Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)
1990-11-26 / 299. szám
8 Panoráma 1990. november 26., hétfő Ultrakönnyű repülők Nyíregyházáról Hobbi, kiképzés, munkarepülés lehet a felhasználási területe azoknak az ultrakönnyű repülőgépeknek, amelyekből a tervezett ötös széria első darabja elkészült a Repülőgépes Szolgálat Nyíregyházi tizemében. A kétüléses gép összsúlya 150 kilogramm, 50 lóerős motorjával másfél órát repülhet. végsebessége pedig 130 km/óra. Tudomány és szabad piac MTESZküldöttközgyűlés A megújulás jegyében tartotta meg szombaton XV. küldöttközgyűlését a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Budapesten, a Technika Házában. Bihari István, a szövetség elnöke megnyitójában utalt arra: az MTESZ már két évvel ezelőtt — az úgynevezett félidős értekezletén — megfogalmazta megújulásának igényét és elveit. Ennek lényege, hogy a szövetség alulról építkezve, tiszteletben tartsa tagegyesületeinek maximális önállóságát. Pungor Ernő akadémikus a kormány üdvözletét tolmácsolva kiemelte: a reálértelmiségnek nagy szerepe lehet az ország nehéz helyzetből való kimozditásában. Éppen ezért e területen :s ezükség van a megújulásra. Szeged a hazai lapokban 1990/48. Pompeji - 1990/2 = Magyar Napló. — nov. 8. — Ismertetés a szegedi folyóirat számáról. „Húsz éve vagyok sztálinista óskóviilet". panaszkodik egy kórházi diri : Az igazgatóválasztás sok helyen „rákos daganatokat" tárt föl. A betegeket azért megmútik... ugye? / Honti Katalin « Reform. — nov. 9. : ill. — Sikertelen volt az igazgatóválasztás a szegedi kórház-rendelóintézetben Menckültsors = Reggeli Pesti Hírlap — nov. 14. — December végén bezárják azalgyói romániai menekiiltszállást Együtt a kész csód : Földvisszaadók a homokhátságon / Soltész Jolán = Számadás. — nov. 15. — A rúzsai, a forráskúti és a balástyai elnökök nyilatkozata téeszeikról. Nem is tudták, hogy eladták ókét : Újabb botrány egy MSZP-s sajtóprivatizáció körül? = Reform. - nov. 16. : ill. — A Délmagyarország Kft. megvásárolta a Délvilág tulajdonjogát. Megújul a dóm = Kurír. — nov. 19., délutáni kiad. - (12 óra). - Fölújítják a szegedi dóm altemplomát. Betörtek a polgármesterhez : Szeged—„csata" a Dugonics téren = Magyar Hírlap. — nov. 20. — A közterületfelügyelók eltávolították az utcai kereskedőket a Dugonics térről. LaPoint ur poénja Dollárpapa a Szegedi Konzervgyárban? / Udvarhelyi András » Kurír. — nov. 21..,reggeli kiad. : ill. — Interjú Orbánné Bakó Judittal, a Konzervipari Dolgozók Szakszervezetének elnökével a Szegedi Konzervgyár privatizációjáról. Törvényes piacot a kispénzúcknek / Sári Kati = Reggeli Pesti Hírlap. — nov. 21. — Interjú Király Zoltán szegedi képviselővel interpellációjáról. Etelkának kulcsa : 250 éve született Dugonics András / Rászlai Tibor » Reggeli Pesti Hírlap. — nov. 21. Piacslop a közterületen - Kurír. — nov. 22.. délutáni kiad. - (12 óra). Továbbra is tiltja a szegedi városi önkormányzat az utcai árusítást Tilos belterületen árusítani : Döntött a szegedi önkormányzat - Magyar Hírlap — nov 22. — Szerző: Halász Mik lós — Nem engedélyezték az utcai árusítást Mégis maradt a művészeti vezető A szegedi szabadtérin / (halász) = Magyar Nemzet. — nov. 22. — Szerzó: Halász Miklós — Hatálytalanította a szegedi öitkormánvzat a korábbi tanács Nikolényi Istvánnak szóló fölmondását. Letartóztatták a gazdag kanadait : LaPoint úr poénja : Egy hamvába holt privatizáció / Lendvai Vera = Népszava. — nov. 22. — A Szegedi Konzervgyárról. A kincskereső felhívása / a Kincskereső szerkesztősége « Köznevelés. — nov. 23. — A pedagógusok támogatását kéri. kisgazda demonstráció Forráskúton = Magyar Hírlap. — nov. 23. — A gazdák eredeti ' földjüket követelték vissza a téesz irodája elótt. — Ua. — Magyar Nemzet. — nov. 23. Nem sikerült az utolsó bosszú / (lengyel) Magyar Hírlap. — nov. 23. — Szerzó: Lengyel András György. — Visszahelyezték állásába Nikolényi Istvánt. a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetőjét. Új szerződést kínálnak Nikolényi Istvánnak = Magyar Nemzet. — nov. 23. — Megszúnt a munkaügyi bíróság eljárása a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetőjének felmentése ügyében. Nem Fizetett a Sas-fészekért : Leendó gyártulajdonos letartóztatásban / -orv= Mai Nap. — nov. 23. — Szerzó: Horváth Kálmán — A Szegedi Konzervgyár megvételéről tárgyaló Joseph J. Mandol. alias Joseph LaPoint ügyvédeinek szegedi sajtótájékoztatójáról. A kanadai üzletember esete a számlákkal = Népszabadság. — nov. 24. — Joseph LaPoint ügyvédeinek sajtótájékoztatója Szegeden. Szegedi per tét nélkül / (tudósítónktól) = Népszabadság. — nov. 24. — Szerzó: Tanács István. — A szegedi önkormányzat ideiglenes intézőbizottsága visszavonta Nikolényi István, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetőjének állásából való folmentését. Táncoljunk, gyerekek' / ifj Lele József = Aranyág. — II sz. : ill — Tápai gyermekkori emlékek „Már bi/tonsagban érzem magam ' Tanyasi utakon / Siklós László - Harang. — 24. sz. : ill. — Beszélgetés az ullési tanyavilágban élö Soós Jánossal Családi események HÁZASSÁG Bárdos András Béla és Blaskó Erika, Domonkos Dezső és Undi Anita, Jámbor József Béla és Csonka Gyöngyi, dr. Tatár Kornél és Zajzon Zsuzsanna. Szűcs Tamás József és Börcsök Gyöngyi. Szabó Róbert és Juhász Anita Katalin. Gáspár Sándor és Bánhegyi Edit. Török Péter és Aszódi Ildikó. Kocsis Miklós ésTarnai Adrienne házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Sziráczki Lászlónak és Bálint Erikának Tamás, Eperjesi Rudolf László és Kiss Máriának Attila. Tóth Gábornak és Dohány Máriának Gergő, Hegedús Sándornak és Tóth Máriának Tamás, Acél Bélának és Czene Ibolyának Péter Béla. Horváth Csabának és Soós Ilonának Roland, Szlatároyics László Antalnak és Nagy Ágnes Veronikának Orsolya, Lázár Zoltán Imrének és Simon Andreának Zoltán Botond, Zombori Tihamérnak és Papp Margit Ilonának Norbert Zsolt. Pintér Attilának és Sárfi Anikónak Gergő, Király Istvánnak és Nagy Ilonának István András, Kis Sándor Józsefnek és Fodor Zsuzsannának Nikolett, Császár Tibornak és Székely Évának Gergely. Papp Lászlónak és Bartha Katalinnak Ádám. Fejős Ferenc Attilának és. Vásárhelyi Anikónak Ivett. Csonka Szilveszter Andrásnak és Fodor Anna Ágnesnek Róbert János. Barna Gábornak és Kiss Zsuzsannának Nikolett, Korim Jánosnak és Autósorszámok Trabant Limusine 1,1 Budapest 4542 Uda 1500 L (2107) Debrecen 23502 Trabant Llinusine 1,1 Debrecen 3449 Uda 1500 L (2107) Győr 10017 Trabant Umusine 1,1 Győr 3179 Lada Combi (210£) Budapest 2885 Trabant Limusine 1,1 Szeged 1607 Uda Combi (2104) Debrecen 1635 Trabant Combi 1.1 Budapest 1817 Lada Combi (2104) Győr 1244 Trabant Combi 1,1 Debrecen 952 Skoda 105L Budapest 18575 Trabant Combi l.l Győr 1418 Skoda 105 L Debrecen 12717 Trabant Combi 1,1 S/egvd 522 Skoda 105 L Györ 12727 W artburg Standard Budapest 8598 Skoda 120L Budapest 39998 Wartburg Standard Debrecen 5810 Skoda 1201. Debrecen 20326 Wartburg Standard Győr 5927 Skoda 1201 Gyór 25H39 W artburg Special Budapest 8589 Polski FIAT 126 Budapest 17015 Wartburg Special Debrecen 6590 Polski FIAT 126 Debrecen 9186 Wartburg Special Gyór 5923 Polski FIAT 126 Győr 8390 Lada 1200 S Budapest 54498 Dacia Combi 1310 Budapest 1(8191 I adat 200 S Debrecen 40934 Dacia Combi 1310 Debrecen 5777 Lada 1200S Győr 20120 Dacia Combi 1310 Győr 4586 Lada 1300S Budapest 26099 Dacia Combi 1310 Szeged 28 Lada 1300S Debrecen 21799 Dacia TLX 1310 Budapest 22808 Lada 1300S Győr 10745 Dacia TLX 1310 Debrecen 14229 Lada Samara 2108 (3 ajtós) Budapest 11797 Dacia TLX 1310 Győr 14220 Lada Samara 2108 (3 ajtós) Debrecen 8029 Zastava Jugó Skála 334 Lada Samara 2108 (3 ajtós) Győr 5725 Opel Kadelt 1728 Lada Samara 2109 (5 ajtós) Budapest 1427 Volkswagen Golf 831 Uda Samara 2109 (5 ajtós) Debrecen 1533 Maniri 2674 Uda Samara 2109 (5 ajtós) Gyór 1007 Mosikiics 1809 1 ada 15001 (2107) Budapest 28396 BMW 3161 27 Fercnczi Jolánnak János, Korim Jánosnak és Fercnczi Jolánnak Heléna, Ábrahám Gábor Józsefnek és Gyuris Ágnes Margitnak Tamás, Virgoncz Györgynek és Balla Erzsébetnek Gábor Zsolt, Pető Lászlónak és Redenczki Annának Viktória, Major Attilának és Hopka Évának Árpád Attila. Nagy Józsefnek és Hajdú Zsuzsannának Roland, Juhász Mihálynak és Süveges Angéla Katalinnak Tamás, Kónya Józsefnek és Korpa Zsuzsannának Zsuzsanna, Gémes Károly Sándornak és Széli Edit Irénnek Károly Levente, Berta Lászlónak és Lengyel Anasztázia Györgyinek Zoltán, Almási Sándornak és Budai Julianna Máriának Róbert, Bakos Sándornak és Kereszti Ágnes Juditnak Beatrix, Bakos Sándornak és Kereszti Ágnes Juditnak Hajnalka. Tóth András Istvánnak és Komjáti Rozáliának Tamás Zoltán, Nagyiván Mihálynak és Balázs Máriának Dániel Mihály, Forgó Zoltánnak és dr. Veres Klárának Olivér Zoltán. Ambrus Pálnak és Dávid Anikónak Nóra, Pipicz Zoltánnak és Kiss Ágnesnek Anett, Lantos Lászlónak és Kalácska Évának Viktor, Szlobonyi János Joákimnak és Ballai Andrea Erzsébetnek Eszter, Csávás Ferencnek és Rácz Máriának Enikő Etelka, Makra Jánosnak és Ábrahám Ildikónak Áron. Fejés Pálnak és Jó Anikónak Gabriella nevű gyermeke született. HALÁLOZÁS Süli-Zakar Balázsné Széli Ilona Mária: Guzsvány Mihályné Havedits Mária; Oeskó Kálmánné Vass Ilona; Bacsu Józsefné Baksa Rozália: Rescsik György. Kiss István; Sipoly Károlyné Nagy Veronika: Bugyi Lajosné Baracskay Genovéva; Göbölyös József, Bacic Etela Rudinszki Etela, Tóth Lajosné Bottyán Erzsébet: Bencsik Gizella; Pataki Péterné Mayer Zsuzsanna; Belovai Istvánné Pál Anna: Horváth Béla: Tölcséry József: Seres János: Ádámka János: Tóth Imre. Dusik Józsefné Tóth Ilona: Pálfi István: Nagy-Pál Károlyné Zsámboki Olga Maria; Molnár László: Altordai László István; Ónozó Istvánné Hódi Julianna; Papp Lajosné Kispál Mária: Komáromi Elek Vilmos. Szabó Ferenc, Rigó Béla. Illés János, Lajkó Mátyásné Horváth Erzsébet Ilona, Puskás Imréné Sándor Irén. Dévényi Istvánné Gál Ilona. Szegvári János, Zsótér Ferenc, Domonkos Istvánné Rostás Julianna. Gombos József. Kiszely Jenő. Csonka Antalné Dobó Rozália. Bötcsök József. Nutter Piroska. Hopp János meghaltak. Finn hét, diákoknak A Magyar—Finn Társaság 1991 februárjának utolsó hetében finn hetet szervez az alsó és középfokú oktatási intézményekben, hogy a diákok megismerkedhessenek a finn kultúrával. Az eseménysorozat befejezésére a Kalevala, a finn kultúra napján, február 28án kerül sor. A Magyar— Finn Társaság kéri az iskolákat, hogy részvételi szándékukat 1991. január 5-éig jelezzék. Címe: Budapest, 1133, Kárpát u. 62—64. (Hotel Helia). A jelentkezőknek az MFT segítséget ígér (pl. ötletek, előadók, kölcsönözhető videofilmek, diasorozatok, magyar nyelvű szakirodalom jegyzéke stb.) További tájékoztatást Várady Esztertől (Budapest, Hotel Helia 129-8650/298, 149-5170/298 kedd 9—13, csütörtök 11— 15), valamint a testvérvárosokban és máshol működő finn baráti köröktől lehet kapni. Gyászközlemények Fájó szívvel tudatjuk. hogy a szeretett férj. édesapa és nagytata ID. POPÁN IMRE életének 81. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 28ün. 14 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. Örök gyásszal a szívünkben tudatjuk, hogy SZEGVÁRI JÁNOS a legdrágább férj. rajongva szeretett édesapa, nagyapa, vö. sógor november 20-án elhunyt. Szerettünktól november 29-én. 15 órakor veszünk búcsút a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. „Tiéd a csend a nyugalom, mienk a könny, a fájdalom." Fájdalomtól porig sújtva tudatjuk, hogy szeretett élettársam, testvér, rokon és nagybácsi. KEREKI ALBERT ISTVÁN szfve megszűnt dobogni Temetése november 29-én. 11 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. Gyászoló élettársa, két fia. menye, unokája és testvérei. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, valamint a Szegedi Nyomda dolgozóinak, a Vedres Építőipari Szakközépiskola tantestületének és volt diákjaimnak, a zenekar tagjainak. akik szeretett halottunk, I.OSONCZ! ZOLTÁN temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a körzeti orvosnőnek és asszisztensnőinek, valamint a Il-es kórház urológiai osztály orvosainak és nővéreinek áldozatos munkájukért. A gyászoló család. Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak. akik felejthetetlen apámat. HORVÁTH BÉLÁT utolsó útjára elkísérték és részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel köszönjük az I. Sz. Belgyógyászati Klinika orvosainak, nővéreinek a lelkiismeretes munkát, akik ÖZV. E. KISS JÁNOSNÉ makói lakos éleiének meghosszabbításáért (áradoztak. A gyászoló csatád. AZ ÜLLÉS ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ bérbeada • ••••••••••• •cs/' IDEGENFORGALMI SZEMPONTBÓL RENDKÍVÜL KEDVEZŐ HELYEN LÉVŐ ÖTTÖMÖS-PETRÓCZI MELEGKONYHÁS BÜFÉJÉT ÉS AZ ÉPÜLETBEN LÉVŐ VEGYESBOLTOT ÉRDEKLÓDNI LEHET: AZ ÜLLÉSI ÁFÉSZ FŐKÖNYVELŐJÉNÉL. A PÁLYÁZAT BEADÁSI HATÁRIDEJE: 1990. NOVEMBER 28. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Szegedi Bírósági Végrehajtó Iroda az Üllés és Vidéke Takarókszövetkezet végrehajtató Javára 1990. november 29-ón de. fél 9 órakor, H&lmezővásárhely, Tanya 1600. szám alatt, 1990. november 30-án de. fél 9 órakor pedig a Szőregf Téglagyárnál ingó árverést tart. Hódmezővásárhelyen árverés alá kerül 4000 q kötegelt betonacél. 500 q különböző méretű egyengetett betonvas. 20 q hulladók betonvas, 60 q hulladék lemez, 1 db elektromos meghajtású betonacélegyengető és -darabológép, 1 db kézi daraboló gép. 1 db felújított .Perklns" motor, 1 db Nlsa gépkocsi, teherautóhoz első-hátsó hidak, nagyobb mennyiségű bontott autóalkatrész. Az árverés helye megközelíthető a 47-es főúton, a 204—205 kilométer között levő aszfaltozott útelágazáson, az elágazástól kb. f km-re Kertészeti Mg. Kft. táblánál. A Szőreal Téglagyárnál árverésre kerül 1 db vákuum formázógép, 2 db önjáró kompresszor, tartozékokkal. 1 db hidraulikus présgép. 1 db elektromos szárítókemence. 1 db VAZ gépkocsi. 2 db villástargonca, tégla, falazótégla. válaszlap, beton kefnl. Járdalap, faanyag. Részletes felvilágosítást a Bírósági Végrehajtó Iroda szerdal napon ad. Szeged, Tisza L. krt. 2—4. szám alatt, s I. em. Telefon: (62) 13-895. „II L ^J