadják a tehervagonokat. Ezért szerda reggelig Magyarországon már 1100 németországi rendeltetésű vagon kényszerült veszteglésre. Ezeknek nagyobb része üres, a megrakottak között pedig nincs romlandó áru. A - torlódás miatt a magyar vasút 6am vesz át Németországba irányított tehervagonokat a szomszédos államok — Jugoszlávia, Románia és a Szovjetunió — vasútjaitól. A MÁV-nak nincs közvetlen kapcsolata a sztrájkoló vasutasokkal, s közvetve csak arról van tudomása, hogy a teherforgalomban egyelőre nem várható változás. Áram marihuánából Sokan azt hitték, tréfál, amikor az ausztráliai 'JjDél-Wales energiaügyi minisztere bejelentette: felkérte a tárca árambizottságát, vizsgálja meg, miként lehetne az elkobzott marihuánából áramot fejleszteni. Neil Pickard azonban a legkomolyabban fejtette ki államának parlamentje előtt, hogy már régóta foglalkoztatja a kábítószer hasznosításának gondolata, s mivel a marihuánának rendkívül magas a hőértéke, és inert amúgy is lánghalálra ítéli a jogrend, miért ne szolgálhatna hőerőmű fűtőanyagául. Ha zárt rendszerben égetik el, kevésbé szennyezi a levegőt, olcsóbb a szénnél, s ugyanannyi energia szabadul fel belőle. Pickard — a bejelentéstől kissé kába hallgatóságával — közölte: a bizottság megvizsgálja, mekkora átalakításokra van szükség a széntüzelésű erőművekben a marihuana-üzemmódra. Ősszel A fenyő megszólítja a szomszédos gömbakácot: — Ugyan, komám, ne legyél úgy lelombozódva! (manczy) Volt birtokosok kerestetnek Hatvani Zoltán szegedi önkormányzati képviselő arra kérte szerkesztőségünket, hogy adjunk helyet felhívásának: mindazok, akik az elmúlt negyvenöt évben anyagi hátrányt szenvedtek — .úgy, hogy valamilyen vagyontárgyukat (ház, műhely, gyógyszertár, trafik, üzlet, föld stb.) államosították vagy őket erőszakosan szövetkezetbe kényszerítették, más módon megkárosították — keressék fel a Szeged, Kereszttöltés u. 13. 6Z. alatti Tisztelt Kereskedők, KisiparosokI Karácsonyi BRONZ, EZÜST ÉS ARANY-KUPONAKCIÓ! Lapunk december 6-dikl, 13-dikI és 20-dlkl számában, a nyugaton már Jól Ismert és sikeres KUPON-HIRDETESEK! Ennek a módszernek az a lényege, hogy a hirdető kis- és nagykereskedők, valamint a kisiparosok az u|ságból kivágott kupont bemutató vásárlóiknak az azon szereplő kecN/ezmórryt nyújtják, ezzel ösztönözve őket arra, hogy ott költsék el a pénzűket, ahol olcsóbban lehet vásárolni. Lapunk egy-egy kupont tartalmazó hirdetésnek 2 hasáb szóles. 5 cm magas helyet biztosit, a normál tarifánál 25%-kal olcsóbb áron! Önök már tudják: A JÓL KISZÁMÍTOTT KEDVEZMÉNY MINDENKINEK MEGÉRII Hirdetését feladhatja személyesen, telefonon ós faxon: Sajtóház, 6723 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 12-836. Fax: 13-130. Medlátor, Szeged, Dugonics tér 12., telefon ós fax: 24326. MAHIR, Szeged, Jókai u. 7., telefon 12-182, fax: 24-869.. PODMANICZKY SZILÁRD Egy dzseki és más semmi — Kié ez a bőrdzseki? — kérdezte a férfi a ruhatárban. A nő érteitlenül nézett rá, megpróbálta rázogatni a fejét, de nem jött össze, hisz úgy nézett ki az a bőrdzseki, mintha még soha senki nem hordta volna, mintha pénzbeli ellenértékén nem azt értené, amit kell, ekképp aztán tulajdonosa se lehet, ési csak merő pökhendiség ilyet kérdezni: „Kié ez a bőrdzseki?" A férfi hirtelen a ruhatár pultjára vágta a dzsekit, hisz nincs an. nál megalázóbb, ha egy egészen egyszerű kérdésre nem kapunk választ, holott úgy érezte, a nő szemében valami bizonyosság vibrált a dzsekit illetően. Egy darabig nézték egymást majd a nő közelebb léoett kimeresztette szemeit és a férfi arcába üvöltött: — Még magának áll feljebb? A férfi hátrahőkölt, váratlanul ér. te a támadás, az előbb még Csak nem is sejtette, hogy nem bizonyosság, annál inkább indulat lakozik a nőben. Szeretett volna udvariatlanul visszavágni, valami egyszerű, blődli frázissal, de úgy visszavágni, hogy abban a női kiáltás darabokra hulljon, netán a hölgy nőiessége hulljon apró szilánkokra. De hiába, megzavarodott: — Ne higgye, hogy maga nekem ingyenes befektetés. Akárhogy is játssza nekem itt a jogtanácsost többé nem bízom magában. Ki van rúgva! — de azon nyomban elszörnyedt a férfi, észrevette, hogy a mondatokhoz a saját, megismételhetetlen hangját adta, s úgy érezte magát, mint az a csoport mely a határt átlépve, leszáll a buszról, és aláír egy ismeretlen szövegű nyilat, kozatót. A nő egy pillanatra elsápadt a „játssza" szó hallatán, a következő másodpercekben már ismét ott tűndökölt arcában a vér. Hogy miért? Nem várt többet ettől a férfitól, mint amit mondott, csak hirtelen túl sok mondat zúdult rá, és attól félt, attól ijedt meg. hogy netán valamelyik két- vagy többértelmú, így a visszavágásnál — ha nem koncentrál eléggé — könnyen nevetségessé válhat. De belül vadul doK»i+ női szív, és nem hagyta szó nélkül: — Ha azt hiszi, hogy ez a dzseki az én méretem, akkor nagyon téved. Egyébként is, ha egy pillantást vet a gombolására, azonnal látni fogja, ez egv nagy méretű férfidzseki. — Álljon meg a menet — döbör. gött a férfi, és a bal kezével végigsimította inge gombolását —. én nem, azért fizetem magát, hogy meg- _ állapítsa, milyen a női dzseki, meg milyenben járnak a férfiak. — Hogy képzeli?! Én ennél sokkal többet érek. De egyben csak tétved. Nem fog kirúgni. Én hagyom el magát. Pá, kis hamis! A férfi vérben forgó szemekkél, magányosan állt a dzseki fölött. Addig bámulta, mígnem végképp elvesztette a fonalat. Nem értette indulatait. Miért kellett e szörnyűén buta kimenetelű vitában részt vennie? Miért nem zavarodott bele saját viccébe? Mert hisz vicc volt aa egész, olyan tréfa, amilyet a kevés bérből élők űznek a turistabuszban riszálkodó idegenvezetővel, akinek soha egyetlen szavát sem szabad elhinni, olyan, akinek még a levese is hamis. Hát miért? — kérdezgette magában a férfi —, minek? Ez az ő osztályrésze — állapította meg végül. Majd betörte a tűzjelző üvegét, megnyomta a ruhatári riasztócsengőt, Ügy döntött, irány az állatkert: magára húzta a szarvasbőr-, dzsekit és elindult a zuhogó esőben, hogy megkeresse a nőt. aki — ha bánata van — mindig az oroszlánketrec előtt szokott zokogni. Hustoha helyzet irodában hétköznapokon 8—12 óra között, illetőleg kedden és pénteken 16—19 óráig. A birtokíveket ós egyéb igazoló dokumentumokat ne felejtsék el magukkal vinni. A független kisgazdapárt képviselője azért kívánja összegyűjteni a visszaigénylők adatait, hogy e személyek érdekeit — amennyiben ez a kérdés Szeged önkormányzati testülete elé kerülne — érvényesíteni tudja. Nagv László felvétele „Pista, iszol-e mustot?" — jut eszembe számtalan, szebbnél szebb eset. A válasz: „Nem iszok, mert — úgy járok, mint a képen nem látható hölgy, aki még a bébijét is az utcán felejtette." Ja, kérem, nagy ma a tempó, „hajtás" van. És ez alól a szülők sem kivételek. Még szerencse, hogy a baba még a mustnál is édesebben alszik MEXIKÓVAROS A LEGNÉPESEBB 20,2 millió lakosával jelenleg Mexikóváros a világ legnépesebb metropolisza — tűnik ki egy ENSZ-felmérésből, amely a városi népesedés kérdéseivel foglalkozik. A közzétett adatok szerint Mexikóváros az egyetlen világváros, amelynek lélekszáma már meghaladta a 20 milliót. Tizenegy azoknak a száma, amelyeknek a népessége 10 millió fölött van. Ebben a csoportban Tokió a legnépesebb 18,1 millió lakossal, majd a brazíliai Sao Paolo következik 17,4 millióval és New York 16,2 millióval. A felmerés szerint a világon 34 város lakosságának a száma haladja meg az 5 milliót és 276-é az 1 milliót. Ezekben a milliós nagyvárosokban él a 'Föld népességének egyharmada. TANFOLYAMOK Az MTESZ Csongrád megyei szervezete 1991. január hónapban: Tanuljunk egészséges alapanyagokból elkészíteni ételeinket címmel tanfolyamot indít. Előadó: Császárné Benke Mária. Jelentkezési határidő: 1990. december 15. Bővebb felvilágosítást telefonon (62) 11-511 Pirosné ad. Cím: 6720 Szeged, Kígyó u. 4. (x) SZTALIN-BUNK.ER Nem titkos ezentúl a Joszif Sztálin számára készült különleges bunker. A Komszomolszkaja Pravda beszámolója szerint a létesítmény a Volga menti Kujbisev városának közelében épült 1942-ben, 37 méterrel a földfelszín alatt. A Sztálin által soha nem használt, hét szintes építményben a vezérkar számára készült tanácstermen kívül a diktátor számára kialakított parkettázott lakosztály kapott helyet. A bunkert eddig az SZKP helyi oktatási központjaként használták, a jövőben viszont a polgári védelem tevékenységét bemutató múzeumnak, ad otthont. BASICTANFOLYAM Alapfokú 'BASIC programozói tanfolyamot indítanak december 3-ától általános iskolásoknak az Odeszsza Il-es számú Alt. Iskolában. A hétfő délutáni tanfolyamokra iBotos István iskolaigazgatónál lehet jelentkezni az 54-564-es telefonszámon. GAZDÁLKODÁSRÓL — MAGÁNTERMELŐKNEK Holnap, pénteken délután 2 órakor a Csongrád Megyei Tanács épületének III. emeleti tanácskozótermében (Szeged, Rákóczi tér) magántermelő kamarai tagoknak előadást szervez az Agrárkamara. Témája: „Az 1991. évi gazdálkodás feltételei a mezőgazdaságban". Előadó: Bertóti István, a (Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője. SZOVJET KATONAI REPÜLŐGÉP BALESETE A kazahsztáni Alma Atában kedden gyakorló repülés közben lezuhant a szovjet hadsereg egyik AN—12 típusú szállítórepülőgépe. A gépien tartózkodó hét főnyi legénység és egy szerelőéletét vesztette. A szovjet honvédelmi minisztérium egyelőre nem adott tájékoztatást a szerencsétlenség okáról, mindössze annyit tudni, hogy bizottságot állítottak fel a lezuhanás körülményeinek a kivizsgálására. TARSASTANCTANFOLYAM A Postás Művelődési Házban (József A. sgt. 43. sz.) társastánc-tanfolyam kezdődött. Jelentkezéseket még elfogadnak, érdeklődni december elsején, délután 3 órakor lehet a helyszínen öze László táncpedagógusnál. AVHXA Kereskedőház Rt cllícco k a QABAWAZ-ban Dugonics tér11.sz. KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK Dr. Bratinka József országgyűlési képviselő holnap, pénteken 16.30-tól fogadóórát tart Üllésen, a községházán, valamint 18.30tól Bordányban, ugyancsak a községházán. — A Fidesz listás képviselői (Darvas Tamás, Vincze Tibor, Simoncsics János, Márton Zsuzsa, Kecse-Nagy László, Czombos Tamás és Kosztolányi József noveptber 30án, 18 órai kezdettel fogadóórát tartanak a Fldeszirodában, a Victor Hugó utca 5. szám alatt. SZPIRIDONOV A TASZSZ ÉLÉN Lev Szpiridonovot, a Pravda eddigi első főszerkesztőhelyettesét nevezte ki szerdán a szovjet kormány a TASZSZ hírügynökség vezérigazgatójává. KISIPAROSOK, VÁLLALKOZÓK: Az oktatási intézet vizsgával záruló élelmezésegészségügyi minimum tanfolyamot indít 20 órás időtartammal. Érd.: az 53-344-es telefonon lehet. (x) „MEDICINA" Az ifjúság) ház „Medicina" egészségnevelési programjában a soron következő előadáson dr. Horváth László, a deszki tüdő- és szívkórház kardiológusa a k oszor úér - me g bet egedésekről beszél csütörtökön este 5 órától. A rendőrség kérése November 25-én 6 óra 5 perckor Hódmezővásárhely külterületén, a 47-es sz. főút 207—208-as kilométerei között halálos kimenetelű baleset történt. Szilágyi István a VU 18-74 és YE 82-84 forgalmi rendszámú járműszerelvénynyel az úgynevezett vajháti bekötőútról kanyarodott balra a 47-es főútra, és összeütközött a Kornis Gábor szegedi lakos által vezetett EH 02-07 forgalmi rendszámú gépkocsival. Kornis Gábor a kórházba szállítás után életét vesztette. Aki a balesetet látta, vagy azzal kapcsolatban felvilágosítást tud adni, jelentkezzen a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság közlekedési alosztályán, vagy hívja a 62/46-266-os telefonszámot. DELMAGYARORSZftö Értesíti a kedves vásárlókat, hogy Valutás Áruházába (Szeged, Marx tér, A oavilon. Tel.: 26-158). MOST ÉRKEZTEK: Commodore 64 számítógépek, és -tartozékok, 9-féle mikrohullámú sütő, teremedző-kerékpárok, osztrák babakocsik 4 típusban, hozzájuk 3 színben esővédők és téli lábzsákok. Gondoljon a közelgő ünnepekre! Várjuk önt! (x) Napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sulyok Erzsébet Kiadja a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: Christian Theodose és Dlusztus Imre. Ügyvezető igazgató: Kispál Antal. Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanacsköztársaság útja 10., Sajtóház. - Telefon: 2+633', 13-710 (szerkesztőségi titkárság), 12-847 (olvasószolgálat), 13-529 (sportrovat), 13-130 (kiadó), 12-836 (hirdetésfelvétel). Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. - A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, Szeged, Fekete sas u. 28.6720. Megbízott igazgató: Kónya Antal. — Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 Ft. ISSN 0133 - 025X