Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-29 / 302. szám

1990. november 29., csütörtök Kultúra 5 Kitüntetések a véradók napján A véradók napja alkal­mából tegnap, szerdán ün­nepséget rendezett a Vö­röskereszt városi bizottsá­ga; kitüntetéseket adtak át. „Kiváló Véradásszervező" kitüntetést kapott: Dóra János (NKFV — Vöröske­reszt titkára). Nagy Ferenc­né (Paprikafeldolgozó Válla­lat véradásszervezője), dr. Kiss István (Zsombó község körzeti orvosa), Guti László (Ikarus, Vöröskereszt titká­ra), Czik.ora Tiborné (Kézi­szerszámgyár Vöröskereszt titkára). „Véradó Szervező Munká­ért" kitüntetésben részesült: Vámosi Lászlóné (NKFV véradásszervező), Varga Fe­rencné (Autófer — véradás­szervező), Szabó Mihályné (Délép — Vöröskereszt, tit­kár), Farkasné Gyuris Kata­lin (Paprikafeldolgozó Vál­lalat — Vöröskereszt, titkár), Csányiné Szaszkó Klára (Centrum Áruház — Vörös­kereszt, titkár), Szöllósi Sándor (Mahart — Vöröske­reszt, titkár), dr. Tószegi Leventéné (Vízművek és Für­dők Vállalat — Vöröskereszt, titkár), Kováts József né (IKV — Vöröskereszt, tit­kár), Tábith Istvánné (Fel­szabadulás Tsz — Vöröske­reszt, titkár), Ja,ck Krisztina (Egészségügyi Főiskola — Vöröskereszt; titkár), Tóth Julianna (Helyőrségi Klub — Vöröskereszt, titkár), Ágoston Anna (Éleltniszer­ipari Főiskola — Vöröske­reszt, titkár), Elek István (Fogtechnikai Vállalat — véradásszervező), Dobronics László (Fehér-tói Halgazda­ság — véradásszervező), Kerít Zoltánná (Tornádó Gépgyártó Kft. — Vöröske­reszt, titkár), Pusztai Fe­rencné dr. (Ativizig. — Vöröskereszt, titkár), Kovács Istvánné (Vas- és Fémipari Szövetkezet — Vöröskereszt, titkár), Piri Jánosné (Tisza— Maros Szög Tsz — Vörös­kereszt, titkár), Gárgyán Fe­renc (MÁV Gépjavító Üzem — Vöröskereszt, titkár), Trummel Ella (SZAOTE — véradásszervezö). „Véradók Napja Emlék­plakett"-et kapott: Lentulay Pál (Taurus Gumigyár — 100-szoros véradó), Zádori János (Kábelgyár igazgató­ja), Kársai László (Mary Cipőgyár Rt. igazgatója), Telihay László (Ikarus igaz­gatója), Kovács Miklós (vá­rosgazdálkodási vállalat igazgatója). Bélyegmúzeumi emlékbélyeg A Magyar Posta Vállalat „60 éves a megújult Bé­lyegmúzeum" elnevezéssel 5 forintos címletű bélyeget hozott forgalomba. A stili­zált galambot ábrázoló, ma­gyaros motívumokkal díszí­tett bélyeget Kass János grafikusművész tervezte. Az Állami Nyomda az új bé­lyegből többszínű ofszetnyo­mással több mint egymillió fogazott és négyezer foga­zatlan példányt készített. A postahivatalok 1992 végén szüntetik meg az emlékbé­lyeg árusítását. Vendégjáték a kastélyban A két háború között még másféle színházi világ volt Magyarországon. Az akkori idők többek között abban kü­lönböztek a mostanitól, hogy Molnár Ferenc, Heltai Jenő és társai nem engedhették meg maguknak, hogy sikertelen darabot írjanak. Ha ugyanis a színháznak néhány előadás után le kellett vennie a darabot a repertoárról, akkor le­húzhatta a redőnyt, hetekig nem tudott mit játszani. Ezért aztán, ha egy drámaíró vem itt elég sikeres darabot, ak­kor. bizony többet nem hívták. Ez az úzus az akkori színműírók között sajátos ki­választást eredményezett. Ugyanis kénytelenek voltak elsa­játítani a darabírást, mint szakma minden fortélyát, csín­ját-binját. Enélkül nem lehetett sikert elérni a színpadon. Másrészt szórakoztatni kellett. E két kívánalom eredmé­nyezte az akkori idők briliáns darabjait. Ma kevés magyar színház játssza ezeket a darabokat, pedig bemutatásuk szinte biztos siker. Miképpen siker volt az üjvidéki Színház sze­gedi vendégjátéka is: a Já­ték a kastélyban. Egy tenger­parti kastélyszoba hangula­tát takarékosan idézi föl Sve­ta Jovanics díszlete. Pom­pás lelemény, hogy a szom­széd szobát a szalon mögé helyezi, egy függönnyel elvá­lasztva. így aztán amikor ott illetlen dolgok történnek, az előttük lévők hallgatják (ki) a pásztorórát, s külön feszült­séget teremt, hogy mi mind­ezt a hallgatózókon keresztül látjuk, Ljubomir Doraskics rendező stílusosan építi föl a jeleneteket, volt azonban né­hány erőltetettnek ható játé­ka is, például amikor Turai „Foglaljon helyet'" fölszóli­tással a földre, a pamlag mö­gé invitálja vendégeit. Molnár-darabhoz Molnár­színészek kellenek, s hogy milyenek is ök? Elsősorban: karakterük van. Molnár ugyanis ogy oly korban élt, s oly közegből vette figuráit, melyben az egyes emberek­nek egymásétól nagyon is el­térő arcuk volt. Másfelől, ami legalább ilyen fontos," s ma­napság a legnagyobb ritka­ság, elegáns színészek kelle­nek. Olyanok, kik képesek tartással viselni egy szmo­kingot, okosan használni egy legyezőt, s vérükben van pél­dául a hanyag könnyedség, amivel egy tapasztalt világfi a sálját leveti. Az újvidéki társulatból elsősorban a Tú­ráit játszó Faragó Árpád fe­lelt meg ezeknek a követel­ményeknek. Az ősz öregúr fiatalos volt, és könnyed, agyafúrt és nagyvonalú. Egy olyan ember, —, magáról mondja — aki pezsgőt még soha nem küldött vissza. De stílusában illett mellé a szer­zőtársát játszó Fejes György (Gól) is, aki nagyon hasonlít a Nemzeti Színház egykori igazgatójára, Hevesi Sándor­ra. Ferenczi Jenő először elég ellenszenves Almády, de végül megsajnáltat ja velünk a csúnyácska amorózót. Fi­scher Várady Hajnalka ese­tében nem mindig voltunk bizonyosak, hogy a játékmód a művésznő sajátja, avagy csak a figura ábrázolásához alkalmazott eszköz. Láttunk még két kitűnő epizódistát Palásthy Mátyás és László Sándor személyében, akik soha nem kifelé játszással, de mindig a szituációbeli adek­vát viselkedésükkel nevettet­ték meg a publikumot. Talán az Adám szerepét játszó Balázs Piri Zoltán tűnt halo­ványabbnak, de hát már csak ez a sorsa egy fiatal, lüke zeneszerzőnek a Mol­nár-vigjátékban. Az elvilághiresült magyar darabírót régóta nem játszot­ták Szegeden, Jó, hogy most Újvidéken at visszatért hoz­zánk. (marok) Szegedi történész könyve Ausztriában A napokban jelent meg Ausztriában — a bécsi Eu­rópa Verlag kiadásában, a grazi és a linzi egyetemeken működő L. Boltzmann In­tézet tudományos sorozatá­ban — német nyelven Sóós Katalin szegedi történész Wallisch Kálmánról írt életrajza. Wallischt — aki 1919 augusztusáig a magyar, majd az osztrák munkás­mozgalomban tevékenyke­dett, s parlamenti képviselő i? volt — Bruno Kreisky joggal nevezte az osztrák szocialista párt egyik leg­nagyobb alakjának. Wallisch az első prominens politi­kus volt, aki 1934 február­jában Ausztriában a fasiszta rezsim áldozatául esett. Az életrajzot Valaczkai László fordította németre. A könyv osztrák kiadását az Osztrák Szövetségi Tudomány- és Kutatásügyi Minisztérium, a Stájer Tartományi Kor­mány, valamint a grazi dr. Kari Renner Intézet 80 ezer schillinggel szponzorálta. Sajtóvita és fantáziálás Idegen nyelven évig működtem korábbi munkahelyemen, láthattam, milyen emberfeletti mun­kát fejt ki utódom a mun­kafegyelem megerősítése ér­dekében, s milyen célsze­rűen megválasztott . intéz­kedéseket tesz az oktatás színvonalának emelésére. A bölcsészszakról tudományos fokozattal bíró, magasan kvalifikált előadókat nyert Újabb kísérlet ez igénytelenség átmentésére « tiSSÍ Az orvosegyetem idegen nyelvi lektorátusán történ­tekről többször irtunk, mindegyik alkalommal a vita le­zárásának igényével. A zárszót kimondani eddig nem állt módunkban, ám úgy gondoljuk, hogy e két hozzászólás befejezetté teszi a sajtónyilvánosság előtti vitát. A többi — remélhetőleg — szakmai, tehát egyetemi kérdés. (Aszriev Miklós nyugalmazott vezető nyelvtanár leve. lét rövidítve közöljük, elkerülendő a későbbi személyes­kedést. „A Délmagyarországot ol­vasva értesültem arról, hogy a SZOTE Idegennyelvi In­tézetének vezetőjével szem­ben a beosztottak részéről kifogások merültek fel. Az előzmények ismeretében ez engem egyáltalán nem le­pett meg. Én ugyanis évti­zedekig dolgoztam a SZOTE vezető nyelvtanáraként, és biztos vagyok benne, hogy bárki lépett is volna a he­lyembe, ugyanabba a hely­zetbe került volna, mint Tor­ma József. 1986-ban a jelenlegi veze­tő kinevezésekor én felhív­tam figyelmét arra, hogy a minisztériumnak szándéká­ban áll a lektorátust inté­zetté fejleszteni, de azt is világossá tettem előtte,- hogy a lektorátus állományának többsége erre alkalmatlan. Az akkori rektor ugyanis hatalmával visszaélve min­den ellenkezésem ellenére engem arra kényszeritett, hogy az ő protezsáltjait vá­logatás nélkül alkalmazzam nyelvtanárként. Olyan dol­gozókat kellett felvennem, akiknek tanári diplomájuk sem volt (szakfordító), vagy csak főiskolát végeztek. Az is előfordult, hogy álláshe­lyet nyitottak kellő kva­lifikáció nélküli személynek. Ennek a több turnusban lektorokat meghosszabbított rektornak a pártfogoltjai Hozott . volt Ebbe nem tudnak ök bele­nyugodni, jóllehet, az új ve­zető megfelelő időt és lehe­tőséget biztosított mind­egyiküknek a szakmai fel­zárkózásra. szakosodásra, Mivel óraadóként még egy nyelvvizsgák megszerzésére." például egy „öfvösmővész és kereskedelmi utazó" is. Ez volt a kontraszelekciós fo­lyamat csúcspontja. Botladozó demokrácia (Válasz a Délmagyarországban 1990. június 29-én, jú lius 9-én és szeptember 20-án megjelent írásokra.) Ügy tűnik, egyesek azt mai és gondolják, hogy a demokrá- szemben cia és a bátor szókimondás azonos a felelőtlen és alap­talan, nyilvános rágalma­zással. Kapcsolataikat fel­használva sajtóvitát provo­kálnak, ferdítenek, tájé­kozatlanul fantáziálnak, és csak arról nem beszélnek, hogy szerződésszegésük mi­att kerültek ki arról a mun­kahelyről, ahol nem feleltek meg nekik a követelmények és a munkafegyelem, de munkatársaimmal az egyetem álla­mi vezetésévél egyetértésben eleve' intézeti szinten szab­tam meg. Az intézetesítés azóta meg is történt. Je­lenleg a SZOTE Idegennyel­vi Intézetében az országban egyedülállóan angol orvosi szakfordítóképzés, felsőfokú angol, és még hat nyelvből középfokú állami nyelvvizs­ga-előkészítés folyik. Kine­vezésem óta duplájára emel­tük a latin órák számát, az munkahelyi vezetőjüket sem országban az elsők között tudták az alkalmazásukkor általuk is aláírt munkakö­ri leírásuk megváltoztatásá­ra kényszeríteni. Amikor a SZOTE lektorá­tusának vezetését átvettem, a követelményeket magam tettük szabadon választható­vá az orosz nyelvet, bevezet­tük az orvosi szaknyelv la­tin és görög etimológiái cí­mű speciálkollégiumot, al­kalmazunk minden oktatott modern világnyelvből > nyelvi lektort, képeztettük át a központi költségvetés terhelése nélkül valamennyi, egy idegen nyelv- (orosz) szakos kollégánkat, kaptunk állami nyelvvizsgáztatási jo­got a klasszikus nyelvekből, alakítottunk ki elsőrangú munkakapcsolatot a szegedi felsőoktatási intézmények számos tanszékével. Nyelv­tanáraink vállalták az egész hallgatóságnak egy világ­nyelvből, az idejében je­lentkezőknek (a negyedik év­folyam végéig) fakultatíve második nyelvből is közép­fokú állami nyelvvizsgára való felkészítését. Minden egyes belföldi hallgatónk összesen 480, a külföldiek 580 órát kapnak tanulmá­nyaik alatt az Idegennyelvi Intézetben. Az intézet heti óraszáma 550—600 óra. Ez elől a munka elől me­nekültek el a Délmagyaror­szágban nyilatkozó tanár­nők. Bizony tanulniuk kell még a demokrácia játéksza­bályait (és a szerződésben adott szó súlyát) azoknak, akiknek csak a letűnőben le­vő rendszer erkölcseit volt módjukban megismerni. Ad­dig is, amíg megtanulják, szíveskedjenek békén hagy­ni azt a munkahelyet, ahol a távozásuk után kedvezően megváltozott légkörben im­már békésen és eredménye­sebben folyik a munka. Torma József, a SZOTE vezető nyelvtanára Gyálaréti fizetség: kSszanet A citera húrjai Ki viszi át a kultúrát? — írhatnánk át Nagy Lászlót, hisz Iélekgyötrő sorai közül nem csak ez az egy („Ki vi­szi át a szerelmet?") marad örökéletű — íme, most is idézzük... Az előrelátó költő — a jósok szerint a nagyok azért halnak korán, mivel átélik gyöngyöző szavaik tar­talmának mélységeit — sok titkot vihetett magával, itt­hagyván gondoktól vetkőzni próbáló olvasóit ezen a par­ton. Melynek meredekéről igen könnyen elveszíthetjük szellemiségének örökségét, fonalát, ha csak és csak a lá­bunk elé nézünk... — Minden hétfőn este fél héttől Gyálaréten, az iskola­épület egy részéből átalakí­tott nyugdíjasklubban talál­kozunk Mi, a zenekari és táncpróbára igyekvők. Le­hetünk harmincan-negyve­nen. Én és társaim az ere­deti- citerazenét műveljük, ahogy valaha az meg volt írva. — mondja a meg­fontolt, életadó derűt sugár­zó Károly bácsi — Hány húrú az a citera — azaz: hány a társ a zene­karban? — Kothencz Kálmán a ve­zető, Vass Vjlmos és jóma­gam, vagyunk a tagok. Nem is ez a fontos, inkább a vál­lalkozásaink. — Vállalkoznak? — A zenélésre! — feleli somolyogva beszélgetőtár­sam. Ahová hívnak, oda megyünk. Miért ne örven­deztessük meg nyugdíjas sorstársainkat egy kis viga­lommal? Nálunk a faluban a lakosság fele nyugdíjas — kévés híján ezer ember. A fiatalok a városba pályáz­tak, a villamos csilingelését hallgatni. — Hol jártak még? — Mórahalmon, Rúzsán . . S ha hívnának az iskolák, még meg is köszönnénk. El­árulom, volt olyan hely, aho­vá ötkilónyi sós süteményt is vittünk magunkkal. Meg­lepetésként. — Nagyon kell szeretni azt a hangszert... — Büszke vagyok ráf Egy alkalommal nam más, maT ga Kodály Zoltán köszönte meg. hogy neín használom a vendéghúrt. — Régen lehetett — mor­fondírozok, bölcsen elhall­gatván, hogy nem tudom is­mereteim tárában elhelyez­ni azt a bizonyos vendég­húrt. — Harminc éve kísér a szenvedély. — Bele kell születni, vagy elég vállalni? — Mosonmagyaróvári va­gyok. Meglepő? A citera ütött csongrádivá. — Meddig vállalhatja az ember a szereplést? — Amíg örömöt tud okoz­ni. A csillogó szemekben ol­vasni kell. A hallgatóság lá­ba is mozdul az ütemre. A visszajelzések sokkal egyér­telműbbek, mint gondolná. — Talán együtt énekel­nek ... — ragozom tanyai emlékeimet. — Ez az! — fog kezet ve­lem Márta Károly, a citera szerelmese. Elfogott a hangjegyeken túli, megfizethetetlen jókedv, egy Olvasó is érezheti: eny­nyiben maradtunk. Pataki Sándor In memóriám Király-König A Zenekonzervatórium dísztermében ma este, fél 8­tól emlékhangversenyt ren­deznek Király-König Péter tiszteletére. Az ötven évvel ezelőtt elhunyt zenetanár­nak, művésznek sokat kö­szönhetnek a szegedi polgá­rok. A zeneiskola igazgató­ja, közel 40 éves működése idején (1904—1940) alapozta meg a város zenei életét. A polgármesteri hivatal műve­lődésügyi osztálya és. a kon­zervatórium által rendezett koncerten Vántus István tanszékvezető főiskolai tanár mond bevezetőt. A műsorban közreműködik: Sín Katalin (gordonka), Lucz Ilona, Vár­nagyné Szőnye Katalin, Bó­dás Péter (zongora), Botká­né Égető Mária (orgona), és Szecsődy Ferenc (hegedű). Az esten Király-König Péter három szonátája és a Pas­sacaglia című zeneműve hangzik el

Next

/
Oldalképek
Tartalom