Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-03 / 280. szám

80. évfolyam, 280. szám 1990. november 3., szombat ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 101+20 forint Ára: 5,30 forint A Valutaalap elégedett Hitelkamatok, két változatban — Pénzre várók Ásotthalmon — Osztódik a Csomiép P éntek ide, vagy oda, a tegnapi nap igen élénk volt a hazai belpolitikában, s volt esemény itt, a város környékén is bőven. Mai tudósításaink. híreink, be­számolóink élére két olyan téma kívánkozik, mely remél­hetőleg befolyásolja majd a törvényhozást, illetve a me­zőgazdasági termelést. Szabad György szerint ugyanis a Parlament vezetői csak a sajtóból értesültek róla, hogy a kormány 34 törvénytervezet tárgyalását kéri a költségve­tési törvény megalkotásához. S még mindig kormányügy: a mezőgazdasági termelők szövetsége arra kérte a Mi­nisztertanácsot, terjessze az Országgyűlés elé az aszály kérdését, mert a gazdálkodók képtelenek megbirkózni so­ros feladataikkal. Kormánynyilatkozat Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok vé­delméről szóló Európa ta­nácsi konvenció elfogadásá­nak 40. évfordulója alkal­mából pénteken nyilatkoza­tott tett közzé a magyar kormány. A nyilatkozat egyebek között megállapítja: A Magyar Köztársaság Országgyűlése és kormánya az Európa Tanácsba való felvétel küszöbén, s hivata­losan is csatlakozva annak vonatkozó konvenciójához, kinyilvánítja, hogy az embe­ri jogok teljes körű, feltét­len biztosítását és maradék­talan tiszteletben tartását a civilizált gondolkodás és magatartás elengedhetetlen feltételének tartja. A de­mokratikus magyar Ország­gyűlés eddig elfogadott tör­vényei, valamint alkotmá­nyunk fajsúlyos bizonyítékai azon szándékunknak, hogy hangoztatott alap- és irány­elveinket mielőbb átültetjük a gyakorlatba, s hogy jog­rendszerünket az európai ér­tékekre és normákra építve és azokba illeszkedően ala­kítjuk át. Térségünk legégetőbb, ed­dig eljojtott és elhallgatott s a vélemény- és szólássza­badság kiteljesedése révén felszínre került problémája az országaink területén élő nemzeti, etnikai, vallási és egyéb kisebbségek teljes kö­rű jogainak biztosítása. Az egységes és közös Európához való csatlakozás csak a nem­zeti és kisebbségi ellentétek következetes és átfogó meg­oldásának útján lehetséges. A Magyar Köztársaság kormánya hangsúlyozza: a kisebbség csak aklcor lehet egyenjogú és egyenrangú a többséggel, ha közösségként elismerten élhet, tanulhat, dolgozhat, kulturálódhat, ha a többséget megillető jogo­kon/ kívül identitásának és közösségi létének megőrzését és fejlesztését szolgáló sajá­tos jogokat élvezhet, amivel semlegesítheti a kisebbségi létéből adódó hátrányokat A magyar kormány kizá­rólagosan e fenti elveket tartja alkalmazhatónak a Magyar Köztársaság terüle­tén élő kisebbségek eseté­ben, melyekre mint az or­szág társadalmi, szellemi, kulturális életének gazdagí­tóira s nem mint a többség jogainak és mozgásterének csorbítóira tekint A kor­mány arra törekszik, hogy a szomszédos államokkal — a fenti elveket alapul véve — jó együttműködés alakuljon ki a nemzeti kisebbségek kérdéskörében is. Az itt élő nemzeti kisebbségeknek ön­azonosságuk, közösségi íétük megőrzéséhez szükségük van az anyaországok támogatá­sára, s Magyarország is fe­lelősséget érez minden ma­gyar nemzetiségű szemé­lyért, éljen az ország hatá­rain innen vagy túl. A Magyar Köztársaság kormánya a nemzeti kisebb­ségek kérdésének megnyug­tató és átfogó rendezése ér­dekében aktívan részt kíván venni egy egyetemes kisebb­ségi charta kidolgozásában. Addig is, míg e charta lét­rejön, felhívjuk a szomszé­dos országokat, hogy kétol­dalú alapon dolgozzunk ki megállapodást a tárgyban. A Magyar Köztársaság kormánya — élve az évfor­duló kínálta lehetőséggel — felhívja a közép- és kelet­európai térség többi orszá­gát: közös erőfeszítéssel gyor­aiusah: meg az öuropa ta­nács már meglévő konven­cióihoz történő csatlakozá­suk menetét, az egységes eu­rópai humanitárius térség építését. Kezdeményezi, hogy mintegy megelőlegezve amúgy is vállalandó kötele­zettségeiket, egymás közti kapcsolataikban és belső gyakorlatukban ezen intéz­ményrendszerek — különö­sen az Európa Tanácsnak az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló konvenciója — legye­nek mérv- és irányadók. A Magyar Köztársaság kormánya tisztelettel felkéri az Európa Tanács tagálla­mait, hogy a közös értékek és érdekek szellemében konstruktív és hatékony mó­don segítsék elő a közép- és kelet-európai kisebbségi problémák kezelését. A magyar kormány kife­jezi reményét, hogy a fent említett célok s elgondolá­sok térségünk, egész Európa megértésével, szimpátiájával és támogatásával találkoz­nak. (MTI) Orvosiműszer-kiállítás A Radinvex Medizin né­met—magyar kft. orvosi­műszer-bemutatót rendez az orvosegyetem oktatási épü­letében, a Dóm tér 13. szám alatt. Német, holland, spa­nyol és hazai cégek mutat­koznak be termékeikkel- A kiállítás vasárnap és hétfőn fél 10-tói este 7 óráig te­kinthető meg. (Az összeállítás a 2. oldalon folytatódik.) Halottak napi Requiem Másfajta Mozart A zenemüvek lejeffyzésmódja egyike a legtökéletlenebb emberi találmányoknak. Atok ez és áldás egyszersmind. Átok, mert a zeneszerző szándékainak csak behatárolt há­nyadáról informál, és áldás, mert teret enged kortól, egyéntől, égtájtól és annyi más tényezőtől függő, egymástól eltérő megvalósításoknak. Így biztosítja a remekművek sokarcúságát és továbbélését, és csak így van jogunk az interpretáló mesterségét a művészetek kategóriájába emelni. Minél nagyobb, egyetemesebb érvényű egy komponis­ta, annál gazdagabb lehetőségét nyújtja művei hangra vál­tásának. Mozart a legnagyobbak egyike, s a Requiem (fel­oldhatatlan kérdőjelei ellenére) a legvallomásosabb művei közül való. Természetes hát, hogy a krőzusi gazdagságból — az előadók meggyőződése és temperamentuma szerint — esetenként más és más elemek kerülnek fényre. Mo­zart-képünk ma megújulóban van, Milos Formán filmje, Hildesheimer monográfiája, Harnoncourt és Gardiner his­torizmusa a romantikától hagyományozott imázstól merő­ben eltérő je enséghez szoktat bennünket. Erre törekedett a csütörtök esti, nagyszínházbeli hangverseny apparátusa, V/eninger Richárd vezetésével, a Mesterbérlet sorozatának keretében. Kétségektől gyötört, rossz közérzetű korunk most Mozartban is szószólóját keresi, s mivel Mozart min­dent tudott az emberről, amit csak tudni lehet, a törekvés több mint helyénvaló. A hangverseny műsorvá­lasztása is a Mozartnál kü­lönös ethosszal telitett d­mollt tüntette ki, mert a Requiemmel azonos hang­nemű d-moll zongoraverseny (K. 466.) hangzott el a kon­cert első felében. A Don Giovannival való idóközel­ség, és az anyag hasonlósá­ga alapján azt vártuk, hogy túlnyomóan drámai töltésű muzsikát kapunk, de hamar rá kellett jönnünk, hogy szí­vesen látott-hallott vendé­günk, a Szegedről Svájcba származott Gyimesi László alapvetően lírai alkat. Szá­mára a drámai környezet ar­ra való, hogy Mozart lírájá­nak üzenetét még jobban aláhúzza.. Ilyen volt már be­lépése is a kérdések árnyalt feltevésével, ilyen volt a (Beethoventől származó) ka­denciában, és ezek után ter­mészetes, hogy legmaradan­dóbb élményt a lassú tétel­ben adott hallgatóinak, ahol keze alatt a Bösendorfer az egyedüllét törékeny szépsé­géről, a mozarti vigasztalás szelíd varázsáról dalolt. A karmester, Weninger Richárd nem erőltette a drá­mai impulzusokat, hanem jó muzsikushoz illően zeneka­rával Gyimesi szolgálatába szegődött, s így sikerült tö­retlen vonalat adni az elő­adásnak. A szünet után azonban megváltozott az atmoszféra. Itt olyan apparátus állt We­ninger rendelkezésére, amely „többé-kevésbé" meg tud­ta valósítani karnagyának egyéni elképzeléseit. Azt ugyanis, hogy Mozartról és mimagunkról emberibb, esendőbb, vallomásosabb, kendőzetlenebb és a hagyo­mányozottól eltérő képet mutasson. „Többé" azért, mert énekesei, zenészei lel­kesen segítették, és „kevés­bé", mert a mifelénk kény­szerűen csekély számú pró­ba nem elegendő a teljes frontáttöréshez. Leginkább a szólókvartett (Vámossy Eva, Varsányi Mária, Laczó "fdr-íc és Sinkó György) szereplése volt kiegyensúlyo­zatlan. Bár mindegyiküktől kaptunk szép pillanatokat, de bebizonyosodott, hogy ilyen életkori, felfogásbeli, hangképzési és artikulációs különbségeket nem sikerül­het megnyugtató, közös ne­vezőre hozni. A kórus szólt! Hála az el­rendezésnek (jól elöl vol­tak), hála a hangvető ku­lisszának (ami az Eliásnál fájdalmasan hiányzott), és hála Berényi Bogáta kar­igazgatónak, aki engedte énekelni őket. Van, aki éles­nek találta a szopránt — számomra felvillanyozóbb (a kellő helyen megcsilla­nó) fémes fény, mint a tompára köszörült álkultu­ráltság. örültem, hogy a basszus izmos férfikarakter­rel szólalt meg. A tenor hazai gond, néha „nem az igazi", az alt míves, moz­gékony, de magja még nem elég. A koloratúrák jól gu­rultak. A Dies irae szinte nyers hangtömbjei ebben a felfogásban gáttalan erővel vallottak borzalmakról és kételyekről, a Salva nos megrendült jajszó az utolsó reményhez, a Confutatis „sotto voce" női kara sely­mes fényben ragyogott, a Domine Jesu meglepett a maga kihegyezett elevensé­gével, de úgy torkollott a Quam olim-ba, hogy a se­gítségvárás'követelés kétség­beesett és reménykedő ira­ma igaz emberi lélekmoz­gást ábrázolt. A Lacrymosa elhaló sóhajait a legszebb pillanatok közé sorolom. A hangszeres apparátus­ból a Requiemben a fúvók tűntek ki, sima-szép fagott­szót, kulturált klarinétokat, s a kezdeti elfogódottság után gyönyörű Tuba miru­mot hallottunk a harsonát szólistától. A vonósok jc partnerei vezetőjüknek, oly kori kisebb pontatlanságoka: leszámítva. Weningernek tehát sike­rült keresztülvinni egy más­fajta Mozart-kép bemutatá­sát, kevés volt az a hely. ahol elvárásai erőszakolt­nak tűntek, s aki nyitott lé­lekkel, hajlítható zeneiség­gel volt tanúja ennek a kon­certnek, bizonyára nem csa­lódott Meszlényi Lásiló II rendőrség osztja a pénzt? A paradicsom ára Csaknem háromszáz izga­tott ember várta tegnap, pénteken, Ásotthalmon az Egyetértés Szakszövetke­zetben a zöldségtelep pénztárának nyitását. Vol­tak, akik hajnalban útra keltek, hogy az augusztus­ban, szeptemberben leadott zöldség árát fölvehessék, ki­lenc óra után. Keveseknek sikerült mégis megkapniuk a tartozást, mert mindössze harmadával rendelkezett csupán a szakszövetkezet a kifizetni való összegnek. (A gyors számvetés szerint 12­13 millió fórint nem érkezett még meg a gazdákhoz.) A pénzrevárók népes cso­portját igencsak meglepte, hogy a várt pénztárnyitás után nem az átvevő osztotta a fizetséget, mint eddig, ha­nem a szakszövetkezet más alkalmazottja, a gazdasági rendőrség munkatársainak felügyelete mellett. Komoly megdöbbenést keltett a nyo­mozók megjelenése, mivel­hogy a felvásárlók kis csapa­tát termelőpártolónak is­merték faluszerte. Bár va­dabbnál-vadabb híresztelé­sek terjengtek, meglepetést keltett a rendőrségi beavat­kozás. Amint az ottlévő őr­nagy, dr. Ilia Árpád elmon­dotta: bejelentés érkezett, s eljárást indítottak a zöld­ségtelepen történtek kivizs­gálására. A tegnapi megjele­nésük hamar mozgásba hoz­ta a falut, mert nem sokkal a kilenc órai pénztámyitás után megjelent szinte az egész vezérkar s a végén a pénzreváró tömeg éhének csillapítására a lángossütő is. Hamar elterjedt a híre a hir­telen falubolyduláson, nogy az Egyetértés Szakszó vetke­zőiben a rendörök osztják a pénzt. Hál' istennek, ott még nem tart az ügy, de a vára­kozás közben történt „para­dicsomi állapotokról" és a tartozás hátteréről a későb­biekben nyilván még bőveb­bet is olvashatnak. — joros — Hermész védje! Nem az a Barna... Országos körözését rendel­ték el egy ismeretlen betö­rőnek, aki csütörtök éjjel Budapesten kirámolta dr. Barna Sándor lakását. Ez biztos az a Barna, gondolom, aki néhány hónapja még a Csongrád megyei főkapitányi székben ült. Hívom a Buda­pesti Rendőr-főkapitánysá­got. — Á, régi ismerős! — szól a telefonba dr. Barna Sán­dor, Budapest főkapitánya. — Nem találja ki, egy kollé­gája ül nálam. — Szóval igaz. Kirabolták. — Hova gondol? Van ne­kem 700 ezrem? A sértett névrokonom. Ó, de sajná­lom; Most csalódást okoz­tam, ugye? — Mit mondjak? De félre ne értsen! Viszont, ha már beszélhetünk... — Szegediekkel, Csongrád megyeiekkel mindig, szíve­sen. — ... szóval, még vezeti a BRFK-t. — Tudom, mire gondol. A benzináremeléshez kapcso­lódó demonstrációt én polgá­ri mozgalomnak tekintettem, nem taxisügynek. A kijelen­tésem, hogy ha a polgári lakosság ellen vezényelnek, lemondok, kinek tetszett, ki­nek nem. Az viszont tény, hogy mindenkinek addig pa­rancsolhatnak, amíg a beosz­tá"ában van. Nekem is. Azért a pontosság kedvéért el kell mondjam, ha azt pa­rancsolták volna: tisztítsam meg a főváros hídjait, főbb csomópontjait a járművek­től, azt teljesítettem volna. A polgári lakossággal szem­ben egy lépést nem tennék. Egyébként az újságokból ér­tesültem, hogy a belügymi­niszter megköszönte a rend­őrség munkáját. — £s a pesti hajléktala­nok? — Semmi közünk hozzá­juk. Igazoltatunk körükben is. Akiket keresünk és meg­találunk, azokat elvisszük, A dolog többi része nem érde­kel, nem az én asztalom. Egy a fontos, a vasúti közleke­dés nem állhat le. vagyis a rendőrök a polgári lakosság, és a vasút biztonságát védik a bűnözőkkel, és nem a haj­léktalanokkal szemben. — Köszönöm, Hermész védje, hisz a rendörök... (mag) Somogyi Káról yné felvétele Nagy sebességgel hajtott le az Izabella-hídról egy Wart­burg személygépkocsi tegnap délután. A kanyarban átsod­ródott a menetirány szerinti bal oldalra. Vezetője még visszarántotta a kormányt, de utána elvesztette uralmát a kocsi fölött, újra átvágódott a bal oldalra, ahol végül föl­borult Egy arra jövő Dacia épp hogy elkerülte a Wartbur­got. amelynek két utasa könnyebben sérült meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom