Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)
1990-11-26 / 299. szám
12 Röviden 1990. november 26., hétfő Folytatódik az enyhe idő Várható időjárás az ország területére hétfő estig: A köd már mindenütt megszűnik, majd nyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a Dunántúlon várható eső, zápor. A déli, délkeleti szél megélénkül, többfelé megerősödik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 2—7, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 11 és 16 fok között alakul. (MTI) DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN A Tv 2-n ma közös műsorral jelentkezik a szegedi stúdióból az újvidéki és a szegedi hétfő esti magazinműsor, a DAM és a Napjaink. Az élő adást egy időben sugározza az MTV és az Újvidéki Televízió. A tartalomból: A hét vége és a pap eseményei Vajdaságban és a Dél-Alföldön. — Szeged polgármestere, dr. Lippai Pál, és Szabadka városelnöke, Kasza József a" két város együttműködéséről: kishatárforgalom, árucsere, városfejlesztés, tudomány, kultúra. — Közgazdászok a privatizációról és a magánvállalkozásokról: azonosságok és különbségek a két szomszédos országban. — Nemzetközi lesz-e a Talent Menedzser Klub? — A szabadkai magyar színház válsága, rcpertoárcsere Szeged és Újvidék között. Szerkesztő: Bán János, Nagy Nándor, Olajos Csongor. Műsorvezető: G. Miskolczi Zsuzsa, Korpa Béla, Tuza Béla. Rendező: Tanos Miklós. KÉPVISELŐI FOGADÖÖRAK Moldován Judit, a 4. számú választókerület képviselője holnap, kedden délután fél 6-tól 19 óráig tart fogadóórát a Csongor téri közösségi házban. Kerekes Pál, a 12. számú választókerület képviselője ugyanezen a napon, délután 5 órától este 7 óráig a Napos Úti Általános Iskolában. (Béketelep.) MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A november 17-én megjelent rejtvény megfejtése: NYOLCVANÉVES MÚLT, HATVANEZER PÉLDÁNY. A helyes megfejtést beküldők közül .könyvjutalmat nyert (amit postán elküldünk): Barta Erzsébet (Temesvári krt. 26.), Pipicz Béláné (Petőfi S. sgt. 51.), Pataki Imréné (Tabán u. 26 ), Keresztury Endre (Kereszttöltés u. 25/A), Buchholcz Gyuláné (Csorba u. 7/A), Nagyné Kovács Ildikó (Kálvária sgt. 53—55). A VÁROSI TELEVÍZIÓ MŰSORA 17.30 — Képújság. — VTV Híradó. — Fiatal építészek műhelye. — Szegedi páholy. — Kiadó a Széchenyi tér. — Nincs béke a Dugonics téren (sem). —Kézilabda-összefoglaló. — Fagyasztott privatizáció? Élő beszélgetés a Szegedi Konzervgyár főmérnökével. Szerkesztő-műsorvezető: Vass István Péter. Az adást kedden de. 10 órától megismételjük. HÉTVÉGI PIACI ÁRAK Az élő csirke kilója 65100, a tyúké 65-100, a pulykáé 100, a libáé 70-100, a kacsáé 65-90 forint. A tejfel literje 160, a tehéntúró kilója 120, a juhtúró 220, a tojás darabja 4,50-6, a burgonya kilója 10-20, a sárgarépa 15-25, a petrezselyem 20-40, a vöröshagyma 20-30, a fejes káposzta 12-15, a kelkáposzta 15-25, a karalábé 12-20, a karfiol 20-35, a paradicsom 14-60 forint. A saláta darabja 4-10, a zöldpaprika 3-10, a főzőtök kilója 15-20, a retek csomója 4-10, a zöldhagymáé 6-12, a fokhagyma kilója 80-130, a paraj 35-40, a sóska 40, a gomba 80-230, a téli alma 10-40, a körte 15-50, a szőlő 20-40, a héjas dió 60-90, a száraz bab 80-120, a savanyú káposzta 40-50, a mák literje 80-90 forint. LÉZERSHOW Holnap, kedden délután 3 órakor lézerbemutatót tartanak a rókusi Arany János iskolában. A lézertechnikával Hopp Béla, a JATE tanára ismerteti meg az érdeklődőket. MAG EDIT Lényének igazi forrása sosem látszik. így nehezen tudható, mitől, hogyan, mennyire. Pontosan meg sem mondható, inkább körülírható: egy érzés, egy borzongató, bizsergő égés. Szemérmes, máskor ledér, olykor melankolikus, néha izgató, mindig más a nagy, általános egyformaságban, monotóniában. Üdítően föl-föltámadó, egész testet kitöltő valami. Hurcolják talán az erek. hogy égessen egyformán a hajszálban meg a kislábujjban. Ehhez a nemiségnek semmi köze nincs. A beteljesedett aktus el- és kiéget, konvenciózus módszer, alkalomhoz illeszkedő tett. célratörő, nkaratlagjos. megkoreografált, időközönként szükségszerű cselekvés. Az-eredendő nőség abszolút független és ösztönös. Csupán külső jelei a bodorított haj. az ingatag tűsarok. a feszülő nadrág, a lakk. a festék, az ingó-bingó mütyürök ... Részeket részleteket láttatnak, nem más célból, minthogy odafigyeli, rá. Csak azokra a megmutatkozó nő-bizonyítékokra, amelyek félreérthetetlenek. nyilvánvalók, kényelmes fölfedezések lehetőségei: Pedig a nő igazi lénye éppúgy megfigyelhető arra alkalmas szemmel, ésszel, ösztönnel. Benne van egy pillantásNőség ban. egy lágy ívű, megrezdülő csípőmozdulatban. egy mosolyban. Hamisíthatatlan, utánozhatatlan. A valódi nőség mások általi észrevételét az nehezíti, hogy bizonyos értelemben öncélú. másoLhatatlan lényéből fakadóan önmagának való. Mindazonáltal, minden nárcisztikus hajlam nélküli. Az önnön tetszelgós cselekvéséhez semmi köze, hiszen, mint már említve volt. akarattól független érzelmi állapot. Amely idővel tudatosulhat, úgy, hogy végső soron az alantas ösztön igencsak emberivé, nő-emberivé válhat. Ha nem, marad az egész ama csírás állapotban. amelyre azt szokták mondani, hűha, mi lehetne ebből... Természotesen gerjeszthető, sőt, olykori előzetes beavatkozás nélkül nincs bizsergés, nincs égés és teltség. A kiüresedés, parazsának kihunyásót megelőzendő siet a nő például cukrászdába, avagy butikba, kellő merészséggel, könnyelműséggel. Az utóbbi ruhás-rongyos — mint körükben elterjedtebb módszer — példájánál maradva, a kis csicsás kócerájokhan kitartóan keresgél, amíg nem érzi: derekát épp annyira szorítja, combjait pont úgy simogatja a kelme, ahogv kívánja. S ahogy forgolódik a tükör előtt, érzi. lassan újna telítődik, feszül minden porcikája. Erre vágyott. Éppen csak pillanatokra, megrészegül, majd pedig egészen átlagcssá válik, némi felületességgel mondhatni észrevétlenné. A gerjesztés módozatai különben igen változatosak, s megjegyzendő, e variációk elleni kísérletek, azok megakadályozása igen veszélyes. Erőszakos annektálásnak minősülnek, amire teljes természetességgel következnek be a szükségszerű reakciók. A nő, akiben nincs, lobogás, sosem kiabál, tombol, minidig kiegyensúlyozott. az elégedetlenséget nem ismeri, bajtalan, vezethető, kezelhető. Ugyanakkor, az igazi nőség ismérvei közé az imént felsoroltak csakis akkor tartoznak, ha loboghat, ha hagyják izzani, panazsallni. Legfeljebb, ha az égés mértékét, nagyságát bízhatja másra, kifejezetten olyanra, amely egyednek van hozzá alkalmas szeme, esze, ösztöne, eszköze. Ügy bizony. 80 éves múlt 60000 példány , ez aBtimmm^m szorzója! Hirdetését feladhatja: a SAJTÓHÁZBAN Szeged, Tanácsköztársaság u. 10. személyesen 130-tól 12.00-ifj 12.30-tól 15.30-iK telefonon: 12-836 •lefaxon: 13-130 BIOLÓGIAI SZABADEGYETEM A TIT Biológiai Szabadegyetemen ma, délután 5 órakor a SZOTE gyógyszerésztudományi kar (Eötvös u. 6.) 2-es tantermében „Mi a biológiai egyensúly" címmel dr. Gallé László tanszékvezető egyetemi docens tart előadást. KIÁLLÍTÁS SZATYMAZON Dezső Ilona képeiből kiállítás nyílt november 24én a szatymazi művelődési házban. Az alkotó az eladott . képek bevételének húsz százalékával kíván hozzájárulni a második világháború szatymazi áldozatainak állítandó emlékmű költségeihez. A bemutató •kedd és szerda kivételével, naponta reggel 8-tól este 8ig tekinthető meg. „ÉPÜLETES" SZÉLHÁMOSOK Két kőműves ellen érkezett feljelentés a szegedi rendőrkapitányságra. Egyikük újsághirdetésre jelentkezve vállalt munkát, melyre előlegként 3500 forintot kért, azonban az általa jelzett határidőre se nem épített, se nem bontott, a pénzzel pedig utólag nem tudott elszámolni. A másik kőműves feltehetőleg az elvégzendő munkához kért állványzatot, és betonkeverő gépet „sikkasztotta" el. Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. közlése szerint, a 47. játékhét eredményei a következők: Leadott szelvény összesen: 2 844 050 darab. Ez 112 958 952 schilling Ausztria Lottó fogadási díjat jelent. A teljes Ausztria Ix>ttó nyereményöszszege 68 085 806 schilling. Ebből a 6-osra 28 550 172 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 7, 30, 35, 37, 40, 43, pótszám: 44. A teljes Joker fogadási díj: 22 788 833 schilFng. Ez az első nyerőosztály a Joker 3 418 325 schillinggel való dotációját jelenti. Az e heti Joker-szám a következő: 035 994. ctícCO k a Dugonics tér 11. sz. Bongó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a november havi bongósorsolás kihúzott nyerőszámai: 1 636 273. A nettó nyereményösszegek a kővetkezők: a sorsjegy közvetlenül egymás melletti utolsó 2 számi egye: 13 70 forint; 3 számjegye 273 700 forint; 4 számjegye: 0273 7000 forint: 5 számjegye: 36 273 70 000 forint; 6 számjegye: 636 273 700 000 forint; e sorsjegy száma: 1 636 273 14 000 000 forint. BENZINTOLVAJOK Néhány nappal ezelőtt benzintolvajokra figyeltek fel a Szatymazi utcában. Az esetet taxisok jelentették a hajnali órákban a rendőrség ügyeletén, de mire a rendőr járőrök megérkeztek, már el is fogták a tetteseket. A menekülő benzintolvajok gépkocsiját több taxi is üldözőbe vette, majd Hattyastelepen sikerült feltartóztatniuk a bolgár rendszámú gépkocsit. A taxisok segítségével elfogott bolgárok valószínűlég • hosszabb, Románián át vezető hazatérésükhöz próbáltak ingyen üzemanyaghoz jutni, hiszen Jugoszláviából már korábban kiutasították őket. FRESKÖFESTÖK Jól halad Méhkeréken a román freskófestők munkája, s a tervek szerint az esztendő végére elkészülnek a görög-keleti templom belső felületeit díszítő képek, jövőre pedig sor kerülhet a romániai ortodox egyház részvételével való közös templomszentelésre. Samotgyl Kiárolym'é felvételé Árokba csúszott a Volán helyi járatú autóbusza tegnap. Újszegeden, a Fülemüle utcában. Szerencsére, senki nem sérült meg, az autóbuszban sem esett kár. A vezető elmondása szerint, egy keskeny úttesten szembejövő autóbusz mellett elhaladva csúszott le a kerék a padka nélküli útról a meredek falú árokba. Felvételünk tegnap délután készült. A bizalom kulcsa Ul az ember a gyerekorvosnál, a váróban nyüzsgés, odabent visítás, a saját gyerekének csak a lábát látja, éppen most mászik be egy szekrény alá. Elcsigázottan néz körül, latolgatja, menynyi időt kell itt eltölteni, s ezalatt hányféle betegséget szed még össze a gyerek a meglévőn kívül. És akkor a szemébe villan egy fölirat. Pirossal írták, nagy betűkkel, hogy a várószoba minden pontjáról jól olvasható legyen: „A WC-kulcsot bentről szíveskedjenek elkérni!" Ez meglepi egy kicsit. Azonnal körülnéz, vajon csakugyan nincs szabadon használható mellékhelyiség egy orvosi váróban? Tényleg nincs ... Az egyik fehér ajtóra gyanakszik ugyan, de jelzés nincs rajta, és különben is zárva van, rögtön kipróbálta. A gyerek közben sorba ölelgeti az összes fertőzőgyanús aprónépet, de ez most csak tudata szélső tartományát érinti. Mi az, hogy bentről kell elkérni? Az összes általa megjárt rendelőben úgy dresszírozták a betegeket, hogy kopogással ne merészeljenek zavarni. Most kopogjon, vagy ne kopogjon? Miért nem bíznak ezek az átlagos magyar mosdóhasználóban? És mi lesz, ha tényleg bekopog? Hogyan döntik el odabent, hogy valóban indokolt-e a kulcsigénye? Ránézésre? Vagy föltesznek néhány kérdést is? Esetleg rövid tesztlap kitöltése után kaphat bebocsátást? És ha addig késő lesz? A kérdések egyre kinzóbban mardosták. És bár eddig nem gondolt rá, lassan erősödő vágyat érzett, hogy belépjen a tiltott területre. Lelkében gonosz kis tüzek lobbantak. Ha bejutna, kicsavarhatná a villanykörtét, vagy leszakíthatná a lehúzóláncot. Táskájába rejtené a papírgurigát, föltéve, ha van odabenn ... Itt tartott, amikor ők következtek. Elöhalászta a gyereket az egyik fogas mögül, aztán bementek. A kulcsról nem kérdezett semmit. (nyilas) Hjagv T <m„ Szombaton délelőtt, a sűrű ködben, a vásárhelyi vasúti átkelőnél történt könnyű, koccanásos baleset, mely mintegy fél óráig akadályozta a 47-es út forgalmát. A 45-ös úton, Szentes és Hódmezővásárhely között, az esti órákban, feltehetően ittas, az úton fekvő férfit gázolt el egy arra haladó személygépkocsi. Vezetője az áldozatot cserben hagyva továbbhajtott. Vasárnao. kora reggel, a 47-es úton, Vásárhely és Szeged között, a vajháti bckötőútnál. tejszállító nyergesvontató mulasztotta el az elsőségadást, minek következtében egy, a főúton arra közlekedő személygépkocsival ütközött. A szabályosan közlekedő gépkocsi vezetője kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. DELMAGYARORSZAG Napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sulyok Erzsébet Kiadja a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: Christian Theodose és Dlusztus Imre. Ügy vezető igazgató: Kispál Antal. Szerkesztőség és kiadó: 674(1 Szeged, Tanacsköztársaság útja 10., Sajtóház. - Telefon: 24-633', 13-710 (szerkesztőségi titkárság), 12-847 (olvasószolgálat), 13-529 (sportrovat), 13-130 (kiadó), 12-836 (hirdetésfelvétel). Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. - A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, Szeged, Fekete sas u. 28.6720. Megbízott igazgató: Kónya Antal. — Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Előrizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési d(j egy hónapra 101 Ft. ISSN 0133-025X