Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)
1990-11-27 / 300. szám
6 Hirdetés 1990. november 27., kedd Megyei II. osztály Kistelek az őszi bajnok A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban is az utolsó fordulót játszották a csapatok — igaz, nyolc együttesnek még van pótolnivalója. Mindez azonban nem befolyásolja a Kisteiek őszi bajnoki címét. Az előnyük mindössze két pont, mert az üldöző triumvirátus az elmúlt hét végén, a bajnokaspiránshoz hasonlóan, begyűjtötte a két bajnoki pontot. Sajnos, ebben a fordulóban is előfordult olyan esemény, amelyről úgy gondolom, minden csapat lemondana. Ül lésen ugyanis az történt, hogy a találkozó 61. percében Kormányos G. játékvezető véget vetett a mérkőzésnek, mert egy ásotthalmi néző megütötte a partjelzőt. Ezután tehát nem a pályán elért eredmény dönt, hanem a fegyelmi bizottság kezében van a bajnoki pontok sorsa. Mennyivel jobb lett volna, ha minden a zöld gyepen alakul let. Kistelek—Kiszombor 3-1 (0-1) Kistelek, 100 néző. V.: Bajnóczi. Kistelek: Kocsis — Gémes, Czirok T„ Guba, Zsótér. Horváth T. (Böröcz). dr. Bitó. Czirok Z„ Vigh, TÓM. Gombos. Edző: Czeigerschmidt Sándor. A győzelmet jobban akaró csapaté lett a két pont. Góllövők; Tóth (2), Czirok T., ill. Haklik. Ifjúságiak: Kistelek—Kiszombor 3-0. UTC—Mártély 2-1 (2-0) Kertész u., 100 néző. V.: I.akatos. Küzdelmes mérkőzésen nehezen nyertek a hazaiak. A szegedi gólokat Jáksó szerezte. Ifjúságiak: UTC—Mártély 3-0. Sz. Postás—Forráskút 2-0 (0-0) Pbstás-pálya, 50 nézó. V.: Knerczel. Kitűnő játékvezetés mellett a jól védekező vendégcsapat 84 percig bírta a hazaiak rohamait. Az ifjúságiak találkozója elmaradt, mert a Forráskút csapata nem érkezett meg. Osany lelek—Rúzsa 3-1 (1-0) Csanytelek, 150 néző. V.: Horváth. Az első játékrész meddő hazai fölénnyel telt el. A második félidőben feljavult a hazaiak támadójátéka. Góllövők: Jaksa, Lénárt, Sebók, ill. Szeberi. Ifjúságiak: Csanytelek— Rúzsa 5-0-ás állásnál a találkozót a játékvezető lefújta. mert a ruzsaiak 6 főre fogyatkoztak. JATE SC—Algjo 5-1 (2-1) • Algyő, 100 nézó. V.: Király P. (jól). Az egyetemisták hatszor rúgtak kapura, s abból 5 gól született... Földeák—Szatymaz 0-0 Földeák, 150 néző. V.: Tonté. Az eredmény a vendégekre nézve hízelgő. Ifjúságiak: Földeák— Szatymaz 1-3. Nagymágocs—Szegvár 3-2 (l-l) Nagymágocs, 100 néző. V.: Bánóczki (jól). A helyzetkihasználásban jobban jeleskedő csapat nyerte a kiesési rangadót. Góllövők: Deák (2), Piti, ill. dr. Lancsa, Németh. Ifjúságiak: Nagymágocs— Szegvár 2-6. üllés—Ásotthalom 2-2 (l-l) Ulles, 100 néző. Vezette: Kormányos G. A találkozó a 61. percben félbeszakadt, mert egy ásotthalmi néző Pataki József partjelzőt megütötte. Ifjúságiak: Üllés—Ásotthalom 3-1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Kistelek 2. Szegedi P. ). Csanvtelek I. JATE SC 5. tlllés 6. UTC 7. AsotthaJom 8. Kuzsa ». Szatymaz 10. Kiszombor 11. Földeák 12. Algyó 13. Mártély 14. Nagymágocs 15. Forráskút 16. Szegvár 15 11 15 8 15 8 15 14 15 14 15 14 14 14 14 14 1 7 t 5 4 7 4 4 2 14 3 15 2 13 1 1 3 515 2 234 3 30' 3 4 273 4 242 6 243 5 195 3 176 4 20- 7 225 3 163 7 186 6 203 8 194 9 175 9 17>14 23 >13 21 •23 20 19 19 •23 17 16 16 17 15 15 15 17 14 21 14 18 13 29 11 26 10 31 9 •44 8 38 7 A táblázat összeállításánál nem vettük figyelembe á félbeszakadt Ullés—Asotthaloin merközés eredményét. Cselgáncs Ezüst- és bronzérem Miskolcról A S**ged SC serdülő fiú é« ifjúsági II. korcsoportú lány cselgáncsozói Miskolcon egyéni bajnokságon indultak. A 80 lányt, és 140 fiút felvonultató eseményen a szegediek egy ezüst- és három bronzérmet szereztek. A szegediek helyezései. Lányok. 48 kg.- ... 3. Dóró Katalin. 56 kg: ... 7. Magyar Renáta. -(-66 kg: ...3. Kovács Gabriella. A lányok edzője Molnár Franciska. Fiúk. 60 kg: ... 2. Szabó István, 3. Hayfron William. 50 kg: ... 7. Joó András. 62 kg; . . . Márki Krisztián. A fiúk edzője Vörös Zoltán. * A Szeged SC juniorjai Budapesten csapatbajnoki küzdelmekben vettek részt. A szegediek — Klézli Zsolt, K. Szabó András, Szilágyi Csaba, Katona Pál, Nahóczky Endre, Szabó Konrád, petrouics Milán, Farkas Attila. Kovács Szabolcs, Herédi László, Szabad Gábor — az O.^ Dózsától 5,5:2,5, a Bp, Honvédtól 4,5:3,5 arányban vereséget szenvedtek, és az 5. helyen végeztek. Asztalitenisz A Szegedi Tömegsport Egyesület NB Il-es női asztalitenisz-csapata Pebrecenben játszott, ahol 9:7-re nyert. A szegediek pontszerzői: Bárkányi 4, Vincze 3, Vikor B. 2 győzelem. A tömegsportosok az őszi idényben 7-szer nyertek, egyszer vereséget szenvedtek. Ökölvívás A serdülő országos bajnokság döntőjét Veszprémben rendezték. A fináléba, súlycsoportonként az ország legjobb négy-négy versenyzője jutott. A Szegedi Torna Club 58 kilogrammos öklözője, Csala Tamás kategóriájában a második helyen végzett. Edzői; Becsey Károly és Takács István. 0Ú VÖCÁNSPORT KFT ) EMKE RENTACAR ÜZLETÁG Az elmúlt heti tippazelvónyfiakta szereplő Mazeeaapások közül a két főmérkőaés és » -f l-es is vendéggyőzelmet hozott, így egyáltalán nem lepődtünk meg azon. hogy az értékelésnél még kétUlálatos szelvényt sem találtunk. Bár as éul saeaon szinte valamennyi osz'ályb.a befejeződött, u emlékezetes blokád miatt még ezen a héten Is rendeznek néhány találkozót. Akik helyesen tippelnek, ezúttal 180 darab kéthasábos totószelvényt nyerhetnek! Az előző héten egyébként ezeV lettek volna » helyes tippek: Sz. Dőwa—Csongrád 0-1, Tanárképző—Fábiánsebestyén 1-4, és a + l-es mérkőzésre: Móraváros—Mórahalom 0-1. 2 + 1 Név: Végerodaény Lakcím: 1. Mindszent—Szórrg * 2. SZV8E— Saenteai Kinizsi + 1 Tizza-Cj—Zákányszék Pótmérkóiés: Fábiánsebestyén—Makó A postára adás határideje: november .30. Címünk: Délmagyarország. 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. A borítékra frják rá: 2+1. Siker, nagy küzdelemben A női röplabda NB I Bcsoportjában az elmúlt szombaton Szegeden játszották az egyetlen bajnoki mérkőzést. Szegedi DRE—Jászberényi Lehel 3-2 (-15. 13. 11. -6. 9,). Szeged, 200 néző. Vezette: ifj. Juhász, Mészáros. JŐ: Dobos, Balázsik, Simon, Bezdán, Leisztné, ill, Doncseakó, Tóth M., Urbancova. Búvárúszás Három bajnoki cím A jövő évi ifjúsági világbajnokságra készülő keretbe Kanyó Dénes (balról) és Savanya Norbert is meghívást kapott A napokban Kecskeméten rendezték meg az uszonyos és búvárúszó ifjúsági és serdülő országos bajnokságot. A versenyen nagyszerűen szerepeltek a szegedi Muréna fiataljai, annak ellenére, hogy a sportuszoda felújítási munkálatai miatt már jó ideje nem végezhették megszokott edzésmunkájukat. Gyémánt Imre mesteredző tanítványai közül a legjobb teljesítményt a serdülő Kanyó Dénes nyújtotta, aki három számban országos bajnoki címet nyert, a 100 m-es búvárúszásban pedig a fennálló országos csúcsnál is jobb időeredményt ért el. A szegediek eredményei. Ifjúságiak. 100 m-es uszonyos úszás: ... 3. Balassa Judit 0:50,1. 200 m-es uszonyos úszás: . .. 3. Balassa 1:49,4. 100 m-es búvárúszás: ... 3. Balassa 0:49,5. Balassa Judit, a felnőttválogatott keret tagjaként, Európa-bajnokságra készülhet, Serdülök. 100 m-es uszonyos úszás: 1. Kanyó Dénes 0:45.1. 200 m-es uszonyos úszás: ... 3. Savanya Norbert 1 43,3. 400 m-es uszonyos úszás: ... 2 SaVanya 3:42,9. 25 m-es búvárúszás: 1. Kanyó 0:08.5. 100 m-es búvárúszás: 1. Kanyó 0:42,7. 4x100 m-es váltó: ... 2. Murena (Kanyo, Savanya, Horváth. Barna) 3:23,8. NB-s serdülő és ifjúsági bajnokság Két döntetlen A Szeged SC NB-s serdülő és ifjúsági labdarúgócsapata hazai pályán fejezte be az őszi idényt, mindkét együttes döntetlent ért el. Serdülők. Szeged SC—Rába ETO 2-2 (2-0). Tisza-parti stadion. Vezette: Forgó. Szeged SC: Adok — Bóka. Gábor, Tóth. Makra. Papp. Laczkó, Nádudvari, Hűvös, Dinnyés (Szabó). Roszkos R Edző: Möszmer Jenő. A szegediek gólszerzői: Dinnyé6, Gábor. Ifjúságlak. Szeged SC—Rába ÉTO 0-0. Szőregi út Vezette: Kérdő. Szeged SC: Besir T — Horváth Cs. (Kubát A), Fekete, Polonkay, Kubát B, Martonosi. Mahler. Virág (Koncz), Bugyinszky. Tölc.seres, Várszegi N Edző: Lóczi István. A szegediektől Besir T., Polonkay, Martonosi játszott átlagon felül. Birkózás A legjobb háromban A három másodosztályú birkózó diákcsapat-bajnok visszavágó találkozóját a fővárosban rendezik Mint ismeretes, egy héttel korábban Szegeden, az SZVSE-tornaesarnokban küzdött a Csepel Autó, a Dorog és a házigazdák együttese A szegedi vasutas fiataljai akkor mindkét ellenfelüknél jobbnak bizonyultak. Ezért nem meglepetés —, annak ellenére, hogy a Dorogtól most 23:18,5 arányban vereséget szenvedtek, de a Csepel Autót 22:20ra legyőzték —. hogy csoportgyőztesként kerültek az országos döntőbe. A végeredmeny: 1. SZVSE (Lengyel Roland, szabó Tamás, Mészáros Róbert, Sántha Ferenc. Lu.r András, Gelcz Miklós. Lelt Ferenc. Deák Bence. Komlósi István. Gémes Tibor. Edző- Bárkányi Zoltán. Miklós Karoly) 99,5 ponttal, 2 Dorog 87. 3. Csepel Autó 62 ponttal. A finálé december 8-án lesz, Kosárlabda NB I. Az MTK-VM következik A női kosárlabda NB Iben hétközben is lesz forduló, a Szeged SC csapata az MTK-VM együttesét fogadja. A fővárosiak a vendéglátók előtt az utoláó előtti helyen állnak a táblázaton, csakhogy amíg a kék-fehér-feketéknek egy, a vendégeknek 4 győzelmük vtui. A papírforma szerint a pestiek a találkozó esélyesei, ám nem kizárt, hogy fegyelmezett játékkal, nagynagy lelkesedéssel a szegediek nem tarthatnák itthon a 2 pontot. A mérkőzés szerdán délután 5 órakor kezdődik az ujszegedi Sportcsarnokban Szegedi TK—Gyulai SE 65-33 (37-16). NB Il-es nni mérkőzés. Gyula. V.: dr. Papv, Csuta. Sz. Tanárképző: Lengyel A (5), TI MAR (12), Hoffmann (13), Lengyel T. (12). Vastagh (16). Csere: Rádi (7). Edző: Vér László A szerény képességű hazaiak szinte semmi ellenállást nem tanúsítottak, a főiskolások könnyedén nyerték. November 29-én délután 5 órakor rangadó lesz a Topolya sori csarnokban, a szegediek a Szolnoki MAV MTE csapatát fogadják. Nyíregyházi TK— Sz. Postás 77-76 (45-28). NB Il-es férfimérkőzes. Nyíregyháza. 200 néző. Vezette Simó. Káthay Sz. Postás: Papp (6), Lukacs (10), Varga (1+3), Tóth (3118), Koncz (11), Csere: Szilágyi (2), Gróiz. (2). Edző: Valaczkay József. A tartalékos szegediek csak a második félidŐDen nyújtottak elfogadhatót. Nagykállói SE—Sz. Postás 82-69 (40-35). NB Jl-es férfimerkózés. Nagykálló, 100 néző. Vezette: Gerda, Názon. Sz. Postáz: Papp (—», Lukács (10), Varga (23/3). Tóth (16), Koncz (9/3). Csere: Grosz (10), Szilágyi (1). Edzó: Valaczkay József. A lelkes hazaiak ..megleckéztették" a szétesóen játszó szegedieket Úszás Bózsó a legeredményesebb A hét végén Miskolc adott otthont a Shell által szponzorált nemzetközi úszóversenynek, amelyen finn, szlovák es magyar klubok versenyzői álltak rajtkőré. A Szeged SC. ifjú sportolója, Bózsó Beáta, két számban — gyermek 200 m gyors (2:17,92) és 400 m gyors (5:33,45) — a legjobbnak bL zonyult, míg a 200 m-es mellúszásban a harmadik helyen végzett. Nagy Pál tanítványa — akit egyebkent a legeredmenyesebb női versenyzőnek választottak — a serdülők között sem vallott szégyent, a 200 m-es pillangóúszásban ezüstérmet nyert. A Szeged SC másik reménysége, Pataki Ágnes, három éremmel gazdagította gyűjteményét: a gyermek 200 m-es gyorsúszásban a második, a 400 m-es vegyes úszasban és a 200 m-es pillangóúszásban a harmadik helyet szerezte meg. Totónyeremények A Sportfogadási rs Lottó Igazgatóság táiekoztatasa. szerint a totó 47. játékhetére 6 933 680 tlh szelvény érkezett he. A nyereményalap: 37 067 453 forint. Ebből a jutalom 3 369 769 forint. Az I. es IV. nyeróosztályra egyenként IP 109 105 forint, a II. es III, nveróosztályrr. egyenként 6 739 537 forint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz t találatos szelvény 31 <ib, nyereményük egyenként 183 241 forint, 13 találatos szelvény 53 darab, nyereményük egyenként 96 279 forint, 12 találatos szelvény 2112 db. nyereményük egyenként 7SJ3 forint. II találatos szelvény 22 354 db. nyeremenvük egyenként 24: forint. Ki találatos szelvény 128 630 darab, nyeremenvük egyenként 63 forint. A kifizetés időpontja: ;o ezet forint alati drrpmber l-jétől. 20 ezer forint felett december 6élOl.