Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-08 / 284. szám

1990. november 8., esütörtök KÖZélüt — GdZClClSág 3 Adókedvezmény autósoknak? Nem elég a tilalomfa A hulladék azé. aki megtermeli — mondja ki egy rendelet. Mégis, szinte hétről hétre hallunk botrányos környezetszennyezési ügyekről hazánkban. Megtermelni ugyanis sokkal könnyebb a hulladékot, mint gondoskodni további sorsáról. Erről az akut problémáról tanácskoztak három napig Szegeden, a Tisza Szállóban az ország szakemberei. A környezetvédelmi Információs konferencia alapvető célja volt, hogy kapcsolatot teremtsen a környezetszennyező hulladékokat termelők és ezek feldolgozását segítő vállalkozások között. Ostrom Kereskedők ostromgyűrüjébe került a szegedi polgármester az első, tegnap délutáni fogadóóráján. Amiatt az ideiglenes bizottsági döntés miatt,, amely november l-jétől megtiltotta a Tisza Lajos körúton és a Dugonics téren az árusítást. Dr. Kiss Elemért, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát a fórum után arra kértük, hogy a most készülő új környezetvédelmi törvény leglényegesebb változásairól adjon számot: — A ma élő törvény elsősorban keretjellegű, a végrehajtás mikéntjét a leglényegesebb pontokon sem határozza meg. Az új jogszabály kódexjellegü törvény lesz, amely részletesen szabályozza majd a környezet védelmét. — Szigorúbb lesz a mainál? — Bizonyos pontókon igen. Bár az elvek ma is határozottak, csak sok esetben nem tartják be. A jövőben egy-egy új beruházás megkezdése előtt kötelezően előírjuk, hogy az építtetők végeztessenek komplex környezetvédelmi hatásvizsgálatot. Ipari beruházás ezután nem épülhet úgy, hogy a minisztérium ne figyeljen oda a környezet védelmére. — Elvben eddig is így volt. De végül az építés során pénz híján mindig kispórolták a környezetet védő rendszert... — Teljesen más probléma a már üzemelő és környezetet szennyező vállalatok dolga. A tilalomfák mellett pozitív ösztönzés is kell, hogy megérje a vállalatoknak a környezetvédelmi beruházás. — Lesz-e erre pénzünk? — Ma a nemzeti jövedelmünknek csak 1 százalékát költjük erre. Ezt az összeget mindenképpen növelni kell. Egyelőre azonban az a megoldás, hogy az új létesítményeknél már nem teszünk engedményeket, az európai normákat kérjük számon. — Egy szegény ország is kényes lehet a környezetére? n — Kényes kell, hogy legyen. Ezt jelzi az is, hogy hamarosan a Parlament elé terjesztjük az új környezetvédelmi törvényt. — A lakosságot hogyan ösztönzik a környezet védelmére? — Tervezzük, hogy adókedvezményt kapjon az, aki például katalizátoros gépkocsit hoz be Nyugatról. A meglévő autóknál viszont sokkal szigorúbban fogjuk venni, mennyire szennyezik a környezetet. R. G. Aktás emberek „Rabold el a gyerekedet!" — ez volt annak a három esettörténetet bemutató dolgozatnak a címe, ami még a szelíd és fényes októberben látott napvilágot lapunkban, holott, ugyancsak sötét emberi indulatokról szólt. Baj volt az óvatlan emberrel. baj volt az óvatos jogszabállyal. Ügy tünt, a gyerekes házastársak válásakor — amíg nincs jogerős bírósági döntés — apa és anya komolyabb következmények nélkül „rabolgathatja" el egymástól közös gyermeküket. Kinek jó ez? Költői kérdés — nyilván senkinek. Csakhogy az indulatos ember nem kérdez, s főként nem mérlegel. A gyűlölet nem ismeri a megértő módot, a szeretetre pedig már nem emlékezünk. A harmadik történet Kláráról szólt, aki akkor éppen ötven napja ntrn látta két gyermekét, az apa kéthetes látogatóidőre vitte el őket, ám a kicsik a tizennégy nap leteltével nem érkeztek vissza. A Klára természetesen álnév, bár valóságos személyt takar. Nem volt nehéz magára ismernie az apának sem, aki a cikk olvastakor felhívott, s kérte, hadd mondja el ő is a véleményét, ami valóban hiányzott az írásból. A fiatalember most élettársával él, népművelő, s amikor meglátogattam őket. nem tagadom, indulatokat vártam és szenvedélyes igazságbizonygatást. De nem. Volt ugyan indulat, de csak a kimért mozdulatok mögé rejtve. Két konok és csöndes ember ült velem szemben és mesélt. Hoszszan és aprólékosan. A történet? Időpontok, események szövevényes kavalkádja. egy széthulló házasság dokumentációja. Magnófelvételeket, ügyiratokat, bírósági végzéseket hallok és látok, napokra, percekre lebontott kronológiát. Hiszen tudjuk jól, egy elmérgesedő házasság poklában utóbb minden apróság különös jelentést nyer, arrii nem volt fontos, azzá lesz végül. A fiatalember mérhetetlenül elkeseredett. A válás jószerivel tökéletesen tönkretette. Nemcsak anyagi kárról, de morális veszteségről is szó van. Sajnos típustörténet az övé. Mert hiszen hány és hány férfi jut kilátástalannak tűnő egzisztenciális válságba egy felboruló házasság után. Amikor másodjára járok náluk, elnevezem őket ,aktás embereknek". Nem gúnyolódom, dehogy tenném. Csak hát az akta vált életüknek azon részévé. ami leginkább jellemzi őket. No persze, nemcsak az apának, az anyának is volt iiyen. Vaskos dossziék sűrítik az életet, amiben csak a veszteség gyűlhet. Hány és hány ilyen akta lehet? Ha a magyar válások számára gondolok, megrettenek. Tulajdonképpen csoda, hogy ez az idegbeteg és meghasonlott társadalom a blokád vasárnapján nem fordult önmaga ellen. Legutóbb telefonon beszéltem a fiatalemberrel. Most ő tart az ötven napnál. Elfáradtam, mondja, belefásultam. „Azt hiszem. kilépek a gyerekeim életéből, nem akarom, hogy csak állandó botrányok közepette láthassanak." Az első cikket azzal fejeztem be, hogy az ügy — miután az anya visszakapta a gyerekeket — rendeződött. Most már csak kérdezni merek: rendeződhet? Dal A városháza folyosóján három nagyobb csapat vitatta meglehetős hangerővel a kereskedelemügyeket: 1. A Dugonics téri „formasátrakj ra" az idén márciusban engedélyt kapott iparosok és kereskedők; 2. Akik a Tisza Lajos körúton árultak eddig; 3. A móravárosi polgárokat képviselő kilenc tagú csoport, akik a Cserepes sor KGST-piacként működését szeretnék megakadályozni. Az 1.. számú csapat tagjai azt gyanítják, senki sem tud régi ajánlatukról, miszerint szívesen csináltatnak olyan esztétikus küllemű árushelyeket, amilyeneket a város szépségén őrködök csak akarnak ... Dr. Lippai Pál polgármesternek új volt az információ (akárcsak nekem), hogy a városi tanács egy bizottsága több száz jelentkező közül választotta ki annak idején azt a 12 iparost és kereskedőt, akiknek márciusban engedélyt adtak, hogy a Dugonics térén — zsűrizett portékákat — áruljanak; most tehát joggal kérdezik, mire volt jó a rigorózus válogatás, a bizottságosdi, ha az új önkormányzat az első intézkedésével betiltja az árusítást. A kiválasztási tortúra után okkal hihették, hogy tartósan helyet kapnak, tehát kisebb rizikóval fektetnek be — legtöbbjük kölcsönökből. . —. Nem tudok megélni a 6400 forintos nyugdíjamból — mutatja a politikai foglyok szövetségének igazolványát az ajándékcikk-árus. — Tizennyolc éves koromban elvittek az oroszok, '48ban keveredtem haza! Hatvanöt éves vagyok. Miből éljek, ha nem árulhatok? A Tisza Lajos körúti árusok sem értenek — több mindent, — Miért nem mondja meg a városi hatóság végre, hogyan és hol árulhatunk? Azt sem tudják, hol a Belváros határa! Mondtak nekem az osztályon! De én tudom, hogy miért csak a butikosokat védi az érdekképviseletünk! Egyik fő embere indult a választásokon, kitalálhatja, kik finanszírozták a kampányát! — „érvel" egyikük. — Vajon miért a MátraDekor nevű cégnek adta el a vásárigazgatóság a Széchenyi teret? Milyen alapon válogat ez a cég a kereskedők között? Én előre megmondom, kik árulnak majd a karácsonyi vásáron! — így a másikuk. A polgármester — mit tehetne — a tanács Korábbi intézkedéseire hivatkozik. S ígéri, jövőre másképp lesz a karácsonyi vásár is. Az önkormányzat vizsgálatokat kezdeményez a saját vállalatainál, talán fény derül a visszaélésekre — ha vannak. — Tudja a polgármester úr, hogy holnap zárva lesz a Cserepes sor? Bezárja a Piac Kft., de csak azért, hogy idejöjjenek a felheccelt nyugdíjasok tüntetni — háborog a móravárosi aszszony, aki az imént mesélte el: félti a családját! — Es milyen arányban van benne a tanács a Piac Kft.-ben? Talán ezért kell nekünk túrni a lehetetlent? — mondja, s elkeseredetten leejti az öklét az asztalra egy fiatal férfi. Az ideiglenes bizottság döntése szerint az önkormányzat „kiszáll" a Piac Kft.-ből — válaszol a polgármester, s nyugtatja a fölháborodott móravárosiakat: holnap tájékoztatja a testületet a Cserepes sor ügyéről. — Tessék elmondani, hogy mi nem a kereskedők és nem is a kispénzű nyugdijasok ellen vagyunk. Nekik nyugodtan meg lehet nyitni a piacot. De a külföldieket, akikkel megjött a bűnözés, a félelem, ne tessék beengedni! A népes folyosói gyülekezet este hat óra körül fogyóban: már csajt csöndes, szomorú emberek ülnek a székeken. Lakás, lakás, lakás — ez az, amiért idejöttek. Korántsem annyian, mint ahány embernek nincs lakása. „Csak" azok, akiknek az új polgármester már az utolsó reménységük. — Végül is szerencse, hogy a szegediek talán még bíznak. Abban, hogy dolgaik elintéződhetnek' a megfelelő helyeken, a hivatalos utakon: talán ezért nem jöttek annyian, mint amennyire cn számítottam — mondja a huszonéves tanár, aki a városi oktatási intézmények újszerű finanszírozásáról szeretett volna szót váltani a polgármesterrel. A szomorú embereket mind maga elé engedte . . . (sulyok) Felhőkarcoló a távközlésnek Központosított demokrácia? Szabad központosítás? M

it jelent a változás? Olykor csupán a külsőségek átalakulását igazi változásnak véljük, holott a lényeget tekintve nem történt semmi. Más esetben nem vesszük észre, hogy valódi, mélyreható változással állunk szemben, mert kívülről minden ugyanaz maradt. A municipiális forradalom a rendszerváltás befejező szakasza — mondogatták a politikusok. Sok helyütt azonban a falvakban s némely városban is az emberek nem csináltak nagytakarítást, hanem egész egyszerűen a tanácselnökeiket választották meg polgármesternek — s bizonyára nagyon is jól tudták, miért. A tanácsházáról valószínűleg mindenütt lekerült a régi állami címer és felirat, az önkormányzatok lázas gyorsasággal kerítettek sort a „polgármesteri hivatal" — körpecsét és -fejléc bevezetésére. Sok helyen mindezzel együtt viszont fennmaradt az „X. Y. tanácselnök" és a többi névtábla — cseréjük nem csupán azért nem volt égetően szükséges, mert az ajtó mögött ugyanaz az ember ül. Nem lehetett ugyanis levenni például a tervosztály vagy az építési osztály tábláját, ha ott még ebben a pillanatban is a tervosztály és az építési osztály működik. Vagyis a munka a tanácsi mederben folyik tovább — a régi modell érintetlen. Mi történt tehát valójában? — tehetnénk fel a kérdést. Egy látványos szavazási hercehurcával legitimáltuk volna a tanácsrendszert? S kérdések még vannak. Az államigazgatási munkába belekóstoló képviselőtestületek az elsó tétova, botladozó léptek után az apparátus segítő keze után nyúlnak és nagyon fognak örülni, ha egyáltalán kiismerik magukat ezen a területen, vagy jobb esetben át tudják tekinteni annak egészét. Lesz-e erejük megváltoztatni? Ismét a változás, fogalmánál vagyunk: mi tehát az a legfontosabb dolog, amely bizonyítja, itt egy megváltozott lényegről van szó: az önkormányzat egy új szubsztancia? A törvény — mondhatná valaki. V

olt egyszer egy szocializmus, és ez a szocializmus minden elképzelhető jót deklarált: a szabadságot elsősorban, a szólásét, a sajtóét, a lelkiismeretét, de még a levéltitkot is és a kötelező jólétet. Elfelejtette (?) azonban a törvényi kereteket és garanciákat megadni — kivéve azt a néhány esetet, amikor gyakorlásukat szigorúan büntette. De tapogatózzunk tovább, hátha változott még valami. A szocializmus és a tervgazdaság lényege: redisztribúció (visszaosztás) és paternalizmus. Az elmúlt két esztendőben alaposan körbejárt fogalmak ezek. Szidalmazták a sajtóban, s a politikusok a választások táján ígéretet tettek a változásra. Hogy ma hol húzódnak az önállóság határai, senki nem tudja. A gazdaságban és a politikában a mindenható állam, a centralizáció eszméje éppúgy jelen van, mint az autonómia, az elenvi részek szabadságának követelése. E pillanatban éppen az előbbinek jobbak az esélyei. Volt, van (és lesz?) egy központosított állam Magyarországon (régebbi századokban ez komoly fejlettségi szintet jelentett). Sokat emlegették, hogy a Parlament választotta elnök kizárja a diktatúra lehetőségét. Helyette sok apró diktatúrát kreálták: háromezer önkormányzatot a közös diktátorral, a központi költségvetéssél. A szocializmushoz képest mi változott? Mi a különbség a kommunista és a konzervatív központosítás között? Mindkét kategória szélső' tartományában ott vannak a szélsőséges lehetőségek és megoldások, s mindkettőnek vannak úgynevezett „puha" vállfajai — ha a történelmet nézzük. s ha a jelent? Mi a jelző és melyik a jelzett szó? I-l Demokratikus centralizáció vagy demokratikus centJ—z ralizmus? Állami vállalkozás? Alulról építkező etatizmus? Központosított demokrácai vagy szabad központosítás? Ez már a szabadság? Eddig miért nem szólt senki, hogy ennyire közel van? Hol itt a lényeg? És — ha még meg szabad kérdezni — az a lényeg, megváltozott-e? Ha nem, ki fogja megváltoztatni? Ódor József Délépítő, toronyiránt Húrom hónap, három. cikk. K/„ a mérlege eddig lapunkban a tervezett, 150 méteres csúcsmagasságú rádiótelefon-toronynak. Korábbi írásainkban ikörvonalazódott a hálózatfejlesztés, hangjukat hallatták a leendő építmény közelében élők, és szakmai ér. veket sorakoztattak távközlési illetékesek A viták és tudósítások idején már ismertté vált a kivitelezési pálvázat Ezt a versenyt a Délépítő Kft. nyerte. A generálkivitelező álláspontját Kéri Kálmántól, a kft., vállalkozási főmérnökétől kértük. — Azt hallottam, súlyos gondoktól óvja meg a nagy összegű munka a Délépítő Kft.-t. Osztja az aggodalmat? — Semmiképpen ne tartsuk a beruházást a kft. utolsó szalmaszálának. Csődhelyzet nincs nálunk. Nem mindegy viszont a kft 130Ö-1400 dolgozójának, mennyire biztosak a következő évi munkamegbízásaink. Vannak feladataink, de szerződésekben a kapacitásunknak csak a töredéke van lekötve. Ha a telefontornyot és a kiszolgálóépületeket is beszámítjuk. akkor a kapacitásunk hatvan százalékánál vagyunk. — A Délépítő milyen ajánlattal, győzött a pályázaton? — A Szegedi Távközlési Vállalat idén júliusban meghirdetett pályázatára öt vállalkozó adott be ajánlatot: a budapesti 31. Számú AÉV. a kiskunhalasi Kunép, a Szolnoki Tervező ós Beruházó Vállalat, a budapesti Universal Kft. ós mi. Az áfa nélkül 847 millió forint összegű árajánlatunk egyértelműen a legkedvezőbb volt. egyetlen versenytárs sem indult egymilliárd alatt. Helybéli vállalkozóként jelentős költségeket tudunk megtakarítani, ez is közrejátszott a vállalási árban. — Mikorra kell átadniuk a „felhőkarcolót"? — A műszaki épületet a távközléstechnikai szerelésre rendelkezésre kell bocsátanunk 1992. március 31ére. A teljes beruházás elkészültének időpontja 1992. december 15. Erős tempót kíván a határidő, de mi ezt vállaltuk. Ha a kezdési időpont csúszik, akkor bajban leszünk. Arra számítunk, hpgy nem lesz véget nem érő szakmai, valamint lakókörnyezeti procedúra A szakértői igények, szakmai előírások betartásával, a környezet minél kisebb zavarásával akarunk dolgozni. A Posta Tervező Inté. zet a megbízásunkra az engedélyezési, továbbá a kivitelezési tervek elkészítését megkezdte. — A kft. kockázatot vállalt, hiszen a terveztetést még csupán az elvi építési engedély birtokában indította. Nem gondolja, hogy a távközlési torony esetleg nem is a Rókusi kőrút. Tópart utca. Margaréta utca által határolt területre kerül? — Mindenképpen bízom abban, hogy hamar lezárulnak a nyitott kérdések fölötti viták A teljesen pontos. méterre meghatározott helv még nincs meg, de a variációk mindetgyike a szóban forgó térségre vonatkozik Fontos tudni: a tenderdokumentumban megjelölt helyszínre tette ajánlatát az összes pályázó. A helyszint pedig, a korábbi egyeztetések alapján, a tanács jelölte meg. Az Építésszervezési Szakértői Bizottság is ugyanerre vonatkozc»an mondott véleményt, és fogalmazta meg szakmai igényeit. A magunk részéről műszakilag mindenképpen nyugodtan, anyagilag pedig banki garanciákkal merjük vállalni a mi jövőbeni működésünket meghatározó munkát A kornyék lakóinak megnyugtatására: az építkezés se nagyobb zaiial, se bosszússággal nem jár, mint bármely más, normál építőipari kivitelezés. Becsei Péter