Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-24 / 298. szám

12 Röviden 1990. november 24., szombat Borongós, enyhe idő Ma estig az országban jobbára erősen felhős lesz az ég. Eső. záporeső sokfelé várható. Helyenként zivatar is kialakul. Reggelre elszórtan köd képződik. A déli szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 9—14 fok között alakul. (MTI) Gazdag programot kínál az Ady-hét November 26-ától 29-éig ismét megrendezi az újsze­gedi Ady Endre középiskolai fiúkollégium hagyományos Ady-hetét. Természetesen a különféle programokra első­sorban a kollégium lakóit várják, de lesz számos olyan rendezvényük is, amelyre bárki elmehet, Minél több vendéget szeretnének látni például hétfőn 16 órakor nyí­ló képzőművészeti kiállítá­sukon, amelyen a kollégium­ban lakó „tömörkényis" diá­kok mutatkoznak be alkotá­saikkal. Ugyancsak ezen a napon, este fél hétkor érde­kesnek ígérkezik a Bába Ká­roly közreműködésével Kí­nát, illetve Mongóliát bemu­tató diaképes útibeszámoló. Dr. Sávai János, a Hittudo­mányi Főiskola tanára tart előadást kedden 16-tól 17 óráig Korosztályunk konflik­tusai címmel. Az előadás után 17-től 19 óráig általá­nos műveltségi vetélkedőre szól a kollégium meghívása. Ezt követően 19 óra 30 perc­től 21 óráig három előadásra invitál a program. Ki-ki ér­deklődésének megfelelően hallhat az 1950-ben megren­dezett labdarúgó világbaj­nokságról, a Voyager-ür­cllícco k a BA3AMÁZ-ban Dugonics tér 11. sz. Az egészségvédelmi hónap rendezvényei November 2G-án (hétfő) 18 óra — Bálint Sándor Műve­lődési Ház, A kínai hagyo­mányos gyógyászat — ma Előadó: dr. Fenyvesi Péter. November 27-én (kedd) 18 óra — Bálint Sándor Műve­lődési Ház, A hazai és tró­pusi gyógynövények alkal­mazása az egészségmegőr­zésben. Előadó: dr. Szarvas­házi Judit (Pest Megyei Gyógyszertári Központ). November 28-án (szerda) 15 óra — öregek klubja — Eszperantó u. 1. Magas vér­nyomás megelőzése életmó­di tanácsadással és vérnyo­másméréssel egybekötve. Elóadó: dr. Barabás Katalin. Előadás után Reformtáplál­kozás címmel ételbemutató, kóstoló és tanácsadás. November 28-án (szerda) 16 óra — Egészségvédő Sport Egyesület — Csongor tér. A Natura Klub alakuló ülése, amelyre az egészséges élet­szonda útjáról, és. megtud­hatja: „Az út Harzburgba Weimaron és Locarnón át vezet ..." Szerdán délután 4 órakor kezdődik a városi szintű kol­légiumok közötti Ady szava­lóverseny, amelynek fővéd­nöke Fodor Zsóka, a Szegedi Nemzeti Színház művésze. A természetbarátoknak, az or­nitológia iránt érdeklődők­nek kínál kellemes időtöl­tést a szintén négy órára hir­detett „A levegő urai'' című előadás. Az érdeklődőknek módjuk lesz beszélgetni olyan avatott szakemberek­kel! mint dr. Molnár Gyula, Bogdán István és Krnács György. A zárónap, a csütör­tök, kizárólag a szórakozásé. A disco este 7 órakor kezdő­dik, és a gesztus — hiszep kizárólag fiúk laknak itt —, magától értetődik; a lányok­nak a belépés ingyenes! Mi­nél több táncpartnert vár­nak ... (gombos) — A TEREMBÉRT TERMÉSZETBEN FIZETJÜK... Szűcs Édua rajza Rektorhelyettes a JATE-n Üj rektorhelyettest válasz­tottak a József Attila Tudo­mányegyetemen. Az egyete­mi tanács legutóbbi ülésén a nemrégiben megválasztott új rektor, Róna-Tas András ja­vaslatára a tanács általános rektorhelyettesnek választot­ta meg Nagy Pál Istvánt, a fizikai kémia tanszék egye­temi tanárát. A megbízatás egy évre szól. A későbbiek­ben valószínűleg még két to­vábbi rektorhelyettest is vá­lasztanak. Erre legkorábban az egyetemi tanács követke­ző, december 13-i ülésén ke­rülhet sor. Bongó Szegedről mód, természetgyógyászat iránt érdeklődőket várják. November 30-án (péntek) 18 óra — Bálint Sándor Mű­velődési Ház, Másként gyó­gyultunk. Beszélgetés a ter­mészetgyógyászati módsze­rek segítségével meggyógyult emberekkel é6 gyógyítójuk­kal, Csorba Józseffel. * A Vöröskereszt szervezé­sében ingyenes vérnyomás­mérés lesz november 29-én 9 és 12 óra között a Cent­rum Áruházban, az Odesszai ABC-ben és a városi Vörös­keresztnél (Szeged, Szent Mihály u. 1). A magas vérnyomás meg­előzése, valamint életmódbe­li tanácsok címmel dr. Ba­rabás Katalin tart előadást, vérnyomásméréssel egybe­kötve november 28-án dél­után 2 órakor a Vöröske­reszt klubban, (Eszperantó u. 1.). Mint a Bongó fenn a fán... — szerettem volna így kezdeni a hírt, hogy ma este fél tízkor a novemberi bongósorsolás televíziós elő­adásának helyszíne-a Szege­di Nemzeti Színházban lesz. De nem kezdem így, tekin­tettel a helyzet komolyságá­ra, lévén 14 millió forint a nyereményalap. A műsort természetesen Kudlik Júlia, Antal Imre és Gregor Jó­zsef vezeti. Közreműködnek a Szegedi Nemzeti Színház művészei — többek között Gregor József és Gyimesi Kálmán, mint Hacsak és Sejó, valamint Molnár Lász­ló vezényletével a színház zenekara. A műsort Korcs­máros György rendezi. A szervezők kérik, hogy a né­zők negyed tízig foglalják el helyüket. Könyveket az erdélyi iskoláknak! A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt szegedi szervezete kéri mindazokat a szervezeteket, iskolákat, könyvtárakat, fel­sőoktatási és más intézmé­nyeket, valamint magánsze­mélyeket, amelyek, illetve akik felesleges könyvekkel, munkafüzetekkel. képesla­pokkal rendelkeznek, ne dobják ki azokat, hanem juttassák el az FKGP Ke­reszttöltés utca 13. szám alatti székházába — munka­napokon 8 és 12, illetőleg kedden és pénteken 16 és 18 óra között. Ezen adomá­nyokkaf segíteni kívánják a krónikus könyvhiányban szenvedő erdélyi magyar is­kolákat. A szállításról a pártszervezet gondoskodik, az akciót támogatja a Sze­dipesz is. Kiváló matematikusok LOTTÓ­NYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 47. heti lottónye­remények a következők: 5 találatos nem volt. A 4 ta­lálatosok nyereménye 355 ezer 53 forint. A 3 találato­sok nyereménye egyenként 1795 forint. A 2 találatosok nyereménye egyenként 51 forint. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 4 millió forint. JÖN A MIKROSZKÓP A Tisza Volán Klub szer­vezésében a Belvárosi mo­ziban Mikroszkóp Kabaré lesz — A szezon fazonja címmel — december 3-án, 18 és 20 órai kezdettel. Je­gyek a Belvárosi moziban vásárolhatók. NYUGDÍJASOK BÚCSÚZTATÓJA A Nagy-alföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat sze­gedi üzeme tegnap délután nyugdíjas-találkozót és -bú­csúztatót tartott. A vállalat­tól idén 40-en mennek nyugdíjba. köztük decem­ber l-jétől Juratovics Ala­dár igazgató is. ÚJ TELEFONKÖZPONT BAJÁN Tegnap délután 3 órától új távbeszélőközpont mű­ködik Baján, ezért megvál­tozik 1800 előfizető száma. A Szegedi Távközlési Igaz­gatóság kéri, hogy a Bajá­ra telefonálók a tudakozó­nál (09) a régi telefonszám bemondásával kérjenek tá­jékoztatást az új számról. A JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium mate­matika tehetségkutató ver­senyén első helyezett lett Nagyillés Béla (Szentes, Köztársaság teri Iskola), 2-4. helyezettek holtverseny­ben: Dévény Csaba (Szeged, JATE Ságvári Endre Gya­korló Általános Iskola), Do­mi Gergely (Pécs, JAPATE I. sz. Gyakorló Általános Is­kola), Janurik Lajos (Békés, Hepp Ferenc Általános Is­kola). ök vizsga nélkül nyerhetnek felvételt a gim­názium speciális matemati­ka vagy fizika tantervű cso­portjába. A nyolcadikosak számára a következő szak­köri foglalkozás november 30-án délután 3 órakor lesz a gimnáziumban. Nemmese Ali baba Volt egyszer egv áruház. Ezt az áruházat Ali ba­bára keresztelték. Azon nyomban meglepte őt a negy­ven rabló. Falták a felvágottat, párizsi divat szerint éheztetve. Volt ennek az áruháznak egy vezetője: Jo­morzsák. Ez a Jomorz&ák egyenként szedte ki a tolva­jok kezéből zsákmányukat. Ami a keze ügyébe került, el is tűnt benne. Mármint őbenne. Ott állt a negyven szegény rabló, és tátott szájjal leste az evés trükkjét. Jomorz.sák falt, egyre gyorsabban csúszott a falat. Egyik falat adja a másikat. És a negyven rabló szépen, las­san elfogyott Másnap közösen írtak egy levelet a Fő­rablósághoz, amelyben Jomorzsák ellen emeltek pa­naszt és azt írták, hogy addig nem ejtik el, amíg a kár pótolja őket. A Főrablóság Jomorzsákot kegyelmiben részesítette. Egy nappal később a negyven rabló ivott a Főrablóság és Jomorzsák egészségére, az áruház bár­jában. Jomorzsak éppen egy rúd szalámit kezdett meg. ég szánakozóan dörmögte maga elé: „Szegények, a lét minimum megérdemlik." Ördög Oltó ROSSZ HÍR Felbomlott család, pofo­nokat, ütéseket osztó férjek, kis híján agyonvert nagyné­ni, szívbeteg após halála. Tragikus, kibogozhatatlan perpatvarok ... hirtelen fel­indulásból elkövetett súlyos testi sértések — a jog betűi szerint. Kedden Zsombón verte nagynénjét a vérig sértett férj, miután a rokon lekur­vázta nejét. Erőfölénye a sértőt földre döntötte. Az idős asszony koponya- és FŐKAPITÁNYI FOGADÓÓRA Dr. Tóth Lajos rendőr ez­redes, megbízott főkapi­tány november 26-án, 13— 15 óra között fogadóórát tart szegedi Kossuth Lajos sgt. 22—24. szám alatti (első emeleti) hivatali helyiségé­ben. IFJÚSÁGI ELŐADÁSOK A DUGONICSBAN A jövő héten a következő filmeket vetítik a Dugonics moziban, hétfőn délután fel 3 órakor: Légy jó mindha­lálig; kedden, óvodásoknak délelőtt fél 11 órakor: Vili, a veréb; csütörtökön fél 3­kor pedig: Árvácska. r KÉPVISEÚÖI FOGADÖÖRAK Jenei Ferenc, a 16. számú és Turzó Ferenc, a 17. szá­mú választókerület. képvi­selője november 26-án, hét­főn délután 4-től 6-ig foga­dóórát tart a kiskundorozs­mai ügyfélszolgálati irodá­ban (Negyvennyolcas út 12.). A VÁROSI TV MŰSORA 16.00: Vtv-mozi — (ism.). — Hófehér — 87 perces ma­gyar rajzfilm. VIRRADÓRA Vasárnap reggel 6 órától a Tv 2-n ismét Virradóra lesz a szegedi stúdióból. A tartalomból: Katalin-napi bál — Reggeli torna — Rajzfilm — Ételajánlat — Nepperek között — Gyűjte­mények nyomában — Sze­gediek a humorfesztiválon — Eladó a konzervgyár? — Kit segít a Probitas? orrcsonttörést szenvedett, el­vesztette eszméletét. Tegnap hajnalban Szege­den a Dobogó utcában lakó apósán gyermekét és felesé­gét követelő férj keze járt el. Az idős, szívbeteg em­ber összerogyott, mire a mentők megérkeztek, már nem élt. A halál okát az orvosszakértő állapítja meg. Csütörtökön éjszaka Sze­geden a Csongrádi sugár­úton és egy domaszéki ta­nyán jártak betörők, a Kál­vária sugárúton gépkocsit törtek fel, Ásotthalom köze­lében az 55-ös úton fekvő fiatalember lábán hajtott át egy arra haladó gépkocsi. DELMAGYflKORSZAG Napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sulyok Erzsébet Kiadja a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: Christian Theodose és Dlusztus Imre. Ügyvezető igazgató: Kispál Antal. Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. - Telefon: 24-633", 13-710 (szerkesztőségi titkárság), 12-847 (olvasószolgálat), 13-529 (sportrovat), 13-130 (kiadó), 12-836 (hirdetésfel­vétel). Telex: 82-282. Telefax: 13-130.13-529. - A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, Szeged, Fekete sas u. 28.6720. Megbízott igazgató: Kónya Antal. — Teijeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 Ft. ISSN 0133 - 025X

Next

/
Oldalképek
Tartalom