Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-26 / 299. szám

1990. november 26., hétfő A helyzet 3 Ellenőr A második megálló után történt. Arra lett figyelmes, hogy két civil ruhás nő száll föl, aztán — mintegy titkos jelre — fürgén elfoglalják hadállásaikat a kocsi két végében. Es már harsant is a fölszólítás: — Kérem a jegyeket, bérleteket ellenőrzésre felmutatni! Azonnal megnyomta a leszállást jelző gombot, de túl messze volt a megálló — elkapták. — Bérlet, menetjegy? — Egyik sincs. — Akkor 250 forint helyszíni bírság. Kérem a személyi igazolványát! Amig az ellenőr fölírta az adatait, ő is előhúzott a zsebéből egy kis műanyag borítású noteszt. A papírlapok sarkai már gyűröttek és feketék voltak a használattól. Bár a busz erősen zötykölődött, s ez nehezítette az irást, az ellenőrhöz hasonlóan megtámaszkodott az egyik ülésnél, és írogatni kezdett. Amikor átadta a pénzt, egyúttal számításai eredményét is közölte; — Ha érdekli, elmondom, hogy megrögzött bliccelő vagyok, és pontos nyilvántartásom van az eredményről. Idén ez volt a négy százhatvanegyedik utazásom, azzal megtakarítottam 3 ezer 688 forintot. Most büntettek meg harmadszor, az összesen 75 0 forint. Marad tisztán; 2 ezer 938 forint nyereség. A viszontlátásra! (nyilas) Véradás a Csillagban Világbank-jelentés a szegényekről A Világbank nemrégiben megjelent éves jelentése kettős stratégiát javasolt a világ legszegényebb nemzetei fejlődésének előmozdítására: a munkaintenzív fejlesztési politikát és a szegények szellemi, fizikai állapotát erősítő, oktatási és egészségügyi alapellátás fejlesztéset. A század végéig ily módon több mint 300 millióval csökkenhetne a száma, akik az abszolút szegénységi szint alatt élnek. A felmérésből kiderül, hogy a fejlődő országokban több mint 1 milliárd ember él évi 370 dollárnál alacsonyabb jövedelemből. Ezekben az államokban évente 30 millió gyerek hal meg 5 éves kora előtt olyan okokból, amelyek egy gazdag országban nem végzetesek. Száztízmillió iskolás korú gyerek nem részesül elemi oktatásban, és a sort még lehetne folytatni. Jóllehet a Világbank szégyenletesnek nevezi ezt az állapotot, mégsem csupán az érzékenység vezérli döntésében, amikor idei fejlesztési politikájának középpontjába a szegénység problémáját állította. A jelentés szerint önmagában sem a növekedés, sem a gazdasági erőforrások újraelosztását előirányzó politika nem emelheti fel a szegényeket. Ehelyett olyan munkaintenzív iparágak kiépítését kellene támogatni, amelyek a szegényeknek is megfelelő munkalehetőséget kínálnak. Egyidejűleg elő kell segíteni a megfelelő oktatást, amely nélkül semmiféle felemelkedés nem képzelhető el. A szegénységet sikerrel le-, győző országok közül a jelentés Indonéziát és Malayziát említi példaként, amelyek a nyolcvanas években stabilizálták gazdaságukat, és olyan szerkezetváltást hajtottak végre, amelynek eredményeként a tömeges szegénység talaját vesztette. Á jelentés szerint a szegény országokban napjainkban a költségvetési kiadások gyakran nem a megfelelő helyre kerülnek. A szociális juttatások például nemritkán éppen a szegényeket „kerülik el". A kormányok túl sokat költenek a felsőoktatásra és a magas szintű egészségügyi ellátásra, miközben elhanyagolják az elemi oktatást és az egészségügyi alapellátást. Kiváltképpen így van ez Afrikában, ahol a költségvetés nem tart lépést a népesség növekedésével. Az idei jelentés a kilencvenes évekre világméretekben 3 százalékos gazdasági növekedési rátát jósol. Kinek életmentő, kinek lélekmentő. Országos lapokban olvashattunk arról, hogy manapság egyre kevesebb egészséges ember vállalkozik véradásra. Egyes városokban komoly, életmentő műtétek előtt gondot okoz a szükséges vér és vérkészítmények előteremtése. A szegedi vértranszfúziós állomás vezetője, dr. Gál György professzor külön megkért, írjam le: Csongrád megye egészségügyi intézményei nem küzdenek vérhiánnyal, itt az emberi jóakarat és a véradás szervezői gondoskodnak az operációkhoz elengedhetetlen mennyiségű és minőségű vérről. Nem a kényszerítő szükség tehát az oka. hogy három napra ez eddig számukra ismeretlen helyre — a Csillagbörtönbe — tették állomáshelyüket az egészségügyiek. Vállalták a vérvételt, mert az elítélteknek csak állampolgári jogait függesztik föl bizonyos ideig, emberi jogaikat nem. A segítő szándékot visszautasítani nem szabad. Tű szúrás — őrséggel véradó állomás asszisztense —, éppen a titkosság érdekében. Az adatokat személyi szám alapján számítógépen tartjuk nyilván, így egyedül az számít, hogy az egészségügyi követelményeknek — de azoknak szigorúan — megfeleljen a levett vér. ,Az élet a fontos' A négyágú csillag egyik sugarában fehér és szürke ruhás emberek nyüzsögnek, látszólag összevisszaságban, ám mégis szigorú rendben. Az elítéltek egyik sora ott kígyózik dr. Horváth Mihály főorvos asztala előtt, előzetes vizsgálatra várva. Akinek az alapos kivizsgálás után szabad az útja a szomszédos teremig, az ott várakozik. — Dicséretesen, jól szervezetten halad itt minden, fegyelmezetten, futószalagszerűen — mondja a főorvos, miközben az előtte ülő donort faggatja előző betegségeiről. A teremben, ahol kis tábori ágyakon fekszenek a véradók, tüszúrásra várva, régi ismerősre bukkanok, a rendszeres véradók által jól ismert Augusz Jánosné, vezető asszisztensre. — Tapasztaltabb kollégáink jöttek ide vért venni. Számunkra is szokatlan feladat ez, hiszen eddig csak a börtön alkalmazottaitól vettünk vért. — Ügy hallottam, a véradó állomás egyes dolgozói fenntartással fogadták a kínálkozó alkalmat...* — Ügy érzem, ez alaptalan lett volna, hiszen ez a véradás semmivel sem különbözik a többitől. Az elítéltek a szemünkben donorok, akik, meg kell mondjam, nyugodtak, készségesek, fegyelmezettek. Az őrök pedig — látja — vigyáznak ránk is ... Az erkölcsi bizonyítvány nem feltétel Kár titkolni: világszerte pánikszerű az AIDS-től való félelem. Helyénvaló tehát a kérdés: ilyen speciális, zárt férfiközösségben élő, nem éppen feddhetetlen előéletű emberek nem hordják-e halmozottan magukban a fertőzés veszélyét? A kétségekre dr. Laluska Borbála intézeti vezető orvos adja meg a feleletet. — Az AIDS-veszély természetesen fölmerül minden elítélt börtönbe kerülésének pillanatában. Első dolgunk, hogy vért veszünk tőlük, és megvizsgáltatjuk a köjál víruslaboratóriumában. — A véradásra jelentkezők tehát másodszor esnek át AIDS-teszten... — ... ezért dupla biztonsággal adnak vért. Sőt: ha valaki évente háromszor ad vért, háromszor vesz részt AIDS-vizsgálaton. — Mi önnek a véleménye: indokolt lenne-e annak a betegnek az ellenérzése, netán tiltakozása, akinek az életét történetesen egy elítélt vérével sikerült megmenteni? — Ezek az emberek, mielőtt rabruhát hordtak, kinn éltek közöttünk, és számosan véradók voltak. S ha szabadulnak, akkor is jelentkezhetnek véradásra, senki nem kér erkölcsi bizonyítványt tőlük. — Évek óta megszüntettük a véradó és a beteg közötti köszönőlaprendszert — egészíti ki a doktornőt a A börtönt nem a véradó állomás kereste föl a kéréssel, ellenkezőleg. — Volt egy parancsnoki kihallgatás, ahol többször, többen fölvetettük, hogy szeretnénk vért adni a betegeknek — mondja Lakatos János, akit tíz évre ítéltek emberölési kísérletért. Készséggel vállalja, hogy megjelenjen neve az Újságban. — Mielőtt, hogy úgy mondjam, hirtelen voltam a feleségemmel, háromszor is részt vettem véradáson. És ha szabadulok, akkor is elmegyek. — Mit gondol, nem ódzkodna elfogadni a maga segítségét a vérre szoruló beteg? — Azt hiszem, vannak előítéletek ... De akinek igazán szüksége van vérre, nem gondolja át, hogy esetleg egy elítélttől származik. Az élei a fontos. Nagy Sándort úgymond családi problémák kergették a bűnbe. — Most adok vért először életemben, önszántamból. — Mi késztette arra, hogy jelentkezzen? — Láttam a tévében, hogy Amerikában (sic!) mennyi a sovány gyerek ... meg tudom, hogy a beteg embereknek jól fog esni, ha segítek ... Nekem is jólesne .. — Odanézett, amikor a karjába szúrták a tűt? Nem fél a vér látványától? — Persze, hogy néztem ..., ha akkor nem ijedtem meg, most mitől félnék? Amikor az történt az ásóval, el se mozdultam onnan, szóltam a bátyámnak, hívja a mentőket ... Tudja, ha újból jönnek a véradóból, én újból jelentkezem, hátha éppen az én segítségemmel mentenek meg valakit. Nagy András 29 éves, ártatlan tekintetű, szép szál legény. Hetvennyolcban már egyszer adott is vért, Miskolcon. Hat évre rá 16 esztendőre ítélték, mert a pofonja valakinek az életébe került... — Amikor megtudtam, lehetőség van a véradásra, rögtön jelentkeztem. Szerintem senki nem azért jött, mert kikerülhet így a zárkából. Engem a segítőszándék vezetett. Amikor balesetem volt évekkel ezelőtt, nekem is adtak vért. Ha viszonzom, csak természetes... Az elítéltek, akik túl vannak a véradáson, fegyelmezetten, némán, rezzenéstelen arccal vonulnak arra, amerre az örök irányítják őket A becsomagolt donoruzsonna itt eltér a polgári életben szokásostól: sör helyett üdítő, alma, csokoládé jár nekik. Segítőkészek, makkegészségesek Korábban belső szabályzat tiltotta, hogy az elítéltek vért adjanak. Most, hogy a nevelők kihirdették, önkéntesen bárki jelentkezhet véradásra, minden ötödik ember úgy érezte, ott a helye. Az előzetes — magaviseletet, szorgalmat, személyi higiénét is figyelembe vevő — szűrést általános orvosi vizsgálat köy-jtte, s akik ezen a rostán átestek, kerültek Horváth főorvos színe elé. Az alapos, körültekintő vizsgálatok után 200 jó magaviseletű, szorgalmasan dolgozó elítélt találtatott makkegészségesnek, véradásra alkalmasnak. A magyar börtönökben végzett szűrővizsgálatok alkalmával egyébként nem találtak AIDS-szel fertőzötteket, így a szegedi Csillagban sem. A fertőző májgyulladásra vonatkozó tesztek eredménye is megnyugtató volt. Az erkölcsösség és erkölcstelenség viszont nem fertőzés útján terjed ... A véradás viszont kinek életmentő, kinek meg lélekmentő ... Chikán Ágnes Polgármesterképzés felsőfokon Az önkormányzatok elsó emberei az ország számos pontján úgy láttak munkához, hogy nem rendelkeztek a szükséges közigazgatási ismeretekkel, ezért — érthetően — az ilyen szakemberekből ma óriási hiány van. Mikorra várható a helyzet javulása? — erről kérdeztük dr. Itaka Andrást, az Államigazgatási Főiskola főigazgatóját. A magyar közigazgatás rendszere átalakult, a tanácsok megszűnésével és az önkormányzatok megalakulásával új helyzet állt elő — mondja a főigazgató. A korábbival ellentétben ma a „gazda" szerep került előtérbe. Ez pedig új kihívásokat jelent az ott dolgozók számára. Persze nemcsak erről van szó: a kormányzati rendszer változása, a bővülő nemzetközi kapcsolatok, es a magánvállalkozások terjedése mind-mind merőben új feladat. Azt mondhatom, mi idejekorán „léptünk": a közigazgatási szakemberképzés egyetemi modelljeit már kidolgoztuk. — Miért érzik szükségét ennek, s hol tart ma ez az ügy? — Az elmúlt évtizedekben a közigazgatás meglehetősen lejáratott szakma volt Magyarországon, ez pedig ellentétben áll a fejlett világ gyakorlatával. Elég a francia példát említeni, ahol egyetemi végzettség birtoká ban iratkoznak be a hallgatók ezen ismeretek elsajátítására. Tudomásul kell venni itthon is: a közigazgatás külön szakma, amely speciális felkészülést követel. Nagyon fontosak a jogi ismeretek, de ezenkívül széles körű gazdasági és pénzügyi, valamint magas szintű számítástechnikai szaktudásra is szükség van. Sőt, ma már a nemzetközi ismeretek is megkívántatnak. A képzésnek is meg kell felelnie az új követelményeknek, ezért tartjuk szükségesnek az oktatás egyetemi szintre emelését. A részletesen kidolgozott modell már elkészült, a képzés 1991 szeptemberében indítható, ám ehhez a Parlament jóváhagyása szükséges. — A főiskolával szemben támasztott igények azonban nemcsak minőségiek, hanem mennyiségiek is. Van-e információjuk arról, hogy az önkormányzatokban most pozícióba került emberek közül mennyit kell továbbképezniük? — Pontos számot nem tudok még mondani. Annyi bizonyos, hogy csak a vezetőképzés 4-5 ezer embert érinthet. Az már nyilvánvaló, hogy óriási szakemberhiánnyal küzd a magyar közigazgatás. — Kiket várnak a főiskolára? — A jó képességű érettségizett fiatalokat — a nappali tagozatra. Rajtuk kívül a közigazgatásban már dolgozó szakembereket várjuk továbbképzésre, illetve adott esetben az állásban levő vezetőket különböző szakosítókra. — A háromezernél több önkormányzat tisztségviselőit — s itt elsősorban a jegyzőkről és a polgármesterekről van szó —. minél hamarabb fel kellene készíteni feladataikra. Nem kell-e attól tartani, hogy az idő sürgetése és a nagy létszám miatt a képzés a régi „gyorstalpaló" tanfolyamok nívójára süllyed? — Semmiképpen. Bármennyire sürgető ezeket az igényeket kielégíteni, ennek nem szabad a képzési színvonal csökkenésével járnia. — Eddig csak a tárgyi feltételekről esett szó, de legalább ilyen fontos• van-e az új feladatokhoz alkalmas oktatói gárda? — Nálunk valamivel magasabbak a fizetések, mint a felsőoktatásban általában. Tehát az itteni jobb feltételek és a relatíve magasabb bérek a tanárokat is versenyre késztetik. Hangsúlyozom: oktatóink többsége megfelelő felkészültségű, ám a mércét nekik is magasabbra kell állítanunk. — Lehetséges, hogy az új feladatokhoz új emberek kellenek? Nem következik ebből egyfajta tisztogatás az oktatói gárdában? — Ezt mindenképpen szeretném elkerülni. Már csak azért is, mert a hangsúly a szakmai tudáson van. Az oktatók ugyan tanítják, hogyan kell érteni a politikát és az állam mechanizmusait, de itt nem politizálunk. Ez oktatási intézmény. Ezért nem kívánom vizsgálni az oktatók politikai előéletét és hovatartozását. Számomra az a fontos: megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezzenek. Tehát politikai értelemben vett tisztogatástól nem kell tartani. Űgyis a hallgató választ: annak az előadásait hallgatja, akinél többet tanulhat. Gy. K. Pályáznak a rendőrkapitányok A rendór-főkapitányi és a rendőrkapitányi, továbbá — megüresedés esetén — a belügyminiszter által kijelölt további szolgálati beosztást nyilvános pályázat alapján kell betölteni. A Magyar Közlöny legújabb számában megjelent törvény értelmében a pályázatok elbírálásánál biztosítani kell az érintett önkormányzat részvételét. A kinevezések öt évre szólnak. A törvény szerint a rendőr-főkapitányok kinevezése előtt ki kell kérni a megyei, a megyei jogú városi, illetőleg a fővárosi közgyűlés véleményét. A rendőrkapitányok kinevezéséhez a települési önkormányzatok egyetértése szükséges. E jogot a képviselő-testület gyakorolja. Ha a rendőrkapitányság működési területe több település közigazgatási területére is kiterjed, a kinevezéssel az érintett településeken működő polgármesterek többségének kell egyetértenie. Az önkormányzatok véleményét, illetve egyetértését a kinevezési jogkör gyakorlója kéri meg. Az állásfoglalást a megyei közgyűlés elnöke, a főpolgármester, illetőleg a polgármester közli a megkeresés kézhezvételétől számított 30 napon belül. A határidő elmulasztását as önkormányzat egyetértésének kell tekinteni A törvény arról is rendelkezik, hogy a jelenlegi rendőr-főkapitányok, illetve rendőrkapitányok áthelyezhetők felkészültségüknek megfelelő alacsonyabb beosztásba, amennyiben a pályázat eredményeként nem őket nevezik ki. (MTI) A szemétszállításról Két minisztérium — a belügy és a környezetvédelmi — osztozik a szemét- és hulladékszállítás és -tárolás szabályozásán, ellenőrzésén, irányításán, de a fenntartás, a szerve/és. a finanszírozása helyi önkormányzatok dolga lesz — hangzott el a száznál több kommunális, köztisztasági. városgazdálkodási vállalatot, intézményt tömörítő, fél éve alakult Köztisztasági Egyesülés igázgatótanác;ülésén.